Harangszó, 1940
1940-12-08 / 49. szám
1940. december 8. HARANGSZÓ 383 vissza mindenki. Minthogy 200 holdnál nagyobb magánbirtok csak mindössze kb. 800 van az országban, állami, egyházi és társulati birtokokból kárpótolják őket. Ott van a mindennapi kenyér nehéz gondja. A háború felemésztette az élelmiszerkészleteket, a behozatal pedig a nyugati háború miatt igen gyenge. Minden cikkre bevezették a jegyrendszert, a ruhaneműre is, de jegyre sem kapni mindent. Kevés a tej, a vaj, ami náluk azt a fontos szerepet tölti be, mint nálunk a zsír. GyümölRombadöntött hajlék. csőt csak a 16 éven aluliak kapnak! A hiányos táplálkozás máris érezteti hatását: a csecsemők 90 százaléka angolkóros, úgyhogy a közeljövőben a gyermekhalandóság emelkedését várják. Ha a háború maga idegeket, kitartást, hitet kívánt, mennyivel inkább ez a hosszantartó néma küzdelem. A mai Finnország mégis ezt vallja: „Nem volt hiába!“ Amiért fegyvert fogtak, megtarthatták: a földet, a szabadságot, az otthont, a kultúrát, a hitet. Hogy sok az ár, amit fizetni kellett és kell egyre érette, az természetes. Áldozat nélkül nincs élet. Aki életet akar nyerni, annak meg kell tanulnia elveszteni az életét. Lelkileg pedig igen nagy nyereséggel zárult a háború. „Isten ajándékaképpen csodálatos egység született az országban. Jobb és baloldaliak eggyé forrtak a fronton és egyek ma is. Mikor Helsinki utcáin diákok és munkások találkoznak újra a múlt téli együttlét után, az örömtől ölelve köszöntik egymást. Szövetkeztek a munkások és a munkaadók.“ (Pakkala esperes szavai.) Isten legnehezebb iskolája is csak a mi javunkra van. A felébredt hit, amely a háborúban erősödött, hatalmasan utat tör magának a háború utáni nyomorúság idején is. A mai finn megedződött hittel néz Istenre és a jövőbe. Jellemzők erre Malmi- vaara esperes szavai: „Az lássa sötétnek a jövőt, akinek eorsa emberi kezekben van!“ Lehet-e azt mondani, hogy hiába volt?! Garam Lajos. Egy évvel ezelőtt... Mi is történt egy évvel ezelőtt? __ V alahol mesgze északon kegyetlen háború pusztító fergetege támadt csak úgy egyik napról a másikra és fagyos decemberi szél süvítéseként végigvágta- tott a hófödte finn tájakon. Egy évvel ezelőtt egy kis nemzet és egy óriási nagyhatalom kezdte összemérni erejét a Dávid és Góliát harcában. És a csend országa fegyverropogástól, ágyúbömböléstől, haldoklók halál- hörgésétől, életben maradtak jajveszékelésétől lett hangossá ... Egy évvel ezelőtt... Hogy is volt? 180 millió ember sorakozott fel mindössze 4 millió ellen. S közel 1500 km-es A hómezők halottjai. vonalon megindult a harc. Orosz terület fölé szálló finn repülőgépek bombák helyett néha újtestámentumot szórtak az ellenségre. Egy nyugalomba vonult 72 éves ember, Mannerheim Gusztáv volt a maroknyi finn nép legendás vezére. Északon néha 57, délen 50 C-fok hideg— A feleségem! — lepődik meg majdnem hangosan a mási'k. Pillanatra mindhárman visszanéznek. Szöreghy tisztele- tes asszony szolgáló ruhában lopódzik feléjük. Az őr háttal neki, nem veheti észre. — Megint súgdolpztok! — csavarodik a porkoláb ostora Bálint úr nyakára. Folytatja útját felfelé a kettő. Szöreghy felvillamozva örömlátó szemmel siet hitveséhez. Szava nincsen hozzá, csak átöleli félkézzel. Ujjai szeretőn siklanak végig kislánya fekete, sima haján. Egy percre csak őket látja. — Katinka, drága feleségem, kislányom! — áradozik. Elfelejti, hogy rab. El a felesége is, hogy most szolgáló. A kín és a halál komor udvarán három boldog ember, kis napfényes tisztaságú család fonódik egybe. — Gyalázatos akasztófa virág! — üvölti az észbekapott őr. Ostora messzecsapó fonalával keresi a testük s hogy nem találja, pisztolyát rántja ki. Már emeli kezét. A rendkívüli helyzet új erőt adott a visszafelé tartó két lelkésznek. Fordulónál kapják szembe a félelmetes látványt. Nincs megfontolásra szükség. Mint tornászok, fiatalabb éveikben, egy ugrással vetik magukat az őrre. Elcsigázott testükben ez az utolsó erőfellobbanás. Két oldalról ragadják meg s rántják le a földre. A pisztoly hatalmas szóval dördül, csat- tanását többszörösen verik vissza a környező tömör falak. De célt tévesztett. Felvágódik a magasba. Hegyes ívben kapaszkodik felfelé, hogy azután erejét vesztve egyenesen hulljon vissza a földre, még pedig — Gyurka közvetlen közelről látta — a kapun álló szájtátó katona orrán előbb nagyot koppant. Egyszerre népes lett az udvar. Katonák rohantak elő minden oldalról. Mielőtt a lelkészeket elfoghatták volna, Szö- reghynek volt még annyi ideje, hogy rettegő kiáltással biztassa nejét: — Menekülj Katinka, menekülj! Az asszony körülnézett, csak egy út volt szabadon, a híd felé. Kézenkapta kisleányát, hihetetlen gyorsasággal iramodott neki. Bántatlanul érte el a hidat. A kapu üresen ásított, mert őre is a lelkészhez szaladt. A tisztelendő asszony már azt hitte, hogy megmenekült. Azonban a régi vár felől lovascsapat bukkant elő. Megfeszült inu, vágtató paripák egykettőre túlnan érik el a hidat. Az asszony kétségbeesett panaszos nézéssel fordult hátra. Közrefogták. Egércsapdába jutott. Kétoldalt ellenség. A híd vaskorlátja tartja jobbról, balról. Nincs idő, nincs idő! — lüktet a szíve vadul. Mit tegyen? Hirtelen elhatározással ragadja karjába kislányát. Átveti Katinkát a hid vaskorlátján s maga is utána ugrik a mély kanálisba. Nagy loccsanással csap össze a víz felettük. — Legyen eszed! — tartja vissza Ákos barátját, aki azonnal segítségére akart rohanni. Most kirántja magát Gyurka és ő is j .'láthoz fut, hogy utánuk ugorjék és kimentse őket. — M : akarsz te kamasz? — ér oda a lovascsapat. Lefogják, vallatják és a várba hurcolják. — Elpusztulnak szegények! — égeti a kétség Gyurka lelkét. A katonák kérdéseire zavaros válaszokat ad. Alig látja, mint dugják édesapja és Zsedényi fejét tilóba, mint feszítik ki Szőreghyt. Bensőjében kavarog a kín, fájdalom és reménytelenség. Végre a kapus menti (ki szorult helyzetéből. (Folytatjuk)
