Harangszó, 1939
1939-07-02 / 27. szám
216 HARANGSZÓ 1939. július 2. lági ápolónőket alkalmazzák. Úgy látszik azonban, hogy ezek az állami ápolónők sem lelkületben, sem lelkiismeretességben nem tudták a diakonisszákat pótolni s így azután több kórházban — mint pl. Keletporoszországban is — az a kompromisszumos megoldás jött létre, hogy a nappali szolgálatot a diakonisszák, az éjjelit pedig a világi ápolónők látják el. A diakonisszák száma Keletporoszországban ezek ellenére sem mutat nagyobbmérvű apadást. Másként áll azonban a helyzet a diakónusokkal. Mint tudjuk, a harmadik birodalom az u. n. teljességi igényét és jogát legbuzgóbban az ifjúság életében érvényesíti, úgyhogy a német fiatalság ma valósággal uniformizált életet él, amit vezényszavak, politikai iskolázás és „masi- rozás“ töltenek ki. Természetes, hogy ezzel az élettel csak nagyon nehezen lehet összeegyeztetni a samaritánusi lel- kiiletet és alázatosságot kívánó diakónusi szolgálatot. Nem csoda tehát, ha a diakónusok száma állandóan fogy. De azért távolról se gondol iuk azt, hogy a német diakónia válságban van! Ami Isten kezében van, nem juthat válságba! Bodelschwingh Frigyest, az „alter Vater“-t egy alkalommal egyik magasrangú állami tisztviselő arra figyelmeztette, hogy vigyázzon és észszerűbben gazdálkodjék. mert szerinte Béthel csőd előtt áll. Erre az öreg apó a maga csendes humorával azt válaszolta: „Ne' féltse Béthelt! A porosz állam előbb fog csődöt mondani, mint Béthel.“ „Hogy lehet ilyen állítást megkockáztatni?“ — horkant fel a másik. „Azért, válaszolta csendesen Bodelschwingh, mert a porosz államnak gyarló ember a pénzügyminisztere: Béthel pénzügyminisztere pedig maga az Isten.“ 3. Béthel külmissziója. Bizonyára kevesen tudják azt, hogy a németországi Béthel nemcsak a bel- missziónak, hanem a külmissziónak is fellegvára. Béthelben misszionáriusokat is képeznek ki, akiket a bétheli diakónusok és diakonisszák társaságában kikül- denek Németország egykori gyarmataira Keletafrikába, a Viktória tó nyugati partjára a suaheli négerek közé. Két évvel ezelőtt ünnepelte Béthel külmissziói működésének 50 éves jubileumát. A jubileumi ünnepségeket misz- szionáriusok kiküldésével kapcsolták egybe. Sohasem felejtem el azt az istentiszteletet, amelyen hat fiatalembert avattak misszionáriussá. Ezeknek a fiatalembereknek arca lángolt, szemük tüzelt s valami földöntúli fény ragyogott homlokukról. Eljegyezték magukat a Krisztusnak. Legmeghatóbb volt, amikor a hatalmas hallgatóság az istentiszteletet végző lelkésszel együtt térdre omlott és csendben imádkozott a hat mlsz- szionáriusért és munkájuk eredményéért. Nem tudom, azóta hány van közülök életben! Ezév folyamán már kétszer is kaptam levelet Keletafrikából egy kedves bétheli diakónusismerősömtől, aki azóta szintén kikerült misszionáriusnak. Egyik levelét a tavasz folyamán a Misz- sziói Lapokban közöltem. Mindegyik levelében csodálatos dolgokat ír arról a munkáról, amelyet a bétheli misszionáriusok folytatnak ott, ahol az aratni való sok, de kevés az arató. Legutóbb pedig Pastor Tegtmeyertől kaptam egy levelet, amelyben boldogan ír arról a nagy örömről, amely az idén a bétheli külmissziót érte. Ezévben fejezte ugyanis be P. D. Röhl volt misz- szionárius a bibliának suaheli-néger nyelvre való lefordítását. Azt írja erről P. Tegtmeyer: „A suaheli bibliafor dításnak Keletafrika négertörzsei közt ugyanaz a szerepe lesz, ami Luther bibliafordításának a németek számára volt. Összekötő és fenntartó erő lesz számukra Isten igéje. Akik nem látták, el sem tudják képzelni, milyen kimondhatatlan örömujjongásba törtek ki a fekete keresztyének, mikor a saját nyelvükre lefordított bibliát először olvasták. A pünkösdi történet ismétlődött meg számukra: „Halljuk, amint szólják a mi nyelvünkön Isten nagyságos dolgait.