Harangszó, 1938
1938-02-06 / 6. szám
1938. február 6. HARANGSZÓ 45. tudta senki jobban lefordítani a refor- imáció diadalénekét. * Örökösen dolgozott. Maga mondta a imúlt nyáron, hogy még legalább 40 évre 'való összegyűjtött s feldolgozásra váró tegyháztörténelmi anyaga van. íróasztalán tornyok voltak könyvekből. S a tor- myok között dolgozott hangyaszorgalommal Payr Sándor. Művei száma — .számtalan. ♦ Rendkívül sokoldolú ember volt. Tu- >dós, költő, zenész stb. Lelke mindig ter- rvekkel volt tele. Aki a soproni Csengery rutcában rövid sétái alkalmával találkozott vele, alig győzte hallgatni gazdag lelkének sok mondanivalóját. * Utolsó műve a Zrínyi prókátora, ta rvaly jelent meg a Harangszó hasábjain. ,„Ez lesz a hattyúdalom...“ írta akkoriéban a szerkesztőnek. Legutolsó írása pe- >dig a Harangszó-Naptárban megjelent Eklézsia humora volt. * Könyvtárra menő könyvet írt. Anyagi (haszna sohasem volt belőle. Nem is az rvolt a célja. Maga a munka volt a gyö- ínyörűsége. * „Csak három hetet adna még az Is- tten“, mondogatta, mikor a halál már a (küszöbön ült. Három hét alatt elkészült Avolna utolsó kedves művével, melyet a iZengedező Mennyei Kar-ról, az énekesikönyvről akart írni. * Utoljára felöltöztette magát és sorira elbúcsúzott kedves könyveitől. Azután I' S | ---------------------------------lefek üdt. Énekelt, imádkozott. „Vigyázzatok egymásra“, — intette övéit. „Különösen János apostol leveleit olvassátok.“ És meghalt a szeretet, a hűség és tudás csendes, szerény embere. ' * Lantod, tollad megállt itt lent, Bízassál sokra odafent. Payr Sándor! Isten veled!! OLVASSUK A BIBLIÁT Nekem testet adott! Február 6. Az Isten alkotó művészetének büszkesége. I. Móz. 1, 26—31. Képtárlatokon csodálkozó szemmel gyönyörködünk nagy mesterek képein. Hatalmas szobrok tövében imádkozó hódolattal gondolunk azok alkotójára. Élethű fényképek szemlélése során elismerően gondolunk a gépek alkotóerejének szintén korlátlan hatalmára. De egy masza- tos, azonban az Isten képére és hasonlatosságára teremtett kis gyermek mellett, mégis eltörpül a legnagyszerűbb kép, szobor és fénykép. Amazoknak csak mű-lelkük van, emennek élő lelke. Az Isten alkotó művészetének büszkesége Te vagy! Február 7. Testünk tagjainak kétféle szolgálati lehetősége. Róm. 6, 19—23. Vagy-vagy! Vagy a hamisságnak, vagy az igazságnak! Kezeddel üthetsz, de simogathatsz is. Szíveddel gyűlölhetsz, de szerethetsz is. Lábaddal mehetsz bűntanyára, de templomba is. Száddal átkozód- hatsz, de áldhatsz is. Kétféle szolgálat, kétféle lehetőség! Azt tudod, érzed, melyiket akarja az Isten. Szánd oda tagjaidat szolgáiul az igazságnak a megszen- teltetésére! Február 8. A bűn legyőzése. Róm. fi, 12—18. A bűn uralkodni akar a test felett. Az emberi test gépezetének ércsöveiben a bűn benzinje a hajtó erő. Ilyenformán az emberi test a bűn rabszolgája lett. Az uralkodik, mi pedig engedelmeskedünk. Szét kell tépnünk a rabszolga-bilincseket. Le kell állnunk mint kifáradt mozdony és szomjas lélekkel új hajtóerőt, nemesebb gőzt felvennünk. Meg kell telnünk Szent Lélekkel, hogy az kiszoríthassa testünk gépezetének ércsöveiből a bűn hajtó-erejét és Isten uralkodjék testünk felett. Február 9. Beszennyezett test. Ján. 8, 1—11. Jézus szomorúan lehajtja fejét és kusza vonásokat ír a földre. Szeretne eltűnni. Nem bírja az ilyen beszédet és gondolatokat. Kimondhatatlan fájdalom számára, hogy az ember beszennyezi testét, a Szentlélek templomát. Vájjon Te hova néznél és mit csinálnál, ha eléd tartaná a 6. parancsolat tükrét?! Bűnbánóan lehajtanád te is fejedet és nagv zavarodban kusza vonásokkal firkálnál szótlanul a földön?! Krisztus kegyelmes de keményen mondja: „Többé ne vétkezzél!