Harangszó, 1940
1940-05-12 / 19. szám
1940. május 12. HARANGSZÓ 141. ból ez az ügy odakívánkozik az egyház közvéleményének asztalára. Tíz évvel ezelőtt. Nagy és komoly ügyek sohasem, vagy legalább is nagyon ritkán mozgatnak meg tömegeket. A komoly ügyek fensége és üzenete mindig az egyesek füle és lelke számára való. így van ez az ifjúsági munka nagy gondolatával is. Szarvason is egy-két ember személyes ügye lett az ifjúság evangélizálásának még kellőképen mindig nem értékelt ügye. Tíz évvel ezelőtt ennek a néhány embernek munkája, áldozata és imádsága által létesült ez az egyesület. Megszakítás nélkül végzi a maga munkáját azóta is, magasra tartva Krisztus evangéliumát. Mérhetetlen, statisztikába nem foglalható áldást sugárzott szét, tudva, vagy tudatlanul, akarva, vagy nem akarva. A bizonyságok felhője veszi körül ma is ezt az egyesületet, mert célegyenest halad a kitűzött célja, — Krisztus naggyátétele az ifjúság életében — felé. Nem öregedett el tíz év alatt sem, mert az evangéliumtól várta kérdései megoldását s ez tette képessé arra, hogy az ifjú lélek látomásával nézze a halnapot. A régi mag. Igen sok egyesületünk olyan, mint a lábbadozó beteg, nem beteg már, de még nem is egészséges. Oka, nincs az egyesületnek állandó tagokból álló csoportja. Az ifjak szívesen eltöltenek benne néhány évet, de azután különféle okok miatt kiválnak belőle. Nincs meg az a kis csoport, amelynek a munkában már múltja van, amely a jelen nehézségeit a múlt tapasztalatai alapján eredményesen megoldhatná, amely nem fárad el az evangélium intenzív élésében, hogy önkénytelen példa lehessen az újabb korosztálybeli fiataloknak. A szarvasi KIÉ munkájának minden időt álló értékét éppen annak köszönheti, hogy vannak még ma is szép számmal olyan tagjai, akik ott voltak az első tétova lépéseknél, a zászló kibontásánál. Amikor az ifjúsági munka barátai és munkásai Isten felé emelik a tekintetüket e jubileum alkalmával, elsősorban azt köszönik meg Istennek, hogy adott ennek az egyesületnek kitartó, hűséges tagokat és vezetőket s kérik, hogy ilyeneket adjon egyházunk minden gyülekezete, ifjúsági egyesülete számára is. Az ifjak egész serege. Érdemes volna megállapítani, hány tagja volt az egyesületnek tíz év óta s kik mennyi időt töltöttek benne. Csudálkozva szemlélhetnénk a mustármag és a maréknyi kovász mai csodáját. Egy középnagyságú gyülekezetei tesz ki a tagok száma. Vannak ezek között olyanok, akik számára az egyesület elbírhatatlan igényt jelentett, akik nem tudták elviselni a gondolatot, hogy Krisztus legyen úr az életükben. Ezek csak átfutó vendégek voltak. De több azoknak száma, akiknek kezébe az egyesület adta napi lelki kenyérül és lelki italul az Isten beszédét. Ki tudná megfogni azt a hatást, amit a gyülekezete életében jelentett az ifjúság számára. Élete, megléte nem más a kívül állók számára, mint egy nyugtalanító gondolat. Az ifjúsági munka még akkor is evangélizál, ha tagjainak száma az összifjúságnak csak egy elenyésző kisebbsége. Milyen öröm lenne, ha nem egy, hanem száz ilyen ifjúsági egyesület tízéves jubileumát tarthatnánk! Egy fokkal bizakodóbban nézhetnénk a holnap sötét arcába! Csak Krisztussal. Ha tevékenységét figyeljük, akkor azt a megállapítást kell tenni, hogy Jövel, Szentlélek Üristen! őt régi