Harangszó, 1938
1938-02-27 / 9. szám
1938. február 27. HARANGSZÓ 69. OLVASSUK A BIBLIÁT A keresztyén ember reménysége. 3. Isten gyermeke. Február 27. Elszakad e világtól. Lk. 9, 57—62. Amikor látjuk, hogy Isten milyen nagy szeretettel vesz minket körül és örök időkre gondoskodik rólunk, az ő országát adja nekünk — eltelik a szívünk örömmel és büszkeséggel: ime drágák vagyunk Isten szemében. Köny- nyen elfelejtem, hogy Isten tőlem is vár valamit, még pedig nagyon is sokat: a világtól való teljes elszakadást. Ez azt jelenti, hogy semmi se szabad eltérítsen a Krisztus engedelmes követésétől. Mindennél drágább előttem az ö hívó szava: „Kövess engem!“ Aki Isten uralma alatt van, csak egyetlen egy irányt ismer: előre! Aki a múlt romjaira visszatekint- get alkalmatlan az Isten országára. Aki nem tud elszakadni ó embere bűnös világától és sajnálkozva néz vissza, kővé mered az ő lelkében, mint Lót felesége Sodoma-Gomora határában, s többé nem hallja meg az Ür Jézus hívó szavát. Február 28. Cselekszik. Mt. 7, 21. A keresztyén embernek cselekedni kell, különben nem remélheti Isten kegyelmi ígéretének őreánézve való beteljesülését. Isten előtt nem használ semmit kegyes beszédmodorom, az ő ügyéért való forró lelkesedésem sem, még az sem, ha nagyszerű ismereteim vannak is Isten dolgairól. Az egyetlen magatartás, amit Isten megkíván tőlem: akaratának feltétlen engedelmes cselekvése. Jó dolog megvizsgálnom magamat: vájjon csak külső máz-e keresztyénségem, vagy pedig életemet átható valóság? Március 1. Bizonyságot tesz. Mt. 10, 32—33. Minden földi igazságtalanság között egyetlen reménysége a hívő embernek az, hogy „van szószólónk az Atyánál“ az Ür Jézus Krisztus. De nem remélheti az Atyánál való védelmét senki, aki itt e földön megtagadta az Ür Jézust az emberek előtt, mert azt az Ür Jézus is megtagadja: „soha sem ismertelek titeket.“ A keresztyén embernek bátor bizonyságtevőnek kell lennie. Mikor Isten alkalmat ad rá és kívánja tőled, mikor szorongat a Lélek a bizonyságtevésre megteszed-e, családod körében, munkaterületeden, társaságban, vagy akár e világ bírái előtt is? Március 2. Valóban gyermek. Mk. 10, 15. Nehogy azt higyjük azonban, hogy mi magunk tehetünk valamit azért, hogy az Isten országába juthassunk. Az Ür Jézus azt mondja, hogy oda csak „gyermekek“ juthatnak; azok, akik gyermekek tudnak lenni valóban Istennel szemben Akik kételkedés nélkül bíznak Atyjukban, teljesen reá tudják bízni magukat, s mindent, az Ő országát is kegyelmi ajándékként, hittel és hálás szívvel fogadják el Isten Atyai kezéből. Március 3. Minden megadatik néki. 3% zsolt 4—5. Egész, keresztyén életemnek alapvető lényege az, hogy annyira szeretem Istent, hogy egyedül őbenne gyönyörködöm. Nem tudok betelni Isten jóságával,, szentségével, irántam való nagy 'irgalmasságával.. Soha nem elég nekem igéjét olvasni, hallgatni, ő vele beszélgetni, az ő kedvében járni. Legtöbb keresztyén embernek azért olyan sivár a lelki élete, mert kötelességszerű a keresztyénsége. Ez is a sátán munkája bennünk. Elhiteti velünk, hogy Istennek is eleget lehet tenni s ha elolvasom a napi részt a bibliámból, ha imádkoztam, és templomban voltam, eleget tettem Istennek, s ő nem kívánhat többet tőlem. Isten egész érzésvilágodat magához akarja kapcsolni, egyedül benne gyönyörködhetsz. Csak ekkor nem késik ígérete: „megadja néked szíved kéréseit.