“ Február 10. Zabolázd meg nyelvedet! Jak. 3, 1—10. Parányi kis eldugott csavar testednek hatalmas gépén s mégis milvpn nagv a jelentősége! Milyen sivár lenne életed nyelv nélkül! És mégis, — mennvivel kevesebb lenne a bűnöd, a naponkénti vétked és haragod, ha nyelved nem lenne. Zabolázd meg nyelvedet mint tajtékzó paripáidat! Halálos méreg helyett töltsd meg szelídséggel, jóindulattal. Légy erős kormányosa! — Kérem, mondja el mire alapítja a gyanúját? Várkonyi beszélni kezdett. — Dénes haszontalan ember volt. Az apja sorra szedte i fel a kölcsönöket, hogy a fia adósságait rendezze. A birtokot miegterhelte. Pedig ezer holdja volt. De Dénes könnyelműsége nem ismert határt. Csak lumpolt, tivornyázott s a végén becs- ; telenséget is elkövetett. Apja nevére váltót hamisított oly nagy összegről, hogy azt a birtok már nem bírta el. Apja, az én öcsém, öngyilkos lett, Dénes meg eltűnt erről a vidékről. Most két éve beállított hozzám. Minden jót ígért, hát befogadtam a házba s kilátásba helyeztem, hogy az apja birtokából megvett ötszázholdat ráhagyom, ha becsületes életet él. Eleinte [ jól is ment minden. De aztán kezdődött a régi. A lumpolás, ‘ kártya, ló, asszony, meg mit tudom én, mi minden? Nemrég ezer pengő kártya adósságot fizettem ki. Ma pedig háromezret kért, mert tegnap a fővárosban volt s ott becsületszóra [vesztett. Az orvos közbeszólt. I — Tegnap volt Pesten? — Azt mondta. — Hát ezt megcáfolom. Magam láttam lóháton a falu dban reggel s délután újból találkoztam vele. Pesten tehát nem il lehetett. — íme, ez egy újabb bizonyság a gyanúm mellett. De í folytatom tovább. — A mai posta között kezembe akadt a kerekedelmi dbank nyomtatott felírású levélboritéka. De hogy a fájdalom p elővett, visszatettem a többihez s ledőltem a divánra. Közben 9 Péter behozta az uzsonnámat s valahogy leverte a leveleket, Ba kávéval még végig is öntötte őket. Mikor kis idő múlva [jobban lettem, kerestem azt a levelet, de sehol sem találtam I Eltűnt. Mikor később öcsém felkeresett, neki előhoztam ezt a 1 furcsa esetet, mire azt felelte, bizonyosan rosszul láttam, vagy p olvastam el az írást. Ekkor kérte az előbb említett összeget. !S valahogy a végrendeletre terelte a szót. Hogy írtam-e már? IS kire mit hagyok? Mit kap ő? Persze, megmondottam, hogy ő csak azt az ötszázat kapja, de csak úgv. ha méltó lesz rá. Láttam, nagyon rosszúl esett ez neki. Majd azt kérdezte, mikor írom meg a végrendeletemet? Mire azt feleltem,, lehet, hogy ma, vagy holnap, de mindenesetre a közeli napokban, mert érzem, az erőm rohamosan fogy. Aztán távozott. Elutazott a fővárosba, hogy eleget tegyen a becsületének, de holnap este megérkezik. Ennyi az egész. S úgy hiszem, éppen elég ahhoz, hogy a gvanum rá terelődjön. Az orvos rákönyökölt az asztalra s elgondolkozott. Várkonyi némán függesztette rá a szemét. Végre az orvos megszólalt. — A feltevésének teljes mértékben igazat adok. Sőt határozottan merem állítani, Dénes lesz az értelmi szerzője az egésznek. — Mit tegyünk most? — Vigyázva és óvatosan kell eljárnunk, nehogy megelőzzenek s tervüket végrehajtsák, vagy gyanút fogva, elmenekülhessenek. Szerintem, azon kell lennünk, hogy leleplezhessük őket. — Helyes. És hogy gondolja ezt doktor úr? — Kissé körülményes lesz, de ha beleegyezik Várkonyi úr, a sikert garantálom. — Beleegyezésemet adom már előre is. — A tervem a következő. Az ön szervezetében annyi a méreg, hogy félek, komoly veszedelemmel fog járni. Én itt nem tudnám alapos kúra alá venni, de tervem ellen is volna. Az a tervem, hogy egy jóhírű szanatóriumba viszem, hol pár hónap alatt teljesen helyre jön. Itt semmi körülmények közt nem maradhat, mert ezer veszély környékezi. Ami ma nem sikerült, sikerülni fog holnap vagy holnap után. De az se lesz jó, ha egyszerűen csak itt hagyja ezt a helyet s bevonul a szanatóriumba. Lehet, hogy kilesnék, hova megy s pénzért ott is akadhat gazember, ki eszköznek felhasználható. Ha meg ott nem érik el céljukat, úgy fennáll az eshetőség, hogy később lépnek akcióba s tervüket végrehajtsák. (Folytatjuk.)
