Harangszó, 1938

1938-07-31 / 31. szám

HARANGSZŐ 249. 1338. július 31. TEMPLOM. Szerettem mindig templomba menni, Jól esett ott az Istent keresni A hűvös, csendes boltívek alatt. S amíg a lelkem Istenhez fordult, Szememből a könny sokszor kicsordult, Amely őszinte hálából fakadt. Szerettem mindig templomba járni, Hívekkel együtt Istent imádni És magasztalni az ö szent nevét. Éreztem mindig, itt van az Isten, Mi elválasztja már semmi sincsen S hittel megfogtam az ö szent kezét. Szeretek ma is templomba menni. Olyan jól esik ott megpihenni, Elcsendesedni Isten kezében. És tiszta szívvel őhozzá vágyva, Hitet és erőt csak Tőle várva Tovább indulni az ő nevében. Szeretném, hogyha bármerre mennék, Mindig, mindenütt ily boldog lennék, Ne hagynám el az Istent soha! Egész életemben csak Vele járnék, Ügy követném öt, mint fényt az árnyék És szívem lenne az ö temploma! Erdélyi Ilona. OLVAS D TERJESZD TÁMOGASD A ARANGSZDT! nár, ami vésznek, viharnak ellentáil. Megfogta a rozsda, megeszi. — A veszedelem acéllá kovácsolt ennünket. — Adja az Isten, hogy meg ne bánja, hogy békóba kötött bennünket. — Amit tettem, becsületes köteles­ségem volt. — Szép szólás becsületes emberek között. Csak meg ne keserülje, ha latrok között akar fizetni vele. Ne menjen el, vitézlő Wesselényi nádor uram, vonja vissza a tilalmat. — Nem cserélem a szavaimat. — Akkor magára vessen. — Eltisztulnak innen? — Elmegyünk és minden felelősséget azokra teszünk akik itt maradnak. Másnap reggel már a Hanság uttalan utjain lépegetett a bakonyi had kelet felé. I) Aztán nemsokára rá meghalt Wesse- ényi. Az özvegye, hogy sok nagy adós­ságától szabaduljon, eladta az össze­esküvés titkát harmincezer forinton. A bajban Nádasdy és Zrínyi egymást vádolták. A bécsi udvar halogatta a beavat­kozást. Végre megtörtént a felkelés. Zrínyi §s Frangepán Csáktornyán, Rákóczi az iszaki megyében jelent meg sereggel. De az elalélt nemzet gyenge volt már irra, hogy jogaiért, szabadságáért lel­Azért gyertya, hogy égjen! Egyik fővárosi olvasónk panaszkodva írja, hogy egyik sopronmegyei gyüleke­zet templomában — szabadságát töltötte ott — vasárnaponként sohasem égtek a gyertyák. Valóban vannak gyülekeze­teink, ahol van ugyan az oltáron gyer­tya, de legfeljebb a sátoros ünnepek al­kalmával gyújtják meg őket. A gyertya azért gyertya, hogy ég­jen! Különben mit keres az oltáron? A világosságot, az önmagát elégető önfel­áldozó áldozatot, az élet melegét csak akkor tudja példázni, ha valóban ég. Ha nem ég, akkor a gyertya élettelen, kife­jezéstelen szomorú csonk csupán. Hogy a mindig égő gyertya sokba kerül? Tudunk gyülekezetei, amelynek templomában minden szolgálat alkalmá­val égnek a gyertyák és az egyházköz­ség még sohase vett gyertyát. Kegyes hívek mindig ajándékoznak annyi gyer­tyát, amennyi szükséges. De még hogyha az egyházközségnek kellene is a gyertyaszükségletet beszerezni, ebbe ugyan nem megy tönkre! Azért hát minden templomi szolgá­latkor égő gyertyát az oltárra! Amikor a magyar nemzet romlásnak indult, azt mindig előre jelezte költésze­tének, zenéjének, dalainak elnemzetiet- lenedése, megromlása. Elszorul az ember szive, mikor hallja, hogy mit dalol a magyar ifjúság. Ezek a dalok nem a magyar földből fakadtak, hanem valahonnét Afrikából jöttek. Nem magyar szívből buggyantak, hanem vala­mi idegen pénzéhes körúti firkász gyár­totta őket. A mi ifjúságunk meg beve­szi ezt az idegen macskazenét s fújja- fújja mostmár sokszor a