Harangszó, 1938
1938-05-22 / 21. szám
164. HARANGSZÓ t93fl. május 22. Az édesanya mint nevelő. Irta : Molnár Sándorné. 2. De szomorúan kell bevallania minden keresztyén édesanyának azt, hogy milyen sokszor semmivé válik minden igyekezete arra nézve, hogy gyermekeit jól nevelhesse. Ennek az az oka, hogy az édesanya maga is Isten nevelésére szorul. Nem vagyunk tökéletes keresztyén jellemek. Gyermekeink éles szeme hamar észre veszi, hogy a mi beszédünk üres beszéd-e, vagy valóban éljük is a keresztyénséget? Hamar felismerik, hogy van-e erőnk bűneink legyőzésére, hogy tényleg harcolunk-e minden tisztátalanság ellen, hogy tudunk-e hallgatni akkor is ha igazságtalanul vádolnak, hogy valóban életelemünk-e a békesség, hogy megtudjuk-e tagadni önmagunkat — vagy minden csak látszat és hazugság az életünkben? Ezért nagyon fontos, hogy soha se szépítsük magunkat gyermekeink előtt, ne takargassuk hibáinkat s ne akarjuk magunkat tökéleteseknek mutatni egy pillanatig sem. Ügy is hiába való lenne! A kis gyermek még elhiszi, hogy az ő édesanyja a legtökéletesebb lény ezen a világon, de mihelyt jobban kinyílik a szeme azonnal meglátja minden hibánkat s csalódottan fordul el tőlünk. Hadd lásson meg gyermekem olyannak, amilyen vagyok: bűnnel küzdő, botladozó, esendő embernek, aki teljesen rá vagyok utalva Isten kegyelmére, tehetetlen, gyenge, haszontalan szolgának, aki az ö Ura nélkül egy lépést se tud tenni. Ezért valljuk meg őszintén gyermekeink előtt ha igazságtalanok voltunk hozzájuk s ne vonakodjunk attól se, hogy ha kell még gyermekeinktől is kérjünk bocsánatot; ne titkoljuk el hanyagságainkat, de ne titkoljuk el őszinte megbánásunkat és szomorúságunkat sem, amit bűneink felett érzünk és azt sem, hogy egyedül Isten segíthet rajtunk. — Ezért döntő fontosságú az édesanya személyes keresztyén élete a gyermek nevelésénél és ezért hordoz óriási felelősséget minden édesanya. Mert vagy Isten munkatársává lesz, vagy elvész miatta gyermeke, vagy ha Isten a gyermeket meg akarja menteni, az anyát hajítja el magától mint semmire való haszontalan eszközt és kiveszi kezéből teljesen gyermeke nevelését. De az édesanya nevelő munkája minden nehézségen túl, tele van örömmel is. örömteljessé teszi elsősorban az a boldog bizonyosság, hogy bármilyen gyönge és erőtelen, Isten mégis felhasználja és megerősíti. Az az állandó tudat, hogy: „az Ürra“ nézek szüntelen, mert jobu- kezem felől van, meg nem rendülök“ — teljes nyugalommal tölti be minden édesanya szívét. Hogy Istennel állandó kapcsolatban lehet, Neki mindent elmondhat és tőle mindent megkérdezhet és kérhet, ez az egyik legnagyobb erőssége az édesanyának. Imádság nélkül, nem is lehet elképzelni a keresztyén édesanyát. Milyen sokszor jut keresztül elé az édesanya nevelői feladata közben s milyen sokszor áll meg tehetetlenül egy-egy kérdésben, melyet a gyermek nevelése állít eléje. A gyermeki lélek olyan megfoghatatlan a maga hatalmas valóságában, hogy a legtöbbször meg- döbenve látjuk, hogy milyen egészen, megkülönböztetetten más az én gyermekem, mint amilyen én vagyok, s menynyire nem csak az én befolyásom alatt van. Mennyi más tényező hat a gyermekemre, az iskolai életbe való belekapszívévé válik egész családjának. Hátha még együtt imádkozik fiával vagy leányával, milyen áldássá válik anyai szolgálata. A keresztyén anya szeretete is más és sokkal több mint természetes érzés. Ez is Isten szeretetéből táplálkozik, s ez megadja szeretete komolyságát és nemességét. Tehát nem szeretet az, mely mindent megenged és minden rosszat elnéz, hanem az a szeretet igazi, amellyel Isten szereti az embert s amelynek komolyságát ez az ige fejezi ki: „Mert akit szeret az Ür megdorgálja, megostoroz pedig mindent akit fiává fogad.