“ (Csel. 2, 11.) 4. A bétheli betegek. Mint tudjuk, Béthelben 6—7.000 szerencsétlen beteget, leginkább epileptikusokat, ápolnak. Ha az ember Béthelbe kerül, egészen más világ és más légkör veszi körül, a betegek világa. Csodálatos világ ez, amelynek lelketformáló hatása alól senki sem vonhatja ki magát, aki néhány hetet vagy hónapot Béthelben szolgált. Mint ismeretes, a betegek sokkal intenzivebb lelki életet élnek, mint az egészségesek. Innen van, hogy a betegek sokkal ingerlékenyebbek és érzékenyebbek, de egyúttal sokkal megértőbbek és ragaszkodóbbak is, mint az egészségesek. Egész bétheli tartózkodásom alatt semmi sem tett rám oly mély hatást, mint esténként az a néhány óra, amit a betegekkel való beszélgetéssel, énekléssel és imádkozással töltöttem. Hogyan nyíltak meg előttem egymásután a lelkek és mily hűséges ragaszkodás sugárzott felém a könyörgő vagy hálaadó szemekből, sohasem felejtem el. Volt egy betegünk, aki beszélni nem tudott, csak néhány artikulátlan hangot dadogott, de énekelni minden fennakadás nélkül gyönyörűen énekelt. Egy másik betegünk — szegény, azóta meghalt — egész nap érthetetlen zagyva szavakat mormolt, estéli imádságunk idején azonban gyönyörűen elimádkozott négy-öt estéli imádságot. Bizonyára még gyermekkorában az édesanyjától tanulta. Éppen odaérkezéseip napján egyik gyengeelméjű fiatal beteg sugárzó arccal mutogat nékem egy levelezőlapot és azon rimánkodik, hogy olvassam el, mi van rá írva. Könny szaladt szemembe, amikor olvasom, hogy édesanyja halálhírét hozta számára a posta. Ennek a lapnak örült szegény any- nyira. A bétheli betegeknek sok esetben csak a teste beteg, lelkűk azonban Isten dolgai iránt nem egyszer fogékonyabbak az u. n. egészségesek leikénél. Erre céloz az a közszájon forgó bétheli mondás, hogy egész Németországban egyetlen egészséges ifjúsági egyesület van s ez a bétheli betegek ifjúsági egyesülete. Ennek az ifjúsági egyesületnek munkájában magam is résztvet- tem s nem tudtam mit csodáljak inkább, a betegek rajongó lelkesedé- sét-e vagy az egyesületet vezető Pastor Klein mély hitét és krisztusi türelmét-e? Ifjúsági egyesületeink tagjainak is, vezetőinek is elsőrendű iskola lenne Béthel. Dr. Győrffy Béla. AZ ÉN MENEDÉKEM. Ha Krisztus szerelme, mint örök tűzoszlop, Életemnek útján végig nem vonulna, Ha keresztje árnya, mint szent menedékhely, Ifjú életemre reá nem borulna, Óh, de dúlna most a kisértések vésze, Néha szinte hallom ., . olykor szinte látom, Ha az Úr lényének napsugaras fénye Egy egy pillanatra áttör a homályon. S melynek . . . Krisztus mellett. . . nincs többé felettem Végleges varázsa, sorsdöntő hatalma, Annak a szélvésznek, annak a viharnak Megérint olykor egy távoli fuvalma. Abból a zúgásból, mely úgy dúlna mostan, Egy egy halk morajlás néha idetéved, De már ez is elég, hogy egy pillanatra, Megdermedjen a szív, s felsírjon a lélek! Hogy mi várna most rám, s merre is rohannék, Ha ott nem haladnék hű Vezérem mellett Abból. . . csak egy kis sejtés fog el néha-néha De ez is megállít, ez is megremegtet . . . Mert ez is elég, hogy . . . mint akit az ördög Száz ostorcsapása hirtelenűl üt meg Eltakarjam arcom. . . s reszkető szivemmel A kereszt tövéhez . . . futva meneküljek . . . Haluszka Rózsa. Olvasd a Bibliát, megtalálod benne a mennyország útjátl Szabadtéri istentisztelet Béthelben.
