Harangszó, 1939
1939-12-03 / 48. szám
1939. december 3. HARANGSZÓ 35?. Hídverés a szakadék felett. November 3.-án új „diákok“ érkeztek az ősi bonyhádi gimnáziumunkba. A tolna-baranya-somogyi egyházmegye 13 németajkú gyülekezetéből 24 fiatalember jött el, hogy résztvegyen a Keresztyén Ifjúsági Egyesületek téli táborán. Egyik délután találkoztak a diákok és a falusi legények, szemben ültek egymással az önképzőkör helyiségében. Az önképzőkör elnöke meleg baráti szóval köszöntött bennünket, mégis éreztük, hogy nagy bajthozó szakadék van köztünk falusi és városi fiúk között, amit nem lehet elsimítani, amit nem lehet eltakarni, amit világosan meg kell látnunk és át kell hidalnunk. S akkor keményen elszántuk magunkat, hogy elmondjuk bátran mi fáj a parasztfiúknak, ha a diákokra, az „urakra“ gondolnak, de meghallgatjuk azt is, ami az „uraknak“ fáj amivel a parasztság képviselői mélyítik a szakadékot. Először a falusi legények szólaltak meg. Töredezett magyar szóval mondták el, hogy mi fáj nekik. — „Akivel egy padban ültünk az elemi iskolában és jó barátok voltunk, most hogy diák lett és „úrnak készül“ észre se akar venni!“ — mondta az egyik, — „Sok diák szégyenli a szegény szüleit, szegény testvéreit“ — mondta a másik, — „Szeretik az „urak“ a falut meg a falusi embert, mert jól lehet szórakozni falun, de ha nem lehetne szórakozni, vadászni sokan feléje se néznének a falunak“ — hangzott egy másik vád, — „Az urak mindig azt szeretik. ha egy címmel magasabbat mondunk nekik, meg nagyon szeretik a hatalmukat rajtunk megmutatni“ stb.- stb. se vége, se hossza a keserű panasznak. Azután sorra jöttek a diákok: „A faAz egyházi esztendő vázlatos képe. lusi emberek bizalmatlanok a nadrágos emberrel szemben“ — „Ha valami jót akar a falu vezetője, soha meg nem értik, mindig elgáncsolják“, — „A sok. megnemértés elveszi a vezetők kedvét“, — „Sokszor a legjobb terveket is csak azért akadályozzák meg, mert az urak akarják“, — „A legjobbindulatú úr is ha elkerül a faluba, nem állnak melléje, idegenkednek tőle, még akkor is, ha a javukat akarja“ — egymásután jöttek a keserű vádak. Egyre jobban láttuk a nagy szakadékot. Van-e hát segítség? hangzott az új kérdés. — Akkor megpróbáltuk, sok szépet gondoltunk, sok tervet elmondtunk, de egyik sem használt. Sokszor mondták azt már, hogy szeressük egymást: urak és parasztok, ... s a szakadék mélyült. — Isten testvérekké tett bennünket régen, Krisztus vérét adta értünk a kereszten, Ö szeretett minket, így kell minékünk is szeretni egymást! Van már híd a szakadék felett: Jézus keresztje az. Már régen felverték, csak kevesen használták. Fogadalmat tettünk, nem várunk egymásra. Egyszerre rálépünk min- denik oldalon az egyetlen hídra, hogy találkozhassunk s testvérek lehessünk: „urak és parasztok“. A diákok kérték, hogy ne üljenek külön a falusi fiúk, étkezésnél, hanem üljenek közéjük, az ő asztalukhoz. A falusi legények pedig meghívták a diákokat nyári dett motorszeszt gyártani. Ez manapság igen kiváló benzinpótlék. Legalább egyszer jó ügyet is szolgál az alkohol. A moszkvai tárgyalások megszakítása egyáltalában nem lepett meg minket. Várhattuk is, hiszen Oroszország követelései, melyeket Molotov nyíltan elmondott, lehetetlenek és szemérmetlenek voltak. Tudnivaló, hogy a Szovjet követelte tőlünk Suomenlahti szigetét, hajózási támpontot valahol Hankoniemi vidékén, egy nagy sávot a délkeleti határunkon s az ottani erődítmény -megsemmisítését, sőt még egy darabot északon Petsamoból is. A Szovjet újságokban még ennél nagyobb területi követeléseket is emlegettek. Finnország Moszkvában hajlandó volt lemondani olyan területről, ami szükséges volt Leningrád biztonságának megerősítéséhez, de természetesen nem adhatunk szomszédunknak semmi olyat, ami saját függetlenségünket, szabadságunkat és semlegességünket veszélyeztetné. Amennyiben tőlünk ilyent követelnek, nem tehetünk mást, mint csendben maradva várjuk a túlerő támadását, erre azonban mi is teljes elhatározással fegyverrel válaszolunk. Mást nem tehetünk. Mi háborút nem kívánunk, csak békét és az élethez való jogot ezen a szegény, de nékünk oly drága földön, amelyet a kegyelem Istene nekünk adott, s amelyet őseink nem más népektől, hanem a pusztaságtól és az őserdőtől hódítottak el fejszéjükkel. Megszámlálhatatlan sokszor írták alá és pecsételték meg őseink vérükkel birtoklevelünket midőn az ellenség megtámadott, hogy kiraboljon és megöljön bennünket. így teszünk most is, ha erre lesz szükség. Ez a finn nép szilárd és egyértelmű akarata. Tudjuk, hogy mikor saját földünkért és annak jövendőjéért harcolunk, az egész nyugati gondolatért, keresztyén- ségért és a lelkiismereti szabadságért harcolunk, mint ahogy az előtt is a finn férfi dicsőségnek tartotta, hogy ezért harcolhatott. Gondoljunk csak a 30 éves háborúra s a finn katonaságnak abban való jelentékeny részvételére. Minden külföldi ellenkező vélemény dacára is nagy csend és béke uralkodik nálunk. Egyáltalában nem vagyunk idegesek. Miért is lennénk? Mi abban az Istenben bízunk, aki az Ő Fiában, a Jézus Krisztusban nékünk is kijelentette hozzánk való szeretetét. Előző időkben is sok csodát tett Ö már itten. Aligha van még egy nép, amelyik olyan sok kegyelmet kapott volna Istentől osztályrészül, mint a mi kicsinyke nemzetünk. Most is hisszük, hogy ö nem cselekszik velünk érdemünk szerint, hanem az ö irgalmassága szerint. Megemlékezik népünk között azokról, kiket hit által elrejtett az üdvösségre, úgy vigyáz rájuk, mint a szemefényére. Az írás szavai szerint irgalmas szívű, ö mindazok iránt, akik még a sötétségben tapogatózva is, de mégis az Ö kegyelmes orcáját keresik. Az ilyeneknek Isten kegyelméből még kegyelmi időt enged. Az a szilárd, hitbeli meggyőződésem, hogy mennyei Atyánk a finn nép és az egész finn-ugor népcsalád számára egészen különleges hivatást, tartogat az Ő országában. Se- milyen körülmények között sincs életünk e világ hatalmasainak kezében. Nem is volt. Nem is lesz soha! Az Ür a mi segítségünk és a mi pajzsunk. Pelsőc. Szép ünnepély keretében ezüstéremmel és díszoklevéllel tüntette ki a Faluszövetség azokat, akik csendes, szívós munkával védték a 20 éves cseh megszállás alatt a magyar falu értékeit. A kitüntetettek közt van Mikula Zoltán gömörpanyiti lelkész is.
