Harangszó, 1940
1940-01-07 / 1. szám
1940. január 7. HAfcANGSZd 3. Kung Jo han. Az én kínai nevem egy a száz közül. Az új vezeték nevemet a missziói munkamezőnk finn vezetője és kínai tanáraim választották. A Kung név tartalmazza családi nevem három első betűjét és ugyancsak K-val kezdődik. — A Kung nevet évezredek óta minden kínai gyerek ismeri és sok otthoni számára sem ismeretlen teljesen. A nagy kínai tanítót Kung fu tcö-nek (magyaros kiejtéssel írtam, míg a latinos, általánosan elterjedt forma: Konfucius) hívják. Fu tcö szavak tanító mestert jelentenek és ezt a megtisztelő elnevezést az utókor adományozta Kung mesternek. A kereszt nevemet én magam választottam és az azonos János névvel. Az utónevek útvesztője. A családi-nevek szerfeletti egyhangúsága és egyöntetűsége mellett az utónevek olyan sokaságával állunk szemben, hogy az bizony időt vesz igénybe, míg e téren valaki külföldi kiismeri magát, de még akkor sem tud azzal azonos értelmű elnevezést találni. Rettenetesen megsértődve érzi magát a kínai ember, ha valaki, legyen az akár az ő barátja, őt a „keresztnevén“ szólítja meg. A szüleitől kapott nevet nincsen jogában senkimásnak ajkára vennie, mint a saját szüleinek, vagy igen magasrangú személyiségnek. Ezért van minden kínainak még egy második utóneve, amelyet meghittebb társai használnak az illető megszó.kására. Ezt néha csak iskolás korában kapja a gyermek tanítójától. A már említett nevek egyikét sem lehet azonban keresztnévnek nevezni. A névadás fenti módja pogányoknál éppen úgy megtalálható, mint a keresztyéneknél. A szent- keresztség alkalmával még egy másik nevet is kapnak. Ez azután nagyon sok esetben bibliai vonatkozású. Legnagyobb csodálkozásomra azonban ezt a keresztnevet sem használják általánosan. Csupán a szülők és a gyülekezet vezetői veszik ajkukra valakinek a keresztnevét, amikor őt valamiért meg akarják szólítani. A bibliai nevek kínai formája. Az eddig elmondottakkal kapcsolatban önként kínálkozik az alkalom, hogy írjak egy keveset arról, hogy hogyan ültették át a mi Urunk nevét a kínai nyelvbe. Kínálkozik ez a gondolat annál is inkább, hiszen vízkeresztet újév ünnepe előzi meg, amelyet Jézus neve- napjának, Jézus névadása napjának kell neveznünk. Héber és görög eredetű tulajdonneveket magátol értetődően nem volt könnyű feladat átplántálni a kínai nép nyelvére. Nem szabad ugyanis elfelednünk, hogy ennek a nyelvnek nincsen ábc-je. Csupán szóképei, jelei vannak, ameiyek egytaguak, de amelyeket szépen össze lehet iüzni. Ha még a két-há- rom-négy jel mellé egy függőleges vonást is húznak, akkor mindenki tudja, hogy itt tulajdonnévvel állunk szemben és egyáltalában nem kell a kínai jel eredeti jelentését tekintetbe venni. A napokban egyik kínai tanítómmal éppen a bibliai nevekről beszélgettünk. Szent lelkesedéssel beszélt nekem arról, hogy a Biblia-fordítás idejen a Szent Lélek égész bizonyosan segítette azokat, akik a fordítás terhes, munkáját hordozták. Különben hogyan találtak volna ők olyan találó szavakat és kifejezéseket, mint amilyenekkel átplántálták az Írást Kerekes Gyurka. Történeti ifjúsági regény. 4 Irta: Mohr Gedeon Kassa. — Mégis csak gonosz kend — tüzelt a jó néne. — De ne higyje, hogy már mindennek vége! Amikor Bálint úr elbúcsúzott, mindenkihez ejtett egy jó igét. Olyan volt a szava, mint aki már vissza nem is készül. De ott termett Gyurka, az ifjú úr, s megfogadta mindannyiunk előtt, hogy ha szépszerével atyját nem mentik fel, ártatlanul talán halálra ítélik, elmegy ő egymaga s Isten kegyelmével ki is szabadítja. Ne örüljön előre oly nagyon, gonosz, istentelen ember! Mihály figyelmesen hallgatta Szénásné kitörését. Csakúgy itta magába a szavakat. Hiszen éppen erre volt ő kiváncsi. Most pedig már elég is. Kimutathatta a foga fehérét. — Hallgasson kend, Szénásné, vénasszony! Prézsmitálni, fecsegni, azt jói tud, de bezzeg elzü.lik a háza táján azalatt minden. Engem is csak feltart sok üres kotyogásával. Tüstént menjen a üo.gára! — s azzal már sarkon is fordult. A „szomszédasszony lelkem''-nek csak tátva, nyitva maradt a szája, ily elvetemedettség hallatára. Mélyeket- lélegzett egy párszor. — Minek is álltam szóba vele — nyögte. Maga sem tudta, hogyan jutott haza. — De ez az Isten keze volt — gondolta. — így van ez: a bárányok ne keveredjenek a farkasok közé, mert rajta vesztenek! — S ez a gondolat még büszkévé is tette. Jólesően bizsergett a szive, hogy ő a bárányok közé tartozik. 