Harangszó, 1941
1941-05-11 / 19. szám
1941. május 11. HARANGSZÓ 153. 3. Téged dicsérnek füvek-fák, virágok, S a messzeségben kékelő határok, Téged dicsőít az egész mindenség, Öh égi Felség.. (Dt. énekeskönyv, 73. ének.) (Folytatjuk.) Sokféle szomorúság van a világon. De az igazi és legfőbb szomorúság az, mikor a szív elveszti Krisztust. LUTHER. A KERTÉSZ HITE. Uram, én szeretem a kertet, A zsenge fát, a friss virágot, Mosolygok a duzzadó rügyre S késemmel mégis nyesek, vágok. Ha nyesés közben földre hull le Elszáradt gally vagy görbe hajtás, Kezem remeg s a szemem kéri: Ne vedd rossz néven tőlem, pajtás! Kicsiny tácskám, én azt szeretném, Ha majd megnősz, örömmel tölts el S rakva legyen mindegyik ágad Aranyszínű, ízes gyümölccsel... Uram, én jót akarok mindig S a fáradságom mindhiába, Nincs örömöm, bárhogy szeretném, Mindenegyes, apró, kis fába. Az egyiknek ferde az ága, A másikon rügyek nem nőnek, Emez meg gyenge, vézna törzzsel Indul neki a jövendőnek. Sok apró fa és sok csalódás ... Még sincs ok, hogy kétségbeessünk, Uram, én hittel hiszek abban: Te akartad, hogy nyessünk, nyessünk. • t*. Neked gondod van minden fára, Legnagyobbra és legkisebbre, Ha az én munkám gyarló lesz is, Te adsz balzsamot majd a sebre. Felsegíted a földrehajlót, S mit el nem értem gyenge karral, Letöröd a vadhajtásokat Egy jótékony, áldott viharral. Neked gondod van minden fára, Te intézed a sorsuk bölcsen, Te díszíted majd fel az águk Üdítő, érett, friss gyümölccsel. Én a gyenge, a gyarló kertész Nem tudhatom a jövendőket, A Te áldott, védő kezedre Rábízhatom reménnyel őket. Vathy-Remport Elek. OLVASSUK A BIBLIÁT „Imé mindent ujjí teszek!“ (Jel. 21. rész 5. v.) I. A természetben. Május 11. — f* Mózes, 1:1. Május a tavasz legszebb hónapja. Tavasszal, minden esztendőben, megújul a természet. Gondoljunk ilyenkor az első tavaszra, a világ teremtésére s Arra, Aki a mennyet és a földet teremtette, Aki semmiből életet hívott elő a földre, mely kietlen és puszta vala. Ez a Biblia legelső és legnagyobb csodája. Megmagyarázni sem a természettudomány, sem a filozófia nem tudja. A vallásos ember pedig alázattal borul le s hittel vallja: „Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében ...“ Május 12. — 8. Zsolt. 4—5. Bármerre tekintek, mindenütt a Teremtő ezernyiezer csodáját látom. „Az egek beszélik Isten dicsőségét és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat.“ 19. Zsolt. 2. Új élet fakad erdőn-mezőn. Virágba borul minden körülöttünk, hogy a virágból gyümölcs, kenyér, élet legyen a mi számunkra. Megérdemeljük Istennek ezt a nagy ajándékát? Lám, ő sohasem feledkezik meg rólunk, ellenben mi igen gyakran. Május 13. — I. Mózes 8:22. Isten nemcsak megteremtette a világot, hanem azt fenn is tartja és bölcsen kormányozza. „Minden reggel megújul hűséged, Érc az a szív, mely nem dícsér Téged“ — mondja egyik reggeli énekünk. Vannak azonban, akik nincsenek megelégedve az Isten kormányzásával, zúgolódnak ellene, nem tudják megérteni: miért nincsen rózsa tövis nélkül? Ezek az emberek aratni szeretnének vetés nélkül. Ha valami csapás éri őket, nem tudják Jób- bal azt mondani: „Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennők-é el?“ Bízzuk csak Reá magunkat, ö bölcsen kormányozza a világot! „Mind jó, amit Isten tészen ...“ Május 14. — 145. Zsolt. 