Harangszó, 1940
1940-10-13 / 41. szám
1940. őktóber^H. HARANGSZÓ 321 Könyörögjünk: Isten nyissa meg mindenki előtt a szeretet kiapadhatatlan forrását, az ö szívének hűséges szeretetet. Szabadítsa meg a családtagokat minden bűntől, ami szeretete gyakorlásában gátolja. Tartsa meg az egymás számára teremtett sziveket az egymás iránti hűségben. HÍREK Rádiós is/en/lsz/ele/ lesz október 13-án, vasárnap délelőtt 11.15 órakor a Deák-téri templomból. Prédikál D. Raffay Sándor püspök. — Énekek a Dunántúli Énekeskönyvből: 73., 286. és a nemzeti Himnusz. Karének: Krüger (XVII. sz.): Szívből szeretlek Istenem. Énekel a Lutheránia Vegyeskar, vezényel Kapi-Králik Jenő. Orgonái Zalánfy Aladár. Győr. Az egyházközség most épülő második templomának, a nádorvárosi templomnak szegelet- kő-letételi ünnepélye október 20-án lesz. Az ünnepélyen részt vesz D. Kapj Béla dunántúli, Túróczy Zoltán tiszakerületi püspök, Németh Károly esperes és Sándy Gyula műépítész, az épülő templom tervezője. Nagylelkű adomány. A dunántúli egyházkerület közgyűlésén, hol többször szóba került pusztuló családok, szenvedő szórványhívek sürgős mentésének kérdése, virtsologi Rupprecht Antal föld- birtokos evangélikus családvédelem céljaira tekintélyes összeget ajánlott fel. Isten áldja meg az adakozót, nagylelkű adományát pedig tegye sokak számára példává! Raffay püspök jubileuma. Raffay Sándor bányakerületi püspök 75. életévébe és egyházi szolgálatának 50. évébe lépett. Raffay püspök Cegléden, szülővárosában kezdte szolgálatát, innen került Besztercebányára gimn. tanárnak, majd Tápiószentmártonba lelkésznek. 1896-tól a pozsonyi teológián működött mint teol. tanár, 1908-tól pedig Budapesten mint lelkész. 1918-ban választották a bányai egyházkerület püspökévé. Személyi hír. Balikó Lajos evangélikus esperest, a protestáns tábori püspökség irodaigazgatóját, főesperes-ezre- dessé nevezték ki. Esperes-iktatás. A tolna-baranya-so- mogyi egyházmegye október 10-én Sár- szentlőrincen rendkívüli közgyűlést tartott, melyen ünnepélyes keretek között iktatta főesperesi tisztségébe D- Kapi Béla püspök Fábián Imre sárszentlőrinci lelkészt, az egyházmegye új főesperesét. Megelőzőleg istentisztelet volt, utána a közgyűlés megnyitása, melyen a szavazatszedő bizottság tett jelentést a választásról, majd a megválasztott főesperes és alesperesek székfoglaló beszédet mondtak, Lelkész-meghívás. Az alsónánai egyházközség üresedésben levő lelkészi állására szeptember 29-én tartott közgyűlésében egyhangú lelkesedéssel Klenner Gyula helyettes lelkészt hívta meg. Pécs. A Gyülekezeti Értesítő szerint a Baldauf G.-Szeretetotthonra napról- napra folynak az adományok. A Diakó- nia minden hétfőn 5 órakor tartja ösz- szejöveteleit. Megindult a Leány és Ifjúsági Egyesület munkája is. Megkezdődtek újra a bibliaórák. Az Értesítő népmozgalmi adatokat is közöl. A vönöcki gyülekezet csak nem régen megújított temploma után most orgonáját is újjáépítette, amelyet ünnepélyes keretek között szeptember 29-én avatott fel Molitórisz János esperes. Az orgonát Amminger Kálmán soproni karigazgató szólaltatta meg. Ugyanekkor iktatta be az egyházmegye esperese Bognár Sándor megválasztott osztálytanítót. A gyülekezet adakozó lelkű presbitere Mendel János és áldott emlékű felesége Farkas Lidia a gyülekezetre hagyták, illetve ajándékozták házukat mintegy 6000 P értékben. Isten áldása legyen a nemes szívű adakozókon és adományukon. Missziói bibliaórák Budapesten ezután minden hónap másódik hétfőjén lesznek 7 órakor (és néni mint eddig volt minden hónap második keddjén fél 7 órakor). A hely változatlanul VIII., Üllői-út 24. II. épület II. em. imaterem. Misszióegyesületünk évi közgyűlését és konferenciáját idén Budapesten október 29-én Üllői-út 24. alatti imateremben tartja. A protestáns napokra való tekintettel mindenki 50% kedvezménynyel utazhat. Teológiai hallgatóink cserkészcsapata október 1-től 3-ig tisztjelöltképző tábort rendezett Nemeskéren. Tizenöt