Harangszó, 1938

1938-07-03 / 27. szám

1938. július 3. Harangszó 217. igazulást megkaptuk az llrtól, kövessük a hívásnak kegyelmét hűen és használjuk ezt a kegyelmet mind a magunk, mind a világ megtagadására. Tagadjunk meg mindent, ami bűnös és mocskos a saját ismereteinkben. Meg kell tanulni meg­ismerni úgy az eredendő bűn mérgét, mint a cselekedeti bűnök mocskosságát. Meg kell tanulnunk, hogy mi származik a mi megromlott természeti emberünk­ből. Krisztus mondja: Tagadja meg min denki magát. Jakab apostol pedig azt mondja: „Akik a világnak barátai azok gonoszok Isten előtt.“ Soha sem beszélt Pál még ilyen keményen. * Ruotsalainen sok nyomorúságot látott életében. Nem egyszer kopogtatott ajta­ján az éhínség. Ezekben az időkben még talán többet volt úton, mint máskor. Ház- ról-házra járt és az üdvösség útjára ve­zetgette a vágyódó lelkeket. Amint ő maga mondja, Isten kényszerítette ezek­re az útakra. A szomszédok azonban lus­tasággal vádolták. De sajátságos termé­szete, leikéért való küzdelme is sokszor félrevezette az embereket. így megtör­tént, hogy amikor az árpának a vetése már igen szükséges volt, azonban a nagy esőzések miatt azt el nem végezhették, egyszer mégis csak kisütött a nap és mindenki sietett a szántásra a szükséges szemet elvetni. Pál is kiment. Rövid idő múlva egyszercsak kifogja lovát, istál­lóba vezeti, maga pedig bemegy a kam­rájába és elkezdi bibliáját olvasni. Kér- dezősködésekre csak azt válaszolja: A sátán megkísértett engem, hogy szántsak, de jókor észrevettem még, hogy tőrbe akar csalni. * A nagy szegénység elől Pál egy idő­ben Lengyelországba akart menekülni. Kivándorló ügynökök biztatták, hogy ott jobb a megélhetés. A határon azonban nem engedték át. Ekkor lett világos Pál előtt hivatása, Isten ügyét kell képvisel­nie, akármilyen nyomorúságos módon is. Ezt az útját Jónás útjának nevezte, minthogy Isten elől akart menekülni, de nem tudott. Erről az útjáról azonban nem szeretett beszélni, haláláig szégyelte azt, hogy a sátán így erőt vett rajta. * Egy alkalommal templomba akart menni Pál. Közben azonban észrevette, hogy milyen gyönyörűen szalad a lova, élvezte, hogy ilyen szép állata van. Egy­szerre megfordítja a lovát és hazahajt. Mikor udvarára érkezett, kihívja a fele­ségét és oda kiáltja neki: „Nézd meg asszony a gazdának bálványát!“ Amik Istentől a gondolatainkat elfordítják, bálványok azok. • A sátán a felébredteknél eleven való­ság, aki ott jár az emberrel minden út­ján. Ez az élő valósága a sátánnak kelti a finn keresztyének életében azt a lelki Ínséget, melyet vészérzetnek nevezünk. Ez fakasztja az ajkukra ezt a vészkiál­tást: a mélységből kiáltok hozzád Uram! Az ördög él! • Pál igen nagy tekintély volt a nép között. Magát tréfásan két püspökség püspökének nevezte. Nagy kisértés volt ez számára és ezt maga is jól tudta. Ezért, ha kérdezték, hogy mi újság van, hogy van, tréfásan önmagát gúnyolva azt szokta mondani: Semmi különös, csak a fák földig hajolnak az utak men­tén előttem, ha arra megyek. t3í:t:ííiíí:í:i:í:;:i3*íí:: SZENVEDÉS. Szenvedés az Isten költészete. Azokra méri, akiket szeret. Mert csak az lehet jó, Csak az lehet gyengéd, Aki elsírta minden könnyét S aki nagyon sokat szenvedett. Ne akard hát torró könnyeiddel Lelkedröl eloszlatni a borút. Szent a szenvedés, ha Könnyek között támadt. Széppé, igazzá formálja a bánat. Annál mélyebb, minél szomorúbb. Popelka Irén. Evangélikus középiskolák. Nyíregyházi gimnáziumunk most töl­tötte be szolgálatának 77. évét. Az in­tézetnek 535 növendéke volt, ebből azon­ban csak 118 az evangélikus. Sok a re­formátus (198) és az izraelita (124). Az ifjúsági gyámintézet gyűjtése 239.81 P volt. Az intézet melletti diákotthonnak 29 növendéke volt. Ebből is csak 12 evangélikus. Örvendetes, hogy az írás­beli érettségi tétele német nyelvből Lu­therról szólt. A kőszegi Gyurátz Ferenc leányne­velőintézet és leánygimnázium működé­sének 39. évét fejezte be. 192 növendéke volt. Ezek közül csak 9 lakott szállásadó­nál, a többi internátusbán és szüleiné1. Az intézet saját internátusában 98 