15:16. A hosszú tél alatt kiürül a magtár, az éléskamra. Tavasszal mindig legnagyobb a kenyérgond. Idén még inkább, mint más években. A háború nyomán ínség jár. Fogynak a készletek. A nagy városokban hosszú sorokban órák hosszat álldogálnak az emberek az élelmiszerüzletek előtt. Szinte aggódva kérdezzük: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek?“ És imé, minden tavasszal csodát tesz az Űr s mi tanúi vagyunk évről-évre a kenyércsodának. Május 15. — Máté 6 :26—30. Az Űr megnyugtat: „Tekintsetek az égi madarakra!“... „Minden gondotokat ö reá vessétek, mert néki gondja van reátok!“ I. Péter 5:7. Testünkről való gondoskodásunk közepette meg ne feledkezzünk lelkűnkről. A test eledelénél fontosabb a lélek eledele: az örökélet kenyere. Ezt az Ür kegyelme nyújtja felénk. Nekünk csak el kell fogadnunk azt. A test ellátása az Isten gondja, ellenben a lélek üdve a miénk. Erre törekedjünk! Nézzétek a mező liliomait, tavasszal milyen gyönyörű mezbe öltöznek! Öltözzék új mezbe, a bűnbánat hófehér palástjába a mi lelkünk is! Május 16. — 90. Zsolt. 2 4. Körülöttünk minden változik. Állandó jövésmenés, keletkezés és elenyészés tapasztalható a természet világában. Egyedül változatlan az örökkévaló Isten, akiben nincs változás, sem a változásnak árnyéka. 102. Zsolt. 28. A természet megújhodásával csak az ő jósága újul meg irántunk, bűnös emberek iránt. Május 17. — Préd. 12:3. Istennek legkiválóbb teremtménye e földön az ember, ő a teremtés koronája. I. Mózes 1 :27. Illő, hogy az ember meg ne feledkezzék az ő Teremtőjéről. Gondoljon Rá már ifjúsága idejében. Aminthogy a tavasz örömvirágai között sem szabad megfeledkeznünk az őszről. A hívő ember azonban az őszben, a halálban sem lát örök megsemmisülést, hanem látja az új élet csíráját. János ev. 12:24, Jób 19 :25. Biztatólag hangzik felénk az Ür Igéje: „ímé, mindent újjá teszik!“... Stadtrucker Gyula. Apró történetek. Mii tett éried ? ! Angliában Cromwell idejében felség- sértésért halálra ítéltek egy embert. Az elitéit felesége Cromwell elé borult s könnyek közt kérte, kegyelmezzen meg urának. Azonban hiába könyörgött, Cromwell hajthatatlan maradt. „Férjed eljátszotta az életét! Nincs kegyelem! Mikor holnap megszólal az estharang, ki fogják végezni!“ — A következő nap délutánján az asszony felsurrant a toronyba s a harang lábánál megállt. Tágranyilt szemeit a harangra függesztette. így várt az estére. Mikor bealkonyodott, kezeit a harang nyelve és a harang oldala közé tette. Az őr hiába húzta a harangot, nem szólt. A harang nyelve minden ütésnél az asszony kezeit érte. ömlik már az asszony kezeinek vére. Nemsokára a kéz szét van tépve. Már csak a csonk marad belelőle. Irtózatos fájdalmában az ájuláshoz van közel. Egyszer csak megáll a harangnyelv. Az asszony sóhajok közt még egy ideig vár, nehogy egy elkésett kongás férje életét veszélyeztesse. Azután lejön a toronyból, Cromwellhez siet, aki magából kikelve szitkozódik, hogy miért nem szólt a harang, mikor az elitéit kivégeztetésének ideje már elmúlt. A ha- rangozót hiába faggatja. Nem tud feleletet adni. Ekkor berohan az asszony, véres kezeinek roncsát mutatva kiált: „Óh Uram, húzták a harangot, de én minden hangot felfogtam a kezeimmel“. A hatalmas úr hátrahökölt: „Asszony — mondta — nem tudok neked ellent mondani. Menj, mondd meg uradnak, hogy a véred által szabaddá lett!“ — Tudod-e, hogy Jézus érted ennél sokkal-sokkal többet tett?!
