Harangszó, 1940

1940-06-30 / 26. szám

198. 1940. juniug 30. HARANGSZŐ jére, érzelmeire, vágyaira, akaratára, csele­kedeteire. Aztán ott vannak a természet, az életviszonyok, a különféle helyzetek és körülmények, melyek mind alakító- lag hatnak a gyermekre, szabályozni lehetetlen őket, mert hiszen keletkezésük is kiszámíthatatlan. A szülő e hatások­nak legfeljebb csak némely következmé­nyét tapasztalhatja gyermekénél, de a változásokat, melyeket ezek — a gyer­mek belső lelki világában — okoztak, nem láthatja, legfeljebb következtethet bizonyos jelenségekből azokra. A gyer­mek teste és lelke fejlődési törvényei­nek megismerésére irányuló állandó tö­rekvés mellett, a legnagyobb éberséget kell tanúsítania minden egyes szülőnek a környezet hatásainak megfigyelésére, kikutatására és a szükséghez képest való ellensúlyozására. Bizony már ez magá­ban súlyos kötelesség, mely mellett el­törpül minden más kötelesség. Hűséges teljesítéséhez nem is elegendő a gyarló emberi erő. A neveléshez kifogyhatatlan erőforrásra van szüksége minden szülő­nek. Ezt pedig csak ott kereshetik, ahon­nan a megbízatást kapták: az örökkévaló Istennél s a gyermekek legnagyobb párt­fogójánál, az Ür Jézusnál. Rousseau (olv. Russzó) a nagy ne­velő, egyik híres művét ezekkel a sza­vakkal kezdi: „Minden jó, amikor a dol­gok Alkotója kezéből kikerül s minden megromlik az ember kezében.“ A szülők kétségbevonhatatlanul rácáfolhatnának erre a megállapításra, ha a nevelés szent jogának gyakorlása s e legsúlyosabb kötelességének teljesítése közben állan­dóan magától a nagy Alkotótól kérné­nek erőt, határozottságot és tanácsot. Bár csak az evangélikus szülők járná­nak elől ebben jó példával! Halotti ének és az élet dala. . Mind gyakrabban olvashatunk egyhá­zi lapjainkban az ifjúsági munkát ismer­tető cikkeket. Igen sokszor azonban van egy fogyatékossága ezeknek, az, hogy igazában, célja és rendeltetése szerint nem ismerik ezt az ügyet. Éppen ezért a mondanivalóik sem felelnek meg a való­ságnak. Lapunk egyik múlt számában is volt egy cikk, amelyet nem lehet figyel­men kívül hagynunk, mert írója nem is­meri valójában ezt a munkát. Eredményt leértékel, hibában jót lát. Mértéke is ha­mis, mert kevésbé értékes egyesületi munkát érdemtelenül kiemel és megró ott, ahol levett kalappal kellene meg­állnia. E sorok írója, aki ifjúsági mun­kás volt, elkötelezve érzi magát arra, hogy felvilágosításokkal szolgáljon és megmutassa az érem másik oldalát is. Mi az ifjúsági munka? Erre a kérdésre mindenki a maga szájaíze szerint való felelettel szokott válaszolni. E téren van a legnagyobb bizonytalanság. Mi tehát? Az ifjúság szolgálata, annak leikéért. Krisztushoz vivő utak készítése. Istenországa mun­kája. Krisztus naggyá tétele az ifjúság életében. És lehetne még másként is meghatározni, de itt elég ennyi. Minden­esetre lelki munka. Minden tehát, ami az ifjúsági munkában történik, az az if­júság halhatatlan lelkét szolgálja. Min­den! Ha így nézzük ezt az ügyet, akkor a munkáról való véleményalkotás az igazság síkján mozog, ha nem így, ak­kor nagyokat tévedünk. Az a cikk, amelyre válaszként ez a néhány sor megíródott, bizonyíték erre. A kevés is igen nagy. A mai ember a nagyvonalúsághoz, nagyságokkal, mennyiséggel való dobá- lódzáshoz szokott. A csendes, nem a magasságokban és a felületekben mozgó törekvéseknek nem szokott bámulója és csodálója lenni. A kevésnek igen cse­kély az értéke. Isten országa munkájá­ban azonban ez a matematika csődöt mond. Ott az egynek van a legnagyobb értéke, ott a nem látható, de tényleg meglévő munka bír értékkel. Az ifjúsági munka a maga helyes felfogásában nem akar más lenni, mint Isten országa mun­kája. Ez azt jelenti, hogy csak meg kell keresni azokat a jeleket, amelyek két­ségkívül ennek a munkának a vonásait viselik magukon. Nem nagy dolog-e, mondom, hogy valahol egy-egy kis gyülekezetben az ifjúságnak egy része évről-évre össze­jön? Nem nagy jelentőségű-e az a tény, hogy fiatalemberek az ifjúsági egyesü­leti munkában Isten igéje köré letele­pednek? Mennyi hatás és mennyi áldás sugárzik ki ezekből a világ szemüvegén annyira lényegtelen kis csoportokból? Beszélnek a tények. A kemenesaljai egyházmegye volt egyházunkban az első, amelynek ifjúsá­ga valami hallatlanul nagy dolgot pró­bált meg, az ifjúsági otthonok építését. Vönöck, Boba.Csönge, Celldömölk, Ostffy- asszonyfa, Zalaistvánd, Pusztaszentlászló, Nemeskocsban épült fel eddig a gyüleke­zet életében is jelentős szerepet vivő ifjú­sági otthon. És tegyük hozzá azt is, hogy a gazdasági leromlásnak az idejé­ben. Ezeknek a hajlékoknak pénzbeli értéke 50.000 P körül van. Nem beszélve arról a mérhetetlen erkölcsi, öntudatot erősítő, egyháziasságot fejlesztő értéké­ről, amelyet ezek még ma is és mindig jelenteni fognak. Nem szabad itt tehát a halál szemfedőjéről beszélni, hanem a közöny, a nyomorúság halálos dermedt­ségén diadalmasan megmutatkozó élet­ről. És még lehetne tovább is folytatni a sort, a templomlátogatók, az úrvacso- rázók száma megnövekedéséről, a rever- zális terén elért eredményekről is lehetne szólni, mert e tényekről is biztos tudo­másunk van. De bizonyítéknak elég a fent elmondott, az egész egyházra ter- mékenyítőleg ható ifjúsági otthon-akció. Érdekes párhuzam. Szó van a poros ping-pong asztalról és a meccset közvetítő hangos rádióról. A hasonlat nagyon tetszik nekem. Van­nak egyesületek, amelyeknek egész élet- tevékenysége a ping-pong gyakorlásában merül ki, ahol mindig csattog a kaucsuk- labda, ahol azután semmire sem érnek rá. A poros asztal jelentheti éppen an­nak az életnek az erőteljes mivoltát, te­hát nem a halált, hanem éppen az életet. Ismerek több egyesületet, ahol megúnt szerszámmá vált a ping-pong asztal, leg­feljebb úgy használják, hogy a bibliá­jukat teszik rá, a bibliaórákon. De a rádió „futballmeccs“-közvetítése sem je­lenti az életet még. A városi szórako­zás betörését jelenti ez a falu életébe, amelynek bizony a kísérője sokszor a falu sajátos életvonalainak elhalványu­lása s azután a halál, amelyből csak az ítélet napján van feltámadás. Sajnálom, hogy csak ezt a poros ping-pong asztalt nézte meg az ismertetés írója. Miért nem nézett be az egyesület összejöveteli kis helyiségébe, ott láthatott volna könyves szekrényt, bibliát, énekeskönyvet is. Talán a biblia használatáról érdeklődött volna és ha szomorú dolgokat hallott volna, akkor kongathatta volna meg a lélekharangot. Ha ezen a téren rendben van minden, ám legyen poros a ping­pong asztal, legyen néma a rádió, mégis élet lüktet abban az egyesületben. El a kezekkel a vezetőktől. Nagyon határozottan mondom és tel­jes erővel is. Egy látással, egy félórai beszélgetéssel nem lehet egy-egy ifjúsági vezetőt eltemetni. Nem lehet és nem sza­bad pálcát törni felette. Nem kis dolog az ifjúságot vezetni. Vannak munkák, amelyekről az általános vélemény, hogy nehezek, s ezek között a legelsők közé tartozik az ifjúság helyes vezetése. Én nem védek senkit, nem is szorult az én védelmemre senki, de beszéljenek a té­nyek e vezető mellett. Felépítette a ha­talmas, szinte a község legnagyobb be­fogadóképességű hajlékát. Miből? Az elején nem volt mása, csak az imádság, ifjai egy lelkes csoportjának munkaked- ve és bátorsága. Ebből nőtt ki az az otthon, melyben az említett poros asz­ta! áll. Én rendkívül nagyra és sokra értékelem a vezetőnek az ilyen munká­ját, mert itt nem megszavazott és meg­fizetett adófillérekből tevődött össze az a közel tízezer pengő, amibe a ház ke­rült, hanem a személyes és felelősség- teljes, minden gyülekezeti taghoz szemé­lyesen szóló, verítékes, minden lelket erősen megpróbáló munka eredménye volt. Én tehát a magam részéről a leg­nagyobb elismerésnek és tiszteletnek a hangjával tudok csak az ilyen vezető­ről beszélni, mert nagy dolgot alkotta­tott vele Isten Szentlelke. Üjabb feladatok felé. Üjabb tervek élnek az ifjúság lelké­ben, újabb prófétai látomások megvaló­sulását várják azok, akik Isten országa munkájának törvényeit lesik az egyház lelki munkájában. Nem halotti ének zo­kogása, hanem az új élet diadalmas him­nuszának akkordjai ütődnek a hívő em­ber szívéhez. Van fogyatékosság, van hiba, de göröngyös földben is kikel a búzaszem, a rosszul művelt talajban is virágba borul az akácfa. Ez csoda. És ilyen csodákat élünk át az ifjúsági mun­kában is. Mi zúzzuk a talajt, a növeke­dést Isten adja, ingyen kegyelemből. És ez mindig elég! Erős Sándor v. ifjúsági titkár. (J líarangszó evangélikus né­pünk lapja. — Miit feszel azért, hosv tényleg az leg-pen és az egész országban mindenütt elterjedjen ? ? e

Next

/
Thumbnails
Contents