Harangszó, 1940
1940-12-08 / 49. szám
384 HARANGSZÓ 1940. december 8. ben folyt az ádáz küzdelem — életre- halálra. S amint hetekké nőttek a napok és hónapokká lettek a hetek, 1 :10 arányban nőtt a veszteség is, meg a világ csodálata és bámulata is! A csend országa ma újra csendes. Másutt dúl s pusztít a háború borzalma. A nagy harcta innen a nagy messzeségből már csak fényképek emlékeztetnek. Néhányat közlünk azok közül a képek közül, melyeket Finnországból Männinen Illés finn lelkésztestvérünk szerkesztőségünkhöz küldött. Ezeknek nyomán gondolatban bejárjuk a finn-orosz csatamezőket. Egyik egy rombadöntött ház képe. Valamikor laktak benne. így lerombolva senkinek nem nyújt már otthont. Istenem, kemény tél idején hány ház 9 orosz a fehér csillag alatt. dőlt romba a háború bombáinak zápora alatt, s hány otthontalanná vált család zokogta sírva: Ez volt az én hajlékom! Ilyenkor érzi az ember, milyen drága is az otthon! Megborzadunk, ha a másik képet nézzük. A hátlapra ez van írva: Orosok (értsd: Oroszok). Méteres hóban feküsz- nek, a nagy hidegben csontkeménnyé fagyva. Orosz földön hiába várják őket. Finn erdők árnyékában van a temetőjük. Mennyit beszélnek ezek a képek! Itt egy másik kép. Hófödte sír mellé állít bennünket. A képnek ez a szöveg a magyarázata: 9 oros, a fehér csillák alatt. (9 orosz a fehér csillag alatt.) íme, egy közös sír! Amilyen rengeteg volt ebben a háborúban is, meg abban a másik nagy világháborúban is az orosz hómezők alatt magyar katonák ezreinek holttestét takarva a galíciai tájakon. Legmeghatóbb a negyedik kép. A kép maga keveset beszél. Annál többet mond a felírása. Szószerint így hangzik: „Egy oros sirje. Ö egyszer már volt temetett, de egy bomb lett és ember ugrott föl és állt a fa mellett. Máskor temetették és csináltak fölött keresztet és Írtak: Bék és bocsán atas. Akkor nem még kelt föl!“ A sorok értelme ez: Egy orosz sírja. Egyszer már el volt temetve, de egy bomba a sírjából kivágta és fa mellé állította. Ismét eltemették, sírja fölé keresztet állítottak s rá ezt írták: Béke és bocsánatadás. Bizony, a halálban meg- békülnek azok, akik az életben ellenségek voltak. * Nézzük, nézzük a képeket és gondolatban végigjárjuk a nagy harcok színhelyeit, a finn-orosz hómezőket. Megborzadva szemléljük a pusztítást s egy esztendő távlatából kérdezzük: Mi is történt egy évvel ezelőtt?... A kérdésre csendben felelünk: Háború kezdődött. Irtózatos harc, melynek golyózáporában ezrek, százezrek hullottak el, népek erői mérettek meg, testi és lelki erők különbségei lettek nyilvánvalókká, hitetlen világ szemeláttára nőtt naggyá egy kis nemzet hősi szabadságharcában, élethalálküzdelmében a hit megtartó ereje! Annak, ami egy évvel ezelőtt történt, körülbelül ez volt a lelki mérlege! L. I. Püspöki egyházlátogató körút. Túróczy Zoltán tiszakerületi evangélikus püspök befejezte két hetes egyház- látogató körútját a gömöri egyházmegyében. A körút alkalmával 22 egyház- községet látogatott meg. Fölkereste a leány- és fiókegyházközségeket is. Mindenütt megvizsgálta az egyházi élet minden vonatkozását és az ünnepi istentiszteleten prédikált. Kíséretében volt Szent-Ivány József egyházmegyei felügyelő, országgyűlési képviselő, Smid István esperes, Baráth Károly egyházkerületi főjegyző és Chovan Sándor püspöki titkár. A körút Tornaiján fejeződött be, ahová a meglátogatott gyülekezetek lelkészei és tanítói közös értekezletre gyűltek össze, amelyen a püspök tájékoztatta őket tapasztalatairól és rendelkezéseiről. KÉRDÉS... Mit szolgák hada már rég megkapott, Én most is hordom a gyalázatot... Patriciusi korbács nyélen Szülét a kín s folyik a vérem... Hah, de ha csak testem vérezne, Énem sohse zúgna ellene ... De lelkem vérzik s ez fáj nagyon! Mégis nő bennem furcsa szánalom ... Gazdám iránt, ki osztja bérem S gőggel serkenti ki a vérem ... Gazdám! Élet! Te büszke zsarnok! Mért nincs soha hüvelyben kardod? ... Mért nem jössz szépen? Ügy, úgy igen, Mint Megváltóm jött: békén, szelíden ... Szirti János. A család ádventje. Van a németországi evangélikusság- nak egy kedves szokása. Adventkor a legtöbb házban elkészül az úgynevezett ádventi-koszorú, amelyet négy gyertya díszít. Ott függ ez a fenyőgallyakból készített gyertyákkal ékesített koszorú minden hívő család otthonában és aztán ádvent első vasárnapján meggyújtják az első gyertyát. Ez a családapa joga és kötelessége. Ádvent második vasárnapján már két gyertya ég. Az édesanya az, aki a második gyertyát is lángra lob- bantja. Harmadik vasárnap már három gyertyaláng világítja be a szoba csendjét. Az egyik gyermek, az elsőszülött követte soron szüleit. Amikor pedig ádEgy orosz sírja. vent utolsó vasárnapja is reájuk köszönt, vígan ég már mind a négy gyertya, fényt és meleget ajándékozva azoknak, akik a házban laknak. Ez csak szokás. Szép, kedves szokás, mégis csak külsőség. Ez még nem ádvent. Van azonban benne valami mély igazság és komoly figyelmeztetés, amit jó tudomásul vennünk. A család ádventjére mutat és figyelmeztet. A család mindig gyülekezet is. A legkisebb gyülekezet talán, de a legkedvesebb és legfontosabb gyülekezet. Az ádventi öröm csak akkor teljes, ha a család minden tagja osztozik benne. Az ádventi várakozás csak akkor igazán boldogító, ha a család mindenegyes tagját eltölti. Az ádventi-koszorú lángja csak akkor boldog, vidám fényesség, ha mind a négy gyertya égéséből tevődik össze. Családapák! Gondoskodjatok, hogy házatokban, családotokban mindenki szívében ott lobogjon ádvent öröme! Édesanyák! Imádkozzatok, hogy házatokban, családotokban mindenki lelkében ott legyen ádvent várakozása. Gyermekek! Legyetek boldogok, ha ezekben a hetekben szüléitek összegyűjtenek az Ige mellé, amely arra mutat, Aki eljövendő! Evangélikus család! Hadd alakítson — nem ádvent, hanem az a Krisztus, aki benne jön, élő, hívő gyülekezetté, amelyben naponként dicsérik az Urat! Weltler Ödön. A Harangszót add olyan evangélikus testvérednek, aki nem tudja járatni!
