Harangszó, 1938
1938-10-02 / 40. szám
320 HARANGSZÓ 1938. október 2. A lelkész, különösen több ezres gyülekezeteinkben, neveljen munkatársakat, csoportvezetőket maga mellé. Ezeket előkészítő-órán készítse hozzá. Az iskolai év kezdetén ezzel a felhívással fordulunk hozzád evangélikus lelkész és nem lelkész testvér: „Kezdj vasárnapi iskolát!“ Munkára fel! Munkára fel! Ki nézné tétlenül az aratást? Míg mint kör ül te leng a dús kalász? És sorba szól az Ür szolgáihoz: Menj és dolgozz! Menj és dolgozz! Munkára fel! Munkára fel! El gyáva kétség, hitlen félelem! Szolgálhat itt bármely erőtelen. A legkisebb is legnagyobb lehet. Az Ur veled! az Ur veled! Harmati Béla. Félreérnie Cut&ert nagyon sokan. Nemcsak ellenségei, hanem sokszor hívei is. Mert félreérti Luthert mindenki,aki csak nagy tudóst, bátor harcost, kiváló írót lát benne. Luther mindenek előtt Isten igéjének volt alázatos szolgája. Ezt hirdette ajkkal, tollal, minden igyekezettel. Arra van szükségünk, hogy a harcos, a tudós Luther után végre megismerjük az igehirdető Luthert, akinek a megfeszített Krisztus prédikálása volt a főműve. A „Jer, örvendjünk keresztyének!" című könyv Luthertól tartalmaz az év minden napjára egy-egy rövid bibliamagyarázatot. Ezért nagyon alkalmas háziáhítat rendszeres tartására. Az október l.-re megjelenő 450 oldalas könyvre már több száz előjegyzés érkezett. Ára október 1.-ig 4 pengő 50 fillér. Kedves Hittestvér! Megrendelted-e már? A „Harangszó" kiadóhivatala, Győr, Petőfi-tér 2. Vasas. A 160, jobbára bányamunkás lelket számláló vasas-somogyi fiókgyülekezet (Pécshez tartozik) szegény hívei példát mutató áldozatkészséggel 1800 pengő költséggel, 127 k-os harangot szereztek s a harang számára szép 9 méter magas tornyot építettek. A torony- és harangszentelés szolgálatát szeptember 25.-én végezte el Gyalog István főesperes. A jó Isten áldása nyugodjon meg evangélikus egyházunk eme újabb alkotásán. Iskola, szülők, gyermekek. Nem is érezzük mindig, hogy gyermekeinkkel mekkora felelősség terhe nyugszik rajtuk s hogy életük, boldogságuk mennyire a szülők szívén és kezén fekszik. íme néhány példa. Véletlenség. Hires darab van jelezve, vettem hát egy mozijegyet. Bevezetésül valami hozzánk kerülő filmnek a legizgalmasabb jelenetét mutatják. Előttem ül egyik kis I. osztályos tanítványom az édesanyjával, ki a szülői értekezleten történt figyelmeztetésre emlékezve, kissé mentegetődzve fordul felém, hogy ez a darab egészen ártatlan. Ő ismeri, tehát ezért hozta vele nyugodt lélekkel a gyermekét is. — Én is azt hallottam a darabról, de amit a mozisok és felnőtt színházlátogatók ártatlanságnak mondanak, az nem fedi mindig a nevelők véleményét. Izgalom nélkül kevés film van ez pedig sehogysem való kisgyereknek. Véleményem azonban csupán jótanács, a döntés mindig a szülők kezében van — jegyeztem meg feleletképen. Közben pergetik a filmet s 10 perc múlva már olyan szenvedélyes ölelkezés és... stb. jelenik meg a vásznon, hogy a feleségem előtt is csaknem belepirultam. A fiatal mama hátranéz s már igazolta is magát:- Igaza volt Tanítóbácsi, nem gyereknek való az ilyesmi, nagyon megbántam, hogy a Józsikát elhoztam. S ha visszagondolunk a saját gyerek - ségünkre, azonnal eszünkbejutnak azok az érzések, amelyek az ilyen jelenetek láttán bennünk is ébredeztek s pár napig biz a hatásuk alatt állottunk. Ha tehát a látottakhoz még a többi ártalmas hatást is hozzávesszük: rossz levegőt, a kifestett arcokat, a röpködő szellemességeket, az éretlenkedők viselkedését; úgy feltétlen annál a megállapításnál kell maradnunk, hogy a színház, mozi mégsem gyereknek való. Inkább a szabadba, sétára, gyerektársaságba, csak tömegszórakozásokra ne! II. Télen fiatal lánykát kísértünk a temetőbe keserves könnyhullatással. Sírt mindenki, amikor a fehér koporsót leeresztették. Hazafelé mesélték, hogy téli mulatságon hült meg. Tánc után kiszaladt, ivott — s a baj esőstől jön, itt is, ott is egy kis mulasztás — a vége ez a szomorú menet a temető felé; no meg a szülők sírig tartó bánata. Mindnyájunkban, minden fiatalban benne van ez az egészségével, épségével játszó rettentő könnyelműség. Pedig már széliében hosszában hirdetik, hogy bajt ám gyógyítani kell, de okosabb dolog mellőzni. Hányszor látunk késő őszön, farsangon rövid újju blúzban, lenge selyemben, áttört harisnyában, félcipőben kocsin didergő lakodalmas népet, koszorús lányokat, kalap- nélkül száguldó biciklistákat, motorosokat, izzadtan a jégen mászkáló, korcsolyázó, jeget szopogató, havat-evő iskolásgyerekeket stb. S mind ennek a végén már ott látom azt a fekete, szomorú menetet is. Késő! Nem tudjuk megállítani, csak a sírnál. Nemzeti érdek volna, hogy az ilyen könnyelmüsködők ellen az egész társadalom összefogjon és egy intéssel, vagy jelzéssel, esetleg talpraesett mondással figyelmeztessük a tettest, hogy az életveszedclem határán mozog, a halállal kacérkodik. Némi eredménye feltétlen lenne az ilyen megmozdulásnak. III. Nagyon sokat beszélünk az iskolában ezekről a dolgokról, sőt a szülői értekezleteken is minden éven megemlékezünk róluk. Szívesen hallgatják a szülők és minden fenntartás nélkül igazolják álláspontunkat. Ök már tudják, hogy milyen észszerű dolog ez a megelőzés, csak szokszor a túlzott szeretet nem bír eléggé határozottan fellépni a kis követelővel szemben, s többet megenged, mint kellene. Valóban megtörtént a következő eset: Arról beszélgettünk, hogy tavasszal nagyon veszedelmes dolog a földre ülni, mert még hideg, nedves; könnyen fel- hiilhetünk s akárhányszor nagyon komoly bajok következnek utána. Sok nyomorékja lett már ennek a jelentéktelennek látszó semmibevevésnek. Április végén hozza hírül az egyik kis fiú, hogy L. Feri nem jöhet iskolába, mert tegnap a kertben a földön üldögélt s reggelre megmerevedtek a lábai. Térdei, csuklói megdagadtak s csúzos jelenségek mutatkoznak rajta. Valóban így is volt. Az igazi Luther. A megfeszített Krisztus hirdetője.
