Harangszó, 1938
1938-09-04 / 36. szám
286. HARANGIIG 1938. szeptember 4. hozzám, hogy eszembe juttassad álnokságomat és az én fiam meghaljon?“ A szükség és éhínség az özvegynek olyan bűnét juttatta eszébe, amire eddig nem is gondolt. A szükséget a jó Isten küldi, hogy pásztorkutya módjára a Pásztorhoz tereljen minket. Te gondterhes apa, te gondterhes anya, megérted-e ilyenkor Istenedet? Ford.: W. J. Luther és Gusztáv Adolf üzenete Wittenbergböl.* Máté 15, 32. Szeretett Testvéreim a Jézus Krisztusban! 1632 november első napjain világtörténeti hősök néma találkozója volt az ősi Wittenberg. Gusztáv Adolf svéd királynak, a vallásszabadság hősének holttestét ekkor kísérték fejedelmi pompával, gyászra perdülő dobok tompa zenéjével a városi templomba. Koronával díszített, veretes koporsója körül kemény ütemű léptekkel dübörgött komorarcu halotti kísérete: svéd, brandenburgi, szász, finn kui- landi, lapp, skót vitézek serege. Fejedelmek és államvezetők, hatalmas és egyszerű emberek, közeli távoli országok küldöttei. Mert a vallásszabadságért életét feláldozó hős másodszor-—halálakor születik meg az emberiség szívében s a világtörténelem útján elindul az örökkévalóság felé. A hazájába menő hőst a wittenbergi templom csendességében a legnagyobb hős várta: Luther Márton. Mikor azután Isten szolgájának aj*) A hallei Gusztáv Adolf ünnepségre a magyar küldöttséget D. Kapi Béla püspök vezette. A püspök, akit megkülönböztetett szeretettel fogadtak, az ünnepség végén a wittenbergi városi templomban, Luther templomában prédikációt tartott, amelyet kivonatosan jelen számunk közöl. kán elnémult az imádság a komor templomfalak közt, egyedül maradt a két hős. Eljött a lelkek órája. Nem a babona szerinti sírból kiszállása a lelkeknek, hanem két világtörténeti hősnek találkozása, kiknek élétét Isten az emberiség legnagyobb élő értékével, az evangéliummal kötötte össze. Az első szót Gusztáv Adolf mondta: — Köszönöm, hogy az evangéliumot visszaadtad! —- A másodikat Luther mondta: — Köszönöm, hogy az evangéliumot megvédelmezted!... A Gusztáv Adolf Egyesület mai ünnepén Luther és Gusztáv Adolf Wittenbergböl izeni a világ evangélikussá- gának: 1. az Igéért küzdj! 2. testvéri felelősségben élj! 3. az Életért harcolj! 1. Az első izenet: az Igéért küzdj! Jézust hívő embertömeg kísérte. Lábaihoz ültek, tanítását hallgatták, nyomában jártak. Egymásután következő órák megnövesztették az emberek éhségét. Elgyötört testüket fáradtan vonszolták, mintha csontjaikban velő helyett ólom lenne. De azért mentek, étlen- szomjan, éjjel-nappal, perzselő napsugárzásban, alkonyati hűvösségben, mert Jézus ment előttük. Azóta is az egyház igazi feladata abban áll: Krisztushoz vezetni az embereket és Krisztussal való közösségüket megteremteni. Krisztussal való lelki- és életközösségnek egyetlen eszköze, módja és lehetősége: az Ige-közösség. Az evangélikus egyház és minden, ami egyházban és egyházért van, az Igében bírja hivatását és értékét. Luther életműve: biztosítani Isten Igéjének egyedülvaló hatalmát. Gusztáv Adolf küzdelmének egyetlen célja: Isten Igéjével felszabadítani a népet lelki rabságából! A Gusztáv Adolf Egylet feladata sem egyéb, hanem Krisztus nyomdokán elvinni az Igét városokba, falvakba, pusztaságokba, halotti mezőkre. Luther üzeni Wittenbergböl az evangélikus egyháznak: az Igéért küzdj, mert benne bírod léted, küldetésed és értéked biztosítékát. Belőle születtél, általa vagy és benne élsz. Egyedül az Ige tesz minket egyházzá. Nélküle megszűnünk egyház lenni. Kidolgozhatjuk életszükségletünk teljességét átfogó egyházi szervezetünket, évszázados kőtömbökből kifaragfiatjuk jogi alkotmányunkat, építhetünk csodálatos szépségű, hatalmas templomokat, melyekben vonal, kő és szín összhangja történeti lelket sugároz, az állami, társadalmi, kulturális és szociális életben érvényesülhetünk hatalmas erővel, ha nem bírjuk Isten Igéjét, nem vagyunk egyház. De azután igazságot fejez ki ennek a megállapításnak másik oldala is. Lehetünk szegények, elnyomottak, hatalom nélküliek, ha Isten Igéjét bírjuk, mienk a föld és a mennyország. Luther izeni: „Ahol látod és hallod, hogy Isten Igéjét hirdetik, ott ne legyen kétséged aziránt, hogy ott van az igazi egyház.