Harangszó, 1940

1940-11-10 / 45. szám

1940. november 10 HARANGSZÖ 351 tűket és még boldognak kell mondani azokat, akik fegyver által vesztek el. A barátok és hittestvérek ezen nyomo­rúságos állapotának láttán, a hívő em­bernek, aki Istenéhez, hitéhez és orszá­gának szabadságához ragaszkodik, sze­mei megtelnek könnyel és szíve vérző fájdalommal.“ Mindezért szent háborúra hívja fel népét. S népe engedett a király felhí­vásának. S Gusztáv Adolf kicsiny se­reggel — össze-vissza 13.000 vitézzel. — kiköt Uzedom szigetén s rövid idő alatt meghódítja fél Németországot s 1632 november 6-án Lützennél mint „az igazi hitnek s a tiszta lutheri vallásnak vé­delmezője“ vérhullásával s élete felál­dozásával megmenti a vallásszabadságot, megmenti a mi vallásszabadságunkat is. Valóban ez a Gusztáv Adolf meg­érdemelné, hogy képe ott függjön ta­nácstermeinkben, iskoláinkban, házunk­ban s mélyen, mélyen be legyen vésve mindnyájunk szívébe. Ám, ha Gusztáv Adolf emlékét ná­lunk nem őrzi is szobor, emlékkő, ká­polna, vagy templom mint Svédország­ban, Németországban, vagy más evangé­likus országokban (tudtommal nálunk csak Győrött neveztek el egy otthont az ő nevéről), elődeink megszervezték nálunk is a íeggszebb Gusztáv Adolf emléket, a Gusztáv Adolf Gyámintézetet. Erről a Gyámintézetről, Gusztáv Adolf legszebb képéről kellene szólni minden evangélikus templomban, tanácskozó te­remben, iskolában, családban. Ezt kelle­ne szeretni minden evangélikus ember­nek holta napjáig s végrendeletével még azon túl is. Ámde Gusztáv Adolfnak ez az élő képe és szobra sok helyt olyan sorsra jutott, mint a ledőlt szobor. Meg­ingatták, lerombolták, a magasból a mélybe döntötték; elnyeli a posvány, a sár, belepi a feledésnek, a nemtörődöm­ségnek pora. De ha nem tévedek, ha az előttem fekvő számadatok nem csupán múló jelenség adatai, akkor már nyil­vánvaló, hogy fel akarjuk megint emel­ni a szobrot. Ó jertek, jertek mindany- nyian, segítsetek felemelni, segítsetek széppé tenni megint Gusztáv Adolf leg­szebb szobrát, azt az élő emléket, a Magyarhoni Evangélikus Gusztáv Adolf Gyámintézetet! Egészségvédelem. Irta: Dr. Ittzés Zsigmond. 2. A víz. (Vízellátás-) (Folytatás.) Ha a vizünk zavaros, vagy gyanúnk van arra, hogy szennyezett, akkor a kutat ki kell meríteni. A kutmerést leg­helyesebben az ahhoz értő kutmesterre bízzuk. A kút leiillepedett iszapjából sokszor kerülnek elő piszkos tárgyak, rossz fazekak, csontok, dögök, ame­lyeket rossz szomszédok, vagy gyerme­kek dobálnak belé. Az ilyen erősen szennyezett kutat a kimérés után fer­tőtleníteni kell. A fertőtlenítés történ­hetik mész, vagy klórmész felhaszná­lásával. A kút fertőtlenítés legegyszerűbb módja a következő; A kutból a vizet teljesen kimerjük, vagy kiszivattyúzzuk s az iszapot és a kutfenéken található tárgyakat gondosan eltávolítjuk. Az­után a kút falát egészen a kávától a fenékig köröskörül mésztejjel alaposan végigmeszeljük, majd több dézsa (kb. 100—150 liter) mésztejet öntünk a kút­ba. Két óra múlva a mésztejjel keve­redett vizet kimerjük, s ha nem nagyon iszapos, azonnal visszaöntjük a kútba, hogy ez által a kutfenéken visszamaradt kevés üledék is felkavartassék és fertőt- leníttessék. Ezt az eljárást két-órai idő­közökben többször meg kell ismételni. Ha az első ízben beöntött mésztej ki­méréskor sok iszappal lenne keveredve, az iszapos mésztejet elöntjük és tiszta mésztejet öntünk a kútba. 24 óra múlva a meszes kutvizet mindaddig kell mé­regetni, amig a mész a vízből el nem tűnik. Ezután a viz már használható. A mésztejnél erélyesebb fertőtlenítő szer a klórmész. Az eljárás első része, vagyis a kút kimérésé, az iszap eltávo­lítása, a kutakna végigmeszelése ugyan­úgy megy végbe, mint a mésztejjel történő fertőtlenítésnél. A különbség az, hogy az eljárás első része után meg kell várnunk, mfg a kutban néhány köbméter víz összegyűl. Mielőtt a klór- meszet a kútba öntenők, meg kell ál­lapítanunk, hogy kb. hány köbméter víz van a kutban. Ha ezt tudjuk, min­den köbméter vízre 33 gramm klór- meszet kell számítanunk. A szükséges klórmészmennyiséget finoman szétdör­zsöljük 20-szor annyi vízben, majd több­rétegű vásznon átszűrjük és beleöntjük a kutban összegyűlt vízbe. 