Harangszó, 1938
1938-12-18 / 51. szám
406 HARANGSZÓ 1938. december 18. Finn-magyar nyelvtan. Hírt adtunk már arról, hogy a Harangszó dr. Győrffy Béla felpéci lelkész szerkesztésében népszerű és olcsó finn-magyar nyelvtant ad ki. Örömmel közöljük, hogy a nyelvtan munkálatai tervszerűen haladnak s a könyv április l.-re megjelenik. Űj szerkesztőbizottsági tagok. A felvidéki országrész visszatérése szükségessé tette szerkesztőbizottságunk kibővítését. Lapunk szerkesztőbizottságának új tagjai: Lie. Fizély Ödön, somorjai és Varga Sándor rozsnyói lelkész. Oj munkásainkat szeretettel köszöntjük s szolgálatukra Isten áldását kérjük. Győr—Révkomárom. December 11.-én a győri gyülekezet 37 tagú küldöttsége meglátogatta a felszabadult Révkomárom evangélikus gyülekezetét. A délelőtti istentiszteleten Túróczy Zoltán győri lelkész prédikált, aki a révkomáromi gyülekezetben kezdte annak idején lelkészi szolgálatát. — Utána a révkomáromi nőegylet megvendégelte a győri vendégeket, akiknek nevében Hőfer Vilmos egyházközségi felügyelő mondott köszönetét a szerető fogadtatásért. D. Kapi Béla püspök Buthi Dénest Enyingre küldötte ki segédlelkésznek. Celldömölk. Az ifjúsági egyesület otthona nagytermében jól sikerült mikulás estet rendezett, amelyen egyfelvonásos darabok, monológok, mikulási meglepetések voltak a műsoron. — Az ifjúsági egyesület rendezésében minden ádventi vasárnap este vallásos estek vannak az otthon nagytermében, amelyen a helyi lelkészek előadással, az énekkar énekszámokkal, a leánytagok pedig szavalatokkal működnek közre. — A gyülekezetben minden csütörtök este az egész gyülekezet számára bibliaóra van. — Az egyházmegye lelkészei, felügyelői és tanítói számára közös értékezlet volt hétfőn, december 12.-én az új törvények háztartási részének megbeszélésére. Zalaistvánd. Az Ostffyasszonyfára elhívott Nagy István lelkész helyére a gyülekezet f. hó 11.-én tartott leíkészválasz- tó közgyűlésen egyhangúlag Kutas Elek celldömölki segédlelkészt hívta meg lelkipásztornak, akinek beiktatása előreláthatólag január elején lesz. Tokorcs. December 4.-én vallásos ünnepély volt a gyülekezetben, amelyen elő- és utófohászt Kutas Elek segédlelkész mondott, előadást Hubert István segédlelkész tartott, szavalattal Macso- tay Irma és Kovács Edit celldömölki ifjúsági egyesületi tagok működtek közre. Kemenessömjén. December 11.-én jól sikerült vallásos est volt a gyülekezetben Pap Sándor tanító rendezésében, amelyen Kutas Elek segédlelkész tartott előadást. Az alkalmi énekkar énekszámokkal, iskolásgyermekek szavalatokkal működtek közre. Takácsi. A szokott vallásos estét advent második vasárnapján tartotta. Előadást tartott Bácsi Sándor pápai lelkész. Szavaltak: Horváth Irma képzős, Paksi Ida, Márton Lajos, Kalmár Boriska és Nagy Sándor. Szólót énekelt Gottlieb Etus. Az ifjúság két énekszámmal szerepelt. Bük. (Sopron vm.) A gyülekezet ád- vent harmadik vasárnapján, december 11.-én vallásos estet tartott. Előadást tartott Kutas Kálmán szombathelyi lelkész „Magyar ádvent“ címmel. Szavalt: Balogh Ferenc tanítóképzős növendék. Énekelt a Férfi Dalkör Czuppon Béla karnagy vezetésével. Romhány. A Kétbodonyhoz tartozó Romhány fiókegyház híveinek régi álma, hogy egy helyiséget építsen, ahol összegyülekezhetik Istent dicsérni. Évekkel ezelőtt Szuhovszky Gyula szerkesztésében megjelenő „Jöjjetek én hozzám“ című szórványlapban kértük e haza evangélikus lakosságát, hogy jöjjön segítségünkre. A kiáltásra sokan feleltek adományaikkal úgy, hogy 1200 pengőt kaptunk. Azóta gyűjtöttük a pénzt, míg végre ez évben felépült az imaház 2800 pengő értékben. Ádvent első vasárnapján avatta fel az imaházat Csőváry Dezső lelkész az egybegyűlt hívek könnyes imádsága mellett. Dr. Szuhovszky Sándor körorvos, másodfelügyelő lelkes szavakkal ecsetelte az imaház építési történetét megemlékezvén néhai Laszkáry Gyula kerületi felügyelőről, aki ezerkétszáz négyszögöl telket hagyott erre a célra. De hálás köszönet illeti Szuhovszky Gyulát is, aki kicsiny lapjában lelkesedéssel karolta fel a romhányiak segélykérését; úgyszintén hálával emlékeztünk meg a Harangszó szerkesztőségéről, akik szintén segítségünkre siettek. Áldja meg az Isten azokat a drága lelkeket, akik adományaikkal lehetővé tették, hogy a romhányi evangélikusok álma beteljesedhetett. Az imaház úgy készült, hogy egykor templom épülhessen mellette, mert hiszen ez a végcél. Az új imaházban máris megkezdődött a buzgó élet. Ádventi estéken hol az evangélikus, hol a református lelkész tart vallásos estéket. Kocsó Ilonka okleveles tanítónő pedig minden vasárnap délután vasárnapi iskolát tart a 23 romhányi evangélikus gyermek számára. Igen nagy áldás van munkáján. A lelkész pedig itt tanítja a hittant az egybegyűlt gyermek- seregnek. Lebegjen Isten Lelke az áldott munkán! A soproni teológus ifjúság belmisz- sziói munkája során december 3. és 4.