Harangszó, 1940
1940-08-04 / 31. szám
1940. augusztus 4. HAR ANG8I <5 239. nulók közé szegődő atyai nevelő, aki lelkeket gondoz, épít és megismertet az élet szükségszerű követelményeivel. Ilyen megvilágításban a tanuló sem a felnőttek által lekicsinyelt, jelentéktelen „nem számítasz“, hanem egy fejlődő egyéniség, akit kijelölt hely vár a magyar társadalomban, hogy nemzetének hasznos polgára legyen. így lesz a tanár és tanuló között olyan viszony, mint a szülő és gyermeke között. Így találja meg a tanuló kereső keze azt a szerető kezet, mely őt nagy és nehéz kérdésein átvezeti. Bonyolult kérdéseire így kap megnyugtató választ és így fejlődik lassan az életre. * Örömmel látjuk, hogy evangélikus iskoláinkban a szellemi nevelés mellett szép fejlődést mutat a testi nevelés is. A régi közmondást így is lehetne mondani: ép testet ép léleknek! Tudjuk, milyen nagy szükség van nemzetünk jövője szempontjából az egészséges, edzett és acélosizmú magyarokra. Az is örvendetes, hogy iskoláinkban a művészetek is — a múltnak ezek a mostohagyermekei — lassanként elfoglalják az őket megillető helyet. Alkalmat nyújt az iskola a külön órák keretében a szunnyadó tehetségek elindulásához. * Magyar evangélikus egyházunknak 19 közép és középfokú iskolájában kb. 5400 tanuló szívja magába istenhitét, egyház- és hazaszeretetét. 5400 ígéret! Mennyi lesz a teljesedés? Egyházunknak minden időben fontos tartópillérei voltak iskolái. Ennek tuda. tában sokszor erejét meghaladó áldozatokat hozott, de megérte, mert iskoláinkból nem egy egyházi és közéleti nagyság került ki, kik mindig büszkék voltak az iskolára. Iskoláinkban szép munka folyik, ezk egyebek mellett az évvégi tanulmányi versenyek is bizonyítják, amelyeken evangélikus iskoláink mindig vezető helyre kerültek régóta. — Evangélikus szülő! Érezz felelősséget iskoláink iránt! Nyugodtan bízd rá gyermekedet jóhírű iskoláinkra és annak lelkes vezetőire! Böröczki Vilmos. MALOMKÖVEK KÖZT. Zúg a malom ijesztő egyformán Végtelen idők, végtelen során. Éhesen tátong mindig a garat, A molnár dönti az életmagvakat S fehér liszt lesz majd, vagy áldott kenyér, Ha a szitán újra a napfényre ér. Malomkövek között törten A lisztes — molnár meggyötörtén Egy nagy szitán át — megszitál: Kenyér, ocsú, korpa, hibás Kenyér, ocsú, korpa, hibás. Zúg, zúg, mint semmi más — Az apadhatatlan könnypatak S forgatja egyre a lapátokat! Zúg mint a sors: — kemény markában — Lélek őrlődik 3Z Isten-malmában. Balikó János. Egyházi énekeink múltjából. XI. II. Kor. 3. 17—18. Luther latinból németre fordított himnuszaiból is vettek át a reformátorok. Szegedi énekeskönyvében négyet találunk: 1. Mi hiszünk mind egy Istenben = Patrem credimus. Az ősi hiszekegy énekben (II. Kor. 13.13.). Régi dunántúli 136. 2. Jézus Krisztus, dícsértessél — Nagy Gergely pápa himnusza (János 1. 1.). Üj Zengedező 45. 3. Te, ki egységben három vagy = O lux beata trinitas — Prudentius himnusza. Ma nálunk: Ö te dicső Szentháromság (52.). 4. Jövel Szentlélek Űristen = Veni sancte spiritus (Apóst. csel. 2. 