Harangszó, 1940
1940-06-09 / 23. szám
, i^4Ö. jtinius &. IUÉ H A R A N G S Z ó 17?. szeretet-otthonná kiépíti. Kezdetben napközi otthont rendeznek be a szegénysorsú családok gyermekei számára, hogy ott, ahol az édesanyák is kénytelenek házonkívilli munkát vállalni, kicsinyeik lelki, testi gondozásban részesüljenek. A Nőegylet szeretetmunkáját nagy lelkesedéssel támogatják a miskolci evangélikus diáklányok, kik már eddig is jelentős összeget gyűjtöttek műsoros délutánok rendezésével a napközi otthon berendezésének céljaira. A Tiszavidéki egyházmegye lelkészegyesülete szokásos gyűlését május hó 30-án Munkácson tartotta meg. E gyűlés felejthetetlen emléket hagyott az egyházmegye legfiatalabb és legérdekesebb missziói központja híveinek életében, de felejthetetlen emlékké lett a munkácsiak szeretetét megtapasztalt lelkészek számára is. Előző napon a templomban vallásos este volt, amelyen az igehirdetést Túróczy Zoltán püspök végezte. A gyűlés központi gondolata a konfirmáció volt. Előadást Rőzse István és Joób Olivér, bibliatanulmányt Megyer Lajos, záróáhítatot Koren Emil lelkész tartott. A pedagógus evangélizáció — mint már jeleztük — a folyó évben Miskolcon lesz június 24. estétől 28. estéig. A szolgálatot ez évben is Túróczy Zoltán püspök végzi. Nyomatékosan felhívjuk erre az evangélikus tanárok és tanítók, valamint tanárnők és tanítónők figyelmét. Gyülekezeti közösségek evangélizáló és hitmélyítő konferenciája augusztus 15. estétől 18. estéig lesz Orosházán. T anítónőképző-akadémia Szarvason. Hivatalos helyről értesültünk, hogy a legfőbb evangélikus főhatóságok véglegesen döntöttek arról, hogy a két evangélikus tanítóképző-akadémia közül egyiket a soproni evangélikus fiúliceum, a másikat a szarvasi evangélikus leány- liceum fogja kapni. Ez a hír azokat a szülőket érdekli, akik abból a célból kívánják leányukat líceumba adni, hogy annak elvégzése után a tanuló elvégezhesse a tanítóképző-akadémiát is. Minthogy a tanítóképző-akadémia egy-egy évfolyamára csak 25 hallgató vehető fel, nagyon természetes, hogy minden taní- tónőképző-akadémia ezt az engedélyezett 25-ös létszámot elsősorban azon növendékek közül fogja kiválogatni, akik a vele kapcsolatos líceumban tettek líceumi érettségi vizsgálatot és más líceumok növendékei közül csak akkor, ha a szükséges létszám nem telne ki a saját líceumot végzett növendékek közül. Ez azonban kevésbbé valószínű, minthogy tudvalevőleg a líceumok egy-egy osztályába 50-es létszámig vehetők fel növendékek. Az akadémián képesített tanítónők bizonyára sokkal könnyebben fognak állást kapni, mint a mostaniak, az akadémiai hallgatónők erősen lé- csökkentett létszáma miatt. Gyülekezeti-munkásképző tanfolyam Nagytarcsán. Sok helyen a gyülekezeti munka éppen munkás hiányában nem tud megindulni, vagy fejlődni. Ezen szeretne segíteni a nagytarcsai gyülekezeti munkásképző tanfolyam, ahol gyülekezetek számára leányokat képezünk ki a vasárnapiiskola-vezetés, leánymunka és kisebb gyülekezeti szolgálatok elvégzésére. A tanfolyam előadói legnagyobbrészt budapesti lelkészek és szakelőadók a gyermekpedagógia, társadalomtudomány stb. köréből. Az idei tanfolyamot július 3—16-ig tartjuk a nagytarcsai népfőiskola épületeiben. A megnyitás július 3.-án d. u. 4 órakor van. Másnap kezdődik a munka: reggel háromnegyed 7-kor felkelés, takarítás, negyed 8-tól csendes óra, 8-kor reggeli. 9—12-ig mindennap bibliaismeret, vasárnapiiskolai előkészítő és gyakorlati tanítás. Fél 1-kor ebéd. Ebédután 4 óráig szabadidő és megbeszélések az ifjúsági munka köréből. 