- én dr. báró Podmaniczky Pál egyetemi tanár veeztésével és Pietilä Hannu finn lelkésszel négy teológus kereste fel a nemesszalóki, dabronyi és somlószőllősi gyülekezetét, ahol vallásos ünnepélyek és istentisztelet tartásával szolgáltak. A vallásos ünnepélyek keretében dr. báró Podmaniczky Pál és Pietilä Hannu tartott előadásokat, a teológus ifjúság tagjai pedig írásmagyarázatokkal, szavalatokkal és énekszámokkal munkálkodtak közre. A somlószőllősi gyülekezeti énekkar szép karénekkel szerepelt. — Ugyancsak december 4.-én Zeuthen Mogens dán teológussal négy teológus látogatta meg a csorna-kapuvári missziói egyház- községet, ahol elvégezték a vasárnapi' istentiszteleti szolgálatot. Délután Csornán tartottak vallásos estet, írásmagyarázattal, Zeuthen Mogens és Balikó Zoltán előadásával, szavalatok és énekszámok keretében. Takácsi. Az újonnan megindult misz- sziói körzetben özvegy Kiss Kálmánná egy hónapi teljes ellátást ajánlott fel az odakerülő segédlelkésznek. Mezőlak. December 7.-én, az alig két hete megalakult missziói gyülekezet ádventi vallásos estet tartott. A vallásos esten az igehirdetést Tóth Sándor misz- sziói segédlelkész tartotta: .jÁdventi lélek hite“ címen. A kicsi kis iskolát zsúfolásig megtöltő gyülekezet boldogan hallgatta Gőcze Sándor és Baki Lenke szavalatait, valamint Fejes Mihály gsjzda- ifjú szólóénekét'. Igazi ádventi keretet adott az estnek Varga Lajos tanító vezetésével korálokat éneklő gyermekkar. Isten áldása legyen az újonnan megszervezett kis gyülekezet ezen első lelki megnyilatkozásán. Pápa. A gyülekezetben 128 hivő 5Q00 pengőt adott össze az új orgonára, amelynek felavatása februárban lesz. Marcali. Az ezév nyarán alakult marcali evangélikus és református fiókgyülekezetek december hó 8.-án esti ünnepséget tartottak. A bevezető szavakat dr. Vajda Aladár ügyvéd, evangélikus fiókgyülekezeti felügyelő mondotta. Beszédjében rámutatott a társadalmunk legnagyobb bűnére, hogy t. i. elszakadt Istentől és buzdított az Istenhez való hűségre. Az ünnepség középpontjában Túróczy Zoltán győri lelkész előadása állott „Finn-magyar kapcsolatok“ címen. Sok felejthetetlen kedves történetet hallottak a jelen voltak a finn és magyar testvérnépek egymás iránti szeretetéről. Művészi ének, illetve zeneszámokkal vitéz Nádassy Józsefné, Szondy Margit tanárnő és Csekrne László budapesti énekes emelték az ünnepség fényét. A helyárakból összegyűlt 400 pengő körüli ösz- szeget az építendő közös protestáns templom építésére fordítják. Bikács. A csaknem tiszta evangélikus vallású, németajkú község áldozatkész lakossága december 4.-én tartotta a templom mellett elhelyezett hősök emlékművének és országzászlónak avatását. Az avatást ünnepi istentisztelet vezette be, melyen Fábián Imre sárszentlőrinci lelkész, belmissziói esperes magyarnyelvű, Rusznyák Ferenc helyi lelkész németnyelvű igehirdetéssel szolgált. Az ünnepi avatóbeszédet a 33 hős emlékművénél Jánossá Ferenc községi főjegyző tartotta, míg az országzászló jelentőségét Végh M., az országzászló nagybizottság budapesti kiküldöttje méltatta, s mindkettőt Fábián Imre belmissziói esperes megáldotta. Ezen lélekemelő ünnepséggel Bikács lakossága bizonyságot tett arról, hogy oltártépítő nép, mely hűséggel áll őrt ma is az örökkévaló Isten és a haza oltára mellett. — A gyülekezetben a téli lelki-munka október 31.-én újra teljes erővel megindult. Minden reggel a templomban irásmagyarázatos áhítat van a gyülekezet részére. Hétfőn és pénteken este az ifjúság tart összejövetelt, kedden gyülekezeti bibliaóra, szerdán énekkari óra, csütörtökön pedig népművelődési előadás van az iskolában. Az evangelizáció szolgálata jelenti. Kedves Testvéreink! A ceglédi evangé- lizációt Isten nyilvánvalóan megáldotta. A résztvétel növekvő maradt s végül egészen megtelt a gyülekezet nagyterme. Az utóösszejöveteleken legalább 80-an vettek részt, az utolsó napokon beszélgetésekre és imádkozásra került a sor egyesekkel is és a záró imaközösségben több mint húszán imádkoztak. Könyörögjünk mindazokért akiket felébresz-