nö­vendék lakott. Ez évben ki kellett bővíte­ni az internátust. Az iskola 192 növen­déke közül 96 ev., 51 r. k., 25 ref. és 19 izr. Luther-szoborra 168 P-t gyűjtött, ebből 39 P a tantestület adománya. Szak­terem-rendszere országos hírűvé tette ezt az iskolánkat. Budapesti leánygimnáziumunk műkö­désének 54. évét töltötte be. 587 növen­dékéből 328 evangélikus, 105 ref., 75 izr. és 46 róm. kát. A múlt nyáron a növen­dékek emléktáblát állítottak a kufsteini várban az egykor ott sínylődött magyar szabadsághősök emlékére. Az intézeti gyámintézet bevétele 499.54 P. volt. Az aszódi evangélikus leánynevelő intézet fenntartó hatósága elhatározta, hogy a jövő tanévtől kezdve pol­gári leányiskoláját fokozatosan leány- gimnáziummá alakítja át. Az ősszel tehát megnyílik a leánygimnázium I. osztálya. Tandíj ugyanaz, mint a polg. leányiskolában. Az intézet háztartási és gazdasági tanfolyamát is megnyitja. A 47 év óta fennálló intézet internátussal kapcsolatos. Az évi tartásdíj 500 P. Cél­szerű a leánygimnáziumba és a háztartá­si tanfolyamra mielőbb jelentkezni. 1—2 Budapesti fiúgimnáziumunk 115. tan­évét fejezte be. Az országos középiskolai tanulmányi versenyek szerint az ország legkiválóbb középiskolája. 684 tanulója volt. Ennyi még sohsem volt. Ebből 411 evangélikus, 112 izraelita, 104 ref., 54 róm. kath. Luther-szoborra az ifjúság 810.50 P-t, a tanári kar 153 P-t adott. A magyar írásbeli érettségi tétele volt: „Prot. papok mint költők és tudósok a magyar irodalomban.“ A gimnáziummal kapcsolatos internátusbán 52 növendék volt, ebből evang. 25, ref. 20. OLVASSUK A BIBLIÁT Kolossébeliekhez írott levél. Július 3. Kolossé 1,. 1—17. Pál apos­tol hűséges eszköze volt Istennek. Ép azért végtelen öröm tölti el szívét an­nak hallatára, hogy a kolossébeliek megállanak, sőt növekednek a hitben, mert itt is ő lehetett eszköz az Ür ke­zében. Tudja, hogy a lelkekben a mun­kát az Űr végzi, ő azonban továbbra is kész szolgálatára lenni a gyülekezet előbbrevitelében. Imádkozik érettök. Minden alkalmat felhasznál, hogy in­téssel, bátorítással, s bizonyságtevéssel segítségükre tegyen. Felelősséget érez értük. Van-e felelősségérzeted azokért, kiket reád bízott az Úr? Július 4. Kolossé 1, 18—29. ö legyen az első! Ha ez szívünk igaz kívánsága, akkor meg kell tapasztalnunk a Jézus vérének erejét. Ez által békéltettünk meg Istennel. Ezáltal állhatunk meg egykor Isten előtt, mint szentek, tisz­ták és feddhetetlenek. De ugyanakkor meg kell tanulnunk örömmel szenvedni, örömmel hordozni mások terhét. Tusa- kodnunk nemcsak önmagunkért, hanem másokért is imádságban, intésben, taní­tásban, hogy kialakulhasson Krisztus teste. S mindezt nem a magunk erejé­ből, hanem a Krisztusnak bennünk mun­kálkodó erejével. Július 5. Kolossé 2, 1—10. A lelki élet gazdagságának csodás kincseit tár­ja elénk Pál apostol. Komoly gondolko­dás, buzgó imádság és mélységes vágya­kozás közt olvassuk csak el újra, meg újra a 2. és 3., a 6. és 7., a 9. és 10. verse­ket, s szívre tett kézzel feleljünk meg önmagunk és Isten előtt, ismerjük-e, birjuk-e ezeket a kincseket? S ha nem. ki, vagy mi annak az oka? Isten-é, aki felajánlja, odaadja, avagy mi, kik rest- szívűek és kételkedők vagyunk azok elfogadására? Július 6. Kolossé 2, 11—23. A keresz- tyénség élet! De semmi esetre sem pa­rancsoló és tiltó szabályok sorozata, melyeket emberek találnak ki. A ke­resztyén élet életközösség Krisztussal. Ö a fő. Belőle árad szét az isteni élet vére, ereje az egész testbe, hogy általa az egész test összetartassék és növeked­jék. „ő fejünk, mi néki teste, ö a fény, mi színei; Mink a hívek, Ö a mester, ö mienk, övéi mi!“ Közvetlen összekötte­tés az Úrral, s általa egymással. így lesz keresztyénségünk életté! Július 7. Kolossé 3, 1—11. A hívő ke­resztyén legboldogabb tapasztalata, hogy ó-embere megfeszíttetett a Krisztussal, új embere pedig el van rejtve a Krisz­tusban. Krisztus az ő menedékhelye. Ebből a biztos rejtekhelyéből intézi dol­gait. Aki e rejtekhelyben marad, nem al­kudozik a bűnnel, annak semmiféle faj-

Next

/
Thumbnails
Contents