5. Csillag. Mihály több okból gyűlölte Kerekeséket. Bálint úr, mint jó lelkipásztor, többször nyíltan mutatott rá istentelen, bűnös I szokásaira, botlásaira és megbízhatatlan jellemére, intése nem volt soha fennhéjázó. Ügy teddette meg őt, mint az eltévedt embert, akit a jó útra vissza kell vezetni. Mihály azonban ebben sértést érzett és a harag benne csak még erősebb lett, hogy dorgálása folytán a lelke mélyén megszólalt lelkiismerete, melyet azonban sietett nyomban elnémítani. — Vannak még nálam is gonoszabbak! — gondolta ilyenkor. — A többi sem olyan, mint a ma született bárány! A másét elvenni, elédesgetni, azt is tiltja Isten! — Mihály itt az ő szemefényére, Csillagra gondolt. Négy éves tüzes csikó volt ez. Még csak alig törték nyereg alá. Nem is tűrt meg akárkit a hátán. Toporzékolt, ágaskodott, hányta, vetette magát, két hátsó lábával a magasba rúgott, mintha kézen állna, ha valaki hátára vergődött. Nevét onnan nyerte, hogy a tiszta, egyszínű almásszürke testén csak egy tenyérnyi fehér folt villogott, homlokán, mint valami kis csillag. Kerekes Gyurka pedig nagyon szerette ezt a csikót. Még kicsiny korában, amikor félszegen, négy ügyetlen lábon oldalgott anyja körül, úgy eldédelgette, cukorral, süteménnyel, hogy Csillag már, ha csaK meglátta, odairamodott Gyurka elébe és hosszú lejevei hozzá hízelkedett. A liú pedig előkotorászott zsebéből egy-egy árpacukrot, megsímogatta homlokán a kis fehér szói csomói. Kesoub egynéhányszor a mezőn Kerültek össze. A barátság tartott még mindig közöttük. Gyurka csak úgy a szőnie íelpattant reá es nekuramodtak a szeies világnak. Kantár helyett a sörényét fogta, futás közben meg-megveregette nyakát es szeretőn súgta a fülébe: — Csillag, kedves Csillag. Én jó táltosom. S ez a nehány szó olyan volt a paripának, mint a balzsam. Bűvös erő cirógatta meg dobhártyáját és nem táncolt, nem toporzékolt. De mást aztán nem is engedett magához. S az volt csalt a látványosság, amikor Mihály először munkába lógta, bzepen lelnyergeite, zabolát nyomott a szájába, Kantárt vetett at a lején. Csillag már e műveletnél is nyugtalankodott. Kapálta a lóidét, léiét emelgette, lorgott egy helyben, mintha íüieben bogár mászkálna. Hanem a java akkor Kezdődőit, mikor a gazua nyeregbe akart szállni. Olyan táncot, bukdácsolást lejtelt, hogy Mihály csak a földön szedte össze magat. 6 egy szerencse, hogy a kantárt fogta, mert iiuionben a csikó ott is hagyja őt világ csúfjára. — Haszontalan, beste lajzat! — szitkozódott Mihály. Ostor került elő a sarokból, sarkantyút kötött csizmáira, elagyabugyálta lovát s csak úgy ült fel rája ismét. A szomszéd gyerekek már ölsszeiutottak és szájtátva nézték a jelenetet. Csillag olyanokat ugrott, mint a bakkecske, farolt, oldalvást járt, rázta, tépte egész testét. Mihály kezdte magát porul érezni, de azért nem engedett. Sarkantyús lábait a ló vékonyába vágta, hogy vér serkent nyomán, ostorával hatalmasakat húzott rajta. Ilyen küzdelemben jutották át a szérűn ki a mezőre. Gyurkának könny gyűlt a szemébe, ahogy fájó szívvel nézte ezt a lovaglást a távolból. — Hogy nem szólna hozzá csak egy szelíd szót is! — sóhajtotta. Mihálynak még sokszor kellett ezt a leckét megismételnie. míg annyira vitte, hogy Csillag nyugodt ügetésben megtűrte a hátán. Azonban a végén mégis csak célt ért. Jutalomból érte megkötözött lábbal ugyan, de legelni hagyta künn a mezőn. S ilyenkor a kipányvázott Csillag, ha Gyurkának is arra felé vitt az útja, melléje bicegett béklyózott lábain s hozzá dörgölőzött. Látták ezt nem egyszer a falusi népek s mondogatták is erősen fejcsóválva: — Nem Mihályé a ló, Gyurka az igazi gazdája. Fülébe jutott ez a gazdának is. Bosszankodott eleget s váltig fogadta, hogy tőle az ő Csillagát sem a fiú, sem más soha el nem veszi s csak azért is mindig rajta portyázott. (Folytatjuk.)
