Harangszó, 1941
1941-04-27 / 17. szám
134. HARXNGSZÓ 1941. április 27. hel s ezért viszik az egyházi sajtót azokhoz, akik közönyösen tekintenek el felette. Ezer módja van ennek. Ha nincs még gyülekezeti iratterjesztéstek, elmentek a lelkészhez és felajánljátok, hogy vállaljátok ezt a munkát. Ha van, — és abból áll csupán, hogy istentisztelet előtt és után megterítenek egy asztalt evangéliumi iratokkal, képekkel —, akkor belefogtok a személyes terjesztésbe. Mentek ismerőseitekhez és egyházi lapot, füzetet vagy bibliamondást szorongató kezeteken, ajánló szavatokon keresztül engeditek, hogy hódítson az Ür. Gyermekek és ifjak is oly missziót végezhetnek így a gyülekezetben, melyen megnyugszik az Isten jótetszése és áldása. Önkéntesek kerestetnek, kik boldogok, hogy gyülekezetük életében szolgálattá tehetik az egyházi sajtót, mely eladdig hiába szeretne szolgálni. Eeöreös Imre. Az egykori Jugoszlávia nincs többé. Az az ország, melyet a trianoni igazságtalanság tett naggyá, rövid néhány nap leforgása alatt menthetetlenül összeomlott, kormánya a fiatal, tapasztalatlan királlyal elmenekült, serege leveretett, népe értetlenül és tehetetlenül áll a maga vaksága, né- hányak bűne által felidézett háború pusztító romhalmaza felett. • ~ Amikor a tőlünk elrabolt s most fegyverrel visszaszerzett délvidéki területeink határán lobogó magyar zászlók mellől délre, az összeomlott ország füstölgő romjai felé nézünk, érezzük, nagy igazságok fényesednek meg előttünk. Mindenekelőtt az, hogy egy népnek sohasem szabad a sorsát bűnös köny- nyelműség játékszerévé tenni. Azután egy nemzetnek mindig történelmi küldetése tudatában kell élni. Főként pedig, hogy Isten ítéletei elöl sem egyeseknek, sem népeknek nem lehet kitérni. Jugoszlávián beteljesült a sorsa: Ami hamisságra épült, annak előbb, utóbb össze kell dőlni. Amit az igazságtalanság hivott életre, annak az igazság napjának ragyogása előtt el kell az életből tűnni. Mert az igazság örök. Létjogosultsága csak annak van, amit igazságra építenek. Igaz itt is az írás szava: „Az igazság felmagasztalja a nemzetet.“ Péld. 14:34. Jl népfőiskolák vezetői adtak egymásnak találkozót a KIÉ budapesti székházában vasárnap és hétfőn, hogy az evangélikus és református egyház területén az eddig elvégzett népfőiskolái munkát felmérjék és e munka jövendő irányvonalait megrajzolják. Áldott alkalom volt ez sok dolognak a meglátására. Mindenekelőtt annak, hogy protestáns talajon 15 helyen folyt a félhónapos tanfolyamoktól kezdve az öthónapos népfőiskolák munkájáig a falusi népünk ifjúságának nevelő munkája. Azután annak is, hogy milyen sokrétű a különböző népfőiskolák munkája. Legfőképen pedig annak, hogy minden ilyen irányú munkának csak akkor van jogosultsága, ha annak Jézus Krisztus evangéliuma az alapja. Az elhangzott beszámolók amint ezt sorban megmutatták, ez utóbbi meglátásban a jövendő népfőiskolái munka irányvonalát is megadták. A népfőiskoláknak evangéliumi alapon kell állni, Jézus Krisztushoz kell a hallgatókat vezetni és Jézus Krisztusban kell öntudatos keresztyén életre nevelni. Hálát adunk Istennek, hogy egyházunk népfőiskolái munkájának mindenütt eddig is ez volt az irányítója. Megtért bűnös. Elbeszélés, írta: Bogcha Pálné. Lassan tovatűnt a tél hidege. Tavasz közeledett. Melengető napsugár simogatta a tájat. Duzzadó rügyek alól itt- ott már előtört az új élet ígérete. Meggörnyedt háttal ült az ablaknál Sebestyén Józsefné és szaporán varro- gatott, hogy vasárnap az új ruhák meglegyenek, mert először az istentiszteleten jelennek meg bennük, amit