24 óráig benthagyjuk a klórmeszet a kutban, hogy ott teljesen kifejthesse csiraölő hatását. 24 óra elteltével mindaddig merjük a kutat, amíg a víz el nem veszti kellemetlen klórszagát. Minden kúttulajdonos tartsa köte­lességének, hogy kútját ne csak meg­védje a szennyeződéstől és fertőződés­től, hanem legalább 2—3 évenként ala­posan ki is tisztíttassa. Erre már csak azért is szükség van, mert egyetlen egy elhanyagolt, fertőzött kút vize a talaj­víz állandó áramlása folytán megfertőz­heti a szomszédos kutakat. Igen nagy veszélyt rejtenek maguk­ban az erdőkben, mezőkön, legelőkön található, ritkán használt kutak. Ezek­nek a vize gyakran okozott különféle fertőző gyomor-, bélbetegségeket. Ép­pen ezért kerüljük az ilyen kutak vi­zének az ivását. Az erdőre, mezőre vi­gyünk magunkkal megbízható jó ivó­vizet. —- Adok én tizet is! Intett a fiúknak s kidöcögött előttük az istállók felé. Csakhamar találtak megfelelő vékony inú, telt szűgyű, kitartó lovat. Megalkudtak. — Mulatni mikor gyünnek megint? — kérdezte búcsú­zásnál hamiskásan? A pajta mindig nyitva a vitéz uraknak! A fiúk elköszöntek és iparkodtak mielőbb hazajutni. Otthon már együtt találták megint az egész társaságot- Be­nyomták valahogy az új táltost a többi négy közé. ők maguk pedig behúzódtak a belső szobába titkos tanácskozásra. Másnap reggel megeredt az eső. Nem sokat rontott ugyan a szomorú, gyászos készülődésen, melyet még fogana­tosítottak. A tömeget sem zavarta el. Bámészkodva nézték, mint húznak kötelet, minden akasztófára, mint borítják körül fekete lepellel az egész tákolmányt. Már a reggeli órákban szorongott a sok nép. Gyermekek, felnőttek, asszonyok, fér­fiak. Mindenki ott akart lenni. Sötét arccal, gyűlölködve kí­sérték figyelemmel a munkálatokat. — őket magukat kellene akasztófára húzni! — hallat­szott itt is, ott is. Rosszkedvű mozgás, hullámzó nyugtalanság emésztette a tömeget, ahogy hármas sorban állig fegyverzett katonák vonultak fel. Volt is jó dolga az érseknek. Látta ő, hogy milyen nagy körös-körül a tömeg. A katona csak katona. A népben nem lehet megbízni! Mert ki tudja? Párosával egymáshoz láncolva, hóhérok és őrök között lépegetnek elő az elítéltek. Gyurka megpillantja végre édes­apját. Ott áll Gyurka Ákossal és Palkóval közvetlenül az emelvény mellett. Édesapja is észrevehetné, ha csak gondolná, hogy itt van a fia. De ő magába temetkezve halad előre. Nem látja a tömeget, nem hallja az elszörnyedő zúgást, csak be­felé néz. Készül a halálra. Nincs beszédje, ügye senki más­sal, még rabtársával sem, csak Megváltójával, őhozzá készül. Gyurka kissé izgatottan néz széjjel. Két barátját meg­nyugvással tudja maga mellett. De hol a harmadik? Nem gondol vele. Ügy látszik annak másutt van a helye! Még rásiklik szeme egy-két ismerős emberre. Csendben, mozdulat­lan arccal bólintanak egymásra. Amikor legnagyobb volt az izgatottság s tetőre hágott a nyugtalan feszültség, várakozás, a kedélyek pattanásig csi- gázva, megjelenik Szelepcsényi György. Fényes, drága ruha takarja hatalmas termetét. Kezein és nyakán arany és ék­kövek. Az érseket Kollonics, Lapsánszky, Kélio, püspökök és prelátusok követik. Mindenki vár, mindenki hallgat. Az érsek kihúzza magát és dörgő hangon, hogy min­denki hallja, szól a rabokhoz. — Bűnötöket a törvényszék megállapította. — Megállt, mintha ellentmondást várna. Senki sem moccant. — Akasztó­fára kerültök. Meg fogtok halni! — Ügy csapott ez a fenyítés a rabok arcába, akár az ostor. Az érsek annak is szánta. Akarja, hogy térdre omolja­nak s esdjék a kegyelmet. De minden csendes. — Azonban... — folytatja. Ám ekkor. Véletlenségből, vagy akarattal történt? Egy helyütt az emelvény deszkája, éppen ahol Bálint úr állott, recsegve, ropogva szakadt be. A porkoláb utána hajlik, mintha meg akarná fogni, de kezé­ben észrevétlen harapófogó villan és átmetszi vele a két rab közös láncát. Zsedényi fennmarad. Kerekes koppanva esik bennt a földre. Mindenki csodálkozva néz oda s nem látja, még a katonák sem, hogy ugyanabban a pillanatban a három fiú is lebukik az emelvény alá és görnyedten szalad előre Bálint úr felé. Köröttük a deszkafal mögött hatalmas tömeg, katonák, az érsek, prelátusok. őket senki sem látja. (Folyt, köv.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents