Harangszó, 1940
1940-07-07 / 27. szám
204, HÄßÄNÖSfó 194Ö, julíus 7, rege vonult a templom útján Isten házába? Már csak gyermekkori emlékként él bennem az a felemelő látvány, amikor evangélikus emberek sereglettek az Ige hallgatására, mert örömmel adták át életüket az Igének és rajta keresztül az Istennek. Csodálatos, hogy mennyien emlegetik azokat az áldott időket, amikor az Ige vonzó erejétől nem tudtak megszabadulni az Ige hallgatói, de megdöbbentő az a megmozdíthatatlanság, ahogyan ma még a vágyódó és kereső lelkek sem mernek vallást tenni az Isten Igéje utáni szomjúságukról. Evangélikus Testvérem! Engedd, hogy Isten napja legyen a falusi vasárnap! Olvasd el Máté evang. 11:28—30. versét és imádkozzál, hogy hallgatója lehessél a hirdetett Igének. Ez lesz az áldott falusi vasárnap! Lukácsy Dezső. Szülő és gyermek. Irta: Kuszák István. 5. A nevelés a bölcsőnél kezdődik, A születés pillanatában lezáródik az emberi élet legelső korszaka. Az a korszak, amikor a gyermek még egészen a természet gondozására van bízva, fölötte csupán az édesanyai szív harangoz és még el van rejtve az emberek szeme s azok közvetlen befolyása elől. Csodálatos, titokteljes korszak ez, amelyben az ember jövő életének alapjait rakja le a Gondviselés titokzatos keze. Bár nem ismerjük azoknak a lelki erőknek útjait, melyek a gyermekre e korszakban hatással vannak, de az kétségtelen, hogy sok tekintetben elhatározó módon befolyásolják az egyén egész életét. Egy bizonyos! Az, hogy egészséges lélek csak egészséges, életvidám anya szíve alatt bimbózhatik. A leendő anyának arra kell tehát mindenekfölött törekednie, hogy egészsége zavartalan, kedélye vidám, mindenféle aggodalomtól és félelemtől ment legyen. Minden túlzás örömben — bánatban, élvezetben — nélkülözésben, munkában — pihenésben, nyugalomban — mozgásban vétek a szendergő kicsiny lény ellen. A születés pillanatában átadja a természet gondozásra, ápolásra a gyermeket a szülőknek s ezzel megkezdődik a tulajdonképpeni nevelés. Ettől kezdve mindennek, ami első a gyermek életében, rendkívül nagy tontossága van. Az emberi életre szinte alapvető jelentőséggel bír az első kiáltás. A légzőszervek ekkor telnek meg elsőízben levegővel s az a csodálatos fújtató, mely 60—80 esztendőn keresztül szakadatlanul dolgozik, ekkor kezd először munkába, hogy végezze életfenntartó működését. A parányi szív már korábban megkezdte működését, de a kis tüdő ekkor tágul ki elsőízben. Fölötte fontos tehát, hogy az a levegő, mely először tölti meg a gyermek tüdejét, a lehető legtisztább legyen. Gondoskodni kell a tiszta, friss levegőről később is számára, mert a tüdő működése csak így lesz tökéletes. Az a gyermek, aki nem tanulhatja meg a helyes légzést, lelkileg is elsatnyul. A levegő után a világosság az, mely a gyermekre a külvilággal való érintkezés első pillanatában hatással van. Ez nyitja lel ugyanis először a szemeit: azt a két kis fénylő kaput, melyen keresztül Isten csodás világa majd bevonul a lélekbe. A világossághoz apránként, fokozatosan kell hozzászoknia a csecsemőnek, hogy később azután minél gyakrabban biztosíthassuk számára a ragyogó napsugár éltető világosságát. Sűrűn el- függönyzött, kicsiny ablakú szobák dohos félhomályában csak penészvirágok fejlődhetnek. A harmadik dolog, amellyel a gyermek már az első napon érintkezésbe kerül: a víz. A gyermeknek — bő vízben való — rendszeres fürösztése s ruháinak tisztántartása nemcsak a testi egészség szempontjából elengedhetetlen. Akinek már kisded korában gyökeret vertek lelkében a tisztaság keltette kellemes érzések, az később is kerülni fogja a tisztátalanságot. Ennek pedig a lelki élet területén is megvannak a maga előnyös megnyilatkozásai. Levegő, napfény, víz! Ez az a három életelem, amellyel egyetlen szülőnek sem szabad takarékoskodnia. Az első napokban a levegő a gyermek számára a szó szoros értelmében vett táplálék is. Azután