Harangszó, 1940
1940-03-31 / 13. szám
1040. március 31 HARANGSZÓ 93. lük, az elsősöknek olvassák fel többször a bibliai történetet és mondják előre nekik az énekverset! De necsak a hittanóra előestéjén szánják rá erre magukat, mert minél előbb és többször foglalkoznak a hittanórán tanultakkal kapcsolatban gyermekeikkel, annál mélyebben fog ágyazódni a kicsinyekben krisztus ismeretének az a résztöredéke, amelyről a következő hittanórán a tanulók beszámolnak. —■ Ahol még egyáltalában nincsen evangélikus vallástanítás, ott a szülőknek maguknak kell a kezükbe venni ezt az egész ügyet. Olcsó pénzért hozzájuthatnak szórvány- hittankönyvhöz (Benkóczi-Keken: Amit minden evangélikusnak tudnia kell, ára 1 pengő). Tanítsák meg ebből lassan- kint gyermekeiket az első laptól az utolsóig és közben emlékezzenek rá, hogy Luther Márton is ilyen szolgálattal elfoglalnak akarta az evangélikus szülőket látni. A szórványok egyházi élete rendiének legnélkülözhetetlenebb alkotórésze a házi istentisztelet. Akárhány munkást is küld az egyház a szórvány területekre, akármilyen nagy összegeket áldoz is az eltévedt „juhok“ és elveszett „drachmák“ megkeresésére, sohasem fejlődhet addig a szórványmunka, hogy Isten Igé je ugyanolyan bőséggel hulljon itt is, mint amilyenre a lelkipásztor helyben- lakása áldott lehetőséget nyújt. Isten népe azonban nem lehet el istennek Igéje nélkül. A szórványokban sem! S ha az egyház hivatalos szolgái csak ritkán mehetnek az evangélium jóhirével a szórványokba, akkor sem maradhat pásztor nélkül a nyáj. Álljanak elő a családapák, gyűjtsék össze esténkint családjukat, szomszédságukat, és szenteljenek naponta tíz percet arra, hogy megálljának Isten előtt hálaadással, kéréssel, imádsággal és mindenekelőtt szavára figyelő, hallgató lélekkel. Egyházunk ma már abban a helyzetben van, hogy a házi istentiszteletek tartásához olyan könyvet tud szórványhíveinek kezébe adni, amelyből minden olvasni tudó evangélikus nehézség nélkül elvégezheti a házi áhítatokat (Vitéz Virág Jenő: Hiszek, ára 1.90 pengő). De ezen kívül is a bibliai leszakítós naptár, vagy a Harangszó bibliakaluza olyan segítség, amelynek nyomán mindennap felcsendülhet Isten tiszta Igéje a családi hajlékokban. A Harangszó éppen most tervezi, hogy nagyünnepi számaiban külön is fog — lelkész nélkül maradt szórványok számára — felolvasásra szánt bibliai Igét és ehhez fűződő magyarázatot, imádságot és éneket hozni, hogy egyházunk szétszórt népe ne szűkölködjék Isten ünnepi mondanivalója nélkül s tarthasson ünnepi áhítatot lelkész nélkül is. — Bárcsak meghallanák szórványcsaládjaink Istennek igeszolgálatra hívó parancsát, megragadnák az egyház felkínált eszközeit és apró családi gyülekezetekké alakulnának, amelynek „jó földjébe“ napról-napra hull Isten Igéjének termés-igéretét hordozó búzaszeme. Ha így megvalósul majd szórványaink egyházi életének az igazi ,,rendje", akkor a lelkésztől való távolság és a másvallásu többség ellenére is Istennek engedelmes és tántoríthatatlan gyermekei fognak szórványainkban növekedni s szórványaink láttára nem siránkozni fog egyházunk, hanem hálát adni az Istennek, aki bőségesen megáldja azokat, akik vállalják a Tőle kapott feladatok hűséges teljesítését, Veöreös Imre. A pápai állam, a Vatikán területén bevezették az adózást, ami eddig nem volt meg. Morzsák a kegyelem asztaláról. Istennek hála, erőteljesen halad előre az evangélizáció áldott munkája. Az evangélizáció mindig asztalterítés. Isten az ö kegyelmének asztalát térítteti meg éhes és szomjas emberlelkek előtt, hogy megelégítse őket. Az alábbiakban néhány morzsát nyújtunk olvasóink felé, amely egy ilyen evangélizáció alkalmával Isten kegyelmének gazdagon terített asztaláról aláhullott. Talán akadnak, akik boldogan nyúlnak érte. * Az embernek mindenekfelett arra van szüksége, hogy megismerje magát. Az Isten-megismerés kapuja önmagunk megismerése. Ismeretlen