4.). A II. AI pró /ör/éne/eJc. Ilyen is lehet az ember! Nemrég akasztottak fel egy embert, aki rokonainak lisztjébe arzént kevert, hogy a vagyonukat örökölhesse. A mérgezett liszttől meghalt a felesége, ipa és unokaöccse. tizenhármán pedig úgy megbénultak, hogy egész életükre nyomorékok maradrtak. íme, ilyen elvetemült gyilkos tud lenni az ember! Ilyen is lehet az állat! Jugoszláviában, Beráne község határában levő erdőben egy szénégetőnek, aki jól bánt a szamarával, a lábára zuhant egy ki- döntött fa. Sehogysem tudott kiszabadulni s látta, hogy az elhagyott erdőben a lassú halál vár rá. Kétségbeesésében füttyszóval odahívta a szamarát. Az gazdája kétségbeejtő helyzetét látva lassan elkocogott, kiállt az útra, a legközelebb jövő embert nem engedte továbbmenni. Az ember hiába kerülgette, kergette az állatot, az nem tágított. Ekkor gondolt arra, hogy a csacsi valahova el akarja vezetni. Utánament tehát s a szamár még azt is megengedte, hogy felüljön a hátára. így tért vissza gazdájához ezzel az idegen emberrel, aki azután kiszabadította. íme milyen életmentő tud lenni az állat. Az ember életet olt ki — az állat életet ment meg! OLVASSUK A BIBLIÁT Akik megbotránkoztak Benne. Augusztus 4. A megütközés köve. Róm. 9, 33. Jézus nem azért jött, hogy kárhoztassa a világot (Ján. 3, 7). Isten azért adta Őt, hogy szegeletkővé legyen (Mt. 21, 42). Csak a már megvetett sze- geletkő lett a megütközés köve azok számára, akik megvetették. Aki a keszázadból való a törzse. Luther a négysoros éneket kilenc sorra bővítette. Magyarban csak 1654-ben került bele a Gönczy-énekeskönyvbe mai magyar dallamával. Későbbi énekeskönyveinkbe belekerült Luther többi latin—német éneke is: 1. Isten, téged áldunk = Te Deum, laudamus (Ézsaiás 6. 1—3.). 2. Jöjj népek megváltója (105.). A Batthyány-kódexben is megvan. 3. Gonosz, kegyetlen Heródes (Máté 2. 16—18.). Üj Zengedező 76.) 4. Teljes e széles világban — Christum wir sollen leben schon... (Máté 3.). Üj Zengedező 33. 5. A mi életünknek közepette = Mig csak élünk mindenütt = Media vita in morte summus. (I. János 20. 3.). Szilvás Üjfalvi Imre: Halotti Énekek, 1598. 1—2. lap. Stráner Vilmos is lefordította Kapi: Vallásos Karénekek, 1917. 68. sz. alatt. gyeimet elutasítja, annak az ítéletévé és kárhoztatójává lesz. „Aki benne hisz, nem szégyenül meg“, de aki nem hisz, szégyent vall minden emberi nagyot- akarásával. Augusztus 5. A „vallás" embere. Ján. 10, 31—33. Különös, hogy az ő megütközése volt a legnagyobb s talán idői- leg is a legelső. Számos bibliai helyet találunk arra, hogy a „vallás“ akkori és ottani képviselői miképpen akadtak fenn Jézus magatartásán és személyes igényén. (Mk. 2, 18—3, 6). A legszentebbet káromlásnak minősítették. S ezen az alapon éppen ők juttatták halálra Jézust (Mt. 26, 63—65). Esetük szüntelen óvás. A vallás embere is tévedhet, ha megalázás vezeti s szentnek minősített útakon a maga dicsőségét keresi. Augusztus 6. Az „erkölcs" embere. Mk. 2, 14—17. Jézus erkölcsi feddhetetlensége még vádaskodó ellenfeleit is elnémította (Ján. 8, 46). Az „erkölcs" akkori őrei“ mégis megütköztek eljárásán, ök a maguk erkölcsi tekintélyét úgy próbálták tartani, hogy kiközösítették a „bűnösöket". Jézusnak erre nem volt szüksége. Ez bántotta őket. Az „erkölcsi farizeus" mindig megütközik azon, hogy az isteni megbocsátó kegyelem magához emeli a bűnöst (Lk. 15, 25—32). A fő baj persze, hogy a maga esetében nem lát tisztán. Aki beteg létére egészséges voltával áltatja magát, annak nem kell orvos, de nem is gyógyul meg. Augusztus 7. A „tudás" embere. Csel. 17, 32—33. Athén a tudás városa volt. A filozófián iskolázottak hallgatták itt Pált. Pál itt tanulta meg I. Kor. 1,23-at. Megpróbált ezeknek az embereknek a nyelvén szólni. A „tudás" embere megtérése elhalasztásával, sőt gúnnyal felelt az evangélium sarktételére, a husvét csodájára. Isten a hitetlen tudást ezen a ponton vaksággal sújtotta s legnagyobb mondanivalóját a gyermeki hit előtt tárja fel. (Mt. 11, 25). Augusztus 8. A tömeg-ember. Ján. 7, 25—30. Ma divat mindenben a tömegElefánty Sándor.
