Harangszó, 1940

1940-11-24 / 47. szám

1940. november 24, 47. szám, Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: Dunántúli Lutner-dzövetség. Megjelenik minden vasárnap. 31. évfolyam. ingyan mallékltt tanév a lati «*.hátanként • KIS HARANQ8ZÓ. Beolvadt lapok : 935-bsn a Jöjjetek énhozzam 1938-ban a felvidéki Luther. 0RSZAS0S EVANGÉLIKUS KÉPES NÉPLAP. Erős vár a ml Istenünk, Jó fegyverünk és pajzsunk, Ha 6 velünk, ki ellenünk? Az Ür a ml oltalmunkl A Harangszó izerkesztő-kiadóhivatala GYŐR II., Petófi-tér 2. KlÖfúetén ara: negyedévre 1 P 28 filite, félévre 2 P 4o filler, egy évre 4 P üO fillér Csoportos küldéssel 10 #/a-os kedvezmény Amerikába egész évre 2 dollár; az utódálla­mokba Vi évre 1.60 P. Postacsekkszámla 30,526 Készülj a számadásra! Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében ..., akkor beül majd az ő dicsőségének királyi székébe. És elébe gyűjtetnek mind a népek... Máté 25, 31—32. Ebben a példázatban arról a napról mond nekünk valamit Jézus, amely napjaink sorában az utolsó lesz. Nem ismerjük a következő napok egyikét sem, sőt azt sem tudjuk, a mai nap hogyan végződik. Jézus azonban ismeri elkövetkezendő napjainkat mind, ismeri az utolsót is. S most arról szól, hogy ez a nap az utolsó és döntő jelentőségű számadásnak a napja lesz számunkra. Ezt a napot megelőzőleg is sok olyan nap virrad ránk, amelyen számot kell adnunk. Ennek a bennün­ket számadásra késztető többi napnak, amelyet meg­érünk, az a sajátossága, hogy nem az utolsó szám­adás napja egyik sem. Ha készek vagyunk arra, hogy oda álljunk Isten elé és számot adjunk neki minden­ről, megkapjuk a bocsánatot és mindent újra kezd­hetünk. De ha elkövetkezik az utolsó számadás napja, akkor már semmit sem lehet megváltoztatni. Akkor már le lesz zárva életünk eredménye mindörökre. Szükségünk van rá, hogy Isten figyelmeztessen bennünket erre a számadásra, mert hiszen mindnyá­jan felületesek és könnyelműek vagyunk. S Jézus ma mindnyájunkat, kivétel nélkül, arra figyelmeztet, hogy mindenről az életünkben, még a legcsekélyebb szócskáról is, amelyet kiejtettünk, tüzetesen és rész­letesen számot kell adnunk. Azt akarja mondani nekünk, hogy semmi sem megy feledésbe abból, amit cselekedtünk. Mi olyan hamar felejtünk. De Az odafönn, Aki ítélni fog felet­tünk, semmit sem felejt. Vájjon azért lép elénk Jézus ezzel a komoly üzenettel, hogy megriasszon bennünket? Nem azért, aki ismeri őt, az tudja, hogy ő nem azért jött, hogy bárkit is megriasszon. De ahhoz, amit meg kellett mondania nekünk, hozzá tartozott az is, hogy az élet komolyságára rádöbbentsen. S ma mindnyájunknak neki szögezi a kérdést: Készen vagy-e már arra, hogy számot adj a magad életéről? Öle Hallesby — Br. Podmaniczky Pál. A koporsó prédikációja. Halottak vasárnapján megszólal a néma koporsó és prédikálni kezd. Hallgasd meg a prédikáció­ját. A koporsó először az ember nyomorúságáról beszél. Ez a világ tele van az ember dicsőségét hir­dető beszéd harsogásával. Az em­ber igába fogja a természetet, le­száll a tengerek mélységébe, meg- nyergeli a felhőket — s főként csodálatos gépeket tud készíteni, amelyek tízezrek legyilkolására al­kalmasak. Óh, nagy az ember ha­talma! Hatalmától megszédültén kőbe, betonba, aranyba, acélba Örökíti emlékét. Négy, öt, tíz s ki tudja, hány éves terveket készít, halhatatlanságról álmodozik, örök­kévaló birodalmat alapít, — míg bele nem botlik a koporsóba. Ak­kor összeomlik minden, porrá mál- lik acél, arany és márvány s a sír mélyén csenddé fogy minden lár­ma. „Por Vagy te és ismét porrá leszesz“... (I. Mózes 3:19) — ez a koporsó prédikációja! Nézzünk csak meg egy temetési menetet! Levett kalappal halad a koporsó után néhány ember. Aki benne fekszik, talán mindenünk volt a földön. Most elragadta őt a halál és nincsen, aki karjaiból kiragadja. Orvosok legjobbjai te­hetetlenül állottak ágya körül, hiá­ba virrasztott fölötte az önmagát emésztő szeretet. A halál erősebb volt. Óh milyen nyomorult az em­ber a halállal szemben! Milyen te­hetetlen, milyen tanácstalan ezzel az utolsó ellenséggel, a halállal szemben. Nem hiába nevezték a ré­giek „mors imperator“-nak, halál királynak. — Ez is a koporsó pré­dikációja. Ezt a prédikációt mindenkinek meg kell hallania, előbb-utóbb, akarva, nem akarva. Milyen nyo­morultak is volnánk, ha csak ezt a prédikációt kellene meghallgat­nunk! Hála az Istennek, hogy van a mi számunkra a koporsónak más prédikációja is! Egyszer megállóit valaki a koporsó mellett és reá­tette a kezét és azt mondta annak, aki benne feküdt: „Kelj fel!“ És a halott felkelt. Azóta nincs többé hatalma a koporsónak. Mert az, aki ezt mondotta, maga is kopor­sóba feküdt. Meghalt, de harmad­napon feltámadott. Azóta a feltá­madott Krisztus örök életet ad mindazoknak, akik benne hisznek

Next

/
Thumbnails
Contents