‘‘ Az elvesztett haza. Regény. Irta: Hamvas József. 11 Gyömörey mereven bámult maga elé. Könny fakadt a szemében. Gazdája folytatta: — A 30 gályarabul eladott magyar lelkész közül háromnegyed év leforgása alatt hatan elhulltak. Ez a sors várja a többit is. — Azt hallottam, hogy már ki akarták őket szabadítani. — Csak akkor éledt föl reményünk, mikor a holland hajóraj megérkezett a Földközi-tengerre. — Jó gazdám, azt mondtad, hogy családunk ősi valdensi család? Mért küldtek hozzám szállásra. — Testvérem a Krisztusban. — Kiáltott föl örömmel a fiatal magyar és megölelte gazdáját. — Én és a házam népe szolgálatotokra állunk. — Köszönöm. Nemcsak a magam nevében, hanem azoknak a nemes, ártatlan szenvedőknek a nevében is, akiknek a megszabadításán dolgozunk. De köszönöm Magyarország nevében is, mert hazám emelkedése, jövője, szabadsága attól függ, hogy ki tudják-e onnan irtani Krisztus evangéliumát vagy nem. — Az Isten igéjét földi hatalom le nem győzheti. Minket valdensieket, tűzzel, vassal irtottak. Lám Franciaország gyönyörű délvidékét úgy elpusztították üldözésünk közben, hogy talán sohasem lesz az a gazdag, művelt országrész többé, amilyen azelőtt volt, a dragonyosok irtó hadjárata előtt. Minket olaszokat, a legrejtettebb hegyi falvakban is felperzseltek az üldözők. Mégis vagyunk. Sokkal többen, mint amennyinek üldözőink hisznek. És ha egyszer az Ür megelégelte szenvedésünket és nyíltan vallhatjuk hitünket, ezrével állnak elő a val- densiek. — Az erős hit megtartja az embert. — örültem, mikor megtisztelt azzal, hogy szolgálatot tehetek magyar hittestvéreimnek. Megtudtam, hogy magyar lelkipásztoraink három gályán vannak. Ezeknek a neve: Don Pedro Toledo, Gonsaloo de Cordova és San Jap. — Hol vannak ezek a gályák? — Most itt, a nápolyi kikötőben. — Nem lehetne megüzenni nekik, hogy itt vagyok, érettük vagyok itt. — Mindenre gondoltunk. Öcsém beszegődött a Don Pedro Toledora poroszlónak. — Milyen derék emberek vagytok! — Hát ha megmondja az írás, hogy a fát gyümölcséről, az embert cselekedetéről lehet megismerni, nem kötelességünk-e így cselekedni, hogy gyümölcsöt hozzunk? — Mi történt eddig a gályarabokért? — A múlt évben jött a holland hajóraj 18 hajóval, De Ruyter vezénylete alatt a Földközi-tengerre, mint a spanyol király szövetségese. A francia király kétszer akkora hajóhadát megállította Sziciliánál. Nem tudta megsemmisíteni, mert a Spanyolok, akiknek érdekében harcolt, elkéstek. E győzelemnek beillő nagyszerű ütközet után érkezett most De Ruyter ide, Nápoly alá. — Eddig még nem történt semmi szenvedő társaink érdekében? — Szinte három hónap előtt, decemberben, a holland hajóhad egyik szakasza, De Haen János altengernagy alatt itt volt már a nápolyi kikötőben, öt értesítettük a szenvedők sorsáról. Különben is tudott róla, mert Bruinings, Hollandia bécsi követe, már emlékiratot nyújtott be Lipót császárhoz a raboskodó lelkészek érdekében. — Mi történt? — Az altengernagy saját hajólelkészét, Vireth Egyedet küldte a foglyokhoz és felhívta őket, hogy az elibök tett tíz kérdésre feleljenek határozottan, hogy annál sikeresebben járhasson el érdekükben. — A kérdések? — A következők voltak: Fogságotok előtt miért hívtak össze benneteket? A császár parancsára történt-e ez az ösz- szehívás vagy máséra és kiére? Mikor történt ez? Minő bűntényekkel vádoltak titeket és miért börtönöztek be? Miként jutottatok első fogságtokból e nyomorba, a gályára? E büntetésre, vagy más- nemüre ítélt bennetek a császár? Eladtak benneteket erre a szolgaságra és milyen áron? Mi a neve mindegyiknek