önmagától megnyílik az az életforrás, amelyet tökéletesen nem lehet semmivel sem pótolni. Az édesanyák soha többé nem férkőzhetnek olyan közel gyermekeik leikéhez, mint abban az időben, amikor a saját testükből bugyogó életforrásból táplálják magzatukat. „Az anyatejjel szívta magába“ — mondja a magyar ember. Ezzel a mélységes bölcsességből fakadó mondással a mi népünk az egyes emberek lelki tulajdonságait szokta jellemezni. És ez nem csupán szólás-mondás, hanem a legteljesebb valóság. Amikor az édesanya táplál, akkor egy darab életet nyújt gyermekének. Ez az „élet“ pedig nem csupán testi táplálék. Benne van abban az anyai szeretetnek, önfeláldozásnak, a gyermeki bizalomnak érzése, benne van tehát két léleknek csodálatos egybekapcsolódása, forró összeolvadása. Sajnálatra méltó az az anya, aki ezt az életforrást nem biztosíthatja gyermeke számára és örökké vesztes az a gyermek, aki 'ennek a lelki egybekapcsolódásnak nem lehetett a részese. A gyermek táplálásával összefüggő egyéb kérdések tárgyalásával ehelyütt nem fogKerekes Gyurka. Történeti Ifjúsági regény. 30 Irta: Mohr Gedeon, Kassa. — Mi lelt téged Gyurka! — rázta fel Ákos a jóleső tervezgetésből. Mit motyogsz és sunnyogsz? Gyurka fültövig pirult. Kezével zavartan nyúlt homlokához, de hirtelen vissza is rántotta. Még nyers és sajgó volt az estében szerzett horzsolása. — Nem tudod a szép Hédit kiverni fejedből? — tapintott elevenére a másik. Gyurka hálásan nézett rá, hogy így átsegítette a vallomáson. — Hogy álljak így — komorodott el — véresen, sebesen eléje? — Ha rám hallgatsz, inkább mögéje kerülsz. Vagy jobb szeretnél győztes hadvezérként bevonulni? Dehogy is akart ő ilyesfélét. Szívében egy kép élt és mosolygott és hívogatott. Azt szerette volna viszontlátni. Nem válaszolt, de a tanács mégis elhatározássá érett benne. — Titkon jutok hozzá —- döntött félhangosan —. Megkerüljük a tábort és hozzá lopakodom. — Igen ám, de merre vannak a kurucok? — vonta ösz- sze a másik szemöldökét. Hát merre? Messze nem lehetnek. Csak itt kell keresni őket a domboldalban. Van itt puha, lágyhajlásu völgy elég. Csakis itt rejtőzhetnek. A Murány völgyétől alig két kőhajításnyira fogták keresztbe az erdőt. Útjukat zagyva patakok metszették át, melyek őrlő, szüntelen símogatásukkal mély vágásokat ágyaztak maguknak. Az egyik pataknál kémlelve állapodtak meg. A víz köves partjain lerágott madárcsontok akadtak meg. — Itt vannak! — szökött ki a szó Ákosból. A patak valami csodás, mesebeli völgyből zuhogott elő. Lapos palasziklák tömbjein siklottak a habok. Néhol két tábla rézsut összeért s olyan volt, mintha csatornában folynék. Kétoldalt merész hajlással szöktek magasba félrebillent növésű fákkal tűzdelve a sziklafalak. Megindultak a völgyön felfelé. Azonban csakhamar átlátták, hogy így egyenesen a kurucok karjaiba szaladnak. Bennük pedig más terv szüremlett le. Nyeregből szálltak és nekivágtak a szikla falának. A két ló kikeresve minden talpalattnyi teret rugatott felfelé a nyaktörő úton. Ők pedig inkább négykézláb, mint állva, gyökérbe, sziklába fogódzva kúsztak felfelé. így jutottak fel a jobboldali hegyhátra. Süvegük alól, mint a citromból facsart nedv, gurultak alá az izzadtságcseppek. A hegyoldal tovább egészen domborúan hajlott, úgy hogy a völgy mélyét nem is láthatták. Halkan, észrevétlen suhantak tovább. Teljesen fülükre bízták magukat. Szél zúgásán, madarak csipogásán át csendült meg alattuk látatlan, rejtetten a sok ember megbúvó közelségét jelző nyüzsgő hangyalárma. — Jó helyben vagyunk! — örvendezett Gyurka. Kiálló szikla merészen előugró rejtekébe húzódtak viszsza. Lovaikat a kő alá terelték. Gyurka tapasztalatból tudta, hogy Csillag megérti az ilyesfélét. Időközben ugyan széjjelnéz eleség után, de csak visszatér oda, hol urát elhagyta. — Csillag, kedves — becézte Gyurka —. Itt találkozunk! Az állat megrázta fejét és bólintott egyet kis nyerítéssel.
