Harangszó, 1939
1939-10-15 / 41. szám
1939. október 15. HARANGSZÓ 315 Megjelent az 1940. évi „Evangélikus keresztyének képes Harangszó-Naptára“. A Harangszó-Naptár már két első évfolyamában is evangélikus népünk közkedvelt barátjává lett. A tavalyi évfolyam 15.000, az idei 17.000 példányban jelent meg. A Harangszó-Naptár tehát hazai egyházunk legnagyobb példányszámban megjelenő sajtóterméke. Naptárunk új évfolyama új köntösbe öltözött. Magyaros, művészi borítólappal és fejlécekkel kopogtat. Tartalmi gazdagsága a régi: 112 oldalon igyekszik építeni, tanítani és szórakoztatni népünket. 28 munkatárs vitte bele a lelkét és tudását ebbe a naptárba, amely az olvasót végigvezeti nemzeti és egyházi életünk elmúlt évi eseményein. A naptár ára is a régi: 50 fillér. Egyes címre, cimszalagos küldéssel 62 fillér. Kapható minden lelké- szi és tanítói hivatalban, valamint a Harangszó kiadóhivatalában. Evangélikus család asztalára nem vásári kalendárium való, hanem „Evangélikus keresztyének Harangszó-Naptára.“ Az 1940. évi képes Harangszó• Naptárt bizalommal ajánlja a Harangszó kiadóhivatala. November hónap fejléce. A látási fogyatékosokról. Irta: Marosfalvi Albertina gyógypedagógiai tanárnő. Ehhez a pontíráshoz ezt a táblát használják, a hozzá való stílus* sál. Ez a tábla két egybevágó, ajtószerű sarokkal ellátott készülék. Felső felületén ablakocskák vannak kivájva, az alsó lemezen (negatív) a pontok számára apró mélyedések láthatók. A stílussal jobbról balra haladnak az írásnál. Az írás-olvasást az előkészítő és első osztályban kezdjük meg. A növendékeket először megismertetjük a gép kezelésével s amikor nagyobb ügyességre tettek szert, csak akkor kezdődhetik a tulaj- donképeni tanítás. Az olvasásra csak akkor térünk át, amikor már megfelelően tud írni. A vak rendkívül nagy előszeretettel, szinte fáradhatatlanul ír. A Braille-féle írás, vagyis pontírás, könnyű tanulhatósága, nagyfokú tapinthatósága, gyorsasága és biztossága a legelterjedtebb domború írásává lett. Fölemlítem még a Hebold-féle írásrendszert. Ehhez az íráshoz egy táblát használnak, melynek kereteibe fiókos vonalzót illesztenek. Az ablakocskák jelölik azt az irányt, amelyben a vonalaknak valamely betű írásánál haladni kell. A vonalzó alá papírlap kerül. Ez alatt pedig kékfestő kopírpapír. A betű írásánál a kék papír segélyével az egyes betűk a fehér lapon láthatóvá lesznek, miáltal az írás a látók részére olvasható lesz. Ök maguk ezt persze nem tudják olvasni. Meg kell említenem, hogy a vak mint gépíró elsőrendű munkás. Van-e reá emberi mértékünk megmérni, hogy mit veszített így? Egy ideig a vakság sötétségénél is iszonyúbb sötétség borult reá: a teljes reménytelenségé, a keserű halálvágyé. Ekkor történt, hogy megismerkedve néhány más vakkal, egy vak leány elmondta neki, hogy egy ideig boldogan olvasgatta a maga pont-írású könyveit, de mivel kenyérkereső foglalkozást is kellett folytatnia, a kosárfonás közben ujjai elvesztették finomságukat és a betűket kezdte már nem megismerni. Mikor ezt észrevette egy nap, sírva csókolta meg kedves bibliáját, mintegy búcsúzásra és ... ebben a pillanatban, a búcsúvét pillanatában érezte, hogy a betűket ajkával is tudja érezni. És a vak leány, törhetetlen erejénél fogva, megtanult olvasni ajkával. A vak mérnök követője lett és ma már szintén olvas teljesen folyékonyan. Ha a vakot, mint művelt polgárt kell visszaadnunk a társadalomnak és államnak, akkor nemcsak abban a szűk világban kell eligazodnia, amelyben mozog, hanem hazáját és annak politikai beosztását, sőt más világrészeket is ismernie kell. Ezt a feladatot a földrajzoktatás oldja meg. Ezzel a kérdéssel behatóan nem foglalkozhatom, mindössze annyit kívánok megemlíteni, hogy a növendékek nemcsak a papírmassé- ból készített térképen igazodnak, hanem ők maguk is készítenek spárgából, szegből és keménypapírból nagyon érdekes térképeket. A vakok oktatásánál különleges eljárást követel a természetrajz és természettan tanítása is. Ha valahol érvényesül a tapintó érzék, akkor kiváltképpen e két tárgynál. E két tárgy tanításánál valóban azt mondhatjuk, hogy a vaknak A vakok olvasás-tanításával kapcsolatosan szeretnék megemlíteni egy nagyon megrendítő esetet. Egy fiatal skót mérnök egy kőfejtő bányában valami robbanás következtében egyszerre veszítette el mindkét szemét és mindkét karját. Képszemelvény az 1940. évi Harangszó-Naptárból: a hazatért városok emlékbélyegzői.
