Harangszó, 1939

1939-05-14 / 20. szám

•^unűatuii fro t. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Luther Otthonba, az egyházegye- teni egyetemi és főiskolai internátusába (Budapest, VIII., Ullői-út 24.), a jövő 1939—40. tanévre több, tanulmányait budapesti egyetemen, illetve főiskolán folytató ifjú lesz felvehető. Pályázhat­nak evangélikus, esetleg református if­jak. A felvételi kérvény a Luther Otthon szemináriumi bizottságához intézve, az illetékes egyházkerület püspökéhez folyó évi június hó 15.-éig nyújtandó be. A kérvény mellékletei a következők: 1. Születési anyakönyvi kivonat. 2. A kö­zépiskola Vili. osztályáról szóló bizo­nyítvány (érettségi bizonyítvány pótló­lag is beküldhető június hó 30.-áig köz­vetlenül a Luther Otthon címére), illet­ve, ha a folyamodó már egyetemet, vagy főiskolát látogatott, index. 3. Hatósági orvosi bizonyítvány. 4. önéletrajz, amely a folyamodó lelkületébe betekintést en­ged és a családi körülményekre, vagyoni viszonyokra és zeneismeretre is kiter­jeszkedik. 5. Az illetékes lelkész által ki­állítandó bizonyítvány, amely az ifjú val­láserkölcsi magatartásáról részletesen szól és a folyamodó szüleinek esetleges egyházi szolgálatairól is megemlékezik. 6. Az atyának, illetve a törvényes gyám­nak hivatalos kötelezvénye, amelyben a díjak fizetésére és az okozott károk megtérítésére kötelezettséget vállal. 7. Válaszboríték ajánlott válasz céljaira megfelelően felbélyegezve. A Luther Otthon által felszámított tartásdíj összege évi 780—930 pengő aszerint, hogy az illető többedmagával, vagy egyedül lakik. 1—2 Van-e szüksége a lelkésznek segít­ségre? A megnövekedett gyülekezeti munka mindenütt igénybe veszi a lelké­szeknek erejét, úgyhogy sok munkában nem tudnak teljes szívvel-lélekkel, de még kevésbbé erővel dolgozni. A lelké­szeknek akar segíteni és ezáltal egyhá­zunknak javát szolgálni a május hó 15—- 30.-ig Nagytarcsán a népfőiskola épüle­teiben tartandó gyülekezeti munkás­képző és vasárnapiiskolásvezetőnő kép­ző tanfolyam. Felvételre jelentkezhet minden leány 17 évestől kezdve, aki in­dítást érez arra, hogy gyülekezetében szíve szerint dolgozni szeretne Isten di­csőségére. Megnyitás május 15.-én d. u. 4 órakor Nagytarcsán, a Tessedik Sá­muel Evangélikus Ifjúsági Missziói In- . tézet épületeiben. 16.-án kezdődik meg a munka. Minden délelőtt bibliaismeret, vasárnapiiskolai előkészítő és gyakorlati tanítás. Délután pedig meghívott elő­adók gyülekezetről, belmissziói munkák különböző ágáról, külmisszióról, sajtó­ról, gyermeklélektanról, szociálpolitiká­ról, keresztyén nevelésről stb. tartanak előadásokat. A kora délutáni órákban pedig gyakorlati megbeszélések lesznek a gyülekezeti munkában való részvétel­ről és a hozzá való felkészülésről. Rész­vételi díj két hétre 20 pengő. Jelent­kezni május 10.-ig lehet a nagytarcsai lelkészi hivatalban. Május 15.-én d. u. 3 óra 19 perckor Kistarcsára érkező vil­Harángszó *2" 1939. május 14, A H an AH G SZÓ talat<Sonúi Uépexö . győri BAROSS-NYOfiTDJt elsőrangú felszerelésé- nél fogva szépen, gyorsan és olcsón készít ufaágot. Könyvei, vagy bármely nyomtatványt. lamos relé-kocsit küldünk. A tanfolyam résztvívörhÁ hozniok kell ágyneműt, bibliát, énekeskönyvet, jegyfüzetet. 2—2 KECSKÉSJÁNOS szakiskolát végzett asztalosmester Györ-Gyárvaros, Munkás-u 29 Tervez és készít mindennemű asztalos munkát. 