Harangszó, 1940
1940-09-22 / 38. szám
1940. szeptember 25. Tervezni nem tervezhetünk semmit, de mindennap imádkozunk elindult társainkért és azért, hogy ö mutasson utat, mikor és merre indulhatunk majd. A vásárlásnál és csomagolásnál sokkal fontosabb ennek az útnak az imádságban való előkészítése. Hiszen az ott lévő munkatársak és kínaiak nemcsak orvosságra és veszendő holmira várnak, hanem Isten küldöttére, aki velük együtt él, örül, szenved, dolgozik és nem hagy fel annak hirdetésével, hogy „elközelgett“ a mennyek országa. Térjetek meg és higy- jetek az evangéliumban.“ KÜLÖNFÉLÉK Kormányzónk ősei. A magyar arany hazája, Nagybánya büszke arra, hogy az aranynál is drágább kincset adott a hazának: Horthy Miklós családját. Most a bevonulás utáni napokban a bányászok boldogan és büszkén emlegetik, hogy ők adták a szabadítót, az ő földjükről indult el a Horthy család; a Kormányzó dédapja, Horthy István itt, Bányán volt prédikátor, később esperes. Erdélyért. Erdély birtokbavételének napjaiban felhívás hangzott el a Főméltóságú Asszony ajakáról a felszabadult területen támogatásra szorulók megsegítésére. „Nyújtsuk feléjük segítő kezünket — mondja —, hogy elfeledjék a megpróbáltatásokkal teli keserves két évtized minden szomorúságát és nélkülözését, érezzék, hogy valóban hazajöttek. Ezt kívánja a hagyományos magyar becsület!“ ÚJ KÖNYVEK Zsilinszky Mihály: Lórántfy Zsuzsanna. A szarvasi ev. főgimnázium volt történet- tanárának a Magyar Nagyasszonyok történelmi élet- és jellemsorozatban megjelent s dr. Zsilinszky Lajos által átdolgozott és jegyzetekkel ellátott munkája, mely 36 oldalon tárgyalja a ref. vallású nagy fejedelemasszonynak, Rákóczi György bejének, a sárospataki iskola bőkezű pártfogójának élet- és jellemrajzát. Csatlakozik hozzá Tompa Mihálynak Lórántfy Zsuzsanna emlékezete c. verse. A füzet ára 1.30 P. Olvasóink figyelmébe ajánljuk. „Blumljarát János Kristóf élotra/xa,,. című könyvre felhívjuk a figyelmet. Jövő hónapban jelenik meg Szerb Anna, fordításában. Ez a mű csaknem egyedülálló vallásos irodalmunkban. Egészen új és világos betekintést nyújt arra nézve, hogy kicsoda Jézus és ki akar lenni nekünk is személy szerint. Blumhardt János Kristóf korának egyik kimagasló alakja volt. Istennek kiválasztott eszköze. Hite és a másokért való felelősség oly nagy volt benne, hogy beteg és megkötözött emberek ezreit vezette Krisztushoz, hogy vérének ereje által meggyógyuljanak betegségükből és megszabaduljanak minden megkötözöttségükböl. E könyvben csodálatos módon tárulnak elénk Istennek hatalmas csodái, amelyre oly sóvárogva yár a mai forrongó világ. HARANGSZÓ A nagy mü három kötetben jelenik meg. Az első kötet szept.—okt.-ban, a másik kettő pedig karácsonyra. Ára kötetenként P 3.20. Aki a mü teljes árát szeptember 8-ig befizeti a fordító nevére címzett 44.940 számú csekklapon, az mind a három kötetet 7 pengőért kapja. A mű megrendelhető a csekklapon és a fordító címén: Szerb Anna Balaton- újhely. 3—3-v- • 4»- • ♦ • ♦ • ♦ • ♦ • ♦ • SZERKESZTŐI ÜZENETEK Dr. Zs. L. Békéscsaba. A jelzett adatok a legközelebbi naptárban már benne lesznek. — A jelzett művet tessék beküldeni. — Érdeklődő. Kérdésére közöljük, hogy a VKM 1940. IX. 3. kelt 171.198/1940/V. sz. rendeletével engedélyt ad arra, hogy mindazokban a községekben, amelyekben továbbképzőiskolák, vagy az elemiben már a VII. és VIII. osztályok is működnek, ha arra a bevonulás miatt szükség van, az ismétlő- sök, ill. V—VIII. osztályba járók a tanév első 2 hónapjában, tehát szept. és okt.- ben szabadságoltassanak. — T. L. Süve- te. Már elhelyezkedett. — Id. P. F.