soha el nem mulasztottak. Férje már öt éve itt hagyta őket, hosszú fájdalmas betegségét Istenbe vetett hittel tűrte, míg a halál megváltotta. Szerény kis nyugdíjából tengette magát és nevelte gyermekeit vallásos, dolgos életre. De a legnagyobb gyermeke a Józsi, teljesen kivált a családból. Munkakerülő, gonoszhajlamu fiú volt. Segíteni nem segített a kis családon, sőt elvitte tőlük anyjának kis megtakarított pénzét. Hiába kérte az anya, a testvérei, nem fogott a szó rajta, nem is sajnálta őket. Csak neki legyen, mert önző is volt. Az idő telt megadással, zúgolódás nélkül. Sebestyénné a sok munka, gond alatt megbetegedett és rövid szenvedés után itt hagyta gyermekeit és követte férjét. A gyermekei széjjel széledtek, a kis házat elárverezték. Emlékezzünk! Ezelőtt 100 esztendővel, 1841. április 27.-én született Cyurátz Ferenc Alsóbükön. 1925. május 3.-án Pápán halt meg, mint a Dunántúli Evangélikus Egyház- kerület ny. püspöke. — A nagy emberek olyanok, mint a töretlen cserépedények: többet felfognak Isten kegyelmének hulló harmatából s minél többet pazarolnak másokra, annál több áldást nyernek. Gyurátz Ferenc nagytudású ember volt. Klasszikus műveltsége, irodalmi ismerete, természet- tudományi olvasottsága kortársai közül magasra emelte. Költői tehetségét szép versei, gyönyörű egyházi énekei igazolják. Aki a sok Gyurátz-ének közül csak egyszer is elénekelte a 389. énekünket (A mélységből küldöm sóhajom...), megtapasztalhatta ennek az éneknek Istenhez emelő forróságát és erejét. Gyurátz Ferenc imádkozó ember volt. Nem azért, mert imádságos könyvet írt a hívek számára és a lelkészek részére megírta az egyházi szertartások imádságait, hanem azért, mert gyenge testének ez volt az ereje. Rengeteget dolgozott. Mikor már a püspökség óriási gondja és a pápai gyülekezet vezetésének gondja vállait nyomta, akkor is százaknak, elesetteknek és elnyomottaknak bajára ő keresett orvosságot. Sohasem magáért dolgozott, hanem másokért törte magát. — Sziklajellem volt. Ismeretlen volt előtte az egyházkormányzásban a zül- lesztő „diplomata“ ügyesség hitelrontó arcváltozása. Szolgatársai és hívei tudták, hogy mindig az igazság mellett áll! Tisztakezű, takarékos ember volt. Saját pénzéből több jutott másoknak; gyüJózsi is magára maradt, nem volt kit szipolyozni. Dolgozni nem tudott, mert nem akart. Zülött napról-napra, többet volt részeg, mint józan. Ilyen állapotban egyszer az országúton, a keresztfa alatt megpihent és elaludt. Álmodott. Jézus lejött hozzá a keresztfáról, vállára tette kezét, mondván: Tudsz élni szeretet nélkül, embertársaid elfordultak tőled, senkid nincs, szüleid elhaltak, testvéreiddel nem törődsz!? Hogy számolsz el a Mindenhatónak züllött, romlott lelkeddel? Felébredt. A keresztfára nézett és Jézusnak szemét mosolyogni vélte, ahogy ránézett. Megrázkódott. Sírni kezdett és érezte, más ember lesz. Besietett a faluba és első útja a paróchiára vezetett. — Nagytiszteletű úr — mondotta — segítsen engem megmenteni! Gonosz, rossz ember vagyok. De meg akarok térni! Bűneimet szeretném levezekelni! — Jobb fiam most, — válaszolt a Nagytiszteletű úr — mint soha. Maradj nálam, segíts nekem a szegényekkel jót tenni, a fájdalmat megosztani velők, éhezőknek ételt vinni, a betegeket ápolni. Meglátod, boldog, gazdag leszel, mert jót teszel. És Józsi más ember lett. Sohse felejtette el az útszéli kereszthez elmenni, Jézusnak megköszönni, imát rebegni, aki álmában megjelent és új lelket adott neki. Tavasz volt Józsi életében is. A meg. talált új élet áldott napsugaras tavasza.
