Harangszó, 1939
1939-09-17 / 37. szám
294 FfXflÁKűíSÖ 1339. szeptember 17. A látási fogyatékosokról. Irta: Marosfalvi Albertina gyógypedagógiai tanárnő. Vájjon van-e közöttünk valaki, aki, amikor a halkan hulló hópelyhek kerge- tődzését figyelte, vagy a csillogó karácsonyfa körül álló ragyogó arcocskák boldog, várakozásteli örömét nézhette, vagy mondjuk, akinek megadatott, hogy idegen országok városainak szépségeit csodálhatta, a tengerbe bukó nap káprázatos, soha el nem képzelt fénypompáját láthatta, az gondolt-e akkor arra, hogy hálát adjon Istennek azért, hogy ép látása van?! Az ember öt érzéke közül legfontosabb a látás szervének, vagyis a szemnek rendeltetése. Hogy milyen előnyei vannak az épszemű embernek, a látástól megfosztott egyénhez képest, az nem szorul bővebb magyarázatra; valamint az sem, hogy épen a szem az, melynek segélyével a természet rejtélyeibe leginkább behatolhatunk és amely által a legtöbb lelki gyönyörűség élvezetéhez jutunk ... De, hogy a vak egyén, ha kezdettől fogva önkéntes tevékenységre ösztönzik és szakszerű nevelésoktatásban részesítik, milyen bámulatos sikereket tud elérni, azt még aránylag kevesen tudják. Épen ezért a látási fogyatékosok nevelésének módjáról fogunk most szólni. Ha a látókészülék a látási benyomások iránt teljesen fo- gékonytalanná válik, beáll a vakság. A vakság tehát olyan fogyatékosság, mely a látóképesség teljes hiányában áll. A vakok számottevő százalékának van ugyan némi látóképessége, ha annak nevezhető az a csekély fényérzék, mely- lyel a nappalt az éjféltől, a lámpafényt a sötétségtől meg tudják különböztetni s a nagyobb tárgyakat mint egy árnyék gyanánt észrevenni. Tulajdonképen azonban vaknak kell tekintenünk minden olyan egyént, ki kezünk kiterjesztett ujjait 1 méter távolságról nem képes megszámlálni. Ha a vakság elterjedését vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy ez a csapás is a szegényebb néposztályt sújtja. A tájékozatlansággal párosult szegénység, kellő útmutatás, a szakorvosok hiánya különösen a vidéken, a hiányos táplálkozás, az életmódban való mértéktelenkedés, az egészségtelen lakás, a népnek a betegséggel szemben tanúsított érthetetlen közönye, melynél fogva betegeit csak akkor próbálja gyógykezeltetni, ha a baj nehezen, vagy már egyáltalán nem orvosolható, akkor is előbb kuruzslóhoz, javasasszonyhoz fordul —, ezek az okai a vakság elterjedésének, mely elkerülhető, megelőzhető lett volna, ha az ahhoz értő orvos tanácsa és segélye kellő időben igénybe vétetett volna. A vakságot előidéző okokat két főcsoportba osztjuk. Lehet a vakság az egyénnel veleszületett, vagy az élet későbbi éveiben szerzett fogyatkozás. A statisztika azt mutatja, hogy a vakok között aránylag csekély számmal találhatók olyanok, akik a veleszületett vakság áldozatai. Sokkal gyakoribb a szerzett vakság. Ha vakságot gyakran előidéző okokat vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy ok lehet az átöröklés. Tudjuk azt, hogy az élet folyamán véletlenül szerzett rendellenességek is átörökölhetők. Sokkal inkább bekövetkezhetik azonban a szervezet hibás eltéréseinek vagy fogyatékosságának átöröklése. Így, ha a szülők valamelyike vakságban szenved, a gyermek ki lehet téve annak a veszélynek, hogy