Harangszó, 1938

1938-12-25 / 52. szám

mV\inán í,u 1 i Fro t. La p" •Kiadóhivatal «a rainknak olyan szívet, mellyel a legna­gyobb bűnös, a legszerencsétlenebb lé­lek állapotába is bele tudjanak helyez­kedni, lépjenek arra a legutolsó, leg­alsó lépcsőfokra s emeljék fel ezeket Istenhez, ahogyan az Ur Jézus is fel­emel és, meggyógyít mindenkit. Ömöl­jön át az ő lelki erejök az egész ma­gyar protestáns egyházakra. S legyen a mi egyházunk is az övékhez hasonló, élő egyház. ürömmel olvastam arról, hogy ifjú­ságunkat csereakció révén Finnországba viszik! Menjenek ezek az ifjak s lássák azt, hogy hogyan lehet megállni s bé­kén élni, ott hol minden oldalról a val- lástalanság, a vörös rém ütötte fel fe­jét. Lássák azt, hogyan lehet Istent di­csérni magasztalni, mikor a szomszéd ország tagadja Isten léteiét. Lássa azt, mire lehet menni az életben Isten se­gítségével s hová jut az a nemzet, mely­nek nem kelt az Isten! Menjenek, lás­sanak, tanuljanak s adja Isten, hogy őrajtuk keresztül ő általuk induljon meg a magyar felébredés. A finn nemzet előtt nem ismeretlen a mi veszteségünk, hisz ők 600 eszten­deig voltak svéd, 100 évig orosz uralom alatt. A finnek azonban azt mondják nekünk: Trianonról nem beszélni, nem panaszkodni kell, hanem némán dolgoz­ni a nép megerősítésén, nehogy az erő­sebb népek teljesen összeroppantsanak minket! Amint látjuk a 700 esztendei elnyomás után a finneknek is eljött a leitámadás, de ezt a feltámadást meg­előzte a lelki felébredés. Addig míg ná­lunk is meg nem indul s ki nem hajt a lelki felébredés, a nemzet, a haza fel­támadásán hiába sóvárgunk, hiába vá­gyunk rá! Adja az Isten, hogy hazánkban a megindult igaz,, mély vallásosság min­dig nagyobb legyen s a nép mindig szé­lesebb részeit hassa át! Legyen a mi szép országunk Isten szölőskertje, melyben Isten munkásai ültessék és ápolják az Igét. S ha ilyen imádkozó szívvel, csendesen dolgozunk, akkor remélhetjük hazánk feltámadását. (Vege.) PÁLYÁZAT. A maglódi evangélikus egyházközség pályázatot hirdet az eltávozás folytán megüresedett másodtanítói állásra. Az állás államsegélyes. Lakás természetben. Kötelessége a reá bízott osztályok ve­zetése, belmissziói tevékenység és szük­ség esetén magyar és tót kántorizálás, dalárda vezetése. Pályázati határidő a lap megjelenésétől számított 21 nap. Kellően felszerelt kérvények válaszVbé- lyeggel Evangélikus Lelkészi Hivatal, Maglód címre küldendők. 1—1 Házát, szobáját, bútorát, olcsón, tar­tósan, szépen festi Pokker Ferenc festő és mázoló Szombathely, Kőszegi­utca 16—-25. U~J4 HARANGSZÓ 193$. december 25. A HARANGSZÓ iulafHonúí képi . győri B/tROSS-NYOfifDjl elsőrangú felszerelés nél fogva szépen, gyorsan és olcsón készít o/sdgo könyvei, vagy bármely nyomtatvány MOST JELENT MEG új bővített IV. kiadásban Dr. Ravasz László: „GONDOLATOK“ című műve a szerző arcképével. A mű árai: Egész vászon kötésben P 4.20 Műbőr kötésben P 6.50 Amatőr kötésben szerző aláírásával P 15.