Harangszó, 1941
1941-05-18 / 20. szám
188. hogy másoké a nyomába sem léphet“. Krisztus „megújított népe“ számára dolgozik általunk ma már szinte el sem képzelhető nehézségek közt, hiszen a bécsi származású nyomdászmesterét ismételten el akarják a külföldiek csábítani, hogy a könyvnyomtatás dicsősége az övéké legyen és ennek megkezdett munkáját tényleg a magyar Abádi Benedek folytatja és végzi be. Ha az anyagi terheket Nádasdi viseli is, de a munkának mind szellemi, mind fizikai súlya bizony Er- dősire nehezedett, aki boldog igyekezettel felel meg ennek, a fordítás előszavában az első magyar párversezetben írva meg „Az magyar nípnek, ki ezt olvassa“ az Ó-, de még inkább az Újszövetség keletkezését: „Próféták által szólt rí- gen néked az Isten, Az kit Ígért, ímé, vígre megadta Fiát. Buzgó lilekvel szól most is néked az által, Kit hagya, hogy hallgass, kit hagya, hogy te kövess. Néked azírt ez lűn prófétád, doctorod ez lűn, Mestered ez most is, melyet az Isten ada.“ „... Aki zsidóul és görögül és végre diákul Szól vala rígen, szól néked az itt magyarul. Minden nípnek az ű nyelvin, hogy minden az Isten Törvényin íljen, minden imádja nevit. Itt vagyon az rejtek kincs, itt vagyon az kifolyó víz, Itt vagyon az tudomány, mely örök íletet ad. Lelki kenyír vagyon Mártinké. — Elbeszélés. — Irta: Szirti János1*). — Nincs, aki szeressen! — mondta egykedvűen. — Hát Isten? — elmélkedett Mártinké. — Na igen! De rajta kívül... Mártinké olvasott Dénes szemében. Látta, hogy a fiú gondolatai közé súlyos sóhajok keverednek. Tudta, hogy mondani szeretne valamit, csak nem mer vele előállni. Milyen kisfiús ez a Dénes. Nem mer! Pedig már túl van a huszonötön. Nem, nem gyávaság ez tőle. Csak figyelmesség. Nem akar a lelkembe karcolni, mint a többiek. Nem akar kíméletlen lenni. Nem akar durva felnőtt lenni. Mártinké hosszan nézett a fiúra: — Mire gondol most, Dénes? — Semmire... jelentéktelen ... — Tudja mit, Dénes? Tegezzük egymást! Szervusz! Dénes alig tért magához, de azért gyorsan ő is mondta: — Szervusz... — és mintha még akart volna valamit mondani, olyan volt a hangja. *) Nemrég hunyt el fiatalon. itt, melyben, mikor eszel örökké, Ilsz, mely az mennyből szállá, halálra mene.“ Erdősi bibliafordítása néhány példányban ma is megvan. Ép példányát a bécsi volt császári könyvtárban őrzik. Egy példány pedig a kecskeméti ref. kollégium könyvtárában van. íző nyelvjárása a Dunántúl nyugati vidékeinek beszédmódját köti össze a szülő vár- megyéjéével. Nyelvezete nemcsak nyelvtörténeti, hanem theológiai történeti szempontból is fontos és még feldolgozásra vár. A 768 negyedrét nagyságú vastag könyv címe: Üjtestámentum magyar nyelven, melyet az görög és diák nyelvből újonnan fordítánk az magyar népnek keresztyén hitben való épülésére. Ő volt tehát az első, ki eredeti görög nyelvből fordított. A később bécsi egyetemi katedrára került tudós emlékét őrizzük kegyelettel. A mohácsi vész utáni nehéz időkben nyelvében és hitében ő segítette megtartani a magyart. Dr. Kiss Jenő. AIpái fittét tartsa meg a nép, mert enélkül nemzeti újjászületés lehetetlen! — mondotta az a felhívás, melyet a finn kormány a Finnországban tartott imanapok alkalmából a finn nemzethez intézett. Emlékeztetett — Mondd csak egészen nyugodtan: Mártinké. így szeretem. Dénes megismételte: — Szervusz, Mártinké!... Mártinké... Érdekes... tetszik nekem... Mártinké... Ki becézett így?... — Az édesanyám, az édesapám és mindenki... — Mindenki?! — mondta inkább,mint kérdezte Dénes, nyújtva a szót. — Igen és te is így szólíts! így szeretem hallani a nevemet. — Ha mindenki így szólít, akkor én nem szólítlak így... — komorult el Dénes. — Csacsi! — válaszolt Mártinké. — Te kérdeztél rosszul. Azt kérdezted: Ki becézett így: Vagyis múlt időben kérdeztél. És én is így feleltem, ami azt jelenti, hogy kvittek vagyunk ... Annyi őszinte meleg volt Mártinké hangjában, hogy Dénes képes lett volna hirtelen felugrani és megcsókolni a szű- zien tiszta ajkát, de nem tette. Ellenben megfogta a kislány kezét az asztalon. Simogatta és a lány hagyta. Jól esett neki ez a gyengéd simogatás, melyben szeretetet fedezett fel... Mert Dénes szerette Mártinkét. Nem akart semmit erőltetni, majd az idő mindent megérlel és úgyis magától jő minden, ahogy Isten azt elrendelte ... _______________i§4l. május l8. e z a kormányfelhívás az elhunyt államelnök utolsó szavára: „Isten akarata, hogy nemzetünk külső békében és belső egységben nézzen a jövő elé." — Hogy ezt most idézzük, nemcsak azért tesszük, mert ilyesmit kormánynyilatkozatokban ritkán szokott az ember olvasni, nemis csak azért, mert benne északi testvéreink ismert vallásosságát lehet látni, hanem azért, mert ez a nyilatkozat olyan megtartó erőre mutat, amelyet nekünk, magyar evangélikusoknak is meg kell ma, a pusztulás idején ragadni. Apáink hite, ez az üldözések, szenvedések között megedzett, egyházat, hazát szerető, templomot, iskolát megbecsülő, Istenre támaszkodó hit képes minket is megtartani. Benne kell összeforrni, eggyé lenni és a jövő felé nézni! Magyar evangélikus nép! Tartsd meg apáid hitét és ez a hit megtart téged! Magyar Evangéliumi Munkásszövetség nemrégen bontott zászlót s ma már 30 helyi egyesületben dolgozik azért, hogy a munka megbecsülését hirdesse és evangéliumi alapra helyezését sürgesse. Aki nyitott szemmel néz, világósan látja, hogy éppen a célkitűzésénél fogva a magyar társadalmi élet Hatalmas csend feküdte meg a min- denséget. Minden pillanatban várni lehetett, hogy elerednek a hópelyhek. Meghirdették a Katalin-bálat. Mártinkénak mennie kellett. Dénes már ki tudja merre járt azóta, talán már jó állást szerzett magának és ha időnkint küld is levelet, ez nem jelent semmit. Mártinké megkapta anyjától a báli-ruhát és, ha nem is szívesen, de anyja akaratának engedve elment, hogy mulasson, vigadjon addig, amíg fiatal. Nemsokára a bál után pap érkezett a faluba, hogy egy hétig hirdesse Isten igéjét. Mártinké nagyon vonzódott ezekre az esti igehirdetésekre és úgy érezte, hogy a pap minden szava szíven találja őt. A harmadik napon már utálta a bálát, undorral gondolt a táncra és szent elhatározása lett, hogy felhagy azzal az élettel, amelyik úgy sem ad számára nyugalmat, békességet. — A világban két hatalom küzd egymással: a jó és a rossz! — mondotta a pap — Krisztus és a sátán. Az ember szereti fitogtatni a jóságát, szereti magát a szép oldaláról az emberek elé állítani, de sohasem gondol arra, hogy nem az a fontos, amit az emberek látnak, hanem az a fontos és életbevágó, amit az Isten lát. Az Isten pedig látja a meg nem mutatott oldalt is. Előtte nem lehet semmit eltitkolni, mert az ő tekintete
