Harangszó, 1940

1940-11-24 / 47. szám

HÄRXNGSZÖ 371 Ádventi énekesáhítat címen meg- elent a Hegyibeszéd-áhítat testvérfiize- e. Egész ádventi estét igeolvasással és negfelelő énekekkel tölt be. Különösen idvent első vasárnapjára alkalmas, míg i negyedik vasárnapra a Hegyibeszéd dlítandó be. Egy ú. n. gyülekezeti ösz- -zeállítás ára 2 P és 20 fillér portó. (2 zövegrész és 100 nyomtatott, Dunántúli Inekeskönyvbe betehető éneklap.) Meg- endelhető: Kemény Péternél Budapest, VII., Damjanich-u. 28/b I. 8. Erdélyi-est. A győri Leányegyesület s cserkészleánycsapata 17-én erdélyi- stet rendezett, melyet november 24-én negismételnek a Belmisszió Egyesület avára. ríHTAROKON TÚL D. Zöckler püspök, kinek neve elvá- aszthatatlan a német evangélikus szór- ánymunkától, nyugalomba vonul. A ga- iciai szétszórtan élő evangélikusok gyíi- ekezetbe szervezésével és Stanislauban étesített hatalmas szeretetintézmények ilapításával és kifejlesztésével tett az gyháznak nagy szolgálatot. Finnország. Ruuth Martti, a helsinki gyetem egyháztörténeti tanszékének lyug. tanára, a Kotimaa c. finn egyházi léplap főszerkesztője, most lett 70 éves. ibből az alkalomból országszerte meie­ren ünnepelték az ébredési mozgalmak udós történetíróját s az egyházi sajtó elkes munkását. Az új szlovák törvény szerint a po- sonyi egyetemen nemcsak a római ka­otikus, hanem az evangélikus egyház eológiai fakultása is megkezdte műkő lését. i$40. november 24, Mosolyogjunli. Bölcs felelet. — Tanító: Egy rétet lárom ember egy nap alatt kaszál le. ’éti, mondd meg, hogy egy ember igyanazt a rétet mennyi idő alatt ka- /.álja le? Peti: Egyáltalában nem tudja leka- zálni, mert előtte már a három ember ekaszálta. KÜLÖNFÉLÉK Ötszáz kilométer bekötő út. Nálunk 930-ban kezdték meg a bekötő útak pítését, melyek különösen a falvak és i tanyavilág szempontjából fontosak, iddig 3255 kilométer út megépítésével >35 községet és tanyaközpontot kap- soltak be az országos úthálózatba. A övő évi munkálatok során további öt- záz kilométer út megépítésére kerül a or. Az 1941. év végéig tehát a bekötő itak hossza 3755 kilométer lesz, a köz- iti hálózatba bekapcsolt községek szá­llá pedig 1435-re emelkedik. Adókedvezmény. Rendelet jelent neg, mely a sokgyermekkel gazdag há- aknak adótörlést engedélyez. Ha az isszes lakóknak fele 18 éven aluli, ak- cor 5% az adótörlés, ha 60% a gyér­nek, akkor 6%, hogyha pedig 70%-ot lieghaiadja, akkor 10%-os az adótörlés. Be kell jelenteni az ócskavasat. A rendkívüli viszonyokra való tekintettel az iparügyi minisztérium elrendelte, hogy fém- és ócskavashulladékot be kell jelenteni. Az elhasznált papiros eddig szemét­be került. Az anyaghiány miatt most mindenütt gyűjtik. A gyűjtés napról- napra eredményesebb. Míg kezdetben havonként 60 vágón gyűlt össze, most már 160 vágón hulladékot gyűjtenek össze, melynek értéke 12.000 pengő. Horthy-csúcs. Hazánk legmagasabb csúcsának nevét, a Nagy-Pietroszt Hor- thy-csúcsra változtatták. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ Eljegyzés. Győri Ferenczy Péter ri- gácsi földbirtokos és felesége, Németh Ida leányát, Jolánt, eljegyezte Horváth László jánosházai evangélikus tanító. (Minden külön értesítés helyett.) Halálozás. Fülöp József nyug. ev. tanító, november 13-án hosszas szenve­dés után élete 54-ik, boldog házasságá­nak 30-ik évében elhunyt. — Feltáma­dunk! ÚJ KÖNYVEK Dibelius Otto: Jézus c. könyve, ma­gyarra fordította Szabó Lajos lelkész. Dibelius Otto, volt berlini generalszu- perintendens a németországi hitvalló egyháznak egyik vezérférfia. E pompás könyvecskéje németül rövid idő alatt több mint 20.000 példányban terjedt el. Magyarul hosszú idő óta nem jelent meg olyan könyv Jézusról, mely a tudomány magaslatán és mégis az evangéliumi hit mélységes