“ Március 4. Nem e világból való. Ján. 17, 14—16. Isten e világba helyezett minket, Leikéből való lelket adott belénk, hogy hordozói legyünk az ő Szentlelké- nek e világban. Nem akarja, hogy e világban elvesszünk, visszavár örökkévaló hajlékába minket. Aki Vele szövetséget kötött az nem e világból való, nem e világ és annak javai a legfőbb érték előtte, hanem őt a gonosztól megőrző szent Isten. Érzed-e, hogy csak jövevény vagy e világban s egész lelked Istenhez vágyik vissza? Március 5. El nem vész. Ján. 10, 28— 29. Isten gyermekének örökéletre való életbiztosítása van, maga az Ür Jézus írta azt alá érette kifolyt oiros vérével. Meg van írva, hogy az ö juhai soha, örökké él nem vesznek és senki ki nem ragadja őket az Ő kezéből. Adhat-e ennél nagyobb jót az övéinek? Érzed-e, hogy csak ez az egyetlen, megnyugtató megoldás számodra? Bármi is érjen ebben a zűrzavaros, bizonytalan világban, törhet rám e világ minden gonoszsága, a Sátánnak minden ádáz fegyvere, tudom, hogy az én Atyám tart és véd meg engem. Molnár Sándor. KARCOLATOK Két vég rendelei. öregembert temettek az egyik gyülekezetben. A gyülekezet néma volt, mert nem volt szabad énekelnie. Az elhunyt ugyanis végrende- Ietileg meghagyta, hogy koporsója fölött ne legyen ének. Nem is volt. * Ugyanazon a héten másik gyülekezetben temettek egy földbirtokost. Az elhunyt messze földön arról volt híres, hogy szeretett énekelni. Énekeskönyvünknek ma jd- nem valamennyi énekét könyv nélkül tudta. Végrendeletében meghagyta, hogy kedves énekeskönyvét vele együtt temessék el. Ügy is lett. A holtak felett nem akarunk ítélkezni. Csupán az élők okulására közöljük ezt a két jellemző esetet. Evangélikus nyomdatulajdonos járási székhelyen biztos megélhetést talál. Cím a kiadóhivatalban. 1—1 HETIEBÚNIEA Budapest XIII. kerületét a kormányzó hitvese érdemeinek megörökítésére Magdolna-városnak nevezték el. — Hó- man kultuszminiszter kiosztotta a Horthy Miklós ösztöndíjat. — A tótok önkormányzatot követelnek Prágától. — A Hit- ler-Schuschnigg találkozó élénken foglalkoztatja Európa diplomáciáját. A találkozás hatására átalakult az osztrák kormány. Seyss Inguart belügy-, Schmidt Guidó külügyminiszter lett. Az új megegyezés biztosítja Ausztria függetlenségét. — Hitler február 20.-án erélyes békebeszédet mondott. — Az új román kormány magasrangú bírókat állított a városok és megyék élére. — Eden, angol külügyminiszter lemondott. — Chamberlain angol miniszterelnök az angololasz viszony sürgős megoldását szorgalmazza. — A spanyol nemzeti csapatok előnyomulnak Terűéinél. — Sztálin szovjetdiktátor erélyesebb kommunista propagandát sürget. — A japán-kínai háború legnagyobb csatája tombol a Jangcse folyamtól északra. Japán általános mozgósításra készül. Az egyházi esztendő Ötvened vasárnap. Lukács 18, 31—43. Adjunk hálát: Hogy értünk önként elindult a Golgota felé. Hogy szenvedéseinek áldásában minket is részeltet. Hogy néki van hatalma a vak szemek megnyitására. Könyörögjünk: Hogy tegyen minket is látóvá. Hogy szenvedések útján ö legyen a mi erőnk. Hogy megváltói érdeme ne legyen hiábavaló rajtunk. Ámen. HIEEK Lelkészeink figyelmébe! Lelkészeink közül sokan fordulnak hozzánk azzal a kérdéssel, hogy milyen az új lelkészi egyenruha. Megnyugtatásul közöljük, hogy az országos Lelkészegyesület — tudtunkkal — meg fogja rajzoltatni az egyenruhát s azt a Harangszó mintának közli majd. Kitüntetés. A kormányzó Podhradszky János fejérkomáromi esperesnek — a szövetkezeti élet terén évek hosszú során át kifejtett tevékenysége elismeréséül — koronás bronzérmet •adományozott. Dr. N. Christananda hindu misszionárius március 1.-én Magyarországra érkezik és minden gyülekezetét meglátogat és előadást tart ahová meghívják. Igénylési bejelentések Danhauser László titkár címén Budapest, VI. Bajza-u. 45.