4—6-ig meghívott előadók tartanak előadást. Fél 7-kor vacsora, 9-kor lefekvés. Minden leányt, aki szíve szerint dolgozni szeretne gyülekezetében Isten dicsőségére, szeretettel várunk. Részvételi díj két hétre 22 pengő. Jelentkezni június 30-ig lehet a nagytarcsai lelkészi hivatalban. Július 3-án délután 3 óra 19 perckor Kistarcsára érkező helyiérdekű villamos elé kocsit küldünk. A tanfolyamon résztvevők hozzanak magukkal ágyneműt, bibliát, énekeskönyvet, jegyzetfüzetet. •— Szolgáljatok az Ürnak örvendezéssel. (100. zsoltár 2. vers.) HATÁROKON TÚL Szlovákiában a protestáns lapokat betiltották, a statisztikában a protestánsok számát kevesebbnek írják. Ezáltal sok jogot elvesznek tőlük, mert egyetemi felvételeknél, hivatalba lépésnél ezt a megmásított adatok alapján előálló arányszámot nézik. Ilyen alapon elvettek már a protestánsoktól egy kórházat és átadták az apácáknak. Mit tegyen az egyház? Finnország újjáépítéséről ír a Kotimaa című finn újság s I az alábbiakban jelöli meg az újjáépítés munkájában az egyház feladatát: Az egyháznak elsősorban és mindenekelőtt Isten igéjét keli használni. A nép lelke szenvedéstől megtört és azt semmi más nem tudja megvigasztalni, mint Isten igéje. Az az Ige, mely a mennyei Atya szeretetéről beszél, Jézus megváltói haláláról, bűntől való szabadulásról, halál és minden gonosz hatalomból való menekülésről és a Szentlélek ujjáteremtő erejéről. Az igehirdetésben és a szentségek kiszolgáltatásában az egyháznak most van a legnagyobb feladata. Az apostolok idejétől kezdve az igehirdetéshez kapcsolódott egyházunkban a szeretetszolgálat is. Voltak idők, mikor erről megfeledkezett az egyház. A múlt században megelevenedett azonban ez a szeretetszolgálat. Egyházunk szeretetmunkája figyelemreméltó volt, különösen a diakonissza munka. A megkötött béke ebbe a munkába is mély sebet vágott. Két diakonisszaintézetet és a finn belmisz- sziói szövetség intézeteit vesztettük el. Végül említsünk meg egy olyan dolgot, mely nem újkeletű gondolat, de most éppen nagy jelentősége van. A finn egyháznak van földje. Ebből annak idején felhasználtak az ország céljaira különösen telepítésre. Mostan lehetne juttatni a menekültek számára egy-egy darabot, / ahol megépülhetne az új Finnország.// Olvasd a Bibliát, megtalálod benne a mennyország útját 1 KÜLÖNFÉLÉK A világ legrégibb újságja került elő az ostiai (olaszországi) ásatások alkalmával. Ez az újság Krisztus előtt 131-től a birodalom bukásáig megjelent, mint napi híradó. Az istennélküliek szervezetébe 3 millió tag tartozik. 1937-ben még 5 millió volt a tagok száma. Családi segélyt kapnak a bevonult katonák hozzátartozói, ha azok jövö- delme nem haladja meg falun a 60, városon a 80 pengőt. A segélyt a bevonult katonáknak kell kérni a parancsnokságon. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ Esküvő. Kozma Karol in és Haás Gyula június hó 2-án esküdtek egymásnak örök hűséget Győrött. Az es- ketést Szabó József igazgató-lelkész végezte. Születés. Tóth Károly battonyai lelkészt és nejét Kiss Jolánt Isten leány- gyermekkel ajándékozta meg, aki a szent keresztségben Emese, Ildikó nevet kapta. Halálozás. Hütter Lajos ny. nagy- kanizsai lelkész, május hó 29-én életének 84. évében rövid szenvedés után elhunyt. — Borsody János né, szül. Gaál Anna, május hó 29-én, életének 73., házasságának 52. évében elhunyt. — özv. Póczy Jánosné, szül. Weller Lujza május hó 29-én, életének 70. évében elhunyt. — Feltámadunk! SZERKESZTŐI ÜZENETEK Özv. Sz. I.-né, Berzence. A lapot megindítottuk, örülünk, hogy terjeszteni fogja ismerősei között. Isten áldja meg érte és mindnyájukat erősítse meg egyházunk és hitünk szeretetében! — P. J. Vilmány. Érdeklődésére közöljük, hogy Kapi püspöknek imakönyve „Békesség“ címen 5 pengőtől 50 pengőig kapható. „Az én vallásom“ címen írt egy könyvet Kapi püspök, de az nem imakönyv. — M. J. Újpest. A küldött bélyegeket köszönjük. MAGYAR GAZDA Jelentékeny mennyiségű szenet és kokszot kapunk Németországtól. A szállításra vonatkozó megállapodást rövidesen megkötik. Gabonaárak. Búza 20.25—21.25, rozs 16.60—17.05, árpa 16.10—22.60, zab 20.90 — 21.15, kukorica 22.10—22.30 P mázsánként. Saját készítményt! útitáskák, nöi- táskák, pénztárcák, levéltárcak.akta 2 és iskolatáskák stb. a legnagyobb A választékban és a legolcsóbb árban MUTH-nál Győr, Baross-út 2. Kölcsönsegélyző épület Vásárlásnál kérjük a Harangszóra hivatkozni.