Harangszó, 1940

1940-12-29 / 52. szám

n tVQt ífía<i<5hivatíi3a különfélék Ötezer vágón só Jugoszláviának. A r elvidék és Erdély visszatérésével nem- i:ak az ország sóellátása van biztosítva, i mein még kivitelre is bőven jut belőle. .ígoszlávia most elhatározta, hogy öt- •_ /er vágón sót vásárol Magyarorszá­gi on. A sóért cserébe nyersbőrt, cserző- riyagot és esetleg cukorrépát kapunk. Három halott egy 50 pengős rablás matt. Budafokon egy soffőr betört egy .rodahelyiségbe, megölte az ott egye­dül dolgozó leányt, majd mikor a rend­őrség a nyomára jött, agyonlőtt még ; gy asszonyt és önmagát. — A sátán úrága áldozatokat szed a rabjaitól. Kína világhatalmának akadályai. Csi- ang Kai Sek, kínai államfő felesége a kínai jellemben 7 nagy bűnt lát, ami akadálya annak, hogy Kína a mostani háborúban győzzön és világhatalom le­gyen. Ezek a bűnök: önzés, hiúság, klikkrendszerre törekvés, győzelem hité­ben való hiány, hozzánemértés, önfegye- lemhiány és a felelősség előli menekülés. Egységes tipusu ruhák kerülnek a piacra olcsó áron. Az elmúlt napokban az Árkormánybiztosságon fontos meg­beszélés volt az úgynevezett egységes tipusu ruházati cikkek ügyében. Ennek eredményeként rövidesen piacra kerül­nek az egységes tipusu ruházati cik­kek, amelyeket a kormány olcsó áron kivan árusítani. Drága levél. A zimonyi repülőtér postahivatalában egy félkiló súlyú le­vélre, mely légipostával Dél-Amerikába ment, 2811 dinár értékű — tehát majd­nem 300 pengő áru — bélyeget ragasz­tottak. A rengeteg bélyeg el sem fért a levéi ,n, hanem külön ívet kellett hoz­zá ragasztani bélyegekkel tele. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ Eljegyzés. Pétermann Erzsébetet el­jegyezte ditrói Puskás Álmos m. kir. honvéd főhadnagy. Esküvő. Németh Gizella és Borsos Lajos m. kir. honvéd őrmester decem­ber 26-án tartották esküvőjüket a ba- konytamási templomban. Halálozás. Keve Lajos m. kir. posta­felügyelő december 17-én, életének 58. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. —■ Feltámadunk! SZERKESZTŐI ÜZENETEK E. T. Tatabánya. Ezért a hírközlésért nem kell fizetni! — Szerencsi asszony. Ajándékozó készségének örülünk. Azt hisszük, akármelyik gyülekezet szívesen fogadja. HARANGSZÓ ÍÖ4Ó, december 2Ő. PÁ. 7S • £JL A HARANG SZÓ tulajdonát képező győri BAROSS-NYOMDA elsőrangú felszerelésé­nél fogva szépen, gyorsan és olcsón készít utsúgot, könyvei, vagy bármely nyomtatványt ÚJ KÖNYVEK Megjelent „Szt. Pál apostol élete" J. Stalker D. D. nyomán angolból átdolgo­zott mű. Ára fűzve 2 P, kötve 3 P. — A Négy Evangélium — ugyancsak angol­ból átdolgozott — magyarázata. Mind a négy kötet előfizetési ára ‘fűzve 16 P, kötve 20 P. Fizethető 4 havi részletben is csekklappal. — Szt. Máté, Márk, Lukács és János magyarázata egyenkint is meg­rendelhető 4, illetve 5 P-ért kötetenkint. A magyarázatok gyakorlati irányúak, lel­készek, teológusok, belmissziói munká­sok és bibliaolvasók számára. Igen alkal­masok karácsonyi ajándékul. A megren­delés és a pénz Lukácsy Imre ny. ref. lelkész, Dunavecse címre, vagy a Sylves- ter-nyomdába, Budapestre küldendő. MAGYAR GAZDA A gabonával és liszttel való takaré­kos gazdálkodás érdekében a kormány újra szabályozta a gabona kiőrlését, va­lamint a kenyér és a péksütemények készítését. A malmok a búzát 82-—85 %>-ra, a rozsot 72—75°/o-ra kötelesek kiőrölni. Ennek megfelelően három­féle kenyeret szabad készíteni és pedig egységes búzakenyeret, rozskenyeret és rozsos búzakenyeret. A fehérsütemények közül a sütőüzemek csak 5 dkg-os vizes zsemlét, a sütő- és cukrászüzemek pedig csak olyan kelt tésztát és süteményt ké­szíthetnek és szolgáltathatnak ki, ame­lyek 50°/o-nál kevesebb lisztet tartalmaz­nak. Terményárak: Búza 23.70, Rozs 19.70, árpa 20.20—26.60, zab 22.05, kukorica 17.60 P mázsánként. GALLYAS PÁLNÉ iüszer és csemege üzletében GYŐR, DEÁK-UCCA 6. Szaloncukor és karácsonyfadíszek nagy választékban. 2-26 Gyógypedagógiai nevelőotthon olyan főzőmindenesnőt keres 10 személy mellé, akinek szíve van a fogyatékos gyerme­kek iránt és gondozásukban is segítene, Cim: „Reménysugár“ családi nevelőott­hon, Budakeszi. 2—3 Saját készitrnényü útitáskák, nöi- táskák, pénztárcák, levéltárcak, akta 00 és iskolatáskák stb. a legnagyobb L választékban és a legolcsóbb árban MUTH-nál Győr, Baross-ú 1 2.. Kölcsönsegélyző épület. Címre ügyelni. Harangszóra hivatkozva 5°/o kedvezményt kap. „BÉTHEL“ Diakonisszaotthon Kőszeg. Felvesz lelki, testi nyugalmat, gyógyu­lást kereső nőket, férfiakat. Békés ott­hont biztosít. Alpesi kiima, diéta, ápo­lás. Tájékoztatót küld. Cím: BÉTHEL Diakonisszaotthon Kőszeg, Vas megye. 20—26 K®8Z«R1JT , legolcsóbban SSVIJEMifi-tól csak GYŐR, Deák-u. 6. Telefon 9-46. — Aki a , Harangszó‘-ra hivatkozik, 10% engedményt kapl Olvasóinknak legjobban ajánljuk Mendöl Ernőné zongoratermét, Buda­pest, Vili., Bezerédi-utca 10., ahol zon­gorák, pianinók, harmóniumok szava­tossággal részletre is vásárolhatók. 8—8 Megbízható gyakorlott pénztáros­kisasszony jó számoló, szép kézírású, állást keres. Cím válaszbélyeg ellené­ben a kiadóban. 2—3 MIT NYÚJT AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZKERÜ­LETEK JÓLÉTI EGYESÜLETE? A családban előforduló halálesetkor temet­kezési segélyt Hiha^asitasi, tanulmányi és neveltetési segélyt. Elet, nyugdíj, tűz, jég, betörés, baleset sza- vatoK* v, gyár, autó hiztoaitásein&k a legolcsóbb díjtételét, , . _ A tagok érdekei« a JÓLÉTI EGYESÜLET gondos figyelemmel segíti e*ö Evangélikus egyházát támogatja mindenki, aki a JÓLÉTI EGYESÜLETET felkarolja. Hívja fel mindenki a hittestvérek figyelte ét a Jóléti Kgyeröletac. Felvilágosítással és tájékoztatással szolgái az egyesület központja : Budapest. IV. Fehérhajó-u. 8—10 (Ev. bórház.) Telefon: 188-382, valamint a kerületi fiókok : Békéscsaba, Debrecen Érsek­újvár, Qyör, Haasa, Miskolc, Pécs, Szeged, Szóm batheJy. Minden egyházközségben megbízott* i vannak az Egyesületnek Állandóan felveszünk és foglalkoztatunk meg felelő javadalmazással tsgMzerznket. hölirveket u* Szerkesztő-bizottság: Lie. Fizély Ödön, Irányi Kamill, dr. Ittzés Zsigmond, Marcsek János, Németh Károly, dr. Schlitt Gyula, Szende Ernő, Szuchovszky Gyula, Varga Sándor. Főszerkesztő és kiadó: Szabó József. Felelős szerkesztő: Lukács István. A lap elfogadása előfizetési kötelezett- . séggel jár. — Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Baross-nyomda: Uzsaly és Koncz, Győr, I (Harangszó nyomdája.)

Next

/
Thumbnails
Contents