“ Ezért kell a szeretetünknek komoly, szigorú szeretetnek lennie, különben Éli bűnébe esünk és az ő romlása vár reánk és gyermekeinkre. Tehát ha a szívből jövő szép szóra, kérésre nem engedelmeskedik a gyermek, nem szabad visz- szariadnunk a büntetéstől és a testi fenyítéstől sem. Az a fontos, hogy ilyenkor se a haragunkat érezze a gyermek, hanem azt, hogy nekünk okoz a legnagyobb szomorúságot az, ha őt meg kell büntetnünk. Ne csak nagy dolgokban, hanem kicsinyekben is lássuk meg a bűnt és mindig tárjuk fel előtte cselekedetének vagy magatartásának bűnös voltát. Tanulja meg tőlünk egész kis korában undorodni és megvetni minden tisz- tátalanságot. Szoktassuk rá a külső tisztaságra való neveléssel együtt a lélek tisztaságára való éber őrködésre is, hogy - "" " amint a kezén, úgy a lelkén se tűrtje meg a szennyet egy pillanatig sem. De arról se kell soha megfeledkeznünk, hogy Isten Szent Lelkének segítsége nélkül ezen a téren való minden fáradozásunk is csak hiába való. Az édesanya nevelő munkájának a ievegőjét pedig az Isten iránt való hála állandó érzése adja meg. Hálás az édesanya Istennek első sorban azért, hogy őt édesanyává tette, hogy munkatársául hívta el, hogy örökkévaló drága lelkeket bízott reá és megmutatta neki az ő munkáját és dicsőségét. Igen, mert csodálatos dolog az, hogy engem is kiválasztott Isten arra, hogy egy vagy több lelket vezethetek Isten megszámlálhatatlan seregébe, hogy azok is ott állhassanak majd fehér ruhában, pálmaágakkal kezükben Isten trónusánál. Milyen meghalálhatatlan kegyelem az Istentől, hogy mi édesanyák ezt a magasztos célt szolgálhatjuk. Ezért senkinek nincs olyan nagy szüksége a Szent Lélek erejére, mint éppen nekünk s szüntelenül kell kérnünk Istent, hogy terjessze ki reánk az ő Szent Lelkét. — De még így is csak küzdő és esendő szolgáló leányok maradunk s mindazt amit magunkról mint nevelőkről mondtunk kicsinységünk és tökéletlenségünk teljes tudatában mondtuk, mint ahogy Pál apostol mondta magáról: „Nem i csolódás folytán, különösen más gyermekek részéről. Milyen sok rossz hatásnak van kitéve játszópajtásai révén, amelyekről én nem tudok és amelyeket meg nem akadályozhatok. Mennyi kísértést rejt magában az ifjúkor, amikor a barátság, a tánc, az ital, a pályaválasztás, a szerelem kérdése lép előtérbe a gyermek lelkében. Ezért kell az édesanyának nem csak szóval és tettel, de állandó buzg;ó imádsággal is gyermeke mellett állania. Ezért kell nekünk édesanyáknak megtanulnunk imádkozni! Milyen borzasztó az, ha miattunk kerül testileg és lelkileg veszedelembe, s a mi elmulasztott imádságaink vádolnak minket Isten előtt s csak akkor kiáltunk kétségbeesetten Istenhez, amikor végromlásba kerültek gyermekeink. Hány édesanya kell kétségbeesetten kiáltson az Űrhöz: „Uram könyörülj rajtam! az én leányom az ördögtől gonoszul gyö- törtetik!“ (Máté 15, 22.) Hány tékozló fiút mentett meg az édesanya egetost- romló állhatatos imádsága! Gondoljunk csak Monicara, az Augustinus édesanyjára, akinek imádságát olyan csodálatosan meghallgatta Isten, s Szent Leikével visszarántotta Fiát a romlás útjáról. Az imádkozó édesanya mindenre képes, megtudja nyerni Isten szivét s 1861-ből való németnyelvű konfirmációi emléklap.
