Harangszó, 1939
1939-05-28 / 22. szám
1939. május 28. HARANGSZÓ 175. 16. Dunaszerdahely. Hazatért. A Harangszó karácsonyi számában ismertettük a hazatért dunaszerdahelyi evangélikus egyház, cseh katonaság által kifosztott, elemi iskolájának szomorú történetét. Most, 1939. április 30.-án örömnap derült egyházközségünkre, amikor Isten kegyelméből megértük azt, hogy új tornyunkat és harangjainkat D. Kovács Sándor, a dunáninneni egyházkerület püspöke felavatta. Ebből az alkalomból szeretném a Harangszó kedves Olvasóival a hazatért dunaszerdahelyi evangélikus egyház történetét megismertetni. 1821-ben a Dunaszerdahelyen élő néhány evangélikus család lelkében az az óhaj támadt, hogy leányegyházat alakítanak. 1823-ban tényleg meg is valósult a merész terv, — hiszen csak tizenkét családról volt szó — s a lelkes dunaszerdahelyi evangélikusok, mint leány-egyház a somorjai egyházhoz csatlakoztak. Három ember lehetővé tette, hogy a leányegyház rövidesen egy kis házat vásárolt s azt imaházzá alakíttatta át. Ebben a házban volt az evangélikus elemi iskola, melynek később a híres Vámbéry Ármin is növendéke volt. Ugyancsak ebben a házban volt a levita-tanító lakása is. Sajnos, az imaház alig hogy elkészült, néhány hónap múlva leégett. De a hívek nem csüggedtek el! Újból felépítették a kis imaházat s évről-évre egyre jobban erősödtek. 1848-ban már önálló egyház lesz a kis gyülekezet s a templomépítés gondolatával kezd foglalkozni. A község egy külutcát jelöl ki, ahová az evangélikusok a templomukat építhetik s ma ez Dunaszerdahely főutcája! 1863-ban a dunaszerdahelyi evangélikusok hozzáláttak a templomépítéshez, de az aránylag nagyméretű templom túlhaladja anyagi erejüket s azt csak 20 év múlva, vagyis 1883-ban tudják befejezni! A templom hossza 24 méter, szélessége 12 méter, magassága (kívülről mérve) körülbelül 20 méter. A templom belső berendezésére csak fokozatosan került sor. így az orgonát csak 1900-ban állították fel. 1887-ben Marczy István lett a gyülekezet lelkésze, aki itt 1925-ig működött. Alatta épült 1897-ben a lelkészlak, majd később az iskola és 1913-ban a tanítólak. A gyülekezet 1918-ig színmagyar gyülekezet volt. A világháború után egyre több szlovák hivatalnok jött Du- naszerdahelyre, majd a földreform következtében számos kolónia létesült a járás területén, úgyhogy a hívek száma 100%-al megnövekedett, elérve a 650 lé- lekszámot. Az egyházközség külön szabályrendeletben rendezte a magyar és szlovák hívek egymáshoz való viszonyát, jogait és kötelességeit az egyházzal szemben. Az egyházi viszonyoknak ez a precíz rendezése lehetővé tette, hogy a dunaszerdahelyi evanélikus gyülekezetben 20 éven át a magyar és szlovák hívek között a legteljesebb összhang uralkodott s a nemzetiségi kérdés az evan- géliomi alapon megoldást nyert. Az évről-évre egyre erősbödő egyházközség . 1933-ban renováltatta a templomot, új márvány oltárt építtetett s 1938-ban hozzáfogott a torony- építéshez. A torony 1938. október l.-re el is készült, de a megrendelt harangok, nemzeti felszabadulásunk következtében Nagyszombatban maradtak. Sok utánjárással csak most sikerült a harangokat Nagyszombatból hazahozatnunk. A toronyóra azonban, melyet szintén még 1938. június havában rendeltünk meg, a Sudeta-területen várja további sorsát. A tornyot Wyberál Gyula, dunaszerdahelyi építész tervezte és építette 60.500 cseh koronáért, körülbelül 8.600 pengőért. A torony magassága a földszínétől 34 méter. Megjegyzem, hogy a torony alapjai már a templom építéskor le voltak rakva, úgyhogy most csupán néhány métert kellett építeni. A három harang közül a legnagyobb 558 kg súlyú „G“ hangú, a presbitérium ajándéka. A harang felirata: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek!