Harangszó, 1938
1938-03-13 / 11. szám
84. HARANGSZÓ 1938. március 13. Ilus: És mikor kezdik építeni? Vagy már meg is kezdték? Évi: Ó, dehogy! Még csak a pénzt gyűjtik, építeni csak akkor fogják, ha a kellő pénz együtt lesz. Ilus: (hirtelen feláll, utána Évi is) Évikém, hiszen ez kitűnő gondolat! Ha a begyűlt perselypénzt elküldjük, akkor a vasgyári vasárnapi iskolások hálájának és szeretetének a filléreit is beleépítik a Luther-szoborba! Évi: Igen, és mi is hozzájárulunk ahhoz, hogy mielőbb megkezdhessék a Luther-szobor építését! Ilus: Évikém! — Gondoltam valamit! Keresztmamától még egy pengőt is kaptam, azt írta menjek el a cukrászdába és vegyek a kedvenc süteményeimből. El akartam menni, de már nem megyek. Lemondok a finom dobostortáról és ezt a pengőt is beledobom a perselybe. Hadd álljon mielőbb a Luther-szobor! 8 Pilléit l?órünl* csak minden magyar enan- gélikusfól a 2ufher szoborra. }{a ugyanis az 500 ezer magyar evangélikus mindegyike csak 8 fillért ad, már együtt van a szoborhoz szükséges 40.000 pengő. Kinek volna lelke 8 fillért megtagadni 2utk®r emlékétől, SZOBROT LUTHERNAK! Hogyan gyiijtsünk a Luther-szoborra ? Az állítandó Luther- szoborban minden magyar evangélikus ember egy fillérjének vagy 100 pengőjének benne kell lenni. Nem elég tehát március négy vasárnapjának templomi offer- tóriuma. Püspöki karunk különben is elrendelte a házankénti gyűjtést. Budapest a reá eső 10.000 pengőt úgy hozza össze, hogy minden presbiterének gyűjtőivet ad s elvárja, hogy a presbiter saját adományán kívül legalább 10 pengőt gyűjtsön. A diákoknak legalább egy P-őt kell lejenként gyűjteni. — Győrött az ifjúsági egyesület tagjai kopogtatnak be minden evangélikus családhoz. Van falu, ahol kidoboltatták a gyűjtést s viszi mindenki a gondnokhoz az adományát. Másutt a lelkész és tanító személyesen gyűjtenek. Gyűjthetnek a presbitérium, a nőegylet, leányegylet, cserkészcsapat tagjai. Mindegy, hogy ki és hogyan gyűjt. Az a fontos, hogy adjon mindenki. Tehetségéhez mérten, szívesen. Gyermekek gyűjtőivéül legügyesebb olyant használni, amilyent Erdélyi Ilona diósgyőrvasgyári tanítónő alkalmazott. Kockás papíron megrajzolni (ahol kevés a gyermek, maga a tanító kézzel, ahol sok, úgy nyomdai, vagy egyéb sokszorosítással) Luther nevét úgy, hogy a név vonalai 150 kockát öleljenek körül. A gyermek minden gyűjtött fillérért átszúrhat, vagy befesthet egy kockát. így egy gyermek egy gyűjtőíven könnyedén gyűjt 1.50 pengőt. Testvérek, meg kell mutatnunk, hogy a Luther-szobor szívügyünk és becsületbeli ügyünk! Afroi fraxúnK feje latéiig. A magyar nemzet sohasem íeledheti el azt a felmérhetetlen szolgálatot, amelyet nagybányai vitéz Horthy Miklós kormányzónk teljesített, mikor ezelőtt 18 esztendővel kiragadta az országot a kommunista bandák karmaiból. Isten hozzánk való kegyelmének egyik legújabb és leghatalmasabb jele az, hogy mikor a sír szélén tántorgott országunk, akkor küldötte el mentőül a hős férfiút! Legyen áldott érte az ő szent neve! Válassz. Kedves Hittestvér! Hogy mért emelünk Luthernak szobrot? — Hálából. Az egyházunk Istentől való, de megtisztításának emberi eszköze Luther volt. Hogy tékozlás annyi pénzt ércbe fektetni? Az is „tékozlás" volt, mikor Mária Magdolna drága nárdusolaját az utolsó cseppig Jézus lábára öntötte. De olvassa csak el mit felelt Jézus, mikor ezt egyesek tékozlásnak nevezték. Márk 14, 3—9. Hogy mért Budapesten emeljük fel a szobrot? Azért mert egy ilyen alkotásnak, amelyet az egész ország evangéli- kussága létesít, az ország szívében a fővárosban a helye. Itt fordul meg a legtöbb magyar és a legtöbb külföldi. Hogy honnan veszünk ennyi pénzt? 40.000 pengő kétségkívül nagy pénz. De gondolja meg, hogy ha nem ad is minden evangélikus 10 pengőt — mint ahogy ön ennyit adott — ha minden magyar evangélikus csak 10 fillért ad, már az is 5'OJJOO pengő. Ha majd — talán még ez évben — meg fog állni Budapest-deáktéri templomunk előtti téren s elgyönyörködik az ott magasodó gyönyörű Luther-szo- borban, — nekünk ad igazat. És nem bánja meg, hogy 10 pengőt adott rá! Nem árva többé a magyar! Szétszórt hajával, csapzott homlokával Áll a viharban maga, a magyar.. .1 írta egykor a 48-as idők legnagyobb lantosa Petőfi. Valóban, sokáig úgy volt, hogy árvák vagyunk Európa földjén. Ügy éreztük magunkat, mint mikor egy apátlan-anyát- lan gyermek idegenbe téved. Értetlenül nézi mindenki. Nem ért senkit, őt sem érti meg senki. Most már tudjuk, hogy nem vagyunk árvák; Vannak rokonaink Európában is. A finn és észt evangélikus nép. Az ő életük is csupa szenvedés volt. Nyomorgatta őket a nagy orosz medve. De ma már szabadok. A finn és észt nép tudja, hogy mi hozzá tartozunk. Ott fönn északon számontartanak minket s imádkoznak értünk. Barátságunknak nemcsak érzelmi értékeik vannak, hanem kézzelfogható haszna is. Egyre sűrűbb közöttünk az érintkezés. Szó van arról is, hogy falusi népünk is kapcsolódjék bele a finn-észt-magyar testvéri érintkezés áldásaiba. Hisszük, hogy ide- vonatkozólag hamarosan többet is írhatunk. Ha pedig egyszer netán újra lángba- borúlna Európa, északi testvéreink bizonnyal tudni fogják, hogy hova álljanak! Egy elitéit lelkész. Köztudomású, hogy Hitler politikailag és gazdaságilag talpra állította Németországot. De az is bizonyos, hogy Hitler egyik-másik megszédült alvezére helytelen útakra tévedt. Különösen abban, hogy az egyháznak is parancsolni akar. Még a tekintetben is, hogy az egyház mit prédikáljon. Azok az evangélikusok, akik Istennek akartak inkább engedni, hogynem az embereknek, a hitvalló keresztyének táborába tömörültek! E bátor hitvallók egyik vezére Niemöller Márton Berlin- dahlemi lelkész volt. Niemöller a háború
