Harangszó, 1941
1941-04-20 / 16. szám
128 HARANGSZÓ 1941. ápriilis 20. bössége előtt sokszor tehetetlenül álló ember sajnálkozásával, hanem cselekedett, a Harangszóért propagandát végzett s annak íme látható eredménye van. Ezt a szív- fájdító s tettekre sarkaló felelősséget s az ebben mutatott példát megláttuk s mindenki elé odatárjuk, azzal, hogy akinek kedves a mi lapunk szolgálata, induljon utána. A levél írójának pedig eny- nyit: Köszönjük, Tanító Ür! „istenvakságban“ szenved a maga spekulációi közepette is. „Istenről csak Istentől tudhatunk meg valamit,“ mégpedig a Pál apostol lelkületével. (Róm. 11, 33— 36.) Hajlamosak vagyunk arra, hogy istenképet alkossunk magunknak. Azonban, Isten nem az, aminek mi gondoljuk, hanem az, „Aki“. (II. Móz. 3, 14.) Élő Valóság, Ür, aki az Igében szól hozzám, mely lábaim szövétneke. Mit tegyek azonban kételyeimmel? Menj el az Űr- I hoz velük, mint a két nagy bibliai kételkedő: Keresztelő dános és Tamás. Ök elfogadták a feleletet. •1* _____ _ __ M orzsák a máriabesnyői evangé- lizáció asztaláról. Az Ür kegyelme volt a máriabesnyői férfi evangélizáció résztvevőivel és szolgáló lelkimunkásaival, —- ezt bízvást elmondhatjuk, ha arra a mély csendben, nyugalomban megáldott három napra gondolunk, amelyen Tú- róczy Zoltán püspök ajkán az Isten Igéje szólt hozzánk. Félszáz kenyérkereső szellemi munkás, életrobotos ember várta a magvetést és a Magvetőt; életharcból jött intelligens evangélikus magyar emberek. * Toronyként magaslik mindnyájunk előtt a kérdés: mi az evangélizáció lényege, mi a lényeghez vezető út, mi a hitre jutás útja? „Vita, vagy csend“ legyen-e, én beszéljek-e, vagy talán másé itt a szó? S az első előadáson eldől a kérdés: nem véletlen, az, hogy eljöttünk ide az Ige hallására, ne is az egyház burkolt propaganda célját sejtsük mögötte, mert egészen bizonyosan a Szent Lélek hívása szólt hozzád és hozzám, hogy hitre jutásunkat munkálja. Ezért kell csöndben maradnunk. Ahol ember tesz-vesz, ott hangosság, békétlenség, fájdalom és verejték van. Az Isten munkakörnyezete azonban a csend. Hallja-e valaki, mikor harmatgyöngy száll a szomjas virágra, mikor a hajnal felsu- gárzik az égbolt peremén, vagy a bimbó fakad? Az Isten csendben működik, s az Ür Jézus sem vitatkozik (Máté 22, 23— 33.) hanem kijelent és Pál beszéde sem szofista tudomány, vitatkozó szándékú szónoklat, ott az „Areopagusnak közepette“ (Csel. 17, 22—34.), hanem prédikáció, alázatos bizonyságtevés. „Légy csendes szívvel, légy békével...“ és akkor szembe kerülsz magaddal, majd az Istennel. * A csendet többféleképen használhatja fel az ember, aszerint, hogy mennyire közeledik magatartásában a spekulációhoz, vagy meditációhoz, hogy fölébe, vagy alája helyezi magát az isteni szónak. így merül fel a kérdés, hogy „spekuláció-e, vagy kijelentés“ a hitre jutás útja. A természetes „érzéki“ hús-ember Mi vagyok tulajdonképen, „okos állat, vagy Isten gyermeke?“ (8. zsoltár.) „Én inkább vagyok szolga a királyok királyának udvarában, mint király az állatok világában.“ Miért nem kell hát ez a méltóság az embernek? Mert erkölcsi kötelezettséggel jár. (VIII. zsoltár 6.) * Mi legyen tehát az álláspontunk? Az-e, ahol az ember hisz a maga természetes jóságában és abban, hogy ezt a meggyöngült jóságot ismét meg lehet erősíteni? Ahol a bűn kívülről reánk rakódott por, vagy az-e, amely szerint a bűn belülről felfakadó kelevény. Ezt fejezi ki az Ür a Jel. 3, 17—- 18. versében és a mi feleletünk csak egy lehet erre a megállapításra: „Igen Uram, én vagyok az.“ Ezért kell a kegyelem. ♦ Ki az, aki ezt a kegyelmet hirdette az embernek? „Vallás- alapító, vagy Megváltó?“ (Máté 16, 13—18.) Sokan csak történelmi személyt, vagy embert látnak Krisztusban, pedig ő nem vallásalapító. Mások számára nem egyéb, mint merő eszménykép, pedig nekünk nem eszményekre, hanem erőre van szükségünk. Tehát életünk döntő kérdése az, hogy ki nekünk Krisztus? Erre pedig az egyetlen helyes felelet a Péter vallástétele. Ezt kell az életünkkel is megbizonyítanunk. * Máté 19, 16—26-ban tükröződik a következő kérdésünk: „önnevelés, vagy váltság?“ Az ember tükre Nikodémus és a gazdag ifjú, akik mindent megragadnak, hogy saját erejükkel emelkedhessenek az Istenhez, pedig Bábel tornya ma sem építhető fel. Szabad akaratunk csak választási szabadság. Az örök életet elnyerni akaró ember kérdésébe ezt feleli az Ür: „Jertek el, mert már minden készen.“ Erkölcsi, intelligenciabeli, akarati vagyonomat, mindent rakjak le és üres kézzel menjek Ö elé. Csak így adhatja meg kegyelemből az örök üdvösséget. * Efez. 5, 25—29., 32. Az intelligencia embere hajlandó az egyházat puszta jogi intézménynek tekinteni. Pedig az egyház az Isten birtoka (Lukács 11, 24—26., Máté 13, 38.) és Krisztus annak a feje. Ha Jézus isteni épületnek tekintette egyházát, „te is ülj le testvérem a beteg evangélikus egyház ágya mellé, tisztítsd, ápolgasd, hogy lábraálljon. Hát ki szeresse ezt az Egyházat, ha mi nem szeretjük, ha te nem szereted.“ * „Élek többé nem él, hanem él bennem a Krisztus.“ „Én, vagy Ö.“ Döntenem kell. Én és Ö, vagy ö és én, lehetetlen két megoldás. Ö életét adta értem, „engeded-e az ént keresztre feszíteni, hogy szíved sírjából feltámadjon Ö?“ KB. Világnézetünkben három megoldatlan őskérdés vitte bele az Isten fogalmát. Ezek a kérdések: honnan, miért és hová kérdései. Ezekre végleges megoldást csak a személyes Istennél találunk. Ne beszéljünk Gondviselésről, sem Istenség- ■ ről. Jézus Krisztus óta mindenki, Luther j is személyes Istenről beszél. Ö az én Atyám, engem véd, oltalmaz, hív. * Ellenségem is van. A „vér, vagy a Sátán?“ (I. Péter 5, 8.) Az emberben és az emberen kívül egyaránt megtalálható a bűn forrása. A Sátán bukott angyal, szellemi hatalmasság. Létezését a Szentírás és a hívők tapasztalata egyaránt bi- I zonyítja. Ettől az ős hitetőtői csak Jézus szabadíthat meg, aki azért jött, hogy a sötétségből a világosságra vezessen bennünket. V i; £ J „Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét...! (Efez. 6, 11.)