-né. A verseket köszönjük. Egyiket legközelebb közöljük. — Ny. lelkész. Köszönjük a küldeményt. Felhasználjuk. — M. 12. A darabot köszönjük. Sorkerültével hozzuk. — Emlékezés. Kérdésére közöljük, hogy a Luther-szoborra megvan már az anyag, de ma nem szabad a bronzot beönteni. Várni kell, míg vége lesz a háborúnak. MAGYAR GAZDA Vegyes. Európa búzatermését az idén kb. 400 millió métermázsára becsülik. Ez 14 százalékkal kevesebb, mint a múlt évi termés. Az utóbbi 10 év termését tekintve 1931-ben volt a leggyengébb termés, a legjobb viszont 1936-ban, amikor 493 millió mázsa búza termett Európában. Az idei termés Európa búzaszükségletét teljesen nem fedezi. Kárpótlást a tengeri kedvező terméskilátása nyújt. — Küzdelem folyik minden országban az árszínvonal tartásáért. Legtöbb országban intézményesen biztosítják az árszínvonalat, míg vannak országok, ahol ez nem történik meg. Szlovákiában például nincs szervezett árelienőrzés s 'gy a népélelmezési és ruházati cikkek nagy áremelkedést mutatnak. A liszt ára 15%-kai, hús 60—70%-kai, ruhaféle 100— 150%-kai emelkedett a múlt évihez képest. — A Magyar Nemzeti Bank a lei beváltási árát kedvezően állapította meg. 1 pengő 30 lei, ami 3.33 pengős árfolyamnak felel meg. Eddig 100 lei 3.30 pengőbe került. Terményárak. Búza 23.30, rozs 19.20, árpa 19—26, zab 21.20, kukorica 23.36— 24.60 pengő. A Harangszó a magyar evangélikus nép lapja. Ismét megkezdjük a terjesztését, hogy népünk mindenütt megismerje, megrendelje és olvassa. 297. 1 HARANGSZÓ PERSELYE. A kővetkező adományok folytak be: Petricz Mihályné Kispest, özv. Gaál Mi- hályné Balassagyarmat, Oszkó Sándor Révfülöp, Németh László Taliándörögd, özv. Rosta Istvánná Kisfalud, Dankó Sámuel Szarvas, Stiatinszky Miklós Som- sály, ifj. Éger Károly Győr, Jáskay Mik- lósné Mátyásföld, Páli István Szergény, Léderer Jánosné Sopron 10—10 fillér. — Hankó Mátyás Békéscsaba, Kontsek Lászlóné Debrecen, Banyó Anna Sárvár, özv. Illés Jánosné Marcalgergelyi, Her- nitz Mihály Csorna 12—12 fillér. — Nagy Sándor Celldömölk 14 fillér. — Palatínus Rudolf Volóc 16 fillér. — Peregi János Győr, Halász József Kámon, Somogyi József Pápa, Csapó Istvánná Tét, Hujber János Győr, Mátis Sámuel Bála- tonmáriafürdő, Kovács Elek Keszthely, Varjú Lajosné Felpéc, Czirák Erzsébet Budapest, özv. Pfeiffer Miklósné, Ilauszky Sámuel Budakeszi, Zámbó Sándor Kemenessömjén, Horvay Sándor Vecsés, Laukó Pál Soltvadkert, Fenyves Ede Révfülöp, Brand János Nagykanizsa, Varga K. László Zalaegerszeg, özv. Gra- vátsch Ágostné Sopron, Berkes János Kadarkút, Saly János Székesfehérvár. — 20—20 fillér. — Végvári Miklós Uj- dombóvár, Zamlinszky Lujza Miskolc, Mezősi Sámuel Edelény, Bellarits Ilonka Devecser, Németh Béla Vásárosfalu, Tamás Károly Szombathely, Réti Istvánné Érsekvadkert, özvegy Haschenberger Gyuláné Balassagyarmat, Jeszenszky Gyula Kistarcsa, Kozma Imre Tét, Werdonitsch Pál Ajkacsingervölgy, Makai György Pécs, Pallér Margit Al- sógöd, özv. Mandelik Sándorné Székes- fehérvár, Horváth Károlyné Rákospalota, özv. Turcsány Istvánné Rákospalota, Kölcsey Márton Mezőberény, Horváth Lőrinc Felsőszeli, Simon István Székes- fehérvár, Ambrus József Celldömölk, Rúzsa Ferenc Celldömölk, Finta Gábor- né Sömjénmihályfa, Horváth István Pápa, Szabó Miklós Beled, özv. Zettl Józsefné Pécs, Czéh Márton Dég, özv. Müller Gusztávné Ózd, Mészáros Lajos Répcelak, özv. Stőr Antalné Győr, Czambel Mihály Pápa, Méray György Ujdiósgyőr, Szabó Jenő Karcag, vitéz Bolla István Győr, Paulini Antal Budafok, Bedecs Gáspár Felsőszeli, Kovács Sándor Veszprém, Kalmár László Tokod, Borbás Józsefné Várpalota, Gábler Edit Salgótarján 20—20 fillér. —- Egyed Géza Győr, Káldos Sándor Martonfa, Horváth Józsefné Kámon, Róth Pál Almásfüzitő, özv. Benes Ernilné Sopron, özv. Káldy Józsefné Sopron, özv. Oehl Györgyné Sopron, Finta János Celldömölk, Molnár Jolán Pápa, Mesterházy Imre Ná- szegi Pál Veszprémvarsány, Fodor Mihály Kemenessömjén, Czirák György Po- tyond, Rosta Antal Kemenespálfa, Balassa Sándor Ujdombóvár, Pónya Sándor Tapolca, özv. Lázár Jánosné Bala- tonfüzfő, Kozma Kálmán Győr, özv. Fejes Bálintné Szombathely, Vida Géza Né- metdiószeg, Széles Imre Répcelak, özv. Gaál Gyuláné Kőszeg, Lajos János Balatonalmádi, Endrédi Imre Komárom, Sass László Sopron, Bogárdy Lajos Celldömölk, Jurtsó Gyuláné Tét, özv. Orosz Lajosné Tét, özv. Major Edéné Szigetvár, Gulyás Lajos Ujmalomsok, Hegyi István Rákoskeresztúr, Sülé Károly Ta-