Harangszó, 1939
1939-03-26 / 13. szám
1939. március 26. HARANGSZÓ 1Ó1. zőbb formában Jelent meg. Csodálatos, hogy mennyi mondvacsinált kifogást hallottam! A leggyakoribb körülbelül így hangzott: Már olyan sokféle újság jár nekünk, a Tolnai, Barázda, Felvidéki Magyar Hírlap, Szövetkezeti Újság, elég az már nekünk, minek volna még egy felesleges újság. Hiába mondtam, hogy ezek közül egy sem evangélikus, süket fülekre talált. Szerettem volna mindenkinek megfelelni, de sok helyen csak hallgattam: éppen az a bajunk, hogy mi mindent elolvasunk, csak azt nem, amit kellene. Milyen keveset jelent sok evangélikus ember számára ez a szép jelző: evangélikus. Sokan hivatkoznak azokra a gazdasági bajokra, amelyek most a Felvidéken uralkodnak. Minden drágább lett, eladni pedig nem tudnak semmit, semmiből sem tudnak pénzt csinálni. Sajnos ez mind igaz, csak az volt az érthetetlen számomra, hogy éppen a szegényebb sorban levők nem hozták ezt elő, mert — amint mondták — az evangélikus újság számukra lelki szükséglet és a jobb módban élők húzták ki magukat az előfizetési kötelezettség alól. Ezt a kifogást legjobban egy bibliás asszony cáfolta meg, amikor panaszkodtam neki: „Úgy vagyunk a pénzzel, hogy sok soha sincs, de kevés az mindig van.“ Krisztus mindig csak ebből a kevésből akar. Érdekes volt egy rendőrnek a kifogása, aki azt mondta, hogy ő az egyházát szereti, szívesen is áldoz rá, mert abból haszna van, de az ilyen lapokra nem fizet elő, mert ebből nincs semmi haszna. Vájjon el lehet-e választani az evangélikus sajtót az egyháztól? Vájjon szereti-e az olyan az egyházát, aki az egyházi sajtót nem támogatja? Ezekkel a kérdésekkel nem volt tisztában ez a rendőr. Azonban a javára legyen mondva, a végén mégis előfizetett. Remélem, hogy már azóta nagy lelki haszonnal és gyönyörűséggel olvassa a Harangszót. Egyik legszomorúbb tapasztalatom egy gondnokkal volt. A kis gyülekezetben feltűnően sok volt az előfizető, csak éppen a gondnok nem akart előfizetni. Fukarságáról ismerte az egész falu a gyermektelen gondnokot. Hosszasan magyarázta, mennyire el van foglalva a gazdaságban és mennyire nincs ideje az olvasásra. „De hiszen a Harangszó csak hetenként egyszer jön és vasárnap délután csak van ideje a gondnok úrnak“ — érveltem erősen. Nem igen tudott válaszolni, csak azt nyögte ki, hogy szabad idejében a Bibliát szokta olvasni. Szomorúan és leverten távoztam ennek az egyházi hivatalnoknak a házából, de még az utcaajtóból visszakiáltottam: Nem olvassa maga a Bibliát sem, mert ha a Bibliát olvasná, előfizetne a Harangszóra. Egy másik gondnokkal is volt ilyen szomorú tapasztalatom. Beszélgetés közben megtudom, hogy milyen kiváló ember, szerénysége tiltotta, de azért elárulta, hogy ha ő nincs, a gyülekezet már régen elpusztult volna; amikor végül az előfizetésre került a sor, dicsősége hirtelen megsoványodott, panaszkodni kezdett, de végül könyörületből — alaposan megnézve a garast — egy negyedévre előfizetett. A gyülekezetben, ahol elég szép számmal volt előfizető, a gondnok volt az egyetlen negyedévi előfizető, de azt erősen kihangsúlyozta, hogy csak irántunk való irgalomból teszi. Ugyanez a gondnok a következő vasárnapon hosszúnak tartotta a félórás prédikácót és gondnoki méltóságához illőnek tartotta, hogy órájának magasra tartásával és kulcscsörgetéssel figyelmeztesse a szónokot, hogy jó lesz befejezni a hosszú tanítást. A hívek természetesen mind a szereplő gondnokra lettek figyelmesek. Az áhítatot igy sikerült megzavarnia a kötelességeit túlbuzgón teljesítő gondnoknak. Azonban hála Istennek, ezek a szomorú események egészen eltörpülnek a sok örvendetes tapasztalat mellett. Sohasem fogom elfelejteni egy postáskisasszony válaszát, amelyet a Harangszó felajánlása után tett. A hivatalában zavartuk, azt hittem haragos lesz és a kellemetlen vigécet