Harangszó, 1939
1939-12-17 / 50. szám
1939. december i7. HARANGSZÓ kát olvasod, állj be azok nagy táborába, akik szilárd hittel imádkoznak őérettük. Ti pedig kedves finn testvérek újra meg újra erősödjetek meg abban a drága hitben, hogy „akik Istent szeretik, minden javukra van“ és az Ő Krisztusban való szerelmétől sem halál, sem élet sem semmi más el nem szakíthatja azokat (Róni. 8, 28. 39.). Győri János. Lehet-e, érdemes-e, kell-e? Mindennek két oldala van, mindent két oldalról lehet nézni és mindent két oldalról lehet értékelni. Más a vevő és más az eladó szempontja, másként ítéli meg a feleletet a diák és a tanár, másként látja a bűnt “az ember és másként az Isten. Éppen úgy másként látja az adakozást az, aki ad és az, aki kap. Aki ad, többnyire sokallja, aki kap, legtöbbször keveselli a nyújtott segítséget. Aki ad, szinte mindig várja a „köszönömöt“, aki kap, ritkán érzi a hálát. De ha ez a helyzet, lehet-e, érdemes-e, kell-e adni? Lehet-e adni, mikor magamnak is kevés van? Nem észszerű a beosztott filléreket megkevesbíteni. De észszerű volt-e, hogy a sareptai özvegy maradék élelmét megosztotta Illéssel? Észszerű volt-e, hogy a szegény özvegy utolsó kétfillérjével mindent odaadott és észszerű volt-e, hogy az a gyermek odaadta egy vadidegen embernek két halacskáját és öt árpakenyerét? Ugy-e, milyen meggondolatlan, könnyelmű volt mindegyik? És lám, ezekből a meggondolatlan könnyelműségekből csodák születtek. Érdemes-e adni, amikor még egy „köszönöm“ se jár érte? Amikor a nagyfelsővel, a másikat melegítve. Mindent meg lehet szokni. Sorstársaim között három észt volt, két finn s 25 orosz. Az egyik finn — a nevét már elfelejtettem — Viipuri mellől való volt. Elmondta, hogy halászott a finn öbölben s ott jutott a vöröskatonák kezére. Ezek rabként Pétervárra vitték őt, ahol néhány hónapig a Spa- lernajában őrizték s onnan szállították ide kényszermunkára. A másik finn, Mylläri Heik'ki, a sal- nii kerület Manssila falvából való volt. Szavai szerint Finnországban került vád alá, meg nem engedett pénzváltás miatt. Orosz pénzt vett és adott el. Miután elítélték, átszökött a határon orosz részre, de „a farkas megszökött s a medve szembe jött“. A GPU kezére került s engedély nélküli határátlépésért 5 évi kényszermunkát kapott. Heikki most azzal tölti idejét, hogy feleségére s gyermekeire gondol, akiknek semmiféle értesítést sem tud küldeni magáról. Egy napon a különcella parancsnokához hívtak. — Bizonyosan megszabadulsz — biztattak sorstársaim, amint kiléptem a sötét odúból. — Ismeri-e Kiisseli Mikkot, Hussu Sándort és a Maljakovit? -— kérdezte röviden a parancsnok. Mondtam, hogy közönség nem tapsol meg jószívű áldozatkészségemért, amikor kénytelen vagyok úgy adni, hogy nem dicsér meg érte a szomszéd és nem süvegei meg érte a falu apraja-nagyja? Bizonyára van, aki megállapítja: ilyen körülmények közt én nem adok! Hogy még a templomban se hirdessék ki ?! Akkor csak maradjon inkább az én zsebemben ez a jó kis pénz. Pedig adni csak úgy érdemes, ha nem várom, sőt kerülöm, hogy az emberek azt számontartsák. A hegyi beszéd tanúsága szerint az fizet, aki számontartja az adakozást. Ha ember, akkor ember fizet dicsérő szóval, elismeréssel, múló hálálkodással. Ha a nagy Gazda, akkor ö fizet két kézzel, időtálló értékkel. A Példabeszédek (19:17.) állítása szerint az Urnák ad kölcsön, aki kegyelmes a szegényhez. Hát nem érdemes a koldusnak adni, ha tudom, hogy a király fizet érte? És végül: kell-e adni? Hisz fogalmam sincs arról, kié lesz, amit adok? Megbecsülik-e adományomat? Vagy: ez aztán egészen egyéni dolog, mert engem erre nem lehet kényszeríteni, mert ami az