hallgató szerezte meg ilyen módon a cserkészvezetői képesítés első feltételét. Ahogyan az év elején rendezett tisztjelöltképző tábort a győri' gyülekezet vendéglátó szeretete, úgy most a nemeskéri gyülekezet szívessége tette lehetővé e táborozást, azon kívül, hogy a hittudományi kar ezúttal is támogatásban részesítette cserkészcsapatát. Budapest-Kelenföld. A tótkomlósi KIÉ iparos és gazdaifjai, számszeript tízen Takács János vallástanító-lelkésí' Vezetésével három napig a gyülekezet vendégei voltak. Az előre megállapított terv szerint szeptember 27-én és 28-án megnézték a székesfőváros ipari és mezőgazdasági intézményeit, 29-én részt- vettek a gyülekezet istentiszteletén, majd este az egyház nagytermében a „Tékozló fiú“ című háromfelvonásos színművet adták elő nagy hatással. A Budapest-ke- lenföldi Nőegyesület az előadás után vacsorát adott a vendégek tiszteletére. Értesítés! Akik legutóbb Vértesi: „Magyarbóly evangélikus egyház s fi- liái történetét“, a gyülekezeti, vagy iskolai könyvtár részére megkapták, illetve megrendelték, a mű árát legalább havi 50 fillér részletben is törleszthetik. E 188 oldalnyi, 50 képpel ellátott történeti mű nagyon alkalmas mind az ifjúság, mind a felnőttek hite s hazafisága felkeltésére és megerősítésére, HATÁROKON TÚL A mennyei Atya irányítja a világ- történelmet — olvassuk abban a levélben, amelyet a helsinki egyetem hittudományi karának tanári kara küldött dr. Deák János professzornak Sopronba. — Csodálatos, hogy ezek a finn testvérek, hogy szeretnek minket! Ennek újabb oi- zonyságául is, itt közöljük a levelet: Kedves Barátom és Testvérem! Nem hiszed, hogy mi itt mennyire örülünk annak, hogy a Te édes hazádnak végre igazságot szolgáltattak, amennyiben a régi történelmi terület egy jelentős részét csatolták visz- sza az anyaországhoz. Szívből osztozunk a Ti örömötökben. Hogy mit jelent ez az újraegyesülés nemzeti és gazdasági szempontból a mi nagyon megpróbált testvérnemzetünknek, az alig becsülhető fel. Reméljük, hogy ez az újabb gyarapodás mindenekelőtt javára lesz a magyar szellemi életnek és a magyar egyháznak. Talán egy országban sem volt olyan nagy a fájdalom Magyarország szétdara- bolása miatt, mint nálunk. Annyival nagyobb a mi örömünk most, mikor megkezdődött az újraegyesülés. Ebben a történelmi időben sokat, élénken és örömmel gondolunk a fiatal magyar teológusok Magyarország feltámadásába vetett rendíthetetlen hitére, amely most kezd valóság lenni. Kikütathatatlanok az Isten útjai, a parányi ember azonban a maga türelmetlenségében az ő gondolatai szerint szeretné azokat irányítani. A meny- nyei Atya irányítja az egész világtörténelmet, olyanok az ő kezében a népek, mint az agyag, az ő akarata szerint formaija azokat. Őrizze és védje meg az ő szeretetében a magyar népet továbbra is! Legmelegebb jókívánságunkat és üdvözletünket küldjük valamennyi magyar testvérünknek, különösképen is azoknak a fiatal teológusoknak, akiket mi oly szívesen láttunk itt minálunk, és akiknek a mieinkkel való kölcsönös tanulmányútjai továbbra is nagy jelentőségűek lesznek egyházaink szempontjából. Testvéri barátsággal: A. F. Puukko, E. G. Gulin, Aarni Viipió, Ilmari Salo- mies, Yrjö I. E. Alanen, A. Nikolainen, AarreLauha. — Ehhez a levélhez csak annyit: Köszönjük, szívből viszonozzuk ezt a szeretetet. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ Ezüstmenyegző. Sass József mó- richidai ny. tanító és neje Buthy Ilona szeptember hó 16-án tartották aranymenyegzőjüket a mórichidai templomban, ahol ez alkalommal az ünneplő házaspárral együtt adott hálát az Úrnak a gyermekek, unokák és ismerősök nagy tábora. Az Isten áldása legyen továbbra is életükön! Halálozás. Szabó Ernő földbirtokos életének 54., boldog házasságának 29. évében hosszas szenvedés után szeptember hó 24-én Karakószörcsökön elhunyt. Rosta Istvánná, sz. Kiss Juliánná 68 éves korában, rövid szenvedés után szeptember 18-án Mihályiban elhunyt. — Feltámadunk!