Harangszó, 1939
1939-04-30 / 18. szám
145. HARANGSZÓ 1939. április 30. volt, akkor kerültem én az ő házához. T. i. 1873-ban, a győri nagy kolera alkalmával meghalt az én jó apám is, s özvegyen maradott édesanyám Zathu- reczky Zsófiához került házvezetőnőnek, s hűséges odaadással gondozva őt, 12 esztendőt töltött el a házánál. A neki átengedett szobácska volt az én lakásom is. Innét jártam az akkor még fennálló evangélikus algimnázium osztályait. Jó anyám részéről önfeláldozásig menő szeretet, Zathureczky Zsófia részéről pedig sok-sok nevelő jótanács voltak nap- ról-napra a kísérőm. Én voltam az ő házánál a küldönc, én hoztam el nap- ról-napra a postáról az ő kedvelt lapját, a „Fővárosi Lapokat“, s olvastam fel esténkint annak hosszabb cikkeit. A rövidebb közleményeket napközben ő maga szokta elolvasni, s ami megbámulni való volt, szemüveg nélkül még ebben a magas korban is. Tájékozódott volt a világesemények felől, bármihez hozzá tudott szólni. Előadó képessége általában olyan magasfokú volt, hogy öröme telhetett mindenkinek abban, ha az ő vonzó, s kedvesen csengő szavait, mondatait hallgathatta. Most is örülök még annak, hogy én is azon szerencsések közé tartozhattam, kik az ő vonzó beszélgetéseit hallgathatták Ugyanebben a szerencsében volt része, — mikor én már felkerültem Sopronba, a tanítóképzőbe, — Kovács Sándor mostani püspök-lelkésznek, ki én utánam lett a felolvasója. Érdekes volt megfigyelni, hogy az öreg nagyasszony míg a napóleoni időkről oly mindenre pontosan kiter- jeszkedőleg tudott elbeszélgetni, a negyvennyolcas idők nagy eseményei már csak homályosan éltek emlékezetében, azokról nagyritkán szólott. Volt József nevű fitestvére, városi hivatalnok. Néki kilenc leánya volt, kiknek Zathureczky Zsófia volt a keresztanyjuk. A leánykák szüleiket korán elvesztették, így aztán ő lett az édes anyjuk, szerető gonddal és sok nevelő hozzáértéssel ő nevelte fel mind a kilencet, s közülök nyolcat férjhez is adott, a kilencedik, a legfiatalabb, a nagymíveltségű, bájos modorú Jolán, 27 éves korában, abban az időben halt meg, mikor édesanyám volt Z. Zsófia házvezetőnője. Én Z. Zsófia nevelt leányai közül Jolánon kívül még kettőt ismertem: Terézt, aki néhai Horváth Sándor győri lelkésznek lett melegszívű s csendeskedé- lyű felesége; s Jankát, Latesz József élettársát. Magasműveltségű nő volt. Őhozzá ragaszkodott Z. Zsófia legjobban, ez kereste fel őt otthonában legtöbbször, még akkor is, midőn Enesén, vagy Bezin lakott, ahol azidőben nagyobb bérletük volt, őreá is hagyta vég- rendeletileg mindenét, azt a kis emeletes házat is, mely ott áll ma is a Karmelitatér sarkában, s amelyben ő maga lakott, s amelyben én is növekedtem. Valami vonzó volt hallgatni, mikor az öreg úrnő elmesélgette nevelt leányai férjhezmenetelének történetét. Ha írói tehetséggel rendelkezném, ezekből a tö- ténetekből gyönyörű regényt írhattam volna. Az öreg úrinőnek előkelő, s kiterjedt rokonsága volt. Ezek közé tartozott Karsay Lajosné, Veöreös Etelka, Karsay Sándor püspök orvostestvérének özvegye gyermekével s nővérével. Karsay Lajosné gyermeke közül Jolán lett idővel a győri állami tanítóképző-intézet igazgatója, Zoltán pedig Téten volt főszolgabíró. Karsay Jolán testi-lelki jóbarátnője volt a megboldogult Zathureczky Jolánnak. Egy másik rokon volt Veöreös ügyvéd családja. Sok szép társasösszejövetel volt Z. Zsófia házánál, a rokonok zongoraszó mellett szépen elvigadoztak. Tavasz az erdőn. Említettem már, hogy gyönyörűen tudott zongorázni, remek