Harangszó, 1941
1941-06-08 / 23. szám
1941. június 8. HARANGSÍ <5 185. ból, amely most reáborul népekre és nemzetekre?... Mikor mennek el végképen a pusztítás nagy, fekete madarai és mikor térnek vissza az igazi Békesség áldott galambjai? Így suttogták el az erdők, mezők és bércek a ma emberének bús panaszát és a szelíd csillagok Így feleltek reá: Ne csodáljátok, hogy gyilkos ködök hulltak a. világra, hiszen rettenetes homály van a szívetekben is... Miért nem tárjátok ki az örök Fény, Krisztus felé és miért nem engeditek be oda az ö életet adó világosságát? Panaszkodtok, hogy az emberek nem értik meg egymást, hát vájjon ti megértettétek az árvának panaszát, az éhezőnek sóhajtását, az ártatlannak jajkiáltását? Zúgolódtok, hogy gyűlöletben elpusztul a világ és nem veszitek észre, hogy a ti kicsiny világotokban mennyi drága érték megy veszendőbe azért, mert megalázónak tartjátok bocsánatot kérni és adni?... Szemrehányó tekintettel néztek fel reánk a magasba és nem látjátok be, hogy milyen mélyre estetek bűneitekben? Ezt beszélték a csillagok és ahogy néztük őket, egyszerre úgy éreztük, túl a folyókon, tengereken, hegyeken, harcmezőkön, ködön és tűzön keresztül Valaki elindult, hogy eloszlassa a ködöt az emberek szívéről... Jön, hogy elűzze a rombolás átkos lidérceit, kitárja a sötétbe merült szivek ablakait... Jön, hogy az emberek megtalálják és megismerjék egymást és béke szálljon alá a földre __ E lindult azért, hogy egy áldott hajnalon boldog emberek és zengő harangok hirdessék: A köd eltűnt a világból!... összekulcsoltuk kezünket és csendben elsuttogtuk: Jézus... Halász Béla. Senkisem ntonáhatja Örrtal? 9é- susf, csal? a Szentlélek által. I. Kor. 12 ; 3. v. Felvétel a győri evangélikus diakonissza* anyaház leányinternátusába. Évtizedek óta végzi áldott munkáját a győri evangélikus Szeretetház, illetve Diakonissza Anyaház egyre kiszélesedő munkaterületen. Ezen sokirányú, áldásos munka által nemcsak a győri gyülekezetben lett a belmissziói munka szervévé, hanem országos viszonylatban is mindig ismertebb lett a neve. A Szeretetház, ill. Diakonissza Anyaház különböző irányú intézményei (Árvaház, Gusztáv Adolf Otthon, Háztartási Otthon, Diakonisszaképző Intézet stb.) sorában felismerve az evangélikus nőnevelés fontosságát, évről- évre fejleszti leányinternátusát azon vidéki tanulóleányok számára, akik a helybeli iskolák valamelyikében akarják folytatni tanulmányaikat, vagy a kenyérkereső pályára készülnek. Az internátus az evangélikus templom tőszomszédságában, a csendes Rábaparton van. Lakói a Diakonissza Anyaház igazgatójának és a diakonissza nővéreknek felügyelete és gondos nevelése alatt állanak. Hozzájuk bizalommal fordulhatnak minden ügyükben. Szeretethá- zunkban az istenfélelem és komoly munka által áthatott szellem uralkodik, őszinte vallásosság, egymás szeretete, tisztaság, szorgalom és rendszeretet zét. Mintha zúgna valami bensejében s felnyílni akaró ajtók, ablakok nyikorognának. Mintha kikívánkozna belőle az irigység, a por, mintha megtörténtek volna lelkében az előkészületek a nagy- takarításhoz. — Hová mégy Pál? — kérdezi melegen. Soha így nem szólt még emberhez. Szavának melegsége visszaáradt leikébe s kimondhatatlan örömmel töltötte el. — A tisztelendő úrhoz — volt a rövid válasz. Volt ebben is valami szégyenkezés féle. Soha nem tette be lábát a lelkészhez s most éppen ennek a szenteskedő szomszédnak kell