9_4i A pécsi evangélikus női internátusra felhívjuk olvasóink figyelmét. Elhelye­zést nyerhetnek egyetemi hallgatónők és középiskolás leányok. Az internátus diakonisszák vezetése alatt munkálko­dik. Lakói számára testvéri közösséget, családias meleg otthont biztosít. Pécsett van egyetem, női felsőkereskedelmi is­kola, háromévfolyamú nőipariskola és polgári leányiskola. Mindegyik intézet közel van az Otthonhoz. Zongorahasz­nálat van. Tervezzük a német nyelvórák bevezetését is. A teljes ellátás díja tíz hónapra mosás nélkül 500 pengő, mo­sással 550 pengő, mely összeg havi rész­letekben is fizethető. Felvételi kérelmek iúnius 15.-ig nyújtandók be a Baldauf G. Evangélikus Női Otthon vezetőségé­hez, Pécs, Rét-utca 45. szám. Az Ott­honban július és augusztus hónapokban üdülők és nyaralók, férfiak is, lakást és ellátást kaphatnak. 2—2 Alapítva: 1887-ben. GRÜNWALD ISTVÁN asztalosmester 5—13 GYŐR, GÁRDONYI GÉZA-U. 4. TELEFONSZÁM: 11-82. Raktáron tart, tervez és készít lakás- berendezéseket és épületmunkát. „Magyar Béthel“ felvesz, gondoz és foglalkoztat epileptikusokat és egyéb testi és szellemi fogyatékosokat, nem­re, korra és felekezetre való tekintet nélkül. Gyógypedagógiai tanár vezetése mellett a még képezhetőket cipészetre, szövészetre és kertészetre tanítjuk. Az otthon a fővárosból a 22-es autóbusszal félóra alatt elérhető. Felvilágosítást nyújt: Wallrabenstein, Budakeszi, Rá- kóczi-u. 108. Tel: 16-45-47., 30-as mellék- állomás. 11—16 VIRÁGOT, KOSZORÚT legolcsóbban ÜlTIXiÉ-tól csak GYŐR, Deák-u. 6. Telefon 9-46. — Aki a »Harangszó *-ra hivatkozik, 10% engedményt kapl „Béthel“ diakonisszaállomás Kőszeg. Felvesz egész éven át üdülést, gyógyu­lást keresőket. Lábbadozó betegeket is. Alpesi kiima, diéta, ápolás. Tájékoztatót küld. Cím: Béthel diakonisszaállomás Kőszeg, Vas megye. 3—26 Első győri ruhafestő, vegy­tisztító és gőzmosó gyár. Gusztáv Ágytoll tisztítás, szőrme, bőr festés. Vég és fonál festés. Kilós fehérnemű mosás. Gyár: Győr, Erzsébet-királyné-u. 2. TELEFON: 500. FióKüzleteK : Pápa, M.-óvár, Csorna, Kapuvár, Sopron, Celldömölk. i5_52 Erkölcsös, egészséges, szorgalmas fő­zőmindenest keresek, aki a rendes pol­gári ételeket elkészíteni tudja. Ajánlatot „Fekete Sas“ gyógyszertár, Putnok cím­re kérem. , 2—3 MIT NYÚJT AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZKERÜ­LETEK 1ÓLÉTI EGYESÜLETE? A családban előforduló halálesetkor temet­kezési segélyt. Kihazasítási, tanulmányi és neveltetési segélyt. Elet, nyugdíj, tűz, jég, betörés, baleset sza­vatosság, gyár, autó biztosításainak a legolcsóbb díjtételét. A tagok érdekeit a JÓLÉTI EGYESÜLET gondos figyelemmel segíti elő. Evangélikus egyházát támogatja mindenki, aki a JÓLÉTI EGYESÜLETET felkarolja. Hivja fel mindenki a hittostvérek figyelmét a Jóléti Egyesületre. Felvilágosítással és tájékoztatással szolgál az egyesület központja : Budapest, IV. Fehérhajó-u. 8-1" (Ev bérház.) Telefon: 186-332, valamint a kerületi fiókok : Békéscsaba, Debrecen, Érsek­újvár, Győr, Kassa, Miskolc, Pécs, Szeged, Szom­bathely. Minden egyházközségben megbizottai vannak az Egyesületnek. Állandóan felveszünk és foglalkoztatunk meg­felelő javadalmazással tagszerzöket, hölgyeket is. Szerkesztő-bizottság: Lie. Fizély Ödön, Irányi Kamill, dr. Ittzés Zsigmond, Marcsek János, Németh Károly, dr. Schlitt Gyula, Szende Ernő, Szuchovszky Gyula, Túróczy Zoltán, Vargha Sándor. Felelős szerkesztő és kiadó: Szabó József. A lap elfogadása előfizetési kötelezett­séggel jár. — Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Baross-nyomda: Uzsaly és Koncz, Győr, (Harangszó nyomdája.)

Next

/
Thumbnails
Contents