enyém, arról én szabadon rendelkezem. — De Ábrahám sem tudta, kiknek adott jószívvel (I. Móz. 18.) és az em- mausi tanítványok sem tudták, kit marasztaltak szállásra az éjszaka homálya elől. Mi azonban tudjuk, hogy aki egynek ad a legkisebbek közül, magának az Ür Jézusnak ad, aki könyörtelen egy- gyel, bizony Vele könyörtelen az. Bizony kell adnom, mikor nyomorúlt, rongyos, éhező és szomjazó kezével, ajkával az én Uram kér tőlem! Lehet-e, érdemes-e, kell-e adni? Hát lehet-e, hogy Isten az Ö egyszülött Fiát adta értem? Érdemes-e volt neki a fényből a nyomorúságba jönni? Kellett-e, ki kényszeríthette, hogy a szent és ártatlan értem, a kárhozatba menőért meghaljon? Bizony nem, nem nem! És mégis jól ismerem őket, hiszen egy barakkban lakunk. — Ezek a gazemberek ma megszöktek! — szólt Domulen dühösen. — Bizonyára maga is együtt akart szabadulni velük. Most itt marad. Ha nem ismerte volna az említett embereket, rögtön megszabadult volna. A szökevényeket mindenesetre a varjaknak vetjük prédául! Ez az újság mélyen elgondolkoztatott. Mit jelenthet Domulen fenyegetése: — Mindenesetre a varjaknak vetjük prédául? — Talán már agyonlőtték őket? A kemény lócára hajtottam fejemet és sírtam. Mylläri Heikki azonban vállamra tette a kezét s barátságosan szólt: j—- Ne sírj! Egy hónapja vagyok már itt, mégsem kezdek szomorkodni. Van Istenünk, aki gondot visel ránk. Illően megköszöntem a finnországi ember bátorító szavait, amelyek megnyugtattak. Rongyos ingem korcával felszárítottam könnyeimet s igyekeztem férfiasán viselni mindent, örültem, hogy Isten itt a sötét barlangban is adott barátot, aki ilyen alkalommal megvigasztal. Az idő lassan múlt ebben a halálveremben. Egy napon azonban — már két hete voltam a cellában — a remény újra éledt. Ivanov doktor jött ______________373. m mmmmmmm———————■ ■ ■■■■ - . békesség, boldogság:, üdvösség, hogy Isten mind a háromszor igennel felelt. Ne feledd, hogy az adakozásodat nemcsak te nézed, nemcsak az értékeli, aki kap, hanem leméri és megítéli azt az Ür is! DÁVID ÉS GÓLIÁT* Lírám, Te tettél már olyan csodát Hogy Dávid győzött és nem Góliát. Fent északon, ahol ezernyi tó van Vitéz Dávid áll véresen a hóban. Szuronya a hit, himnusza a zsoltár, Mert erős vára mindig csak Te voltál. Ahogy a földön mennek most a dolgok Abból látszik, hogy másfelé van dolgod. Mégis, hogy vagy, a híveid hadd lássák, Halljad meg Uram, Dávid kiáiIfását■ S tégy bizonyságul újkori csodát, Hogy Dávid győzzön és ne Góliát! Király Tibor. * A „Magyar Élet'-böl. Hárommillió finn küzd száznyolcvanhárommillió orosz ellen! megvizsgálni cellánk lakóit, mert igen sokan megbetegedtek. Elpanaszoltam neki rossz sorsomat és ártatlan szenvedésemet. — Kuortti! ön itt van? — szólt csodálkozva az orvos. — Csodálatos, hogy önt ide zárták. Megpróbálok szólni az érdekében, mert tudom, hogy ártatlan. Az orvos szavai reményt adtak. Nem értettem, hogy Ivanov miért volt oly barátságos hozzám, hiszen ismeretlen és idegen voltam számára. Isten, aki látta szükségemet és szenvedésemet, ilyen barátokat vezetett hozzám. Különcellánk melegedni kezdett, mert újabb lakókat kaptunk: már 49-en voltunk. De egyetértésben ettük a szomorúság kenyerét. Két nappal az orvos látogatása után kiszólítottak. Visszakaptam csizmámat, felöltőmet s minden csomagomat. Kiszabadultam. Megjegyzendő, hogy a GPU emberei rabságnak csak a különcellát, az „isolaattorit“ mondják. Kényszermunkán lenni szabadság. Ez az a híres vörösparadicsomi szabadság. A nyári nap kedvesen sütött az égen, kakuk szólt a közeli erdőből s az egész természet gyönyörű volt számomra, amint kiértem a halál verméből s beszívtam a friss levegőt.
