Harangszó, 1938
1938-05-15 / 20. szám
HARANGSZÓ 159. tál, mint Isten szerény eszköze segíti áldozatos szolgálattal a gyermeket az Ür Jézus által kitűzött célra: az isten- fiuságra. — Ha ezt a nevelési elvet tartjuk szem előtt, akkor kétségtelen, hogy az édesanya első helyen áll azok között, akik ezt a nevelői munkát végzik. Azonban mégis felmerül egy kérdés, amelyet feltétlenül tisztáznunk kell: keresztyén személyiség-e az édesanya? Vagyis öntudatos hívő tagja-e a szentek közösségének: a keresztyén anyaszentegyház- nak? Tudatában van-e annak, hogy Isten hívta el édesanyának és meglátja-e ebben az elhívásban Istennek a kegyelmét és a maga érdemeden kicsinységét s vállalja-e Isten előtt alázatos meghajlással a felelősségteljes munkát, amely éppen azért soha sem lehet más, csak szolgálat?! Ha igen, úgy áldott eszközzé válik Isten kezében. Olyan eszközzé, amelyet állandóan Isten alakít, formál, csiszol, tesz alkalmassá, hogy az ő engedelmességén keresztül kialakuljon egy vagy több gyermeki lélekben az ö szent Fiának a képe s lakozást vegyen benne maga a szent Isten. Az édesanyát maga Isten bízza meg a gyermeke nevelésével. Nem csak nevelő eszközzé, hanem teremtő eszközévé is teszi, hiszen az édesanya a hordozója az Isten teremtő munkájának is, s benne, a 139. zsoltár szerint csodálatosan „mintegy a föld mélyében“ folyik Isten munkája, amelyben egész testével, de főképpen egész leikével kell részt vennie az édesanyának s vállalnia kell nem félelemmel, hanem örömmel élet és halál között, magát teljesen Isten kezére bízva, egy új teremtés világrahoza- talát. Tisztán kell látnia minden keresztyén édesanyának azt, amit Luther olyan erősen kihangsúlyoz mindenütt, ahol szülőkről, gyermekekről és azok neveléséről beszél, hogy „Isten a gyermeket nem élvezetünkre és szórakozásunkra adta, hanem azért adta, hogy azokat neveljük.“ Ebből is látjuk, hogy Isten mindig a magáénak és nem az enyémnek tartja gyermekemet. Én mint édesanya, csak eszköze vagyok neki a gyermek nevelésében, de mint eszköz is csak ideig- óráig való s akkor tehet félre amikor akar és akkor veheti ki kezemből gyermekemet is, amikor ö akarja. Minden édesanyát Isten hív el az anyai hivatásra; a pogány pápua vagy néger asszonyt ép, úgy mint a keresztyént. Tudjuk, hogy a régi nagy pogány birodalmak asszonyai közt is sok kiváló édesanya és apa volt, akik nagyszerű nevelésben részesítették gyermekeiket, de akik mégis elvesztek és hiábavalóvá lettek Isten országa szempontjából, meri az Ür Jézusban való hit nélkül végezték ezt a nevelési munkát. Ma is ezen fordul meg minden a keresztyén nevelésben is. Minden édesanyának az Ür Jézusban való hitben kell nevelnie gyermekét s egész anyai szolgálata csak ebből a hitből fakadhat és táplálkozhatik. E hit nélkül hiábavalóvá lesz minden anyai gondoskodás, túláradó szeretet, mert az ilyen nevelés nem más mint határozatlanul és határtalanul áradó, bizonytalan érzelmi hullámok összesége s így nem szolgálhat egyáltalán szellemi értékeket. Hivatásának teljes tudatában, a ránehezedő feladatok súlya alatt a keresztyén édesanya sokszor még sem tudja, 1938. május 15. hogy mit is kell néki tennie, hogyan is kell végeznie a nevelés nehéz munkáját. Isten, aki reánk bízta gyermekeink halhatatlan lelkét, gondoskodott arról is, hogy ebben se tapogatózzunk vakon e világban. A szívünkbe vésett törvényein kívül kezünkbe adta szent Igéjét, hogy az ö szent Lelke által ez vezessen, ebből tudhassuk meg akaratát, hogy elvégezze mibennünk és gyermekeink lelkében is a maga munkáját s elvezessen újra és újra annak testté lett Igéjéhez, az Úr Jézus Krisztushoz, aki egyedül képes megszabadítani minket gyermekeinkkel együtt a bűn és a halál törvényéből s emel át az ő országába, hogy már ezen a földön ne test szerint, hanem lélek szerint járjunk. — Isten igéje a módszer a keresztyén édesanya nevelő munkájában. Isten igéje biztosan és határozottan eligazít minden nehéz kérdésünkben, rávilágít minden elrejtett bűnre, amely elszakíthat minket és gyermekeinket Istentől s erőt ad a harcban, amelyet a Sátán ellen kell folytatnunk gyermekeink kezét fogva. Csak így tanulják meg a gyermekek mondja Luther, hogy „az Ür Istent féljék és szeressék, hogy egyedül Benne bízzanak, minden reménységüket ő belé vessék, az Ő nevét tiszteljék, hogy nevével ne esküdjenek, ne káromkodjanak, hogy tudiák. ha kell