meglátnia ezt a lépését. S mégis örült neki, hogy éppen vele találkozott. Különös érzés. Szégyenkezett és örült. Péternek elállt a lélekzete. De feldobbant a szíve az örömtől, hogy Pál a tisztelendő úrhoz megy. Látta, hogy csak valami jó ügy vezeti. Nem tudott szólni. Pál nem is várta s megmagyarázta különös útjának célját. — Csodálkozol ugye? Én magam is, de el kell mennem. Fogadkoztam százszor, ezerszer, hogy nem lépem át küszöbét s mégis megyek. Sok az elintézni valóm vele. Sok a tartozásom nála. — Adósa vagy a tisztelendő úrnak? — Adósa neki, a szegényeknek, az egyháznak, adósa vagyok néked. Mindenkinek, az egész világnak, az Istennek s ezt akarom valahogy elintézni, ha még lehet. Pálnak arcát pirosság futotta át, míg elsorolta tartozásait. A belső melegnek,- a léleknek heve. Péter gyanúsan nézte s kissé messzebb húzódott Páltól. Különös ez az ember. Valami érthetetlen élet lángol szemében. Rimánkodás, alázat. Boldog vágyak s öröm, hogy minderről tudomást adhat Péternek, a nagy világnak. Pál folytatja. — Ne csodálkozzál Péter. Tudod, mily ellensége voltam templomnak, mindennek, ami adott a vallásra, Istennek. Hány nyomorult szegényt rúgtam ki házamból. Péter úgy érezte, hogy belerúgtak az ő leikébe is. Mintha kirúgtak volna szívén egy ajtót s valami rettentő nägy huzat, szélvész támadt volna lelkében. — Ha gyűjteni jöttek hozzám — folytatta Pál — durva szidások közt elzavartam őket. Szóval, mindezek súlyos, hangos vádak gyanánt egyszerre rámszakadtak s adósnak érzem magam a nagy világgal szemben. Ezt a tartozást akarom kiegyenlíteni. Azért megyek a tisztelendő úrhoz. Péter még mindig érthetetlenül nézte Pált. — De hát hogyan? — kérdezi s közelebb lép hozzá. Hangja még melegebb. Érzi, valami csodálatos dolog ment végbe szomszédja lelkében. — Egy órával ezelőtt — mondja Pál — kaptam értesítést, hogy egy ismeretlen nagybátyám nagy örökséget hagyott rám. Sok ezer pengőről van szó. Nem tudtam elhinni. Engem ért volna ez a szerencse, engem szeretne ennyire az Isten. Engem, ki mindig ellensége voltam. Mily nagy lehet ennek az Istennek a szeretete, hogy még a bűnöst is megáldja. Egyszerre megláttam múltamnak sok hitványságát, bűnét. Teher kezdett rajtam lenni minden, ami a múltra emlékeztetett. Ügy éreztem magam, mintha egy magas hegy tetején áll- nék. Egymagám, mezítelenül s az egész világon mindenki engem nézne. S nem szégyeltem magam. Örültem, hogy nézik, hogy látják bűneimet, hitványságomat. Mintha vihar kerekedett volna körülöttem. Átzúgott rajtam s boldog voltam. Mindent jóvá akarok tenni. A szegényeken, a gyűjtőkön elkövetett bűneimet. Jóvá akarom tenni egész elrontott életemet. Ezért megyek a tisztelendő úrhoz. Bocsáss meg, de sietek. S ezzel máris rohant, mint akinek nagyon sürgős, hogy jóvátegye életét. Péter állt és bámult utána. Szíve zakatolt keblében a mámortól. Valami szorította addig, addig, míglen sírásba tört. Érezte maga körül a vihart. Érezte, mint vágódnak ki lelkének ablakai, ajtai.s repül a por, minden szegletből az odaragadt piszok. Érezte mint tisztul a lelke, mint olvad ki belőle az önzés, az irigység. Érezte, hogy ezentúl már nem azért fog jót tenni, hogy életével, tetteivel igazolja érzéseit, hanem azért, hogy engedelmeskedjen Isten parancsának és szolgáljon. A lélek munkája ez. Az egyik megtért lélek lángragyujtotta a másik lelket. Ez a pünkösdnek a tüze. Krisztus beszélgetése Nikodémussal.
