Harangszó, 1940

1940-10-13 / 41. szám

HARANGSZÓ

1940. október 13.

3lß.

amit észrevétlenül, csendben azért végeznek, hogy lelkeket építsenek. Ebben a munkában kell éppen a lé- leképítés által munkatársakat, ifjúsági, leányegyesületi, vasárnapi iskolai vezetőket nevelni, diakonissza pályára elhivatást érző leányokat előkészíteni. Ennek is célnak kell lenni. Legfőbb célnak azonban az egyház építésének, Isten dicsősége növelésének kell lenni. Az egyházban minden munka végeredményben Isten dicsőségét szolgálja.

Még egy utolsó kérdés: Hogyan végezzük ezt a munkát? Semmiesetre se kényszeredetten, parancsszóra, hogy minden szavunkból, munkánkból kiolvassák az emberek, hogy azért tesszük, mert ez parancs. Végezzük boldog örömmel, hogy most még akadálytalanul végezhetjük. Ki tudja, milyen akadályai támadnak nemsokára! Végezzük imádkozó lélekkel. Nagyon gyenge kísérletezés az egyházi munka, ha nem imádkozunk erőért és áldásért Istenhez. Végezzük felelősséggel, hogy számot kell adni róla. Számot kell adni az egyháznak, ill. vezetőknek most, s majd az egyház Urának egyszer.

Üj munkakezdés előtt imádkozzunk, hogy Isten adjon erőt, hogy egyházunkban ilyen Általa irányított, emberlelkek építését, egyház erősödését, Isten dicsőségét szolgáló munka induljon meg, amit minden ember végez, a Lélek kezében engedelmes eszközként boldog örömmel, imádkozó lélekkel az egyház Ura előtti felelősséggel végez! L. I.

Akiket felnevelt az Isten.

i.

Kilencszázharmincöt: ha jól emlékszem.

Akkoriban gyalog jártam. Hulló, decemberi hópelyhek szépítették előttem a csonttáfagyott útakat. Olyan volt a vastagon beesett világ, mint egy elhaCsatári ház.

gyott temető. Nem borzolá a csöndjét semmi. Én sem. Némán, zaj nélkül haladtam Kemenesszentmárton felé, kissé bizonytalanul, mert a lehajtó szürkületben el-elvesztek útmutatóim, a behavazott fák. Mintha csak fájt volna kiemelkedő, külön életük, hozzásímultak a szürke dermedt csöndhöz. Egyre jobban kerestem, kutattam őket s ebben a bizonytalan sikerű munkában úgy elmerültem, hogy észre sem vettem az előttem álló reám köszönőt.

Érdekes ember volt. A bajuszáról jégcsapok lógtak, a szemöldöke bederese- dett, fehérre szépült ruháiban olybbá tűnt fel nékem, mint gyermekkorom igéző emlékei: a téli szobrok.

Ismerkedtünk...

A szavaink, mintha csak lábujjhegyen lépkedtek volna, halkak voltak. Nagyon halkak. Egyetlen szitából hullott le ránk a hópelyhek hangulata, fáradtak, sorstársak voltunk-e, ki tudná megmondani, miért, mi okozta, hogy a csöndhöz simult szavakkal egészen egymáshoz értünk. Máskor hetek, hónapok, talán évek kellenek, míg lélekküszöbig ér az ember, most meg ajtónyitással kezdtük mindjárt.

Ö körülnézett bennem, megtudta, hogy a barlahidai templom szárnyazott vándorrá, én körüljártam nagyszomorú- ságú lelkében és megtudtam, hogy a nyomorúság kergeti téli futásra.

Munkát keres.

