Harangszó, 1940

1940-12-22 / 51. szám

1940. december 22. H A R A N C, S 7 6 401. zösségben lehetsz, amikor nem vagy egyedül? Lelki édesanyád harangszó nél­kül is hív, hogy ne légy egyedül. El­indulsz-e lelked harangjának kondulá- sára? Utánad megy és felkeres a látható Igével, a szentséggel. Talán éppen kará­csonykor, hogy ne érezd magadat egye­dül, hogy a Megtartó Jézussal való kö­zösséged bűnbocsánatot és új életet te­remjen. Karácsony van. Lelki édesanyád hív a Krisztushoz. Odamész-e? Utánad megy és felkeres, amikor gyermekeid hitoktatását látja el. Segít­ségedre van, hogy az ősök hitét a fiák el ne tékozolják, hanem megőrizzék. Amikor a szórványlelkész úton van hoz­zád ,akkor a te lelki édesanyád követe közeledik feléd. Mennyi áldozatot hoz mindkettő. Egyházad is, lelkészed is. Amikor lelki édesanyád kér tőled, soha­se told félre kinyújtott kezét, mert azért kér, hogy te, szórványban élő Testvér, ne légy egyedül. Anyagi javakban sze­gény egyházadnak mennyi áldozatba ke­rül a missziónak fenntartása! Mennyi fáradságot, kitartást, szenvedést és tü­relmet követel lelkészed munkája! Nem egyszer egészségét veszélyezteti, erejét őrli, hogy eljuthasson hozzád. Talán most is, Karácsonykor. Te otthon ülsz meleg szobádban, lelkészed meg reggel­től késő estig úton van. Szenved fára­dozástól, hidegtől, széltől, zúzmara fedi be arcát, ruháját, mégis viszi Isten üze­netét hozzád. S mindez lelki édesanyád gondoskodása érted, hogy elmondhasd Karácsony szent ünnepén: nem vagyok ■egyedül, velem édesanyám! Lehet, hogy személyesen nem juthat el hozzád egyházad követe, de akkor is gondoskodik arról, hogy ne érezd maga- -dat egyedül. Elküldi hozzád Újságunk karácsonyi számát, hogy a betűk hirdes­sék az örömhírt Isten szeretetéről, hogy ■a betűk üzenetéből érezd meg: evangé­likus Testvér, nem vagy, nem lehetsz egyedül. Vagy elküldi hozzád az értesítést ar­ról, hogy hol van hozzád legközelebb eső helyen istentisztelet, ahol testvéri közösséget találsz, ahol Úrvacsorával él­hetsz. Tőled is némi áldozatot kíván. Talán azt, hogy te is szenvedj hidegtől, széltől azért, hogy ne légy egyedül? El­indulsz-e? Látod-e hát, mit cselekszik egyházad, lelkészed azért, hogy sohase érezd, de különösen Karácsony ünnepén ne érezd az elhagyottságot, egyedüllétet? Tudod-e, hogy neked is sokat kell vállalnod, ál­doznod azért, hogy ne légy egyedül? Áldoztál érte? Csak te nem tennéd meg kötelességedet? Szórványban élő Testvér! Áldd az Istent, hogy elmondhatod karácsony ün­nepén: nem vagyok egyedül, velem Krisz­tusom, velem édesanyám. Buthi Dénes s.-lelkész. Ne féljetek, mert imé kiráetek é\ nag? örömet, mel? az egész népnek öröme lészen: Miért született néktek ma a meg­tartó, ki az Ör Krisztus, a Dániá párosában. KÉT ÁRVA. Karácsony este — meleg szobában Egy öreg anyóka ül magában. Özvegy asszony — megvolna mindene, Mégis szomorú és hull a könnye. Az asztalon egy kis fenyőfa áll — Meggyújtaná — de ő csak vár — csak vár. A fa alatt: puska, kard, trombita, A jó urának dohány és pipa. Vacsorához háromnak terített, így ültek ők, kiket elveszített. Amit szerettek — elkészítette Húsz éve, minden karácsony este. Minden kész — s ő a csodákat várja, Szegény anyó, húsz év óta árva. Valaki kopog — nyílik az ajtó, Szabad bemenni? — Jó estét, anyó! Fázósan egy kis leányka lép be, Didereg s a kályha mellé ül le. Honnan jősz e hideg éjszakában? Karácsonykor elhagyott utcában. Ma temették el édes anyámat, Nincs senkim, csak egyedül a bánat, Árva vagyok, hajlékot keresek, Nem bírom kint a szörnyű hideget. Könyörült lelkek talán akadnak, Akik szolgálónak befogadnak, Akik ma boldogok, ünnepelnek, A Jézus nevében megszívelnek. Gyermekem, az Isten küldött hozzám, Itt maradsz, jer — ünnepeljünk most már. Anyóka fürgén tipeg ide — oda, Az asztalon ünnepi vacsora. A karácsonyfa kis gyertyái égnek S ők zsolozsmát zengenek az égnek. Krisztus urunk áldott születése, Szívükben a szeretet és béke. Gyermek lelkében örökös hála, Egymásra lelt — két elhagyott árva. Biró Gyuláné. á1 Karácsonyi é/ssűíí a. Éjszaka volt. A szent titkok éj­jele. Vak homály karolta át a mindenséget. A csillagok otthon maradtak házaikban, nem jöttek ki világolni az ég peremére. A holdsarló nem úszott, mint dalos gondola az ég tengerében. A sűrű sötétséget szinte metélni lehetett volna. A tengert nem lehetett a szárazföldtől megkülönböztetni, a legjártabb úton is eltévedt az éji vándor. S amilyen sűrű volt a sötétség, olyan méla, olyan hangtalan volt a csend, amely megülte a messze­séget. Szellő nem rezgeti, lomb nem suttogott, csacska játszi kis patak nem csobogott. Folyók meg­lassították folyásukat, homok nem nyikorgóit, fűszál nem mert nőni, harmat nem mert hullani, virág nem mert illatozni. Mintha min­den megkövült volna, olyan moz­dulatlan volt a mindenség, csak­hogy ne háborgassa ennek az éj­szakának a nyugalmát. S amilyen méla volt a csend, amely megülte a földet, olyan vég­telen volt a béke, amit titkos sors­hatalmak a mindenség felett kife­szítettek. Vadállatok csattogó foga nem kívánt vért, csahos eb nem harapott, fegyverek vonakodtak hüvelyükből elővillanni, tolvaj kul­csok nem engedelmeskedtek zárt feszítő latorkezeknek, egyetlen élettelen tárgy sem volt arra kap­ható, hogy valami gonosz csele­kedettel megszentségtelenítse ezt az éjszakát. Óh, micsoda éjszaka volt ez! Aki látta, nem tudta töb­bé elfelejteni. Lándzsa nem ölt, tűz nem égetett, juhok nem féltek és minden, minden könyörületes- séget mutatott az ember iránt. Ezen a sejtelmes éjszakán elindul­tak az égi csodák, és íme bíbor- színű királyi bölcsővé változott át a sziklafalhoz dülleszkedő egysze­rű istálló. Láthatatlan kezek su­gárból pólyát szőttek, fényből ko­ronát kalapáltak egy királyi trón örököse számára. Azután megnyi­tották a világosság minden zsilip­jét: vakító fehér lett az éjjel, szin­te összefolyt az ég a főiddel. Vé­gül széttolták a hártyafüggönyö­ket s íme pásztorok térdepeltek szent Fiú nyoszolyájánál, s a kis­ded apró kezeit rátette lehajtott fejükre és dús lett a koldus, ép a törtszívű és derűs a bánatfia. (Lagerlöf Z.) A Nyíregyházi Evangélikus Nőegylet december 15-én vallásos estet rendezett az evangélikus templomban s ezzel meg­nyitotta „A világ protestantizmusa“ cí­mű ezévi előadás-sorozatát. Norvégia címen Johnson Gisle norvég lelkész tar­tott előadást, tolmácsolta Joób Olivér lelkész. Énekelt Ági Gézáné, orgonán kísért Vikár Sándor igazgató. Énekelt még a Fébé leánykor énekkara. Imád­kozott Túróczy Zoltán püspök és Rőzse István igazgató-lelkész.

Next

/
Thumbnails
Contents