önmagukat imádkozással, böjtöléssel, virrasztással, munkával megsanyargatni, Isten szolgálatát és igéjét örömmel várni, az ünnepnapot megszentelni, hogy ideiében megtanuljanak megvetni minden földi hiábavalóságot, hogy tudjanak minden megoróbáltatást szelíden elhordani, a haláltól nem félni s ebben a földi életben nem gyönyörködni.'1 Ezért nagyon fontos minden keresztyén édesanya számára az Isten igéjével való naponkénti táplálkozás, mert csak akkor adhat az Élet kenyeréből gyermekeinek, ha ő maga is él vele. Csak akkor érnek valamit intései, ha az ő életén is meglátszik az Istennek való engedelmesség. (Folytatjuk.) NŐEGYLETI JUBILEUMRA Kedves Tabitháink, áldott a szemetek. IAtjátok: a szegény ruhátlan gyermeket, Tjátjátok: ha nincs egy tanulónak könyve, Ha hull a nyomortól az árvának könnye, Látjátok: az oltárt, mely uj térítőt vár, A csillárt, melyből a gyertya kiégett már, IAtjátok : ha templom és iskola körül, Nem virul a rózsa s fenyőfa nem zöldül' Kedves Tabitháink, áldott a szivetek, Hegyeket mozgat el a ti nagy hitetek, Sirtok a sir ókkal, mert hisz jól tudjátok, Felényi a bánat, hogyha megosztjátok, Az örvendezőkkel testvérként örültök, Szenvedők szeméből könnyeket törültök, Bajok enyhítői, sebek hegesztői, Ti vagytok Sionunk jóságos nemtői! Kedves Tabitháink, áldott a kezetek, Buzgó gyűjtéseknél az Ur van veletek, Az Ur indítja meg a szegényt, s gazdagot, Hogy adjanak abból, mit az Isten adott; A sok esőcsepptől megduzzad a patak, Sok kis adományból nagy s bő áldás fakad; Ti Istentől küldött földi őrangyalok: Jótettért jutalmat az ürtól várjatok! Kedves Tabitháink, ha ti nem volnátok, Egymásnak terheit ha nem hordoznátok, Ha nem szítanátok szent hitünknek lángját, Ha nem hintenétek szeretet virágát, Ki adna kenyeret szegény éhezőknek ? Ki nyújtana vigaszt könnyes kesergőknek? Felszántott könnyek felszálnak az égbe! S vissza hullnak rátok mint szent lelki béke! Kedves Tabitháink, ti fénylő csillagok, Sionunknak egén soká ragyogjatok, Bánat sötét éjét hintsétek be fénnyel, Tévelygők ösvényét biztató reménnyel: Egykor leszálltok majd hideg sir mélyébe, Tekintsetek bátran a halál szemébe: Hitetek törje meg, a sir éjszakáját, Nyerjétek el ott fenn az üdv koronáját. Szentantalfai Nagy Lajos. OLVASSUK A BIBLIÁT „őrállóul adtalak Én téged.“ Május 15. „Hallgasd meg azért az én számból az én beszédemet.“ Ezékiel 3, 17. Zsoltárok 81, 11—17. Lukács 10, 38—42. — Az őrálló első kötelessége, hogy odafigyelve meghallgassa parancsnoka, Ura beszédét, parancsát. Parancs meghallgatása nélkül az őrálló lehet cifra díszviaszbáb, de nem az Ürtól kirendelt őrálló! — A fenti zsoltárban panaszosan zeng a zsoltáríró, hogy mivé lett a pogánytengerben élő, ide őrállóul rendelt nép, mivel nem hallgatta meg az Ür parancsát és mivé lehetett volna, ha meghallgatja azt!! — Vasárnap van, az Ürnak beszéde van hozzád, a kirendelt őrállóhoz: a Krisztust hallgató Máriával ülj lábai mellé s ne futkározz Márthához hasonlóan a munka, a dolog után! — Evangélikus őrálló vagy, hallgasd meg Urad beszédét! Május 16. „Engedelmeskedjetek az Istennek.“ Jakab 4, 7. Jónás 1, 1—16. Apostolok cselekedetei 5, 18—29. — Az őrállónak parancsátvétel után a második főkötelessége: a feltétlen engedelmesség. — Jónás nehéz kudarcok, csalódások, szenvedések után megtanulta, hogy az őrállónak engedelmeskedni kell! — Péter őrállói biztonsággal jelenti ki bíráinak, hogy inkább kell az Istennek engedelmeskedni, mintsem az embereknek! — örállók voltak mindketten. — Mózes otthagyja legelésző nyáját, Gedeon csépeletlen búzáját, Máté szépen jövedelmezői vámszedői helyét, Luther a dús kilátású jogi tanulmányait — mindannyian az Ürtól kirendelt őrállók voltak —- s engedelmeskedtek az Ür szavának. Evangélikus őrálló vagy, engedelmeskedj Urad parancsának! Május 17. „Öltsétek fel az Istennek teljes fegyverzetét." Efezusi levél 6, 11—18. I. Sámuel 17, 31—49. — Fegyver nélkül nincs őrállás és nincs őrálló. Dávidra Saul, a nagy küzdelem előtt, ráerőlteti a saját királyi fegyverzetét. Dávid kénytelen volt levetni a királyi páncélzatot s magára öltötte a legerősebb támadó és védő fegyverzetet: Istene nevét! Ezzel a fegyverzettel Góliát fölötti diadala teljes volt. — Pál apostol ezt a legtökéletesebb fegyverzetet részletezi: „Legyen derekatok öve az igazság, melletek vértje az igazságosság, lábatok saruja a békesség evangé
