Harangszó, 1941

1941-06-15 / 24. szám

196. HXRXNGIIO 1941. június 15. A hittudományi kar cserkészcsapata ez évben is tisztjelöltképző tábor és raj- tisztképző tanfolyam rendezésével mun­kálta a leendő lelkészeknek minél na­gyobb számban cserkésztisztté képesíté­sét. A nagyon kívánatos gyakorlati ki­képzésük érdekében körlevélben fordult az evangélikus cserkészcsapatokhoz, hogy hívjanak meg nagytáborukba 1—2—3 teológiai hallgatót. Ez úton is kéri tá­mogatásukat, annál inkább, minthogy előreláthatóan éppen ezekben a csapa­tokban fogják gyümölcsö'ztetni a most kiképzés alatt levő hallgatók mostani cserkészmunkájukat. A nagy táboron, va­lamint a központi rajtisztképző táboron való részvétel anyagi szükségletének fe­dezéséhez a csapat ez évben is remény­séggel kéri egyházunk társadalmának áldozatra kész támogatását. Címe: 384. sz. Kis János cserkészcsapat, Sopron, Deák-tér 80. Tanítók, segédlelkészek számára Ifjú­sági Egyesületi Vezetőképző tábor lesz Fonyód-Bélatelepen, a Balaton partján, június 27-től július 4-ig. A vezetőképző táborra nemcsak tanító és lelkész, de más vezetésre alkalmas fiatalembert is küldhetünk. Részleges meghívó a Lelké- szi Hivatalban. Újpest. A gyülekezeti levélben közölt lelkészi jelentés élénk ifjúsági, leánykori, cserkész, belmissziói és diákszövetségi munkáról számol be. Statisztikai adatok szerint a 3750 lélekszámú gyülekezetben a múlt évben 102 gyermek keresztelte- tett, 48 konfirmáltatott, 27 házasságkö­tés történt, 56 temetés volt. Úrvacsorá­val éltek 1647, hozzánk betért 36, tőlünk kitért 6. Pécs. A Diakónia és Leányegyesület a Szeretetotthon javára pünkösdi vá­sárt rendezett. A gyülekezet vezetősége bevezeti a havonkénti úrvacsorázást. Minden hónap első vasárnapján — a nyári hónapokban is — úrvacsoraosztás lesz a templomban. A Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség Evangélikus Osztálya az Evangélikus Egyetemes Egyház Ifjúsági Belmissziói Bizottsága támogatásával a Szövetségi tahi táborában július 1—8-ig középiskolás fiúkonferenciát, július 8— 15-ig középiskolás leánykonferenciát rendez, amelyre minden 13. életévét be­töltött diákot szeretettel hív és vár. A rozsnyói evangélikus kereskedelmi középiskola értesíti az érdekelteket, hogy a beíratások a tájékoztatótól elté­rően június 23. és 24. napján lesznek. Evangélikus Leánykonferencia Gye- nesdiáson „Kapernaumban“, az Evangé­likus Lelkészüdülőben: 1941. jún. 25-től júl. 2. A soproni Evangélikus Leány­egylet az idén újra megrendezi a leány­konferenciát a tavalyihoz hasonlóan s a jelentkezéseket erre már most is elfo­gadja a rendezőség az ország egész te­rületéről. A tájékoztatót már szétküld- ték az érdeklődőknek, de bárki kaphat ilyen részletes tájékoztatót dr. Deák Já- nosnétól Sopron, Felkelő-u. 42. A kon­ferenciai bibliakörök témája Mária és Márta lesz, az előadások összefoglaló címe pedig: Nők a Bibliában. A konfe­rencián az evangéliumi munkából már ismert előadók fognak közreműködni. Jelentkezni a fenti címen lehet. A jelent­kezési határidő: június 25. Jelentkezési, illetve részvételi díj 3 P, mely összeg a jelentkezéskor küldendő be. Szállás és ellátás naponta 2.50 P. A leánykonfe­rencia után hasonló feltételek mellett ugyanott asszonyoknak is lesz 8 napos konferenciájuk július 5—12-ig, melyre már szintén lehet jelentkezniök a kedves testvéreknek a fenti címen. Leányinternátust tart fenn a Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület Bu­dapesten az evangélikus egyetemes egy­ház épületében (VIII. József-u. 4. sz.), ahol felvesz közép- és főiskolás diák­lányokat. Az internátus diakonissza test­vér vezetése és az intézeti főorvos fel­ügyelete alatt áll. Tartásdíj evangélikus és református leányok részére évi 900 pengő. Az internátus evangéliumi ke­resztyén szellemű családi otthont nyújt a fővárosba felkerülő fiatal leányoknak. Mindenre vonatkozó felvilágosítással szí­vesen szolgál a Fébé Evangélikus Dia­konissza Egyesületnek, mint az interná­tus fenntartójának a vezetősége (Bpest, XII., Hidegkuti-út 123/a, telefon 164— 573.). Az alszopori leánygyülekezet ifjúsága április 27-én három egyfelvonásos szín­művet adott elő. Ennek bevételéből Fo­dor Miklós nyugalmazott tanító arcképét készítette el az iskolába való elhelye­zésre. Pünkösd második