Harangszó, 1939

1939-07-09 / 28. szám

1939. július 9. HARANGSZŐ 225 néha kimentünk sétálni, állandóan ez a téma forgott szájon: hogyan tudom hi­vatásomat legjobban betölteni? Hálás vagyok ezért Béthelnek is." Mi pedig hálásak vagyunk kedves magyar testvé­rünknek, aki ezt a fénysugarat nékünk Béthelből elküldte. Isten áldása kísérje további szolgálatát! Egyre azonban legyen szabad a Bé- thelbe szándékozó magyar testvéreimet a bétheli vezetőség megbízásából és fő­ként saját érdekükben figyelmeztetni! Aki Béthelbe akar kimenni, tanuljon mi­nél előbb és minél nagyobb odaadással németül! Nem boszorkányság ez, csak elhatározás és következetes kitartás kell hozzá. Nem pedig nyelvérzék, mint aho­gyan azt leginkább a kishitüek, vagy a lusták jelszóként hirdetni szokták. Be­széltem én Béthelben olyan magyar teo­lógussal, akinek egyáltalában semmi nyelvérzéke nem volt, de volt annál na­gyobb szorgalma; s az eredmény? Egy év múlva kifogástalanul beszélt néme­tül. Iktassunk napi programunkba leg- 'ább egyórai német nyelvtanulást s fő­int rendszeresen gyarapítsuk nyelv- incsünket! Béthel pedig mindig sze­retettel várta és várja a magyarokat. Béthel nemcsak a németeké, hanem el­sősorban Istené. Béthelbe Isten is vár bennünket. 6. Béthel Magyarországon. Azt hiszem, mindnyájan örömmel és nem csekély lelki gyarapodással olvas­tuk Wallrabenstein Jakab lelkésztestvé­rünknek a Harangszó múlt évi augusz­tus havi számaiban megjelent aprósá­gait Bodelschwingh életéből. Azt is hi­szem, hogy alig volt még eddig magyar evangélikus teológus vagy lelkész Bét­helben, akinek lelkében fel ne vetődött volna a kérdés: nem lehetne egy magyar Béthelt megteremteni? Wallrabenstein testvérünk is küzdött ezzel a kérdéssel. Erről a küzdelemről s ennek eddigi eredményéről számol be közleményei­nek befejező része. Minden tiszteletünk, elismerésünk és csodálatunk Wallra- benstein Jakabé, aki Isten kegyelméből a saját erejével megteremtette a magyar Béthelt. Igen, a magyar Béthel Budake­szin már megvan, csak magunkévá kell azt és annak ügyét tennünk! Négy évvel ezelőtt voltam Budake­szin a magyar Béthelben egy meghitt és felejthetetlen lelkészkonferencián, ame­lyet megboldogult Gáncs Aladár testvé­rünk hívott össze és rendezett. Az ott szerzett tapasztalataim alapján bizony­ságot tehetek arról, hogy a budakeszi in­tézmény eszközökben is, szellemben is és célban is teljesen azonos a németor­szági Béthellel s hogy csak arányaiban törpül el amaz mellett. Ennek okai pe­dig mi magunk vagyunk s a mi mulasz­tásunk. Mégis ez a mulasztás nem hely­rehozhatatlan. Még mindig Isten kegyel­mének idejét éljük! Még mindig van rá időnk és módunk, sőt erőnk is, hogy a magyar Béthelt hegyen épített város­sá tegyük! Nem kell hozzá egyéb, mint az evangéliumnak, a Krisztus tanításá­nak életünkbe való átültetése és megva­lósítása. Az elmúlt évben közel százezer pen­gőt gyűjtöttünk Luther-szoborra. Kér­dezem: ki lett az adakozás által szegé­nyebb? Sőt meggyőződésem szerint az egész mozgalom gazdagodást és erősö­dést jelentett egyházunk számára. Ha­csak a- Luther-szoborra begyűlt összeg felét, vagy negyedrészét tudnánk Is minden évben a magyar Béthel számára összegyűjteni és összeadni, rövid időn belül a mi magyar Béthelíinkből is el­indulhatnának a fénysugarak a szegé­nyek, elhagyottak és betegek sötét éj­szakájába. • Befejezésül egy rövid megemlékezést! A múlt évi Balatonmelletti lelkészkon­ferencián több lelkésztestvér társaságá­ban szóbakerült a mi kedves lapunk, a Harangszónak is az ügye. A legtöbb lel­kész helyeselte a Harangszó szerkeszté­sét és szellemét. Voltak azonban egye­sek, akik kifogásolták azt, hogy miért ismertet a Harangszó külföldi intézmé­nyeket s miért nem domborítja ki job­ban evangélikus egyházunk magyar jel­legét. Ez a kifogás lényegében nem a Harangszónak, hanem nekünk magyar evangélikusoknak szól. Tegyünk arról, hogy a Harangszó minél előbb magyar intézményeket ismertethessen és minél előbb magyar Béthelből küldhesse szét Isten kegyelmének fénysugarait! Dr. Győrffy Béla felpéci lelkész. OLVASSUK A BIBLIÁT Intés jócselekedetekre. Jakab levele, I. Bevezetésül. Jakab levele „közönsé­ges“ vagyis általános, egyetemes levél; nem megnevezett egyeseknek vagy egyetlen gyülekezetnek, hanem az egész keresztyén egyháznak szól. Az „elszórt tizenkét nemzetség“ (1, 1.) képies kife­jezése az egész keresztyénségnek, az „új Izráelnek“, az Újszövetség népének. — Tartalma így fogható össze: Intés jó­cselekedetekre. Mégpedig sok sok jó­cselekedetre! Július 9. Tarts ki a megpróbáltatás­ban! 1, 2—4. Különös felhívás ez: örül­jünk, ha különféle kísértésekbe esünk. Hiszen a kísértések öröme nem szokott tiszta öröm lenni. Ha meg pusztán meg­próbáltatás értendő rajta, baj, veszede­lem, betegség, belső kínlódás, — akkor minek örüljünk? Az benne az öröm, az legyen benne az örömünk, hogy így vég­re tettre kerülhet a dolog! Hitünk csak megtámadtatása esetén bizonyíthatja meg kitartását. S a győzelem a tökéle­tes cselekedet! Július 10. Kérj hittel! 