darabokat játszott. — A lipcsei csata volt egyik legkedvesebb darabja. Észrevettem többször, hogy valahányszor zongorához ült, először mndig ezt a koráit játszotta el: Imádandó Isten ... — s mikor megkérdeztem tőle, hogy miért teszi ezt, azt felelte: — Ilyenkor, fiam, imádkozom, ez az én jó atyám által szerkesztett ének az én imádságom. Bizony kedves emlékek fűznek enge- met Z. Zsófiához, mert sok szépet és jót hallottam és tanultam az ő környezetében, sok régiséggel ismerkedtem meg. Az ő házánál láttam először olyan kezdetleges gyújtót, melynek fejét kénsavba kellett belemártani, s csak akkor lobbant lángra. Ott láttam egy régi lámpát is, melyről megjegyezte az öreg úrnő, hogy ennek a világításánál fogyasztotta el vacsoráját az ő asztaluknál a nagy Napóleon. Ezt a lámpát tanítókoromban nekem is adta, s nagy kár, hogy ez tőlem egyszer csak elveszelődött. Nemrégiben a győri belvárosi, régi temetőben járkáltam, keresgéltem Z. Zsófia és Z. Jolán síremlékét. Szerettem volna áldólag helyezni rájuk a kezeimet, de nem találtam rájuk. Legyen ez a néhány sor az ő szép emlékük felújítója. Szutter Dániel ny. ig.-tanitó. Tavaszi erdőn. Oly jólesik kóborolni a tavaszi erdőn. Tegnap itt még mindent halálba dermesztett a tél. Fagyott ágak, jégvirágos levelek roppantak a lépéseim alatt, zúzmara volt a fák halotti mirtusza. Kóbormadár is messze elkerülte. Amerre ma járok a télből nőtt, halálból éledt tavaszi erdőn, mindenütt élet köszönt felém. Haragoszöld fű puha bársonya fogja föl a lépteim neszét, hol a dermedt földön száraz avar volt a szemfedő. Széttépett ágak sebhelye behegedt, lehullott falevél jégmarta csonkjából új rügyek fakadnak. Tarka virág pompázik elárvult cserjék tövén. A náp melege a fagyporlasztott földből langyos párafelhőt, viráglombú fákból édes illatot szív. A sudár nyírfa törzsét apró bokrocskák ágai és fűszálak csiklandozzák, de ő mozdulatlan hallgatja az erdő dalát, amint a virágillattól bódult dalos madár nagy jókedvében tavaszi erdőn az Istent dicséri. Oly jól esik kóborolni a tavaszi erdőn. Benne mindig az élet Ígéretét látom. Azt az ígéretet, hogy az Isten szeretetének melege a dermedésből, a tél szenvedéséből, a zúzmara és jégtakaró helyén illatot, virágot, tavaszt támaszt. Tavaszi erdő, nincs téli erdő nélkül. Ha nem hull falevél, ha nem zuhan tépett ág, ha nincs fagy, jég és zúzmara, nincs száraz avar, akkor nincs bársonyos fű, nincs új rügyfa- kadás, nincs virágillat, nincs friss lomb sem tavaszi erdőn. Tavasz boldogságának ára a tél szenvedése. Száraz ágat is lehet látni a tavaszi erdőn. A sudár nyírfának, amelyik nem vállalta a tél szenvedését, amelyik ragaszkodott meddő hajtásához, s nem akarta azt lehullatni télben, nincs tavaszi ígérete. Üj hajtása csak akkor lehet, ha lehullatta a régit. Űj élet csak a régi halála árán fakad. Aki szenvedések idején megpróbáltatások telében nem akar megválni meddő életétől, annak sorsa száraz nyírfa sorsa tavaszi erdőn: Isten napjának melege korhasztja, esőjének áldása rothasztja. Meglátom-e ezt az ítéletet is a tavaszi erdőn? Oly jól esik kóborolni a tavaszi erdőn. Benne mindig békességet látok. Ha nem tépázza vihar ereje, nyugalma és csendessége menedékhely a világ zajától. Sudár szálfa, törpe bokor, bokor tövén kicsiny virág mind csendben végzik szolgálatukat. Árnyékot és illatot adnak. Csendes szolgálat lelkét találhatom meg a tavaszi erdőn. Jól esik kóborolni a tavaszi erdőn. Benne mindig útmutatást látok. Nézd a fiatal fa életét, mint az erdő minden te-