alázatával s tiszta erejével úgy szólna az olvasóhoz, mint Dibelius könyve. Mindenki haszonnal forgathatja. Rendkívül alkalmas karácsonyi ajándé­kul. Ára 1 pengő. Legalább 5 példány rendelése esetén 10%, 10 példányon fe­lül 15% engedmény. Megrendelhető a Keresztyén Igazság kiadóhivatalában, Sopron, Paprét-utca 2. címen. Három év alatt tízezer példányban fogyott el az Evangélikus Kis Énekes­könyv, amelyet iskolai használatra, az énektanítás megkönnyítése végett alul­írt kiadó állított össze a Dunántúli Énekeskönyv kincseiből. Most megje­lent a harmadik kiadás — harmadik öt­ezer. — Amikor erre a tényre felhívjuk a hitoktatással foglalkozó Lelkész és Tanító urak szíves figyelmét, közöljük, hogy a harmadik kiadást kiadó az új tanterv szerint átdolgozta. Megtalálható tehát a Kis Énekeskönyv harmadik ki­adásában minden egyházi ének, ame­lyet az új vallástanítási tanterv előír. Sőt még azon felül is a gyakrabban használtak, összesen 90 ének. S bár ez a kiadás bővült azáltal is, hogy az Ür imádságát, az Apostoli Hitvallást és a 2 kis imádságot is tartalmaz, mégis a Kis Énekeskönyv árát nem kellett fel­emelnem. Darabja ezután is 10 fillér, 20 darabon felül portómentes szállítás­sal. Megrendelhető: Ruttkay-Miklian Géza lelkésznél, Szentetornya. 1—2 SZERKESZTŐI ÜZENETEK Özv. N. J.-né. A küldött bélyegeket köszönjük. — Pápai érdeklődő. Fontos mindenféle anyag gyűjtése, amit fel le­het valamire használni. Így a rézé is. Ér­deklődjék a városnál, vagy intézetnél, talán van valamilyen szerv az össze­gyűjtésére. MAGYAR GAZDA A világ legnagyobb cukortermelő ál­lama Németország, mely a világ négy legnagyobb cukortermelő országát: Oroszországot, Jávát, Kubát és az Ame­rikai Egyesült Államokat maga mögött hagyta és az 1940-es termelési évben cukortermelése jó 4 millió tonnára be-, csülhető. Az 1940. esztendő a magyar szőlős­gazdaság számára sötét év volt. Rend­kívül rossz időjárás, a fagyok, az eső­zések, peronoszpóra és lisztharmathul- lám végleg megsemmisítették a termést. A magyar szőlősgazdák szinte pótolha­tatlan pénzügyi nehézségek előtt állnak s nem tudják, hogy miből biztosítják jövőre a termelést és a szőlőmunkások megélhetését. A napokban küldöttség járt a pénzügyminiszternél és a szőlős­gazdák feltárták kétségbeejtő helyzetü­ket, kérték, hogy a jövő évi termelés biztosítására segélyt kapjanak. Terményárak: Búza 23.55, Rozs 19.55, árpa 20—26.50, zab 21.80, tengeri 16.80 pengő métermázsánként. Sertésárak: la uradalmi 160, la sze­dett 152, 11a szedett 148, lila szedett 140—142, la öregsertés 148, Ha öregser­tés 142, angol tőkesertés 152, la angol sonkasüldő 152, 11a angol sonkasüldő 142 fillér kilónkénti élősúlyban. HARANGSZÓ PERSELYE. A következő adományok folytak be: Benzing István Monor, Huszti Mária Békéscsaba, Kiss G'oila Kemenesmagasi, Vladár Mártonná Kutasó, Gőgös I. Sán­dor Dabrony, Sümeghy István Sárvár, Szabó Lajos Veszprém, Alinauer Anna Ácsa, Kring Gyula Bonyhád, Ambrus József Celldömölk, Hetyéssy Lajos Mes­terháza, vitéz Répcevölgyi Dénes Kapos­vár, özv. Ádám Józsefné Kiskőrös, Weirl János Dombóvár, Nagy Lajos Pápa, Doktor György Rákosszentmihály, Szé­kács Lajosné Orosháza, Gosztola József Győr, özv. Németh Józsefné Kisfalud, Paczuk Róza Orosháza, Szalay Edéné Zalaszentgrót, özv. Sass Samuné Kő­szeg, Kenjanszky János Jászberény, ifj. Kovács Sándorné Rábaszentmihály, özv. Takács Jánosné Hegyfalu, Leyer Gab­riella Pápa 10—10 fillér. — Szenes Ist­ván Nagykáta, özv. Illés Jánosné Mar- calgergelyi, Sikter Istvánné Rákospalo­ta, Nagy Sándor Ajka, Pethő Imre Cell­dömölk, Fodor József Vinár, Kontsek Lászlóné Debrecen, Somogyi Sándor Celldömölk, Ihász Miklós Győrszabad- hegy, Banyó Anna Sárvár, Szente Jó­zsef Pápa, Pajor János Rákoscsaba 12—

Next

/
Thumbnails
Contents