1, 5—8. Az életküzdelemhez nemcsak izmokra van szükségünk, de bölcseségre. (A bölcse- ség a bibliában azonban sohasem azo­nos a tudóssággal, az elméleti képzett­séggel; sokkal inkább gyakorlati voná- sú: helyes Ítéletalkotás, Isten akarata szerint való gyors, biztos elhelyezkedés, forgolódás minden körülmények kö­zött!) Ezt Istentől kell kérnünk. De hát ez a könyörgés nem a tehetetlenség je- le-é? Csak a kételkedve kérésé; a kétel­kedő ember bizony képtelen nagy tet­tekre. A hívő imádkozás azonban nagy és jó cselekedet! Mert Isten bölcsesége és hatalma áll mögötte. Július 11. Vári nagy jövendőre! 1, 9—12. Nagy tőrvető e földön Vagyon és Hiány egyaránt. Belehullunk, ha még úgy lábunkra nézünk is. Csak az mene­kül meg belőle, aki mer messze előre te­kinteni: az örök élet felé. Ilyen a ke­resztyén gyülekezet tagja. Ha koldus, nem bánja: várja a Jövendő nagyságát, Istenét. Ha nábob, nem bízik kincseiben: az Élet koronáját várja. Mind a kettő — igazi hősi tett! Július 12. Tartsd észben Isten szent­ségét! 1, 13—18. A kísértés és megpró­báltatás csak annak hoz örömet, aki győz felette, ellenében megáll. Gyászos végzetü azonban annál, aki nem száll harcba véle. Mert kegyetlenül törvény ez: kívánság — bűn — halál! De nem Isten az okai! ötőle csak (!) jó száll alá; Ö szent és bűntelen, maga a világosság. Felőle más árad felénk: új életre szüle­tés. Sose hárítsd Istenre a rosszat. Ez a leggonoszabb cselekedet. Július 13. Hallgasd az igét! 1, 19—21. A hallgatásod és szólásod mértéke el­árulja, kicsoda vagy. Kínos dolog olyas­valakivel beszélgetni, kiből csakúgy dűl a szó, megállíthatatlanul, úgyhogy mi egyetlen ép mondatot nem mondhatunk belebeszélése miatt. Ilyen utálatos Isten előtt az az ember, aki késedelmes a hal­lásra, de gyors a szólásra; megfordítva, mint kellene. Az ilyen emberből kiüt­közik, mi benne van. Különösen két bűn látszik meg hamar nagyon: a harag és az erkölcsi foltosság. Csak az ige hall­gatása, befogadása szelídítheti meg az ilyen vad lelket. Július 14. Cselekedd az igét! 1, 22—• 25. Első legyen a hallgatás! De ne le­gyen azért a végső! Váljék tetté! Isten igéjének mélységét, beszédének igazsá­gát csak az tapasztalja meg, aki meg­próbálja véghez vinni. Ilyen véghezvitel nélkül nyomorék és üres tudássá lesz bennünk az ige ismerete. Sőt oktondi- sággá. A tükör ugye azért van, hogy megnézzük és meglássuk magunkat ben­ne igazán; ha ezt a szolgálatát nem vesszük igénybe, akkor fölösleges. Ha nem cselekesszük az igét, ami végett hallgatnunk kell, akkor kárba vész a hallgatása is! Július 15. Testvérszolgálattal tisz­teld Istent! 1, 26—27. Még a kegyes, jámbor életfölytatásnak legszebb meg­nyilvánulását: az istentiszteletet is meg­ronthatja cselekedetbeli mulasztásunk. Isten szemét nem szúrjuk ki azzal, hogy egyetmást akarata szerint megteszünk, például istentiszteletre járunk. Enélkül, igaz, nincsen keresztyén élet. De nem ment fel még egyéb parancsolatok cse­lekvőleges teljesítése alól! S ebben az „egyéb“-ben, ne feledd, első helyen áll: a felebaráti szeretet élése, árvák és öz­vegyek és elhagyottak megsegítése. — Mennyi igazi jócselekedetet! Nem kell törni rajta a fejedet, mit is tégy na­ponta. Cselekedd ezeket!! Scholz László. A Protestáns Országos Árvaegylet nőválasztmányának tagjai gyűjtés útján alapítványt létesítettek elnöknőjüknek, Mehwert Ernőné 30 éves árvaházi mű­ködésének emlékére. Az 1500 pengős alapítvány évi kamatait minden iskolai év végén az elnöknő fogja átadni az in­tézetből távozó olyan tanulónak, ki ta­nulmányait az egyetemen vagy valamely más főiskolán folytatja. A június 14.-én megtartott közgyűlésen Kállai Erzsébet érettségizett gimnáziumi tanuló része­sült először 50 pengő támogatásban.

Next

/
Thumbnails
Contents