elutasítja; amikor azonban megmondtam, hogy evangélikus lapról van szó, barátságos lett és valósággal dorgáló hangon mondta, hogy ő már régen szeretett volna előfizetni egy evangélikus lapra, mert tudja, hogy az ilyenből sok lelki haszna van az embernek, de mindezideig még nem figyelmeztette őt senki. Azután elmondta, hogy egy hosszú és súlyos betegségen ment keresztül, sokáig élethalál közt lebegett. Betegsége alatt valaki ajándékba hozott neki régi Harangszó példányokat. Súlyos betegsége alatt igy a Harangszó lett egyetlen vigasztalója, benne találta meg lelki békességét. ezért most kész örömest lép az előfizetők közé. Ez a beszélgetés egycsanásra szinte megsemmisítette összes eddigi szomorú aggodalmainkat és megvilágosította előttem, hogy missziói értelme van a Harangszó terjesztésének. Minden olvasót vád terhel, ha még nem hívta fel •vieharátiának figvelmét erre az evangélikus lapra, hadd zengjen bele minél több szívbe a hívogató harangszó, emberek ébredjetek és jertek kövessük Krisztust. Endreffy Zoltán. - - - - » A GOLGOTA FELÉ! Hitetlen, kőkemény szívek, Gúnykacaj... metsző és hideg, Vad átok zúg völgyön, hegyen, Kísérik drága Mesterem A Golgota felé! Közéjök álltam egykor én, Nem vett körül még semmi fény, S én... a sötét, a fénytelen, Kísértem drága Mesterem A Golgota felé! Kacagja öt a sokaság ... Hol itt a hit? Hol itt a vágy? Csak ellene ... mellette nem! Ügy kisérik szent Mesterem A Golgota felé! Közéjük álltam egykor én, Üldözte lelkem annyi rém, S kacagtam én is féktelen, S kísértem drága Mesterem A Golgúta felé! * ■u S a Mester egyszer hátranéz... S mely kőt emelt... megállt a kéz, S én rádöbbentem hirtelen: Miattam megy most Mesterem A Golgota felél S némán megálltam ekkor én, Szemet vakító volt a fény Mely fölvillant a Mesteren, S áttörtem én a tömegen A Golgota felé! Csöndes, szelíd asszonysereg ... Angyalszemükből könny pereg, Siratják Isten szent fiát. A Magdolnák s a Máriák, S kisérik drága Mesterem A Golgota felé! Közéjük állok mostan én, Üz már a vágy, a hit, remény, S örök hűséggel követem Imádott, drága Mesterem A Golgota felé! Haluszka Rózsa. OLVASSUK A BIBLIÁT Ésaiás-passió. 3. Az Úr szolgáidnak érkezése. Március 26. Ésaiás 52. 1—2. Ébredés. Lehetetlen ettől az egész 52. résztől megtagadnunk a virágvasárnapi eseményekkel való rokonságát. Ezért kerül sok ujjongó hangja ellenére a passióba. Itt épen arról az örvendező készülődésről van szó, amivel az Ür szolgáját várnia kell az ö népének, mert ez az igazi ébredés. Az Or felébreszti, de nem tétlenségre, hanem serény készülődésre azokat, akik az övéi. — Uram rázz fel bűneim sötétségéből és rabságából, hogy méltóképen fogadhassalak. Március 27. Ésaiás 52, 3—5. A múlt elfedezése. Az Úr szolgája azért érkezik el, mert az Ür nem a bűneinkről emlékezik meg. hanem az ő kegyelmes- sége szerint. Kivétel nélkül szereti az övéit és nem őket okolia többé, mert azért jött, hogy ö mindent magára vállaljon. Azoknak szól a múltnak ez a vigasztaló elfedezése, akik bűneik miatt ugyan, de végül mégis a könyörülő Ür nevéért is száműzetésben sínylődnek. — Uram add, hogy hozzám érkezésedkor necsak múltam fedeztessék el. hanem vele a Te neved gúnyoló! is elhallgassanak. Március 28. Ésaiás 52, 6—7. örömhír. Az Ür, az ő gúnyolt nevével szemben az ő igazi nevét akarja megismertetni Szolgája érkezésében. És ez a név nem más. mint ez: „Uralkodik a te Istened!“ Kell-e ennél nagyobb elégtétel az Ür nevének, de kell-e ennél nagyobb örömhír az Ür Szolgájának érkezésekor? Most már igazán nyilvánvaló lesz, kitől várjuk a békességet, szabadulást. — Uram, passiód szent idejében ne vond el tőlem se ezt a végtelen nagy örömöt, hogy veled érkezik hozzám teljes uralmad. Március 29. Ésaiás 52, 8—9. Sión visz- szaállitása. Óh nem tudnak a kőromok újjongani. Jeruzsálem és Sión gyüleke-