cimborája ilyen förtelmes névvel. Védekezésre sem gondolt, annyira ártatlannak érezte magát. Gyurka látta, hogy nincs veszteni való idő. Nekifeszült, mint a párduc és egy hatalmas nekirugaszkodással átlendült a tűzön. Ugrása olyan volt, mintha mérnökök előre műszerrel számították volna ki. Pontosan Józsi háta mögé pottyant. Még jóformán földet sem ért lába, markával átfogta a fiú szúrásra emelt jobbjának csuklóját. Esése súlyától mindketten a földre buktak. — Eressz el! — bömbölte a solymászfi. — Nyugodj meg elébb — fogta le s a földhöz szorította. — Téged is megöllek! — Józsi már azt sem tudta, mit beszél, de épp ezalatt érezte, hogy lelkében valami vad szorítás felenged. — Fiú, hallgass hát meg! — rázta őt Gyurka. — Nem Palkó a gyilkos! — Azt gondolta hogy... — lépett elő Palkó is — hogy én öltem meg apját. Jóska, hát el tudtad ezt hinni? Az idomár fia kezdett megnyugodni. Mihály pedig ezalatt felhasználta az általános kavarodást. Gáspárhoz osont. Hátulról észrevétlen átvágta a kötelékeit s a fülébe súgta: — Maradj veszteg, mintha meg lennél kötözve. Majd inteni fogok. Akkor menekülj! Üjra visszalopakodott a katonákhoz. — A lovakat tartsátok indulásra készen. Gyorsan fogunk menekülni. Ti meg velem jösztök! — intett két legénynek. Az üres sátrak árnyékában egészen a tűzhöz jutottak. Halkan meglapulva figyelték, mint békül ki s mint melegszik össze a három fiú. — Vigyázzon a sólymaimra. — Ez volt az édesapád utolsó szava — fejezte be Palkó elbeszélését. — Józsi bácsi már alig suttogott — emlékezett még vissza. — S ahogy végső fohászát rebegte, azért könyörgött, aki végzett vele. — Csak azt tudnám — bántotta Jóskát, — ki lehetett annyira elvetemült, hogy életét vegye? Soha senkinek sem ártott! — Fogalmam sincs róla, vonta meg vállát Palkó. — Csak annyit tudok, hogy császári katona volt! — Én már régen sejtem — kezdte Gyurka nyugtatólag — talán te is, Józsi! De jobb, ha nem töröd rajta magad! Emlékezzél, mit mond az Ür! Enyém a bosszú, én megfizetek! Szegény édesatyád megbocsátott neki, bocsáss meg te is! — Még sem az a fiú hát a gyilkos — fordult a rabszíjon Hefler a várurhoz. — Hiába csatáztunk, hiába ontottunk vért a kuruccal! Józsi hallgatagon állt fel és karolt két társába. Az izgatottan bámészkodó kurucok megnyugodva hevertek vissza a tűzhöz. Hédi nénije mellől nézte a jelenetet. Felajzott idegekkel kísért figyelemmel minden mozzanatot. Szeme mint két szentjánosbogár világított, ahogy Gyurka a tűz fölött átlibbent. Jóleső csodálattal ült vissza nénjéhez és nekilátott levese kanalazásának. — Ha van még egy hős szegény nagybátyámon kívül — jegyezte meg nénjére pislantva — úgy ez a Kerekes az! — Istenem! Nézzék! — kiáltotta egyszerre rémülten, a kurucokhoz fordulva. — Oda, oda! Segítsenek! Ahogy a három fiú karöltve megindult a sátrak között, hirtelen labancok állták el útjukat. Mihály hurkot vetett a Gyurka derekára, hogy karjai is testéhez szorultak, heves rántással cibálta magával. Azalatt a másik kettő puskája agyával leütötte Józsit és Palkót. Hátulról taszították előre foglyukat s nagy hirtelenséggel a lovaknál termettek. Gáspár meglátta a gazda jeladását. Szélsebes iramban rohant hozzá. Senki sem látta meg távozását. Egy-kettőre nyeregbe szállottak s nekivágtak az északi erdőségnek. Folytatjuk,
