Harangszó, 1940
1940-04-21 / 16. szám
116. HARANGSZÓ f§4ő április 21 házat. Kellet egy idő, amikor a megkereszteltnek részletes és személyes tanítás nyújtására volt szüksége, hogy vallásának, hitének és egyházának tanításával, reménységével és így az evangélium egész világával megismerkedhessék és azokban a Szentlélek vezetése mellett megerősödhessék. E nélkül a gyermekkeresztség talajtalan és gyökértelenségre kárhoztatott művelet lenne, melynek gyümölcsét sem az egyház, sem annak Ura le nem szüretelhetné. A konfirmáció igaz hivatása tehát abban van, hogy megkeresztelt gyermekeink számára, bár azok ha vallásos és evangéliumi környezetben nevelkednek is, az evangélium egész világát közvetíti, tárja fel és abba vezeti be. Hasonlattal szólva olyan tavaszi munka ez az egyház részéről, mint aminőt a kertész végez a maga nyeső ollójával és tápanyag lerakásával. Kiindul ez a munka a keresztségbeli kegyelem megismertetésével és ahhoz kapcsolódóan felépíti a gyermek előtt a kegyelem egész életre, sőt örök sorsunkra való kihatását. Megláttatja vele a bűn kárhozatba sodró erejét és vele szemben a Krisztusban megjelent kegyelem mentő és üdvözítő voltát. A gyermek előtt kibontakozik az a legmagasabb rendű viszony, mely számunkra lehetséges: Isten és a bűnös ember kapcsolata. Program- mot és erőt nyer ahhoz, hogy amikor kikerül az életbe, a durva valóságban el ne tévelyegjen, hanem világosan lássa maga előtt a végső célt: az örök üdvösséget és annak útját, a Krisztusban nyert megfizethetetlen kegyelmet. Nem felnőtt keresztyénné tesz a konfirmáció bennünket, hanem csak abba vezet be és annak éléséhez szükséges utat és módot tárja fel előttünk: a kegyelem és csak a kegyelem mindenekfelett valóságát. így értjük meg, milyen kívánatos volna, hogy gyermekeink konfirmációja ne a 12. életévben, hanem valamivel később történhetnék meg, amikor is érettebb ifjúsággal fogadhatnák a beoltandó igét. Tudva azonban azt, hogy a vallás nemcsak a gyermek értelemvilágát igényli, hanem érzelmi és akarati világát és ezeken túl egész lényét mozgásba hozza, ezért a konfirmáció mai gyakorlata is áldott alkalom a fentiek elérésére. Ha a nyolc osztályos elemi általánosan bevezetésre kerül, az egyháznak örömmel kell ezt az alkalmat megragadnia a konfirmációi kor kitolására. Öreg emberektől hallottam a konfirmációnak olyan értékelését, hogy az útravaló a mi számunkra. Valóban, nem is lehet a konfirmációt szebben megjelölni ennél, hogy az útravalót ad e földi vándorhazában való időzésünk számára, de olyan útravalót, mely elkísér bennünket egészen Isten színe elé, az új ég és új föld dicsőséges honába. Ezt az útravalót gyűjtögetik most gyermekeink és azzal bocsátjuk el őket a felnőtt keresztyének közé. Legyen áldott ez a munka ez évben is. Erősödjenek általa gyülekezeteink, többen lehessenek az igazán hívők és így mind többek előtt jelenhessék meg Istennek dicsősége, végtelen kegyelme, mely- lyel lehajolt hozzánk szent Fiában, a Jézus Krisztusban. Amikor pedig majd eljő a nagy nap: a konfirmáció áldott napja, melynek legszebb ideje a pünkösdi ünnepek s nem a Mennybemenetel (rossz szóval: áldozócsütörtök) napja, mi régen konfirmáltak, mi is kapcsolódjunk a régi hűséggel és örömmel énekükbe: „Ma újra hűséget fogadok“ Néked én Jézusom! Novák Elek. A Luther-szobor ügyével foglalkozott a székesfőváros legutóbb tartott illetékes bizottsága és véglegesen jóváhagyta a legutóbbi helyszíni tanácskozáson megállapított helyet, mely e szerint a Deáktéri templom előtti, jelenleg háromszögletű tér lesz. Kerekes Gyurka. Történeti ifjúsági regény. 