Ahogy tovább nézegettem volt a lelkét, találtam benn egy kisgyermeket. Olyan volt mint a kislányom, amikor habfehérbe öltözteti az édesanyja és ringatja, ringatja, míg hosszú, fekete szempillái bezárulnak, mert az álom békesség, nyugalom, és olyan nagy csönd, mint a behavazott világ, amiről emlékezem. Érdekes, mosolygó szemű gyermek volt. Ezen a mosolyon keresztül simultak ki a ráncok, ez színesítette gazdaggá a holnapot, ez volt vándortársam vert életében a szépség és a jövő. Drága, apró, álmodó gyermek. Úgy is hívták, hogy: Álom. Álom a munkáról, amivel pénzt lehet keresni, valamikor és valahol kicsiny házikóról, aminek majd muskátli nyílik az ablakában, előtte meg fapad lesz, ahonnan olyan szép lesz asszonyostól, gyerekestől sugaras májusi vasárnap délutánokon nézni a világot.

Abban a hideg havas estében úgy szerettem volna megcsókolni ezt a tétova kis álom-gyereket, de nem tehettem mást, a hitem kalácsából egy darabot a kezébe nyomtam, nőjjön tőle és erősödjön.

Kerekes Gyurka.

Történeti Ifjúsági regény. 44

Irta: Mohr Gedeon, Kassa.

— Hej — kurjantotta Palkó — Te vagy a legény, Szu- hay István, nem olyan mint más, mint Spankau vezér, teremjen hát országunkban jó bor, áldomás!

A többiek vele énekeltek. Hangjukat a szabad természet acélos erőssé cserzette. Túlharsogták a másik társaságot. Ha már elkezdték, magától jött a többi.

— Túl a Vágón, szép Gömörben fúj a szél, Három szegény kuruclegény útra kél...

— Engem kihagytok? — ugrott fel Ákos. Azért, hogy császári a ruhám, közétek tartozom.

Ennek a második dalnak más következményei is voltak. Alig, hogy fölcsendült a kuruc név, izgatottan fogták körül Gyurkáékat a katonák.

— Kurucok vagytok? — néztek rájuk fenyegetőleg.

•— Becsületes ember más nem is lehet! — vitézkedett Józsi.

— Nesze becsületes! — nyúlt előre egy markos labanc, öklét Józsi arcába vágta. Ez a csapás mintegy a jeladás. Oklök emelkedtek, egyik-másik kést is rántott.

Gyurka nem elegyedett azonnal harcba. Ez a hirtelen veszedelem észretérítette. Szokásos megfontoltsága visszatért.

Egy pillantással átfogta a helyzetet. Háromszoros gyűrűt alkottak a katonák köréjük. Lehettek vagy hatvanan. Ok négyen. Ha nem okosabbak a túlerőnél, hatalmukba, talán örök börtönbe jutnak. Gyurkánál az elhatározás és a cselekvés pillanat műve volt. Látta, hogy számukra csak egy a menekülés, csak egy a szövetségesük: a sötétség. Máris nekifeszült innal és izommal ugrik a magasba. Kis kézi buzogányát ütésre suhintja s teljes erővel csap rá a lámpára.

Sercegve, csengve hull szét a lámpa, égő kanóca mint ívelő, hullócsillag repül egy söröskancsóba. Teljes a sötétség. Ezzel az ugrással ki is vonta magát a labancok gyűrűjéből. Megeresztette hangját s az ajtó felől beleharsogta az egymásba gabalyodott, küzdő tömegbe:

— Fiúk! Gyorsan Csillaghoz!

Még vagy kétszer ismételte meg a hívást. Azután hirte- lenében fordult ki az udvarra. A szomszéd helyiség ablakán fény szüremlett ki. Benézett rajta. Látja a vendéglőst ajtóhoz tapadó füllel remegve figyelni. Aggódva lesi, a harc kimenetelét.

A fiú megkopogtatta az ablakot. Ijedten fordult és loholt hozzá a nagy darab ember.

— Vitéz uram, vitéz uram! — lihegte — mi lesz ebből?

— Itt ez a tallér! — nyomott kezébe Gyurka egy pénzdarabot — ez a négyünk fizetsége. Már fordult is, mert a kijárat felől meghallotta a Józsi hangját.

Nem ment nehezen az ő szabadulása sem. Azok ott