“ „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?“ A középső harang 378 kg súlyú „A“ hangú. A harang felirata: „Jöjjetek én hozzám mindnyájan!“ — „Vigyázzatok és imádkozzatok!“ A hívek adományából szereztetett. A kis harang 233 kg súlyú „C“ hangú. Felirata: „Ezt a harangot a dunaszerdahelyi ág. h. ev. egyháznak adományozta néhai Kosztra Pál és neje, sz. Csányi Zsuzsanna, valamint Kosztra András és fiai: István, Pál, Árpád, Zoltán, édesanyjuk szül. Pónya Eszter emlékére. — Uram, maradj velünk!“ A három harang összsúlya 1.169 kg. Ára teljes felszereléssel: 30.456 cseh- korona, vagyis 4.300 pengő. Nemzeti felszabadulásunk után a szlovák telepesek elköltözködtek járásunkból s ennek következtében a hívek száma alig 300. A lélekszámra nézve kicsiny, jelenleg eladósodott gyülekezetre nehéz feladat vár. De bízunk a jó Istenben, aki a száz évvel ezelőtt elvetett magnak, itt a Csallóköz szívében megadta az életlehetőséget, most sem fog elhagyni s lehetővé fogja tenni, hogy a dunaszerdahelyi evangélikus egyház, itt Dunaszerdahelyen, ahol a lakosság 52%-a róm. kát., 43%-a pedig ortodox zsidó, továbbra is hirdesse a Krisztus evangéliomát! Stadtrucker Gyula lelkész. Elcseréltem a reggelimet. A hazatért dunaszerdahelyi templom. Huszonöt éve nem volt olyan reggelim, mint ma. Katonák vannak az iskolánk udvarán. Most jöttek meg Uzsoktól, Vereckétől, Kárpátaljáról. Körüláll- ják a nagy kondért s mérik nekik a legpompásabb bakareggelit: a kávét. — öregem! — szólítom meg az egyik jóvágású zalai fiút — cseréljük el a mai reggelinket! Én odaadom az enyémet a maga feketéjéért! —• Tessék kérem, én már úgyis megúntam kissé. Odakint ízlett, de itthon kényesebb az ember szája. — Köszönöm, Pajtás! Nézze, itt van az enyém! Rozi!! Hozz hozzá szalonnát is a vitéz úrnak, meg puha kenyeret is! Kedvesebb reggelim... hamarosan nem is tudom megmondani, mikor volt. Közben a régi emlékek kapcsán a süvegem is kissé a jobbszememre csúszott. Oszt beletettem a kávét... Fényét beletettem!! Beleteszem magam a sütőbe. Mégpedig szépen meg- símogatva, hogy jó forró legyen, mert csak akkor lesz teljes az álmom. — Istenem! Nagy magyar Mindenható Úristen! 1915-öt írtunk a tábori levelezőlapokra, mikor mi is ott reggeliztünk Üzsok táján: Fenyvesvölgy, Kiesvölgy, Sóslak, Malomrét, s még előbb pár héttel vagy hónappal a szoros túlsó oldalán Volosáté, Stup- posián, Smolnik, Zuravin ... Husvét napján ment haza a századparancsnokunk. Üzentem tőle... Haza! Mindenkinek, aki megkérdez, aki ismer. Meg ha nem ismer is! Üzentem minden otthonlevőnek, hogy csak várjanak! Itt jó hírek vannak. Á németek már jönnek, Hindenburg vezeti őket s kerítik a muszkát... Tudja fránya, mindig a német segítséget emlegette a bakák szája. Mintha mi magunk nem lettünk volna elegen s eléggé belevaló gyerekek. Pedig minden alkalommal úgy vettük észre, hogy kemény helyre — hol a fogat össze kellett vicsorítani — mindig magyar bakát vittek. Panaszkodtunk, hogy a kávé mindig hígabb lesz, a gulyás is ritkul.,. de ha végigfutott a hír, hogy: „Alárom", akkor hihetetlen gyorsasággal együtt voltunk és zokszó nélkül mentünk éhesen, porosán, mosdatlanul, sötéten a jő-