19 Irta: Mohr Gedeon. Kassa. — Ha-ha-ha! — nevetett fel Gyurka. A kurucok tényleg hadakoztak, csakhogy nem emberrel. Vagy húsz legény viaskodott állva, hempergőzve vadul csapdosó madarakkal. A többi hujjogva részint nevette, részint segítette őket. — Tán csak nem sólymokat küldött rájuk a másik sereg!? — ötlött a fiú eszébe. Megint csak nevetnie kellett, mert azokat a hegyen ugyanilyen összevisszaságban hagyta. — Már csak nincs fegyelem a katonák között! — kiáltotta. De hangját dörgő érces kurjantás nyomta el. Egy középkorú, hetyke, ferdére pedrett bajuszú hadfi, kiben Szu- hayra ismert, hadonászott a birkózók előtt: — Palkó, Palkó fiam, idegyere! Jött is volna a legény sietve, ha engedné a sólyma! De az ott szárnyalt arca előtt. Éles csőrével a fejét próbálta. Palkó végre nagyne'hezen mégis csak lefogta és bűnbánó ábrázattal állt elő. — Miféle sólymokat hoztál nekünk, fickó! Palkó ötölt-hatolt, de megmagyarázni nem tudta. A madarak ugyanis az első kísérletnél, ahelyett, hogy magasba szöktek volna, vadul estek neki a kurucoknak. — Az idomár adta őket. Háza mellől hoztam el a ketrecet! — hebegte. — Hát én megmagyarázom! — termett köztük Gyurka — jó félék ezek a sólymok is, nagy jó uram — nézett Szu- hayra — csak még betanítva nincsenek. Hogyis mondjam csak? Még iskolába járnak. A vadászsólymokat Józsi bátya rúdon kifeszítve tartotta — oktatta ki, ugyan későn, Palkót. István úr furcsán nézte Gyurkát. — Hát te ki fia vagy? Honnan pottyansz ide? — kérdezi;. Gyurka pár szóval mesélte el jövetelét. A szerencsétlenül járt őrt társai vették gondozásba. Időközben lefogták a madarakat is és visszakényszerítették ketrecükbe. — Szépen köszöntesz be hozzánk! — förmedt Szuhay a fiúra — előbb leütöd az őrömet, most pedig leckéztetsz! Azt hiszed, mi nem értünk a sólymászathoz? Dehogy is akart Gyurka ilyesmit. — Nagy jó uram, erre még ráérünk — kérte —. Azonban sürgősen volna egy kérésem. — Kivele ebadta! — Küldjön ki sebtiben a völgybe s az erdőbe megfigyelőket! Labanc kémek fognak ide jönni. Engedjétek azokat békén egész a táborig és vissza is bántatlanul. — Sokat akarsz, pajtás! — tetszett meg Gyurka a vezérnek. — Mondd meg előbb, mi célod van vele! — Mindent meg fogtok tudni! — Ígérte. — Csak hajtsátok végre, amit kértem. Tüstént induljanak a megfigyelők s jelentsék, ha már elmentek az ellenség fürkészei! — Laci, Pista, Jóska, induljatok! — rendelkezett István úr. — Te pedig beszélj! — fordult Gyurkához. — Ne essék zokon, Urai.., de ma még nem ettem! Elégítse meg előbb hívét! — Nézzük csak! Kívánságaidnak nem szakad vége? Azt még mi kéne? — Már csak egyet kérek. — Hadd hallom. — Rejtsen el sátrába, míg a felderítők jönnek s mennek. Azalatt én mindent elbeszélek... Szuhay teljesítette a fiú óhaját. Gyurka rá is szolgált a pihenésre. Dél már jóval elmúlt és még semmit sem evett. Csak úgy éhomra érték a meglepetések. A sátorba érve, egymásra hányt cserzett bőrökön hevert végig és nekilátott a falatozásnak. Szavát sem igen lehetett venni. István úr türelmesen várt, míg átesik az első éhségen. Nem bántotta, Hadd élvezze a rövid nyujtózást. Gyurka pedig
