Harangszó, 1938

1938-01-23 / 4. szám

1938. január 23. HARANGSZÓ 29. A tánc. A református testvéregyház egyik, múltkori értekezletén Dr. Ravasz László püspökkel az élen valóban evangéliumi álláspontot foglaltak el a tánc sokat vitatott egyházi megítélésében. A fel­szólalók megegyeztek abban, hogy az öröm Isten ajándéka, de a tánccal sok visszaélés és kísértés szokott járni. El­ítélendő a hajnalig való mulatozás, mert lehetetlenné válik a vasárnap megszen­telése. Megállapították, hogy az egyház intézményei a táncot munkájukban esz­közül fel nem használhatják. Ennek a bátor, úttörő állásfoglalás­nak örülnünk kell. Hisszük, hogy lesz­nek jó gyümölcsei. Én magam is éveken át azt hittem, hogy szolid egyházi keretben: vasárnap délután 5—8 óra közt megengedhető az ifjúság tánccal egybekötött teája. Az összetartás az evangélikus ifjúság egy­másra találásának az eszközét gondol­tam ez összejövetelekben, öt évi tapasz­talatnak mi lett az eredménye? Egyet­len evangélikus házasság nem jött létre az itteni ismeretségekből. A fiúk nem voltak elég előzékenyek. A leányok kö­zül sokan kiábrándulva méltatlankod­tak: sohase megyek többet el. A sátán azonban kezdett jó talajra találni. Ily előzmények után hálát adok Istennek, hogy tisztán megláttatta velem, hogy az Ö akarata és engedélye alapján e tánccal egybekötött teadélutánokat foly­tatni nem szabad és öt éves jubilálás után abbahagytuk. II. Sám. 6, 14—16-ban Dávid király táncáról van szó. De hogyan táncolt? Egyedül. És ami ennél is fontosabb: az Ür színe előtt. Táncával, testi mozdul r- taival, örvendező ugrálásával Istennek adott hálát és Istent dicsérte. Hol van azonban a mai nemzedék tánca az Isten dicséretétől? Tehát a biblia álláspontjáról a mai táncot igazolni nem lehet. Az ifjúság ha Isten akarata szerint akar találkozni és egymásra találni, az is csak Jézus lábai­nál és Jézus keresztjénél lehetséges. A bibliakörök, a komoly egyházi összejö­vetelek sok lehetőséget adnak erre. Amit a test, a vér, az ördög tanácsol: abból csak rossz származik, de amit Isten ad, mutat meg és tanácsol, az érték, igazi boldogság. I. Ján. 2, 17. Gaál József. Egy biblia naplójából. Január 15.-én: Tulajdonosom újév napján ehatározta, hogy mindennap el­olvas egy fejezetet. Ott fekszem éjjeli asztalán. Január 25.-én: Még mindig az éljeli asztalon fekszem. Leporolnak, más nem történik. Február 10.-én: Bibliaórára visz ma­gával a gazdám. Hogy örülök neki, hogy végre egyszer kinyitnak! Gazdám is hoz­zá akart valamihez szólni„ egy meg­felelő bibliai verset keresett, de nem tudta megtalálni. Február 13.-án: Az éjjeli asztalkán heverek anélkül, hogy használnának. Február 15.-én: Leporolnak s a könyv- állványra helyeznek. Március 25.-én: Egy más asztalra ke­rültem, alattam is, felettem is különféle folyóiratok hevernek. Április 10.-én: Leporoltak s megint a könyvállományra kerültem. Julius 1.-én: Egyéb holmival egy kof­ferba pakkoltak s útra vittek. Julius 2.-án: A kofferból minden hol­mit kipakkoltak — egyedül engem hagy­tak benne. Julius 30.-án: Otthon megint a könyv- állványra kerültem. A mukircheni leszakitós naptárból. Levél. Lelki szempontból nagyon hasznos­nak találnám, ha a Harangszó áldozatos terjesztői egyszer a békési egyházme­gyét is végig járnák, tudom, hogy áldás fakadna a Harangszó olvasása nyomán, mert ezt a lapot tartom alföldi híveink számára a legmegfelelőbbnek úgy tar­talmának biblikus voltánál, mint terje­delménél és előfizetési áránál fogva. Két lelkes terjesztő kellene és megnyílna a pihent alföldi lelki-róna, vagy lelki­puszta a mag befogadására. Én már so­kat töprengtem, hogy hogyan kellene minél szélesebb rétegekhez eljuttatni a Harangszót.* Készséges hívük: B. A. lelkész. *) Isten kegyelméből a békési egyházmegye is sorrakerül majd. A szerkesztő. Bibliai szótár. 