Harangszó, 1940
1940-02-04 / 5. szám
1940 február 4. ímÍ HARANGSZÓ 37. Legyenek meg az eszközök Is. De hiába van Programm, ha nincsenek meg az eszközök annak megvalósítására. Igen sok egyesület azért fejlődésképtelen, mert hiányoznak az előrehaladásnak a feltételei. Nincs például megfelelő helyiség. Ideig-óráig mégcsak jó a szükség megoldás is, de ez csak átmeneti lehet. „Otthon“ kell az egyesületi munkának. A legtöbb helyen egyetlen könyvet, vagy folyóiratot sem találunk. Pedig lehetne könyvtárt szerezni, lehetne folyóiratokat rendelni. Nem vesznek részt az egyesület tagjai semmiféle találkozón, konferencián, gyűlésen és hasonló alkalmakon. Pedig az egyesület önmagát kárhoztatja halálra, ha ezeknek a kérdéseknek a megoldásáról nem gondoskodik. Teremtse meg az egyesület a fejlődéséhez szükséges feltételeket! Mások is, ne csak a vezető dolgozzék! A legtöbb egyesületiben a tagok csak „hallgató“. Egy, vagy két ember van, akik vállalják az egyesületi munkának minden terhét, a többiek legfeljebb csak bírálnak. Az a néhány lelkes ember előbb- utóbb elkopik és megfárad. Az egyesületi munka törvénye pedig az, hogy mindenkinek lehetőleg feladatot adjunk. Minél többen dolgoznak, annál jobb az egyesületi munka. Ne felejtsük el, az egyetemes papság elve gyakorlati megvalósításában az egyesületeknek van a legnagybb szerepe. Akkor lesz élet a gyülekezetben, ha van egy kipróbált, munkás gárdája, amely speciális feladatok elvégzésére alkalmas. A vezetőképzés gondolatának is mindenütt meg kell születnie, mert nemcsak jóakaratra, hanem bizonyos szaktudásra is szükség van az egyesületek vezetésében. Necsak a vezető munkálkodjék, hanem lehető- leg minden tag is! A jórend kedvéért szükség van bizonyos egyesületi törvéHázi áhítat Finnországban. nyék, szabályok megszerkesztésére, amelyekkel a munkánk zavartalanságát biztosíthatjuk. Az összejövetelek számát, idejét, tartamát rögzíteni kell. Pénztár- könyv, jegyzőkönyv beszerzése és azok vezetése szükséges. Közgyűléseket kell tartani fontos és az egész egyesületet érdeklő ügyekben. A tisztikart munkába kell állítani, mert a tisztség mindig több munkára kötelez. A harmónia. Az énekkarban rendszerint négy szólam van. Mindegyik ugyanazt a szöveget énekli, de más hangon. És ez a négyféle hang egységbe olvad. Ez az egymáshoz való símulás, egymásnak a kiegészítése és kisegítése a zenében a harmónia. De ez az egyesületi életben is így van. Vannak gyülekezetek, amelyekben több egyesület működik. És nem ritka eset, hogy ezek egymással „haragba" vannak. Ve- télytársnak tartják egymást, sőt ellenségnek. Pedig itt is a harmónia elvének kell érvényesülni. Egymást kiegészíteni, kisegíteni. Az egyesületi munkáknak bele kell olvadni a gyülekezet munkájába. Csak annak az egyesületi munkának van létjogosultsága, amely erőt, lelket, munkát visz a gyülekezeti életbe. Az öncélú egyesületesdi ideje már elmúlt. Ez az említett tény bizonyos Hiába lakik ott az új Rothold uraság. Nem tudnak ők élni. Csak a pénzt imádják. Elzárkózva laknak, félnek a szellőtől, félnek az erdőtől. Csak fegyveres hadnak árnyékában mernek vadászatra menni. — És a Hefler, a császári vezér az ő zsoldosaival! — keseredett el Palkó. A parókás dandárparancsnok nagyon bántotta. Ott ül kék dolmányu katonáival, rontja a levegőt, vigyázza a várat s a reggeli pápista miséket. Palkó fiatal szívét annyira megülte ez a sok emlék, hogy alig látta az idő múlását. Közel járt pedig már a sólyomidomárhoz. S örült is a találkozásnak. — A jó Acsaj Jóska bácsi!,— dagadozott szíve a várt találkozáson érzett boldogságtól. — Mesél majd valamit a mi szép várunkról! Az idomár szintén régi murányi cseléd volt. Felesége, fia fenn a várban laktak, csak ő éldegélt ott a sólymai között. Ismerték és szerették madarai. Könnyen tanulták el művészetüket. Tűrték a bőrsipkát s szélsebesen csaptak a tanítás szerint, a kívánt zsákmányra. Nagy volt Acsaj József híre a környéken. Palkó azon vette magát észre, hogy már alig van kő- hajításnyira a Jóska bátyja viskójától. Kikötötte lovát s megindult a Tiáz felé. Azonban alig lépett egyet, amikor a másik oldalról — nem lehetett messze — lövést hallott. A hegyek, a völgyek, zúgva adták vissza többször is a hangot. Feszülten figyelve állt meg ott egy percre. Minden csendes lett megint, csak a kunyhó felől hallott haragos szóváltást. — ..„akkor takarodj el, látni sem akarlak! — ismerte meg Palkó a Jóska bácsi hangját. — Ha te a hitedet pénzért váltogatod! — Elég legyen Jóska, mert megkeserülöd! — kiáltotta egy másik magán kívül. — De nem hallgatok, mert a lelkeddel játszol! — Te meg az életeddel! — Takarodj, takarodj, nem ismerlek többé! Ez volt az utolsó értelmes beszéd. Palkó csak nézett maga elé értelmetlenül. — Mi lehet ez? — csodálkozott. S ekkor fájdalmas kiáltás hangzott el hozzá, mely mindig gyengébb lett. A kunyhó Jött megjelent egy császári ruhába öltözött katona. Hirtelen a közelben várakozó lovára pattant és elnyargalt nyugat felé. Palkó kezdte érteni a történteket. Sebesen szaladt a kunyhóhoz, é|s szomorúságában ő is csaknem felsikoltott. Jóska bácsi, az idomár, feküdt a földön vérében fetrengve. Még élni látszott. Első gondolata az volt, hogy vizet hoz. Körülnézett. A sarokban cinedényben viz állott. Odaugrott és locsolni kezdte a haldoklót. A sólymász megtört szemmel tekintett rá: — Palkó fiam! — ismerte meg a legényt — hogy kerülsz ide? — Jóska bátyám! — nyögte a fiú, —• mi történt? — Az Isten akarta így! Legyen áldott az ő neve... mindenért. — Tőlem akartál valamit? — Igen bátyám, sólymokért jöttem. — Csak vigyél fiam amennyit akarsz! Én már úgy sem nevelhetem őket. — Ki tette ezt a förtelmességet? — Ne kérdezd Palkó... Az Isten tudja, a fiam, Jóska. . Hallod? — kérdezte mind elhalóbb hangon. — Beszéljen bátyám — bátorította. — A fiam legyen-., az utódom.,.- Viselje gondját a madaraknak. A feleségem... üstén áldja! Halkan nyögött, meg akart mozdulni, de sebéből erősebben kezdett buzogni a vér. Palkó gondolkodás nélkül szelt le késével ingéből egy darabot és rányomta a sebre, hogy elállítsa a vérzést. Az idomár megint felnyitotta a szemét. (Folytatjuk.'
