Harangszó, 1940

1940-07-14 / 28. szám

1fl4Ó julíus 14. «ÄßANGSid Orgonaavatás. A Budapest III. kér. (Óbuda—Újlaki) evangélikus egyházköz­ség július 7-én istentiszteleten avatta fel orgonáját. A felavatást Kemény Lajos esperes végezte; az orgonát megszólal­tatta tervezője Zalánffy Aladár zene- művészeti főiskolai tanár. Az énekkart Sulyok Imre karnagy vezényelte. Templomalapkő-letétel. A rákóczi- telepi-gyopárhalmi evangélikusoknak örömünnepe július 14-e. Ekkor áldja meg a templom alapkövét Kovács An­dor esperes, m. kir. kormányfőtaná­csos, orosházi lelkész. Sikátor. A Nőegylet rendezésében és anyagi támogatásával 30 kis növendék­kel első ízben nyílt meg az iskolában nyári napközi-otthon. A napközi-otthon vezetője Vághy Juliska győri diakonisz- sza nővér. Isten áldása legyen az új gyülekezeti munkán! ■— Szentirmai Sán- dorné, szül. Iváncza Emma budapesti lakos, néhai nagyszüleiről, Vincze Fe­rencről és Gombás Katalinról való ke- gyeletes megemlékezéssel az Úr oltárára művészi kivitelű fehér oltárterítőt ado­mányozott. Isten áldása legyen az ada­kozón és adományán! Az Ipolyvecei Evangélikus Ifjúsági Egyesület 35 tagja június 30-án Her­mann József tanító vezetésével meglá­togatta a kiscsalomjai ifjúságot. Dél­után a templomban az ifjúság épülésére vallásos összejövetelt tartottak, melyen a műsor a következő volt: Közének. Bibliai köszöntő. Fel barátim ... Éne­kelte az ifjúság. Szavalat. Nem hagyjuk el a Bibliát ... Az ifjúság éneke. Ige­hirdetés. Tartotta Forró Pál. Fel Jézu­sért, fel bátran ... Énekelte az ifjúság. Szólóének: Magyar Miatyánk. Beszédet tartott Hermann József. Szólóének. Sza­valat. Szólóének. Szavalókórus. Szelíd szemed... Énekelte a kar. Ima. Záróének. Utána ismerkedés a vendéglátó ifjúság­gal. A gyülekezeti közösségek orosházi evangélizáló és hitmélyítő konferenciája augusztus 15-én este 8 órakor szeretet- vendégséggel kezdődik és 18-án este úrvacsoraosztással végződik. A prog­ramúiból: Reggeli áhítatok: „Az Em­ber“, „A Megváltó“, „A Király“. Biblia­körök: 1. Múltam-, 2. Jelenem-, 3. Jö- vőm kérdései, nehézségei, áldásai. Elő­adások: „Én és az én atyámfia“, „A Szentlélek temploma“, „A sáfárság kul­csa“, „A felemás forrás“, „Az ébredő bűn legyőzése“, „A megszentelődés tit­ka“, valamint: „A közösség akadályai, veszélyei, áldásai“. Esténként evangéli­záló előadás a templomban. Teljes ellá­tás egyszerű szállással: 8 P az egész időre. Vasúton 33% kedvezmény. Fel­világosítást küld: Terei Endre, Buda­pest, VIII., Eszterházy-u. 12. Szegény evangélikus szórványgyer­mekeket nyaraltat az „Üzenet“ a nagy- tarcsai evangélikus népfőiskolán. Július­ban leányok, augusztusban fiúkat visz 6—10 évesig. A nyaraltatás teljesen díj­talan. Jelentkezni lehet július 15-ig „Üzenet Kecskemét“ címen. Nyaraljunk Kapernaumban, Gyenes- diáson, a Balaton mellett! Napi penzió 3.50 P és 10% kiszolgálási díj. Bőveb­bet Menyhár István lelkésznél, Keszt­hely. 2i7. HATÁROKON TÚL Németországban a lelkészek 40—50 százaléka bevonult. Munkájuk pótlására lelkigondozó munkaközösségek alakul­nak. Kisebb gyülekezetekben a gyüle­kezet tagjai reggel és este maguk tar­tanak áhítatot a templomban. Bukovina. Besszarábiával együtt Bu­kovina egy részét is birtokba vette a Szovjet. 1775-ig túlnyomóan román nyelvű lakosságával Moldvához tarto­zott. 1849 óta külön osztrák korona­tartomány volt. A világháború után ke­rült román fennhatóság alá. Az 1930-as román adatok szerint a népessége 850.000, főleg románok, ukránok, né­metek, zsidók, lengyelek és kis részben magyarok. Dobrudzsa, melyre a bulgárok tar­tanak igényt, amelyet a románok leg­utóbb kiürítettek, a Duna, a Fekete­tenger és Balkán-hegység között fekvő tartomány. Területe 23.262 km2, 8Í1.000 lakossal. Lakossága tarka összetételű; sok a bolgár, román, tatár és cigány. A törökök 1935-ben kivándoroltak Tö­rökországba. A világháborúban véres harcok helye volt. GL Harangszó evangélikus né­pünk lapja. — JUH leszel azért, hog? tényleg az legyen és az egész országban minäenütt elterjedjen ? 