— Megrendelhető a Bethlen Gábor irodalmi és nyomdai rt. könyvkereskedésében Budapest, IX., Kálvin-tér8. A* Új Id<k, Herczeg Ferenc szépirodalmi heti­lapjának kiadóhivatala (Budapest, VI., Andrássy-út 16.) díjtalanul küld mutatványszámot. Előfizetési dij negyedévre 6'40 P. Az Új Idők minden előfizetőjét értékes lexikon-sorozattal ajándékozza meg. Az eredeti kisméretű r Luther­»» Erzsébet“ drogériában Győr, Kazlnczl-ulca 1. Aki e hirdetést felmutatja, vásárlásnál 3 százalék engedményben részesül I UJ MINIATŰR ÉNEKES VÁSZON-, DISZ ÉS BŐRKÖTÉSBEN IMAKÖNYV, UJTESTAMENTUMOK BIBLIÁK minden nagyságban BIBLIAI FALI MONDÁSOK Lutherrózsa BIBLIAI JELZŐK, KÉPECSKÉK EGYHÁZI MŰVEK NÉPMŰVELŐ és TOVÁBBKÉPZŐ MŰVEK MŰKEDVELŐI ELŐADÁSOKRA SZÍNDARABOK NYOMTATVÁNYOK, ÍRÓSZEREK, BÉLYEGZŐK KISS TIVADAR könyvkereskedésében PÁPA '4 Dunántúli Szakácskönyvet három pengő beküldése ellenében bérmentve szállítja : NAGY FERENCNÉ SOPRON, CSENGERI-U. 65. ». 4-5 állandóan kaphatók. Viszonteladóknak darabja 35 fillér. — Cím: Jánosa Lajos vésnőki mfiintézete. Bélyegzők, Jelvények ée záezlAezegek gyártása. Szombathely, Püspök-baaár Payr Gusztáv Csorna. Vállalok temp­lomtorony újra fedését és javítását, vil­lámhárító felszerelését, templomok fűté­sét, ha nincs kémény, eternit kéményt készítek. Kályháim már több templom­ban üzemben vannak. Vállalok bádogos munkákat és vízvezeték szerelését, kézi- és motor-hajtású szivattyúkkal, a leg­jobb és legolcsóbb kivitelben. 1—15 Szappan, fésű, kölnivíz, pariöm és borotválkozó eszközök nagy választékban, ” legolcsóbb napi áron kaphatók az „Béthel“ diakonisszaállomás Kőszeg Felvesz egész éven át üdülést, gyógy lást keresőket. Lábbadozó betegeket Alpesi klíma, diéta, ápolás. Tájékoztató küld. Cím: Béthel diakonisszaállomá Kőszeg. Vas megye. 14—2 VIRÁGOT, KOSZORÚT __ legolcsóbban ^TIXIÉ-től GYŐR, Deák-u. 6. Telefon 9-46. — Aki a , Harangszó *-ra hivatkozik, 10% engedményt kap I ZONGORÁK, pianinók és harmóniu mok eladása, vétele. Mendöl Ernőm evangélikus cég, Budapest, VIII. Bezeré di-utca 10. Telefon: 14-64-11. 2— MIT NYÚJT AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZKERÜ­LETEK JÓLÉTI EGYESÜLETE ? A családban előforduló halálesetkor temet­kezési segélyt. Kiházasitási, tanulmányi és neveltetési segélyt. Elet, nyugdíj, tűz, jég, betörés, baleset, sza­vatosság, gyár, autó biztosításainak a legolcsóbb díjtételét. A tagok érdekeit a Jóléti Egyesület gondos figyelemmel segíti elő. Evangélikus egyházát támogatja mindenki, aki a Jóléti Egyesületet felkarolja. Hívja fel mindenki a hittostvérek figyolmé a Jóléti Egyesületre, Felvilágosítással és tájékoztatással szolgá az egyesület központja: Budapest, IV. H&jó-uU 8 —10. (Ev. bórház ) Telefon: -86-3-38 valami a kerületi fiókok: Békéscsaba, Debrecen, Győ Kaposvár, Miskolc, Pécs, Szeged, Székesfehérvár Szombathely, Szolnok. Minden egyházközségbe megbízottai vannak az egyesületnek Állandóan felveszünk és foglalkozta unk megfelelő jaradalmarással tagszerzoket. nőket isi Szerkesztő-bizottság: Lie. Fizély Ödön, Irányi Kamill, dr. Ittzés Zsigmond, Marcsek János, Németh Károly, dr. Schlitt Gyula, Szende Ernő, Szuchovszky Gyula, Túróczy Zoltán, Vargha Sándor. Felelős szerkesztő és kiadó: Szabó József. A lap elfogadása előfizetési kötelezet séggel jár. Kéziratot nem küldünk vissza. Baross-nyomda (Harangszó nyomdája Uösaly és Koncz. Telefon: 7-63.

Next

/
Thumbnails
Contents