Harangszó, 1940
1940-08-11 / 32. szám
246. HÄiAMGilü 1940. augusztus 11 akik úgyszólván már pólyáskorukban megszokták a verést, ezek a büntetésnemek — ha nem is maradnak egészen hatástalanok, — de mindenesetre kevesebb eredménnyel alkalmazhatók. —1 Általánosságban ajánlatos megszívlelni minden szülőnek a következőket: Sohase büntessen a szülő hirtelen haragjában és ne büntessen más gyermek, vagy felnőttek jelenlétében. A büntetés mindig a gyermek tettének természetes következményeként tűnjön fel s vigyázzunk arra, hogy ne ébresszen a lélekben gyűlöletet, vagy bosszúállást. Legyünk igazságosak a büntetésben. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha jól ismerjük gyermekünk természetét, állapotát és tettéEgyhází énekeink múltjából. XII. János 2, 47. Gálszécsi István 1536-os maradék- énekeskönyvében (16 lap) ott van Luther említett három éneke: Mi hiszünk..., Jézus Krisztus..., Dies sind heiligen zehn Gebot = Hallgasd meg bűnös ember ..., mindegyik hangjegyestől, prózában, rímtelen sorokban van fordítva. A fordító nem alkalmazkodik az eredeti versmértékhez, azért Gálszécsi azt az utasítást adja az énekeseknek könyve előszavában: „hogy ilyen módon tartsatok, hogy a hol ez történendik, egy nek indító okait A büntetés után bé- küljünk meg gyermekünkkel. Mielőtt büntetnénk, gondoljunk mindig arra, hogy a gyermek rossz cselekedetének nem mi vagyunk-e az oka? Bizony sokszor mellünket verve, töredelmes bűntudattal kellene mondanunk: Én bűnöm, én igen nagy bűnöm! — Végezetül pedig: amikor a szülő büntetni kénytelen, gondoljon mindig Annak példájára, aki szánakozással tudott nézni a legnagyobb bűnösökre is, aki az igaz bűnbánat köny- nyeit letörölte, a megtérő bűnöst magához emelte és aki azt mondta a gyermekről, hogy: „Ilyeneké a mennyeknek országa!“ nótára teljesítsétek azokat.“ Hangkötésekkel akarja eltüntetni a fordítás sok- szavúságát. Gálszécsi fordítása: „Jézus Krisztus mi idvességünk, Ki mi tölünk Istennek haragját Elvette az ő keserűséges halálával És megszabadított pokolnak kínjától.4' Pap Benedek fordítása: Jézus Krisztus, dicsértessél, Hogy így emberré lettél, És szűztől nékünk születtél És így örömet szerzettéi." (János 1,14). Énekeskönyvünk fordítását (133.) a Mennyből jövök, most hozzátok dallamára dolgozták át. Íme, itt az eredeti: ARATÁS UTÁN. Puszták, rónák dísze, ténye, Jövő élet szebb reménye Lágyan ringó aranykalász, Melyből lesz majd liszt és kalács S éltet adó magyar kenyér Szorgos munka után a bér — Be van kötve a kévébe, S össze rakva a kepébe. Az aratók már pihennek, Bár a tagra még kimennek, De pihen a kasza, sarló, Üres róna, kopár tarló Hirdeti a munka nyomát, Szegényes kis vagyonkáját Égett arcú aratónak. De egy kaszás készen marad, Remélve, hogy ő még arat. Feni azt a vásott kaszát, Mellyel pusztít népet, hazát, Undorító bűnös vággyal Szembeszállva félvilággal, Egyre-másra csak kalapál S ez a szörnyű rém — a halál. Bencsik József. Finn levél. , .-„Haranszó1* kiadóhivatala Győr. Küldem itt 50.— finn márkát a csekklappal. Többet most nem küldhetek, mert sokkal nehezebb most időnk. Kérem szépen azért: ne küldjenek még a „Ha- ranszót“ ha az nehéz.*) Mi finnek sokáig sok nehézségbe juttunk. *) Természetesen küldjük. Szerk. — Nagy utat tettél meg, Csillag — simogatta meg szürkéjét gazdája. De lám, ahogy az udvarra léptek, már valaki mégis ébren volt. Aranyszőke, göndör, szétömlő hajával, mint a kelő nap, toppant elébük Juliska. Üdén, frissen, mint a hajnal szőkéit feléjük. —• Gyuri, Gyuri! — ujjongott — egészséges vagy? A fiú örvendezve ölelte meg húgát. Ákos elragadtatva nézte őket. ■— Neked hugocskád is van? — csodálkozott. Juliska kissé félszegen lépett a nagy fiú elé és valami veleszületett bájjal nyújtotta kezét: — Isten hozott — fogadta. — Nem tudtam, hogy Gyurkának kis húga is van — rázta meg Ákos a kezét. — De megéreztem. Fenn az erdőn medvére bukkantunk. Annak a bőrét akartam ajándékba hozni. — S miért nem hoztad el? — Juliska tudott társalogni. — Gyurka nem engedte! — A kislány bátyjára nézett, de annak szemében csak mosoly futkosott. —■ Te az ilyesmit Gyurkától kérdezed? — fordult Ákoshoz. Ő még legyet sem bántana! — Hanem egy kis harapnivalót adhatnál Juliska — fogta karon Gyurka Ákost és húgát. Megindultak a házba. Ha azt hitték, hogy még mindenki alszik, nagyon tévedtek, mert nagy örömkiáltással Andris akaszkodott beléjük. Sőt a Júlia asszony boldog alakja is feltűnt az ajtókeretben. Kitárt karjaiba fogadta Gyurkát. — Csakhogy visszajöttél én édes fiam! A két fiú összeolvasztotta ezt a napot a következő éjszakával: átaludták. Álomtalan, könnyű, üdítő volt az álmuk. Reggelre kelve vidáman és életerősen kerültek elő. Az asztalon már ott gőzölgött a forró tej, fehér cipó, sárgás illatos vaj és sötétbarna pörgetett méz. — Ez az igazi — kiáltotta Gyurka. — Olyan mohón ettek, mint a farkasok. — Ügy érzem, mintha otthon lennék — köszönte meg Ákos a reggelit Kerekes néninek. — Olyannak veszlek, mint saját fiamat — mosolygott rá Júlia asszony. Juliska kipirult arccal rontott be közéjük. — Az éjjel róka járt a kertben! Jertek. Megfogódzott. Kerekes néni mosolyogva nézte, mint ugráltak fel és szaladnak egymás hegyén-hátán ki a gyümölcsösbe. Ezen a verőfényes reggelen valami csodálatos nyüzsgés-zsongás áradt el az egész kerten. Mintha az ébredő természet nagy gépezetében, ezernyi kis kerekének, rugójának zakatolása törne elő a föld kérge alól. Füvek és korai virágok, kis bogárkák teremnek elő egyszerre. És a fák peremén sárgászöld bimbók himbálóznak. Kacagva, teli tüdővel szívták a gyerekek a tavasz illatát. — Erre, erre — szaladt előttük Juliska, mögötte a két nagy fiú és Andris sem akart elmaradni. A lármától megrémülve ficánkolt a póruljárt róka. Szép tömött farka akadt meg a fűbe rejtett csapdában. Juliska tapsolva nézte. Andris kissé távolabb maradt. El kellene fogni! — nézett körül a kislány. (Folytatjuk)