barázdában fa­lun is a sok undorító ocsmányságot. Az igazi zeneértők Amerikából is eljönnek, hogy gyönyörködjenek a gyönyörű ma­gyar zenében, mi magunk pedig idegen fertőt szívunk. Nemzetellenes cselekedetet művel, aki ezeket az idegen hülyeségeket terjeszti. * * * Miközben e sorokat írom, valami inasféle jó rábaközi hangon fújja a leg­újabb slágert: Várhat a nagymama, meg a kávé, Mert--------------------------------------------------­Száműzetést érdemelne, aki írta! S botot, aki énekli!! —f. Mit dalolsz ? r Ha igaz, hogy nyelvében él a nem­zet, az is igaz, hogy dalában él a nem­zet. Azok között az erők között, ame­lyekkel Isten ezt a népet megtartotta, ott volt — nem is utolsósorban — a ma­gyar dal is. A dal, amit a szántóvető együtt dalolt Isten kék ege alatt a ba­rázdában a pacsirtával, amibe az ifjúság öntötte bele tiszta örömét, amivel az édesanyák altatták gyermekeiket csen­des esteieken. Egyházkerületi ifjúsági konferencia Celldömölkön 1938. szeptember 3. és 4.-én. „Új évezredhez új ifjúság!“ gondo­lata alatt a dunántúli Egyházkerület fiú ifjúsága Celldömölkön tartja első kerü­leti ifjúsági konferenciáját. A több éve rendszeresen megrende­zett egyházmegyei ifjúsági konferenciák szükségessé tették, hogy két-három év­kesedésseL kiálljon. A felkelők hamar megadták magukat. A vezéreket elfogják. Felsőmagyar- országra bizottság száll ki. Elfogják Széchy Máriát, Nádasdyt. Lassanként a Felvidéken alig volt előkelőbb ember, akit el ne fogtak volna. Az akadémia. Az eperjesi Fő-utca ciszternái körül már nagyban folyt az asszonyok és leá­nyok hangos csevetülése. Kissebes felől most robogott be egy négylovas köny- nyű kocsi. A bakon ülő úr nagyot kö­szönt a gyalogjárón haladó férfiúnak, aki barátságosan fogadta a köszöntést. A négylovas lassított és leszólt a gyalogjáróra: — Adjon Isten jó napot, Keczer And­rás uram. Hova ilyen kora délelőtt? — A kollégium inspektorainak lesz most megbeszélésük. — Mi újság a kollégium körül? — A kollégium új épülete nem so­kára készen lesz. Úgy szeretnénk, hogy ne csak a falak ékessége hirdesse a buz- góságot, hanem a lélek is ékes legyen, ami benne megszólalt. — Tudom, hogy Keczer uram milyen lelkes öntözője a tudomány kertjének. Magam is a kollégiumból vittem haza, amit tudok. Mihály napra fiam is fel­serdült annyira, hogy beadhatom. — Hát csak adja be. Akkorra talán majd már tudós rektorunk is lesz. — Ugyan-e? Kicsoda? — Sóváry Péter azt hajtogatta, hogy forduljunk Calovius Ábrahámhoz, a wittenbergi egyetem híres professzorá­hoz, ő küldjön nekünk rektort az iskola továbbfejlesztéséhez. — Hát, aki az evangélium új Betle­heméből jön, az már csak jó lesz. — Többen ezt gondoljuk. Erről lesz ma szó. Isten megáldja, öcsém uramat! Köszöntötték egymást. A négyesfo­gat tovább porzott Kassa felé. Keczer .András pedig ellépkedett a kollégium inspektorainak gyűlésére. Komoly méltósággal ülték körül a tanácskozó asztalt az inspektorok. Keczert mind tisztelettel üdvözölték. A beszélgetés hamar rátért a tárgyra, a rektor ügyére. Sóváry javaslata ellen jó­formán már nem is volt ellenvetés. Erre szólni kezdett: — Tudjátok, hogy ismerem Caloviust még abból az időből, hogy kint jártam a wittenbergi egyetemen. Hát írtam neki, Tiogy nem ajánlhatna-e valakit rektornak. — Most várod a levelét. — Nem várom, mert már megjött. Nem tud róla eddig senki, mert itt akar­tam először megmutatni. — Mit írt? (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents