Harangszó, 1940
1940-12-22 / 51. szám
1940. december 22. H A R A N C, S 7 6 401. zösségben lehetsz, amikor nem vagy egyedül? Lelki édesanyád harangszó nélkül is hív, hogy ne légy egyedül. Elindulsz-e lelked harangjának kondulá- sára? Utánad megy és felkeres a látható Igével, a szentséggel. Talán éppen karácsonykor, hogy ne érezd magadat egyedül, hogy a Megtartó Jézussal való közösséged bűnbocsánatot és új életet teremjen. Karácsony van. Lelki édesanyád hív a Krisztushoz. Odamész-e? Utánad megy és felkeres, amikor gyermekeid hitoktatását látja el. Segítségedre van, hogy az ősök hitét a fiák el ne tékozolják, hanem megőrizzék. Amikor a szórványlelkész úton van hozzád ,akkor a te lelki édesanyád követe közeledik feléd. Mennyi áldozatot hoz mindkettő. Egyházad is, lelkészed is. Amikor lelki édesanyád kér tőled, sohase told félre kinyújtott kezét, mert azért kér, hogy te, szórványban élő Testvér, ne légy egyedül. Anyagi javakban szegény egyházadnak mennyi áldozatba kerül a missziónak fenntartása! Mennyi fáradságot, kitartást, szenvedést és türelmet követel lelkészed munkája! Nem egyszer egészségét veszélyezteti, erejét őrli, hogy eljuthasson hozzád. Talán most is, Karácsonykor. Te otthon ülsz meleg szobádban, lelkészed meg reggeltől késő estig úton van. Szenved fáradozástól, hidegtől, széltől, zúzmara fedi be arcát, ruháját, mégis viszi Isten üzenetét hozzád. S mindez lelki édesanyád gondoskodása érted, hogy elmondhasd Karácsony szent ünnepén: nem vagyok ■egyedül, velem édesanyám! Lehet, hogy személyesen nem juthat el hozzád egyházad követe, de akkor is gondoskodik arról, hogy ne érezd maga- -dat egyedül. Elküldi hozzád Újságunk karácsonyi számát, hogy a betűk hirdessék az örömhírt Isten szeretetéről, hogy ■a betűk üzenetéből érezd meg: evangélikus Testvér, nem vagy, nem lehetsz egyedül. Vagy elküldi hozzád az értesítést arról, hogy hol van hozzád legközelebb eső helyen istentisztelet, ahol testvéri közösséget találsz, ahol Úrvacsorával élhetsz. Tőled is némi áldozatot kíván. Talán azt, hogy te is szenvedj hidegtől, széltől azért, hogy ne légy egyedül? Elindulsz-e? Látod-e hát, mit cselekszik egyházad, lelkészed azért, hogy sohase érezd, de különösen Karácsony ünnepén ne érezd az elhagyottságot, egyedüllétet? Tudod-e, hogy neked is sokat kell vállalnod, áldoznod azért, hogy ne légy egyedül? Áldoztál érte? Csak te nem tennéd meg kötelességedet? Szórványban élő Testvér! Áldd az Istent, hogy elmondhatod karácsony ünnepén: nem vagyok egyedül, velem Krisztusom, velem édesanyám. Buthi Dénes s.-lelkész. Ne féljetek, mert imé kiráetek é\ nag? örömet, mel? az egész népnek öröme lészen: Miért született néktek ma a megtartó, ki az Ör Krisztus, a Dániá párosában. KÉT ÁRVA. Karácsony este — meleg szobában Egy öreg anyóka ül magában. Özvegy asszony — megvolna mindene, Mégis szomorú és hull a könnye. Az asztalon egy kis fenyőfa áll — Meggyújtaná — de ő csak vár — csak vár. A fa alatt: puska, kard, trombita, A jó urának dohány és pipa. Vacsorához háromnak terített, így ültek ők, kiket elveszített. Amit szerettek — elkészítette Húsz éve, minden karácsony este. Minden kész — s ő a csodákat várja, Szegény anyó, húsz év óta árva. Valaki kopog — nyílik az ajtó, Szabad bemenni? — Jó estét, anyó! Fázósan egy kis leányka lép be, Didereg s a kályha mellé ül le. Honnan jősz e hideg éjszakában? Karácsonykor elhagyott utcában. Ma temették el édes anyámat, Nincs senkim, csak egyedül a bánat, Árva vagyok, hajlékot keresek, Nem bírom kint a szörnyű hideget. Könyörült lelkek talán akadnak, Akik szolgálónak befogadnak, Akik ma boldogok, ünnepelnek, A Jézus nevében megszívelnek. Gyermekem, az Isten küldött hozzám, Itt maradsz, jer — ünnepeljünk most már. Anyóka fürgén tipeg ide — oda, Az asztalon ünnepi vacsora. A karácsonyfa kis gyertyái égnek S ők zsolozsmát zengenek az égnek. Krisztus urunk áldott születése, Szívükben a szeretet és béke. Gyermek lelkében örökös hála, Egymásra lelt — két elhagyott árva. Biró Gyuláné. á1 Karácsonyi é/ssűíí a. Éjszaka volt. A szent titkok éjjele. Vak homály karolta át a mindenséget. A csillagok otthon maradtak házaikban, nem jöttek ki világolni az ég peremére. A holdsarló nem úszott, mint dalos gondola az ég tengerében. A sűrű sötétséget szinte metélni lehetett volna. A tengert nem lehetett a szárazföldtől megkülönböztetni, a legjártabb úton is eltévedt az éji vándor. S amilyen sűrű volt a sötétség, olyan méla, olyan hangtalan volt a csend, amely megülte a messzeséget. Szellő nem rezgeti, lomb nem suttogott, csacska játszi kis patak nem csobogott. Folyók meglassították folyásukat, homok nem nyikorgóit, fűszál nem mert nőni, harmat nem mert hullani, virág nem mert illatozni. Mintha minden megkövült volna, olyan mozdulatlan volt a mindenség, csakhogy ne háborgassa ennek az éjszakának a nyugalmát. S amilyen méla volt a csend, amely megülte a földet, olyan végtelen volt a béke, amit titkos sorshatalmak a mindenség felett kifeszítettek. Vadállatok csattogó foga nem kívánt vért, csahos eb nem harapott, fegyverek vonakodtak hüvelyükből elővillanni, tolvaj kulcsok nem engedelmeskedtek zárt feszítő latorkezeknek, egyetlen élettelen tárgy sem volt arra kapható, hogy valami gonosz cselekedettel megszentségtelenítse ezt az éjszakát. Óh, micsoda éjszaka volt ez! Aki látta, nem tudta többé elfelejteni. Lándzsa nem ölt, tűz nem égetett, juhok nem féltek és minden, minden könyörületes- séget mutatott az ember iránt. Ezen a sejtelmes éjszakán elindultak az égi csodák, és íme bíbor- színű királyi bölcsővé változott át a sziklafalhoz dülleszkedő egyszerű istálló. Láthatatlan kezek sugárból pólyát szőttek, fényből koronát kalapáltak egy királyi trón örököse számára. Azután megnyitották a világosság minden zsilipjét: vakító fehér lett az éjjel, szinte összefolyt az ég a főiddel. Végül széttolták a hártyafüggönyöket s íme pásztorok térdepeltek szent Fiú nyoszolyájánál, s a kisded apró kezeit rátette lehajtott fejükre és dús lett a koldus, ép a törtszívű és derűs a bánatfia. (Lagerlöf Z.) A Nyíregyházi Evangélikus Nőegylet december 15-én vallásos estet rendezett az evangélikus templomban s ezzel megnyitotta „A világ protestantizmusa“ című ezévi előadás-sorozatát. Norvégia címen Johnson Gisle norvég lelkész tartott előadást, tolmácsolta Joób Olivér lelkész. Énekelt Ági Gézáné, orgonán kísért Vikár Sándor igazgató. Énekelt még a Fébé leánykor énekkara. Imádkozott Túróczy Zoltán püspök és Rőzse István igazgató-lelkész.