napján isten- tisztelet után adta át a képet díszköz­gyűlés keretében a gyülekezetnek, ame­lyen szép számú közönség és a 46 évi működése után 20 éve nyugalomban élő Fodor Miklós is megjelent. HATÁROKON TÚL Finnország. A háborúban megvakult finn katonák részére Svédország 15 ki­tanított vakvezető kutyát küldött aján­dékul. — A finn tengerész-missziónak negyedik külföldi tengerésztemploma esett már a háborús légitámadások áldo­zatává. Rotterdam, Antwerpen és Lon­don után május 9-én éjjel a 'hulli finn tengerésztemplom is légitámadás áldo­zatául esett. Ugyanott elpusztult telje- .sen a papiak is. Ä finn tengerész-lelkész családjával együtt megmenekült. A koreai evangéliumi egyház egyre súlyosabb helyzetben van. Egy új kor­mányrendelet szerint minden alattvaló­nak felekezeti különbség nélkül áldozni kell a Napistennő szentélye előtt, aki a császári ház ősanyja. A rendelet ez ál­dozatot felekezeten felüli és kívüli szer­tartásnak mondja s ezért az evangé­liumi egyházak is kötelesek minden is­tentiszteletet és bibliaórát ezzel kezdeni. De többen vannak, mint hétezren, akik ..nem hajtottak és nem hajtanak fejet Baalnak“. A martírszellem mind diadal­masabb lesz Koreában. Angliában — mint az Evangélikus Élet írja — eddig több mint 3000 temp­lom és imaház pusztáit el, vagy vált használhatatlanná a sérülés következté­ben. Japáni egyházak elszakadnak az an­gol befolyástól. A nemzeti egységpárt megalapítása és kiterjedt angol kémke­dési tevékenység fölfedezése a japáni egyházak nemzetivé tételére és idegen elemektől való megtisztítására vezetett. Így pl. a püspöki anglikán egyház ünne­pélyes gyűlésen elhatározta elszakadását minden angol, amerikai és kanadai be­folyástól. Hasonló folyamat játszódott le a japáni üdvhadseregben is. Az orosz- orthodox gyülekezet azáltal tette magát önállóvá, hogy az eddigi orosz metropo- lita önként visszalépett, helyét japán lel­késszel töltötték be. — Vájjon a 110.000 hívőt számláló katolikus egyház hason­lót tesz-e és elszakad-e a római főtől? Az várható, de valószínűtlennek látszik amiatt, mert éppen a pápa engedte meg és ajánlotta már évek óta a loyális csá­szártiszteletben való részvételt. A német evangélikus Keletázsia Misszió kezdettől fogva bennszülött japán lelkészekkel lát­ta el gyülekezeteit. Oroszország. A szentpétervári evan­gélikus templom orgonáját szétszedték és Moszkvába szállították, ahol egy hangversenyteremben szerelték fel. A keresztyén lélek azzal győz, hogy megbocsát. KÜLÖNFÉLÉK Hány éves volt Kolumbusz? Hennig német tanár kimutatta, hogy Kolumbusz Kristóf, akinek a születési éve eddig megállapítatlan volt, 1451-ben született, mégpedig a legnagyobb valószínűség szerint szeptemberben, vagy október elején. Miután halála napját 1506 május 20-ában állapították meg, Kolumbusz mindössze 54 évet élt. Agyagkorsót talált Igló mellett né­hány favágó egy óriásfa tönkjében, melyben nem kevesebb, mint 3641 ezüst­pénz volt. Szakértői vélemény szerint 1465 körül rejtették oda. Hányféle állat él Magyarországon? Magyarország állatvilágának kutatói szerint hazánk területén összesen 20.598 állatfaj él. Magyarország állatvilágában a nagyhatalmat a rovarok képviselik. Ezeknek a parányi állatoknak 16.632 faja él minálunk, ami azt jelenti, hogy Ma­gyarország állatainak 80%-a a rovarok színes sokaságából kerül ki. Ezzel a ha­talmas számmal szemben a gerinces ál­latok mindössze 563 fajjal szerepelnek a listán. Az indiai mohamedánok vezérét, Aga kánt, 1935-ben kétszer annyi arannyal ajándékozták meg, amennyit kitett a testsúlya. 1945-ben pedig annyi gyémán­tot akarnak neki adni, amennyit a teste nyom. Ez a mennyiség pénzben 25 mil­lió dollárt tenne ki. Meddig lehet számolni? Azt hinné az ember, hogy akármeddig lehet egyfoly­tában számolni, pedig nem így van. Egy londoni kereskedő fogadásból három- százezerig akart számolni, mikor a foga­dás teljesítésére került a sor, kitűnt, hogy ez nemcsak azért lehetetlen, mert az egész tovább tartana három napnál, hanem mert az emberi agy még egy ilyen egyszerű munkát sem bír ki hosz- szabb ideig. A kereskedő is három óra múlva, amikor 11.400-nál tartott, eszmé­letlenül esett össze. Az orvosi vizsgálat z» }S}?iinzssoj b ASoij ‘B}}0}jdB|n?33ui *gy kimerülése idézte elő.

Next

/
Thumbnails
Contents