emberek vagyunk magunk előtt. Rejtegetjük magunkat és bűneinket nemcsak a világ, hanem magunk előtt is. * A bűn olyan, mint a hazajáró kísértet. Van, akinél még a földi életben, van, akinél a halála pillanatában és van, akinél halála után támadnak fel a bűnei, mint a gazdagnak Lázár történetében. Ez a legborzasztóbb. Egyszer utolérnek téged is a bűnök, ha nem engeded, hogy Isten megkeresse és megbocsássa ... * Az Istentől való elhagyatottságig kellett Jézusnak eljutni a bűn irtózatos terhe alatt, hogy megválthasson ... Nehéz Istennek újraépíteni azt, amit a mi bűneink rombadöntöttek. * Isten az ö szerelmét nem mondhatta meg másképpen, mélyebben, mint úgy, hogy egyszülött Fiát adta oda értünk. * 14. A haditanács. Az apródok a katonák táborától kissé távolabb új tüzet raktak. Sziporkázva lángoltak fel a rőzsenyalábok, melyeket az ifjak játszi kedvvel dobáltak a zsarátnokra. Hédinek még ez is szórakozást nyújtott. Csengőn kacagott fel, hogyha egyik-másik nekirugaszkodva átugrotta a tűzhelyet. A lángok között tarka, díszes ruhájukban olyanok voltak, mint az ördögök. Gáspár Hédi közelében maradt. Ágakat sem gyűjtött, a tűznek sem lendült neki. Mintha az árnyéka lenne, szegődött a lány nyomába. Hédi nagy elégtétellel látta maga körül a fiukat. Elgondolta, mit szólnának finom bécsi barátnői, ha ennek a pórias mulatságnak tanúi lennének! De egyben tudta, szívesen cserélnének vele, hogy ez a hat délceg apród legyen a lovagjuk. Hédi örömmel évődött el vélü'k, de nem tett köztük különbséget. Mindegyikben vidám játszótársat látott és egyikhez épp oly szíves volt, mint a másikhoz. Gáspár nagy ragaszkodása egyenesen terhére esett. — Hogyha már vadászat helyett nyomozni jöttünk — kiáltotta vígan — mutassátok, mit tudnak a sólymok! Társai versenyezve iramodtak neki a szirtnek. Üggyel- bajjal kötöztek le a kifeszített rúdról egy-egy madarat. — Tegnap induláskor oly boldoggá tettél — kezdte Ákos. ő nem futott el a többivel. — Ejnye, de kényelmes vagy! — engedte el Hédi a megjegyzést füle mellett — mért nem veszel részt a vitézi tornán? — Amikor tegnap délben a várból útnak indultunk... —• kezdte újból. — Akkor lóra ültetek! — nevetett a lány. — Igen, de... — vetette közbe a fiú elpirulva haragjában, hogy nem tud előbbre jutni. — Hozzák a sólymokat! — tapsolt a lány. — Válaszolj — fordult vele szembe Gáspár, mielőtt társai visszajöttek — te voltál tegnap az ablaknál? — Voltam én többször is — felelte foghegyről — melyik tud legszebben repülni? — fordult a többiekhez. — Az enyém, az enyém! — kiáltozták vetélkedve. Balkarjukra rántott védő bőrkeztyüre emelték a madarakat. Bal kézbe fogták a vadászállatok lábára erősített, köny- nyű finom láncot. Jobbjukkal lerántották a sólymok bőrsipkáját. Látóvá vált szemmel, lárma és izgalom-ittasan csaptak azok a magasba. Gyönyörű volt nézni egyenes, gyors röptűket. Erre a látványosságra hozzájuk lépett Roza tante is, a Hédi nénje, aki az anyát volt hivatva nála helyettesíteni. Mostanáig sógorát kísérte, a várurat. — Jó vadászok vagytok — állapította meg szakértelemmel. Megboldogult férje, mint igazi katonatiszt, beavatta ebbe a mesterségbe is. Gyurka fájó szívvel nézte a távolból, hogy szórakoznak az ifjak. Ö is olyan szívesen közibük állt volna. Mutatott volna olyat, mit a többi nem tud. Eleget játszadozott ö már Józsi bátya sólymaival. Ha felröppentette őket, kenyér vagy cukordarabot vetett a magasba, amit a madarak hihetetlen ügyességgel kapták el estükben. — Ez csak olyan üres szállíngózás! — állapította meg. De figyelmét most más kötötte le. A várúr, a parancsnok és Mihály rejtekhelye felé közeledtek. Gyurka úgy húzódott vissza, hogy zajt ne üssön. — Gáspár, Gáspár! — hallott egy hangot — Jer csak te is ide! Gyurka ugyan a kunyhó mögül nem látott előre, de mindent hallott. Megint futó léptek zaja jutott a fülébe. — Itt vagyok, uram — hallotta meg a Berky hangját. (Folytatjuk.)