14. Dicséret. Az ujtestamentom különbséget tesz hála és dicséret között. Az alapjelentés ugyan mind a kettőnél ugyanaz: az adó mányról az adakozóra nézni. Megta­pasztalni a Mindenható hatalmát és jó­ságát, s őt ezért tisztelni. A hálában személyes vonás reilik. Hálaadásra, Isten közelségének különös megtapasztalása késztet bennünket az isteni segítségnek meghatározott átélé­se. A dicséretre ezzel szemben az jel­lemző. hogy az ember önmagán és egyéni megtapasztalásán túl emelkedik. A dícséretetmondó tekintete az isteni cselekvés nagyságát és mélységét cso­dálja, lelke pedig a Teremtő csodás mű­vét vizsgálja az egész mindenségen. Imádó csodálkozásban annak bölcsesé- gét szemléli, aki a történelem folyását irányítja. (Róni. 11, 33—36.) Hálás vagyok a mindennapi kenyér­ért, amely az asztalomra kerül, de di­cséretet mondok annak, aki a földből kenyeret teremt. Hálát adok a napsu­gárért, amely a szobámba vetődik és dicsérem a naprendszer, s a csillagos ég változhatatlan rendjének létrehozóját. — Ha már a hálaadás is boldoggá tesz, igazában a magasztalás közepette érez­zük ennek erejét. A dícséretmondás ha­talmasan kitágítja látókörünket s szűk látóhatárunkat akkorára növeli, mint a sasé. Pál és Silás lelki látókörét nem korlátozzák a börtön falai, mert „ének­kel dicsőítik az Istent“ (Csel. 16, 25.) Isten dicsérete fenség, ujjongás és győzelem! Fordította: Garam Zoltán. OLVASSUK A BIBLIÁT Isten népe. Január 23. Isten népe — bűn népe. Lk 19, 41—48. Papok birodalma és szent nép helyett a bűn népévé lett Istennek kiválasztott népe. Krisztus megsiratja. Sír népe és hazája romlása felett. Sírá­sa nem csupán a szomorú Megváltó sí­rása, hanem az ország egyik fiának sírá­sa. Megsiratja népe bűneit. Országunk első királya azt akarta, hogy papok birodalma és szent nép legyen apostoli buzgólkodásának eredménye. Nézz kö­rül: mivé lettünk?! Bűnös nemzetséggé, megsiratni való országgá és néppé. Január 24. Egy ország támasza és talpköve. Mt 23, 34—39. Pb 14, 34. Ho­gyan lesz Isten népéből bűn népe? Úgy, hogy egy nép nem akarja azt, amit az Isten akar. Kemény vád ez Krisztus aja­kén: „Te nem akartad." Nem akartad az evangéliomot, a kegyelmet, hanem akartad a gonoszt. Könnyelműen eldob­tad az ország támaszát és talpkövét. Nem akartad az igazságot, mely felma­gasztal egy nemzetet, hanem a bűnt, mely gyalázatára van a népeknek. Hűt­len népek megkeményedett szíve felé fordul a szent Isten vádjának éles tőre: Te nem akartad! Január 25. Jaj nékem! Ésaiás 6, 1—7. Tisztátalan ajkú nép között lakó ke­gyes ember kiált így fel: Jaj nékem! Ha valaki összeállítaná a második pa­rancsolat alapján a tisztátalan ajkú né­pek statisztikáját, a mi népünk bizo­nyára igen „előkelő“ helyet foglalna el Országunk minden megszentelt ajkú emberének keserűen fel kellene kiálta­nia: „Jaj nékem, elvesztem, mivel tisz­tátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép között lakom.“ Jaj nékem! Nem csiupán azért, mert kicsiny országban sovány a kenyér. Nem csupán azért, mert ebben az országban nagy szociális jnyomoruság kicsiny szociális érzékkel párosul. Jaj nékem, mert ebben az or­szágban tisztátalan ajkú nép lakik! Január 26. Vezér, aki az Isten igéje alapián akar kormányozni. 5. Mózes 32, 3—12; 45—47. A vallásos történelem- szemlélet ma oyan ritka mint a fehér holló. A modern emberiség gondolko­dásából a „Sors“, „Gondviselés“ és egyéb fogalmak kiszorították a világ- kormányzó1, történelemalakító Istent. Ritkul a Mózesek sora, akik Isten iránti mélységes hálával emlékeznek meg az ős időkről: akik tudják, hogy egy nép az ige által hosszabbíthatja meg napjait a földön. A vezérkeresés és vézértömjé- nezés világában adjon nekünk az Isten kegyes vezéreket. Január 27. Isten népe — munka népe. Nehem. 4, 1—15. Nagy rések tátongnak a magyarság kőfalán. Hozzá kell lát­nunk a javítási munkához. Ellenséges Szanballatok és Tóbiások irigykedő sze­mekkel látják, hogy „javítgattatnak Je­ruzsálem kőfalai.“ Nem félünk tőlük.

Next

/
Thumbnails
Contents