Harangszó, 1939
1939-04-23 / 17. szám
132. HARANGSZÓ 1939. április 23. 30. évfolyam. A Harangszó olvasótábora köszönti kedves lapját 30 éves jubileuma alkalmából. Nagy idő egy egyházi lap életében is. Kis diákkezemmel szorítottam szívemhez első számát s fehérré vált sokunknak a haja, mióta a „Harangszó“ hófehér köntösű és hótiszta lelkű példányait lapozgatjuk. Vagyunk még egy páran, akik harminc év óta figyeljük a lap életét és működését s jól tudjuk mennyit harcolt a meg nem értés és félreértés fúriáival, de becsületét a harcok viharai csak emelték, mert a hit és emberszeretet van homlokára írva... Eszméi elszórva az egész országban élnek. A Harangszó 30 éven át mankója volt a szegény egyházaknak, orvosa a közvéleménynek, ügyvédje az elhagyottaknak és papja az egyházi öntudatnak. Csodálatos villamos hálózat volt a Harangszó. Beszőtte az egész országot s amely percben a Harangszóban megcsendült egy egyházi eszme vagy feljajdúlt egy egyházi panasz, abban a pillanatban végigrezgett a gondolat és érzés az országban legtávolabb lakó evangélikus szívben s kunyhóban és palotában visszhangja zendült az egyházi gondolatnak. A Harangszó csodálatosan végezte az egyházi öntudatnak, e finoman érzékeny idegrendszernek a munkáját az egész egyházzal mindig együttérző szív melegségével. A Harangszó szerkesztői hangyaszorgalommal és lélekben góliátok erejével küzdöttek meg a 30 év alatt az evangélikus lélek által bizony nem nagyon szántott ország talajával. Óriási munka volt a Harangszó szolgálata. Ezt a harcot vitézül állta a gárda. A 30 év alatt sok jeles kidőlt, helyükbe újak álltak. Az evangéliumi eszme varázslatos hatása, hogy harcosokat Ráth Mátyás evangélikus lelkész, az első magyarnyelvű újság megindítójának győri emlékműve. szül, akik egyetlen örökséget ismernek csupán: a hivatás és kötelességek örökségét ... Mi olvasók ragaszkodást, érdeklődést, szeretetet ígérünk a további működéshez, mert kiolvassuk a lap arcáról, a betűkből az ideál vallomását: a hit szilárd alapján álló, a szeretet tüzében lelkesülő, az élet ezer színében is Istent, szépséget és tisztaságot kereső lélek tanításait, mert kiolvassuk egyes számaiból az örök isteni ideál: az Üt, az Igazság és az Élet erejét és hatalmát.. . Csak tovább is e névvel, a Krisztus nevével előre!... hogy e lapé, a „Harangszó“-é s vele a miénk is legyen az élet, a jövő ... Erős várunk az Ür Isten!... A „Harangszó“-ra, olvasó táborára és szerkesztőire adja Isten gazdag áldását! Zemann Zoltán. Több olvasónk kívánságára bemutatjuk röviden szerkesztőbizottságunk tagjait. Lie. Fizély Ödön, a hazatért Somorja lelkésze; Irányi Kamill székes- fehérvári lelkész; Dr. Ittzés Zsigmond, ny. tiszti főorvos, egész- 'ségügyi főtanácsos, egyházmegyei felügyelő, a Dunántúli Luther-Szövetség világi elnöke; A fekeíe halár mentén ... Színmű három felvonásban. — Irta : dr. Schlitt Gyula. 13 10. JELENET. Bodó: Ne forgassatok fel semmit. Itt vagyok. Besurrantam, hogy valahogy belém ne harapjanak a vérebek. (A csendőrökre mutat.) Marusán: S az én házamba!? Bodó: Az én házamba jöttem, Marossy úr. Isteni és emberi jogon az enyém. Bitorlók vagytok mind. Az állam, te, mind, mind. Minden lélekzetvételtek e szobában lopás az enyémből. Rodescu: Elég. Verjétek vasra! , (Csendőrök meg akarják vasalni.) Zsuzsi: (Csendőrökhöz.) Hagyják. (Rodescuhoz.) Bilincs nélkül is elintézhetik az urak. Vigyék a börtönbe s tartsák őrizetben, mig döntenek ügyében. Rodescu: Előre hát Bodó úr! Bodó: Nem megyek. Verjenek agyon, de nem megyek. Szégyenlem ugyan a gyávaság gyilokja alatt kiszenvedni s inkább a kárhozat pokla gyötörne örökké, de elég volt. S ha elbírja a végzet, hogy az útszéli erkölcs irányítsa kezét, akkor teljesedjék be rajtam, de mielőtt végeznek velem, cselekedni fogok én is és hullám felett néhány oláhval kevesebben eszik a puliszkát. Gyertek hát, hitvány kutyák, gyertek... Legalább itt halok meg az én portámon. Marusán: Konok, a végletekig konok. Bodó: Addig leszünk makacsok, mígnem ősi földünk felett oszlik a köd, a bűn, a rothadt levegő, mely tolvajokat táplál. Rodescu: Csendőrök! /. csendőr: Mit cicázunk vele! (Bilincset vesz elő s Bodó keze után nyúl.) Gyerünk, komám! Bodó: Én rám bilincset!? Te...? Te barom! (Mellbe vágja a csendőrt, hogy hátravágódik.) Ki hozzámnyul halálfia! (Általános rémület.) Zsuzsi: (Bodó vállára teszi kezét.) Én kérem, menjen. Olyat csinál, mit már nem lehet jóvátenni. Menjen. Én kérem. Bodó: Menjünk hát. (Gyuri kioson.) Legyen egyszer nektek is dicsekedni valótok, de e hölgynek köszönjétek. (El, utána csendőrök.) 11. JELENET. Rodescu: Ez már igazán érthetetlen. Egy szavára olyan lett ez a duvad, mint a bárány. Hogy csinálta ezt, Zsuzsi? Zsuzsi: Magyart nem ököllel kell megfékezni. Rodescu: De tisztában van a magyarok természetrajzával! A kulcsot azonban én fordítom rá. Jöjjön Polgármester Ur. Nem hiszek én itt a szentnek se. (El Marusánnal.) Marusán: (Elmenőben Zsuzsihoz.) Gyanús vagy, leány, gyanús végig. 12. JELENET. Zsuzsi: (Julishoz.) A börtönőrt le kell itatni. Ügyesen csináld. Pálinkát adj neki s rumot, de ügyesen! Julis: Meglesz. Leitatom, hogy a hetedik mennyországban érzi magát s az angyalok kenik szemébe az álmot... s aztán? Zsuzsi: Még nem tudom..., de az őr minden esetre aludjon. Julis: Alszik az félórán belül, mint a mormota. (El.) 13. JELENET. Zsuzsi: A játék merész s már csak a vakmerőség segít. Marusánné: (Jön az ebédlőből.) Elvitték? Még most is remegek. Nem mertem kijönni. Szegény Bodó. Nem tudott nyugodni, mig nem érte utol a végzet. Zsuzsi: A hazáért szenvedni dicső végzet. S elvégre még csak a börtönben ül. Marusánné: Börtön után jön az akasztófa. Zsuzsi: Most jön az én kézfogóm, édesanyám. Bodó a börtönben s erre Rodescu úr megkéri a kezemet, ha még nem felejtette el az egyességet. Marusánné: Alig várja, olyan boldog.