7 KÜLÖNFÉLÉK A cukorjegynélkiili cukorfogyasztás­nak véget vetett a földmívelésügyi mi­niszter rendeleté, amennyiben bevezet­te a cukor-váltójegyeket. A cukorral ké- sbített ételekért és italokért (kávé, tea stb.) ezentúl a vendégnek át kell adni a maga cukor-váltójegyét. Vértörvényszék-utcának nevezték el Thorn város egyik utcáját, mert 1724- ben ebben állították vértörvényszék elé a lengyel jezsuiták a német protestán­sokat. 320.000 katolikus pap van a világon a legújabb kimutatások szerint — írja egyik német egyházi lap. Ötmillió a zsidók száma Amerikában, így a világ zsidóságának körülbelül egy- harmada Amerikában van. Melyik a leggyorsabb nyelv? Egy svéd tudós hosszas tanulmány után meg­állapította, hogy leggyorsabban beszél a francia, percenként átlag 350 szótagot ejt ki. Utána következik a japán 310, a német 250, az olasz 230 szótaggal. ÚJ KÖNYVEK Protestáns könyv az 1939. évi pro­testáns napokról most jelent meg a Bethlen Gábor könyvtár sorozatban. A könyv mindazokat a beszédeket, igehir­detéseket, előadásokat tartalmazza, me­lyek a Protestáns Napokon elhangzot­tak s amelyek utat és irányt mutattak. A könyv ára 2.40 P. Kapható: az Or­szágos Bethlen Gábor Szövetségnél, IV., Semmelweis-u. 17. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ Esküvő. Nagy Margitka Erzsé­bet, Nagy Gyula evangélikus lelkész és Turcsányi Margit leánya, június 30-án tartotta esküvőjét Rábcakapin Major Sámuel Ferenc evangélikus kántor­tanítóval. Az esketést a menyasszony édesapja végezte. (Minden külön értesí­tés helyett.) — Aranyi Mária áll. h. tanítónő és Varjú József evangélikus tanító, dunavecsei lakosok, július 9-én tartották esküvőjüket. Az esketést a menyasszony bátyja Aranyi József ne- meskajali m. lelkész végezte. Minden külön értesítés helyett. Születés. Joób Olivér nyíregyházi lel­készt és feleségét Isten fiúgyermekkel ajándékozta meg. Halálozás. Laki Kornél egyházköz­ségi felügyelő, a Szombathelyi Evangé­likus Kör elnöke, ny. iparfelügyelő, min. tanácsos, a Magyar Mérnök- és Építészegylet szombathelyi osztályának diszelnöke, a Szombathelyi Dalosegye­sület elnöke, a II. oszt. polgári hadi ér­demkereszt tulajdonosa stb. július 5-én, életének 72-ik évében hirtelen elhunyt. — Dr. Vályi Lajos egyházközségi m. felügyelő, ügyvéd, m. kir. kormány­főtanácsos, a Magyar Élet Keresztyén Községi Pártjának elnökhelyettese, or­szággyűlési képviselő, stb. 45 éves korá­ban, június 30-án váratlanul elhunyt. — Feltámadunk. MAGYAR GAZDA Zöldség és gyümölcs feleslegünket, amely kivitelre kerül, mind Németország vásárolta meg. A kivitelre kerülő áru értékét 15 millió márkára becsülik. Az aratás. Teleki Mihály gróf föld­mívelésügyi miniszter rádión szólott az az ország lakosságához a mostani ara­tásról. Olyan rendkívüli természeti és külpolitikai viszonyok közepette pendül meg idén először a kasza — mondot­ta —, hogy a társadalom minden egyes rétegének össze kell fognia az aratás sikere érdekében. Szigorú hatósági in­tézkedések kötelezik az arra alkalmas személyeket, hogy szükség esetén segít­senek az aratási, hordási és cséplési munkák körül és ezáltal pótolják azt a munkaerőhiányt, amelyet a mai európai helyzetben szükségessé vált katonai be­hívások okoztak. Bármily nagy feladat és teher is ez, készen kell áilanunk mind arra, hogy a magyar föld megkésett ter­mését, mind pedig a magyar igazság húsz esztendő óta várt nemzeti eredmé­nyeit learathassuk. Ilyen körülmények között az egész magyar társadalom fe­gyelme és áldozatkészsége fogja eldön­teni a mezőgazdasági és a politikai ara­tás eredményeit. A magyar jövő kiala­kítása tehát a társadalom és a legszé­lesebb néprétegek kezébe van letéve. Terményárak. Búza 20.25—21.25, rozs 16.60—17.05, árpa 18.10—22.85, zab 23.90, kukorica 27.50—27.75 pengő métermá­zsánként. Keresek olyan középkorú nőt, akire kis háztartásomat és kis gyermekemet nyugodtan rábízhatom. Cím: özv. Er­délyi Sándorné tanítónő Gecse (Vesz­prém megye), 1—1

Next

/
Thumbnails
Contents