megvakul. Arra szintén van eset, hogy bár a szülők épérzékűek, egyik-másik gyermek mégis vakon születik. Erre nézve érdekes példával szolgálhat a vakok budapesti intézete. Az intézetben volt ugyanis két vak fitestvér, kiknek otthon még három ilyen szerencsétlen testvérük volt. Tíz gyermekből a családban öt vak és öt épérzékű. A szülők egészségesek. Volt azonban az apának egy siketnéma unoka- testvére. A baj tehát átöröklő- désre vezethető vissza. A látás központja volt a gyermekeknél megtámadva. Azt pedig tudjuk, hogy a látás központja közel fekszik a beszéd és a hallás központjához. A gyermekek szeme ép, tiszta, fejlett volt. Első tekintetre nem is látszottak vaknak. Észtehetségre egyik, sem válik ki, sőt gyengébb föl- fogásúak voltak. A vakság oka lehet a szülők közötti vérrokonság. Ismeretes, hogy a szülők közötti vérrokonság a gyermekeken sok esetben valamely szervi elváltozást okoz. Megesik, hogy Jézus a mi vezérünk. Irta: Szende Ernő. 3 NEGYEDIK JELENET. (Előbbiek Pista nélkül.) Vas: Ezzel a Pistával nem sokra mentünk. Tóth: Jelenteni fogjuk a tanítóbácsinak. Vermes: Talán hallgat majd annak a szavára. Zsoldos: Nem igen hiszem ezek után. Sebő: Én sem. Sőt, még velünk kezd ki ezért. Vas: Mindegy. A kötelesség az első. Jelenteni fogjuk s meglátjuk mire megyünk vele. Tóth: Úgy hiszem, jó szóval mégis csak célt érünk. Vermes: Ha látni fogja a mi nemes munkálkodásunkat, kedvet kap hozzá. Zsoldos: Én is úgy hiszem, idővel megjavul. Sebő: Isten segítségével még hasznos tagja lehet iskolai gyülekezetünknek. Vas: Adja Isten, hogy úgy legyen! ÖTÖDIK JELENET. (Előbbiek, Kovács, Szilas, Kis és Nagy.) Kovács, Szilas, Kis, Nagy (belépnek): Erős vár a mi Istenünk! Mind: Erős vár! Vas: Mi jót hoztatok fiúk? Kovács: Bizony nem valami jót. Szilas: Nem bizony. Vas: Ugyan ne tréfáljatok. Kis: Egy cseppet se tréfálunk. Nagy: Nagyon komoly dologról van szó. Vas: Látom, hivatalosan jöttetek, mert a fiúk ifjúsági elnöke is veletek van. Hát mi történt? Kovács: Pista alatt beszakadt a jég! Vas: Micsoda? Beszakadt a jég? Szilas: Be bizony. Vas: Mikor? Kis: Alig egy félórával ezelőtt. Tóth: S mi van Pistával? Csak nem fulladt a vízbe? Nagy: Hála Isten, nem. Kimentették. Vermes: S most mi van vele? Kovács: Ágyban fekszik. Zsoldos: Náluk voltatok? Szilas: Igen. Onnan jövünk. Sebő: Volt nála orvos? Kis: Ott volt épp akkor, amikor mi is ott voltunk. Vas: És mit mondott az orvos? Nagy: Egyelőre semmit. De attól tart, hogy Pistának tüdőgyulladása lesz. Vermes: Lám, a rossz út hova vezette! Tóth: A jó szóra nem hallgatott. Zsoldos: Elfutni mégsem tudott az Isten büntetése elől. Sebő: Az Isten keze előbb vagy utóbb minden bűnösre ránehezedik. Kovács: Nagyon megtörtnek láttuk Pistát. Fél, hogy meghal. Folyton azt kérdezte apjától, meg tőlünk is, ugye nem halok meg? Én jó leszek ezután! Ne engedjetek meghalni! Apja vigasztalta. Mi is biztattuk, bízzon Istenben s ő megsegíti. Szilas: Mondtam, imádkozzon és kérje a jó Istent, hogy segítse meg. Kis: Sírva nyögte, hogy nem tud imádkozni. Nagy: A Miatyánkot se tudta elmondani. Vas: Borzasztó. Kovács: Ekkor én kezdtem imádkozni s Pista sírva mondta utánam. Szilas: Az édesapja is velünk imádkozott. (Folytatjuk.) A vakok cipészműhelye.
